fbpx Skip to content

Talán senkit sem ér váratlanul, hogy miután az Apple elismerte, hogy az iPhone 6, az iPhone 6s, az iPhone SE és az iPhone 7 esetén az iOS dinamikusan állítja a processzor órajelét az akkumulátor állapotától függően, az alacsonyabb órajel pedig értelemszerűen lassabb működést eredményez, ez csak olaj volt a tűzre, és így már többen is kaptak az alkalmon, és beperelték a céget. Indokolt borítóképpel élve:

Mivel már a december 9-i hétvégén felbukkant tesztekkel, majd a későbbi részletes statisztikákkal egyértelműen bizonyítható volt, hogy az elöregedett akkumulátor esetén a készülékek leszabályozták a processzor órajelét, így az Apple kénytelen volt mindezt hivatalosan is elismerni. A probléma itt elsősorban az, hogy erről a visszavett órajelről sem az Apple, sem az iOS nem tájékoztatja a felhasználókat semmilyen formában, illetve hogy mindez nem kapcsolható ki, és a régebbi akkumulátorok mellett a készüléktulajdonos csak azt veszi észre, hogy lelassult a készüléke, és hogy ezt nem tudja orvosolni például egy visszaállítással.

Mi is pontosan ez a lassítás, és mi az oka?

Amikor még előző évben egyre több iPhone 6s tulajdonos tapasztalt tömegesen váratlan kikapcsolásokat, akkor az Apple az érintett készülékek akkumulátorát cserélte ki. A cég 2016 novemberében még csak relatíve alacsonyabb számú esetről beszélt, de pár héttel később, decemberben már elismerték, hogy sokkal több készülék érintett, mint azt először gondolták. Megoldásként később kiadták előbb az iOS 10.2-t, ami külön diagnosztikával figyelte az akkumulátorokat, majd ezt követően az iOS 10.2.1-et, amiben a cég állítása szerint 80%-kkal csökkentették ennek a hibának az előfordulását az iPhone 6s, és 70%-kkal az iPhone 6 modellek esetén.

Pár napja tehát ezt a közleményt adták a TechCrunch számára:

A célunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk a vásárlóink számára, beleértve az általános teljesítményt és a készülékhasználat időtartamának meghosszabbítását is. A lítium-ion technológiájú akkumulátorok egyre kevésbé képesek kiszolgálni a felugró fogyasztást túl hideg környezetben, illetve a cella elöregedésével, ami azt eredményezheti, hogy a készülék váratlanul kikapcsol, hogy megvédje az elektronikai alkatrészeket.

Előző évben az iPhone 6, az iPhone 6s és az iPhone SE esetén egy olyan funkcióval láttuk el az iOS-t, ami mintegy elsimítja ezeket a kiugrásokat abban az esetben, ha anélkül a készülék váratlanul kikapcsolna ilyen körülmények között. Ezt a funkciót az iOS 11.2-ben kiterjesztettük az iPhone 7-re is, és a jövőben a további modellek is támogatni fogják.

Ez a dinamikus órajel-szabályozás egyébként nem új dolog, a Mac-ek esetén az akkumulátor alacsony töltöttsége esetén a rendszer szintén visszaveszi az órajelet, emiatt érezhetően lelassul az adott gép, amíg újból töltőre nem dugjuk. Cserébe viszont a rendszer még rendelkezik elegendő energiával ahhoz, hogy gyakorlatilag hibernálja a gépet az akku lemerülése előtt, így később a töltő csatlakoztatása után onnan folytathatjuk a munkát, ahol félbehagytuk.

Többen is beperelték az Apple-t

A Wilshire Law Firm által képviselt, Los Angeles-i illetőségű Stefan Bogdanovich és Dakota Speas keresetükben azzal vádolják az Apple-t, hogy a cég szándékosan lelassítja a régebbi készülékeket, amikor új modelleket dob piacra. Véleményük szerint az Apple ezzel megszegte a vásárlóival kötött felhasználási feltételeket, mert erről a lassításról ráadásul semmiféle tájékoztatást nem ad a vásárló számára akkor, amikor az elfogadja a készülék használatával az iOS felhasználási feltételeit. A céljuk még, hogy a keresetükre megkapják az úgynevezett class action lawsuit (csoportos per) besorolást, amivel így az összes olyan, amerikai állampolgár számára tudnának kiharcolni eredményt, aki iPhone 8-nál régebbi készülékkel rendelkezik vagy rendelkezett és így hátrány érte a lassulás miatt.

A követelésükben a régi készülékek cseréjét, és kártérítést követelnek a használhatóság minőségének leromlása, a készülék értékcsökkenése, az akkumulátorcsere költségei, és túlfizetés címén, mivel “a vásárlók nem azt kapták, amiért fizettek”.

Ez a kereset ugyanakkor láthatóan félreértelmezi az Apple által közölteket, és úgy tűnik, hogy sem a keresetet indítók, sem jogi képviselőik nem értik, miért lassulnak le a készülékek, és inkább a már sokszor hallott összeesküvés-elméletet akarják igazolni, mert a lassulást az új készülékek vásárlására való ösztönzésként akarják értelmezni. Emiatt ennek a pernek a kimenetele eléggé kérdéses.

Ezen túl további esetekben is adtak be keresetet a cég ellen, többek között Chicagóban: ezek esetén ugyancsak a csoportos pert szeretnék elérni, és amelyek szintén az új készülékek vásárlását ösztönző összeesküvésként említik meg a készülékek lassítását.

Az Apple kommunikációja több mint elégtelen

Az könnyen belátható, hogy a cég kommunikációja messze nem volt elégséges ezzel a problémával kapcsolatban, hiszen a felhasználók, és itt a Szifon.com-on az olvasóink egy része is minden egyes iOS-frissítés megjelenése után folyamatosan a készülék lassúságára panaszkodik, a külföldi oldalakon, valamint az Apple felé is elég sokan jelzik a lassúságot. Nem ok nélkül terjedt el az a hit sem, hogy mindez szándékos (és tényleg az), és hogy ezzel akarja az Apple az új készülék vásárlására ösztönözni a készüléktulajdonost.

Persze ha már szárnyra kelt egy ilyen elmélet, akkor onnantól már jóformán mindegy, milyen magyarázatot ad rá a cég, azt ugyanis sokszor sajnos rögtön csak egyfajta mellébeszélésként fogják sokan kezelni, mert a megrendült bizalom miatt pláne nagyon nehéz kiirtani egy ilyen összeesküvésbe vetett hitet.

A felhasználókat csak az nyugtatná meg, ha az Apple orvosolná az általuk tapasztalt lassúságot.

Hogyan lehetett volna mindez másképp?

Az talán segíthetett volna az egészen, ha ezt az órajel-szabályozást az Apple nem kötelező érvényűként alkalmazza az érintett készülékeken, hanem ad rá egy kapcsolót például pont az akkumulátorhasználat menüpontjában a Beállításokban. Ezen felül az iOS külön figyelmeztethetné a felhasználót, ha az akkumulátor elérte azt a lecsökkent kapacitást, amikor már célszerű a cseréje – és ami csere hiányában lassabb működést eredményezhet. Egy-egy ilyen értesítés után pedig a vásárló eldönthetné, hogy kívánja-e kicseréltetni az akkumulátort, vagy sem.

További nehezítő körülmény, hogy hazánkban a hivatalos szervizpartnereknél nincs lehetőség a helyszínen megvárni az akkucserét, az minden esetben több napos átfutású, ami idő alatt pedig cserekészülékre sincs lehetőség jelenleg, és akkor az árakat most nem is említettük.

Ettől függetlenül kíváncsian várjuk, milyen eredményt hoznak ezek a perek. Mi a legvalószínűbbnek azt tartjuk, hogy az Apple egyszerűen kiveszi majd ezt az funkciót az iOS-ből – amitől meg akkor az elöregedett akkumulátorokkal rendelkező készülékek esetén megnőhet majd az ezzel a funkcióval kiküszöbölt, váratlan kikapcsolások száma.

Az viszont semmiképp sem tűnik valószínűnek, hogy a cég lehetővé tenné majd a korábbi iOS-verzióra való visszaállítást (downgrade). Persze sosem lehet tudni, de ez elég meglepő lenne.

Mit tehetek most?

Aki még nem frissítette az iPhone 7-esét az iOS 11.2-re, annak érdemes tartózkodnia ettől, és például eleve letiltani az OTA-frissítést: Gyakori kérdések: az OTA frissítés letiltása az iOS-ben.

Az iPhone 6, 6s és SE esetén pedig várhatóan épp, hogy javasolt lesz minden alkalommal frissíteni, mert ennek a lassításnak a visszhangja eléggé negatívan hat az Apple-re, így kénytelenek lesznek rövid időn belül felmutatni valami megoldást, ami után visszaáll az érintett készülékek sebessége.

Az iPhone 5s és korábbi készülékek, valamint az iPhone 8, 8 Plus és iPhone X nem érintettek ebben az ügyben.

Természetesen figyelemmel kísérjük majd a dolog alakulását, és minden frissítés megjelenésekor beszámolunk majd arról, hogy orvosolta-e már ezt az Apple – illetve erre kérjük olvasóinkat is.

Olvasd el a hozzászólásokat is

91 Comments

  1. ugy tunik az anandtech szerint hogy az orajel korlat is ratyi modon van megoldva. ha eler egy ciklusszamot az akksi, feltoltott allapotban is korlatoz ami abszolut nem fair.

  2. Szerintem meg még csak nem is akkumulátor állapot lesz itt a főbűnős, hanem egyszerűen az idősödő készülekeket lassítják be ezzel majd szépen elhíntették hogy az előregedő akku miatt csinálják. Ha ez beigazolodik akkor végre lehet csinálnak egy normális szoftvert vagy igy majd nem lesz olyan tartos a telefon.

  3. az h nincs errol visszajelzese a customernek az a masik dolog! emiatt remelem van eselyuk a birosagon.

  4. ez meg baromsag. az aksiallapot 100% korrelacioban van az orajellel, kulonben az apple nem kenyszerult volna szint vallani.

  5. Én 5S-t nem mertem frissíteni a fellelhető iOS 10 vs 11 összehasonlító videók alapján. Eléggé észrevehetően lassultak ezek a készülékek.

  6. Évek óta egyre lejjebb adják a minősèget és az innovációt, a felhasználok magasról letojva!

    Jack elhagyása, iPhone 7-8 copy past, 400 rupis lehúzás dagadjon a bankszámla, ios 11 minden idők legrosszabb ios-e (bug halmaz gyorsabb merülés nálam pl heptikus 1-2 óra alatt 8-9% majdhogynem készenlétben (néha feloldva megnézve valamit 1 perc alatt) a zenelejátszó widgetén még mindig meg áll a folyamat jelző csíkocska!) EZ AZ ELMULT ÉVEK APPLE-je!

  7. Régen is lehetett sejteni, hogy minden egyes frissítéssel egyre lassabb és lassabb lesz a készülék .

    Akkor az volt a fedősztori, hogy nem bírja a hardvere persze. Most a fedősztori, hogy régi az akkumulátor és valamilyen úton módon el kéne érni, hogy belassuljanak az 1-2 éves készülékek, hogy a felhasználó késztetést érezzen, hogy neki váltani kell újra.

    Sunyi, gusztustalan lépés egy ilyen kaliberü cégtől. Én 260-ba vettem az iPhone 6s Plus-om és kb 1-év 6 hónapos. Nem azért adtam ki ennyi pénzt, hogy az akkor gyors teljesítményét különböző trükkök útján a felhasználó megkérdezése és jóváhagyása nélkül önző módon visszafogja.

    Legyen egy kapcsoló amivel a felhasználó tájékoztatva van és dönthet arról, hogy maximális vagy visszafogott frekvencián menjen a régebbi akkumulátoros készülékek.

    Nem azt kell kiírni a frissítésbe , hogy 20 új csirke vagy sz*r fejű emojik érkeztem, hanem, hogy ezzel a frissítéssel visszafogjuk az iPhone 6,6s,7 telefonok órajelét. Rengetegen frissítenének.

    Ezek szerint az iPhoneX-nek is van egy pár hónapja és mehet a lassítás.

  8. es szandekosan ilyen fos az ios 11 is?
    ????

  9. @mgorilla: Javaslom a cikk elolvasását. Nem az idő (készülékéletkor) függvénye az órajellassítás, hanem akkumulátorállapoté. Ha a gyenge, elhasználódott akkut kicserélteted, akkor az iOS nem fogja korlátozni az órajelet utána.

  10. Még jó, hogy maradtam iOS 10-en… Pont most szerettem volna frissíteni, de akkor még kivárok….

  11. Ezzel az a probléma, hogy többen jelezték, hogy cseréltek akkumulátort és valakinek ugyanilyan lassú és vkinek gyors lett tehát nem evidens, hogy megoldja a problémát.

    A másik probléma, hogy az 1-éves készüléknél ne legyen már akkumulátor elhasználódási probléma, még huzamosabb használat esetén sem, mert akkor itt még komolyabb problémák vannak amik felszínre törhetnek.

    A Apple miért nem kommunikálta ezt ki, miért csak akkor magyarázkodik amikor már baj van és megdönthetetlen bizonyítékok vannak. Feltételezésem szerint azért, mert neki az a jó ha lassulnak a régebbi modellek.

    Tehát ott járunk, hogy mivel megigérte az Apple, hogy a későbbiekben a többi modellre is kiterjeszti a belassítást . Egy 400.000-ft körüli értékbe kerülő iPhone X modell 10-hónap múlva egy belassított cserére érő készülék lesz aminek már nem jó az akkumulátora, nem bírja a hardvere a frissítéseket és a szokásos tobbi fa*zság mese jó nagy habbal.

  12. Forumok olvasasabol az derul ki hogy aksicsere utan visszagyorsul a keszulek. Es nem tudom de egyeseknek nem megy a szovegertelmezes?? Ha valaki fel ev alatt beletol tobbszaz ciklust az aksiba akkor eselyes a korlatozas. Viszont ha kevesebbet tolti az ember meg ket evesen sem korlatoz ilyenre is van pelda a forumokban. ha meg korlatoz egy aksicsere nem a vilag vege, es az uzemideje is jobb egy uj akkunak!

  13. Fedősztorinak jó ez akkumlátoros sztori, sokan be is dőlnek neki… Valojában nem lehetne észrevenni egy vakteszten azt, hogy az iOS 11-et futtatva milyen készüléked van.. Az A7-es processzor már olyan irtózatosan gyors, hogy egy szűz rendszert úgy kéne vinnie mint most pl az A11-nek.. Itt csak az alap dolgokat kell számonvenni! Pl a beépítet alkalmazások futtatása, veblapok betöltési ideje, stb… Persze a letöltött alkalmazásokra ez már nem vonatkozik… Ott tényleg számít már a processzor sebessége.. De maga az os szintű dolgokban nem lehetne külömbség, hisz direktben érik el az os-programozását, amit elég jól ismerhetnek… Ha azt vesszük, hogy egy win 10 futattására kiváló sebességet ad egy i5 2500k ami nem mai gyerek, akkor elgondolkodtató, az a tény, hogy egy telefon oprendszert a saját cége miért nem tud futtatni megfeleően régebbi procin??? Mert nem üzlet neki az, hogy csak a külső alkalmazásokon látszana a sebbeségkülömbség…

  14. @mightymo3: tesztekkel volt igazolható már az Apple nyilatkozata előtt, hogy az akkumulátor állapotától függ.

    @Put2: 10.2.1 óta van az iOS-ben, ergo ha az vagy annál magasabb verzió van fent, akkor pont mindegy.

    @mgorilla: akkucsere ÉS visszaállítás szükséges a tapasztalatok alapján, ahogyan az a korábbi cikkben is szerepel:

    Ha az akkumulátor cseréje adott esetben nem oldaná meg a problémát, akkor érdemes még az Összes beállítás törlése opciót, vagy egy visszaállítást is megtenni, mert a rendszer “megtanulhatta”, hogy mire képes a régi akkumulátor, és így továbbra is leszabályozhat.

    @Put2: nem fedősztori, tesztekkel igazolták az Apple közleménye előtt, hogy az elhasznált akku esetén alacsonyabb az órajel. alacsonyabb órajel esetén pedig lassabb a rendszer.

  15. Én cseréltem egy gyári új aksit és csináltam egy teljes visszaállítást is!
    És ugyanolyan fos lassú maradt ios 11 el mint azelőtt volt!!
    Ios 10 el nagyon gyors és akadás mentes volt, hibátlan ! (I6s)

  16. “A célunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk a vásárlóink számára, beleértve az általános teljesítményt és a készülékhasználat időtartamának meghosszabbítását is.” Az általános teljesítmény alatt mit értenek? A lassú ájfón még belefér az “általánosba”?

    “…a cella elöregedésével, ami azt eredményezheti, hogy a készülék váratlanul kikapcsol, hogy megvédje az elektronikai alkatrészeket.” Mutassatok léccike egy olyan telefont amiben egy régebbi akku miatt tönkrement valamelyik “elektronikai alkatrész”. @Jadeye: Én értem, hogy neked mindenáron meg “kell” védened az epölt, de tartalak téged – az itt eltöltött évek tapasztalati alapján – annyira intelligens embernek, hogy ezt a bullshit nyilatkozatot nem veszed be te sem.

  17. @pAnk: nekem nem kell megvédeni az Apple-t. láthattad, leírtam azt is, hogy az Apple kommunikációja több, mint elégtelen volt az ügyben, és hogy szerintem mit tehetett volna a cég. de itt az eredeti angol szöveg:

    Our goal is to deliver the best experience for customers, which includes overall performance and prolonging the life of their devices. Lithium-ion batteries become less capable of supplying peak current demands when in cold conditions, have a low battery charge or as they age over time, which can result in the device unexpectedly shutting down to protect its electronic components.

    Last year we released a feature for iPhone 6, iPhone 6s and iPhone SE to smooth out the instantaneous peaks only when needed to prevent the device from unexpectedly shutting down during these conditions. We’ve now extended that feature to iPhone 7 with iOS 11.2, and plan to add support for other products in the future.

    nem ismerem a hardver működését, így nem tudom neked megválaszolni, hogy ezzel pontosan mire gondoltak. elképzelhető például, hogy mondjuk a fájlrendszer vagy a memóriachip sérülhet, de passzolom. ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül lesz majd ennél részletesebb magyarázat is, ha nem az Apple részéről, akkor esetleg azoktól, akik alaplapi szintű javítással foglalkoznak, mert ekkora sajtóvisszhang mellett 100%, hogy ízekre szedik ezeket az állításokat a külföldi szakértők.

  18. Meg is érdemli, hogy be legyen perelve. Akár ez, akár az a magyarázat a lassulásra, annak ténye szemetszúró. Viszont azt hinné az ember, hogy, ha nem frissíti az oprendszert, akkor az a megoldás. De sajnos ez is csak rövid ideig működik. Ugyanis a régi oprendszerhez tartozó régi web alapú alkalmazások használatát a fejlesztők távolról ellehetetlenítik.
    Próbáld csak ki az iOS 6 facebook messenger alkalmazását ma. Nem lehet üzetet se olvasni, se küldeni vele. A fejlesztők és az Apple összejátszva kényszerítenek, hogy vegyél okostelefont két-három évente. Undorító. De az Android se különb ebben egyáltalán.

  19. @Mucako: Hát aki még mindig iPhone 5-t és iOS 6-t használ manapság is annak úgy kell. 😀

  20. iPhone X-et használok és sajnos azt tapasztaltam ha hidegebb időben (0 és 5-6 C között) szeretnék vele fényképezni akkor nem tudok és a vaku sem működik. Kell neki pár perc melegebb helyen, hogy működjön, de miután visszahűl, újra ugyanez a jelenség tapsztalható. ????

  21. @farkas63: Én meg úgy vagyok vele, hogy aki egy-két évente költ százezreket egy telefonra, az járt úgy, ahogy. 4S-em van, az első iPhoneom, amit ráadásul ajándékként kaptam.
    Nemrég az odysseusotaval fel tudtam rakni az ios6-ot, aminek nagyon örültem az elején, mert újból iszonyat jól hasított. Elméletileg visszakaptam a flagship villámgyors iphone-omat. Túl szép volt, hogy igaz legyen. Mert a külső alkalmazások, amiket szeretek, vagy egyáltalán nem voltak így letölthetők, vagy csak a régi verzióikat tudtam feltenni. Amik meg, hát funkciójuktól fosztottak, mint a messenger. Úgyhogy vissza a lassú fos ios9, amin legalább futnak a programok, hát úgy, ahogy. Az okostelefon idővel elbutul szoftveres és hardveres értelemben is.

  22. Nem tudom mi az a kikapcsolok mert az aksi így meg úgy váratlanul. Note 4-em szól ha 15% alatt vagyok és csak akkor veszi le a fényerőt, az órajelet meg majd én elődöntöm. Soha sem kapcsolt ki az aksi miatt (2.5 éves aksi). Ezzel nagyon tökön lőte magát az Apple. Ekkora cég és ilyen kommunikációs hibák, én nem is értem kik dolgoznak ott. Kabaré

  23. Kamu az aksi miatti lassulás. Zsir új aksi van a i5- ben és ugyanolyan szar a sebesség. Remélem jól megb.szák a szájukat. Mert ezt tulajdonképpen a felhasználók megtévesztése. nekem aztán mondhatják mennyire innovatívak… Ios 11 az eddigi legtrógerebb ios. I7 -et használok. Kezembe volt samu s8+ 2 napig. Utólag bánom , hogy i7-et vettem!

  24. @boki1981: az iPhone 5 nem érintett, abban hiába cseréltél akkut. csak az iPhone 6, 6s, SE (iOS 10.2.1-től) és iPhone 7 (iOS 11.2-től) esetén van ez az órajel-szabályozás. azoknál pedig akkucsere ÉS visszaállítás szükséges a tapasztalatok alapján, ahogyan az a korábbi cikkben is szerepel:

    Ha az akkumulátor cseréje adott esetben nem oldaná meg a problémát, akkor érdemes még az Összes beállítás törlése opciót, vagy egy visszaállítást is megtenni, mert a rendszer “megtanulhatta”, hogy mire képes a régi akkumulátor, és így továbbra is leszabályozhat.

  25. @boki1981: Idézet a cikkből: “Az iPhone 5s és korábbi készülékek, valamint az iPhone 8, 8 Plus és iPhone X nem érintettek ebben az ügyben.”

  26. Mivel az Apple megigérte, hogy kiterjeszti a többi modellre is és az i7 már érintett ezután hónapok kérdése és jön az iPhone 8 és X-ra is a korlátozás, ugyanis az Apple szerint az i7 ami kb 1 év 2-hónap körüli már megérett a lassításra tehát kb 1 évig marad a telefon ugyanolyan gyors, mint amikor kijött utána már a trükkök tárháza.

    Hamarosan pedig lecseréltem volna i6s Plus-om de felfordult a gyomrom és most már azért sem váltok.

  27. Évente kell iPhonet venni. Nem is értem a problémát 🙂 amúgy már több cégnél is meg jelent az iphone bérlés. Ez lesz a jövő modellje és ezzel fognak több készüléket eladni. Ez a mostani úgy is ezt készíti elő. Szerintem Lássatok kicsit előre.

  28. Egészen szörnyű, hogy mennyi embernek vannak szövegértelmezési gondjai… ????
    Nem belassítják a régi keszülékeket, hanem visszaveszik az elérhető maximális teljesítményt az elhasználódott akkus telefonokon. Ettől senkinek a telefonja nem lesz lassabb, mivel a maximális teljesítménynek csak a töredékét használják már ezek a proceszorok hétköznapi használat során. Problémát nagyjából a Geekbench, Antutu és ARKit alkalmazások esetén tapasztalhattok. Nem a rendszerben, mert ott ennek semmi nyoma.
    Az pedig külön röhejes, hogy egyesek az SE-n vélik felfedezni a lassulást, holott az összes fórumon nagyjából konszenzus volt abból, hogy az SE az egyetlen telefon amin a kezdetek óta jól fut a 11. A hír megjelenése óta az a konszenzus, hogy szörnyen. És ott van ez a funkció a telefonban egy éve…????

  29. No de mi lesz a megoldás? Egyszer csak betolnak minden érintett postaládájába egy X-et és egy bocs levelet?

  30. ef-dani

    Szerintem te nem értelmezed igazán jól .

    Nekem sosem kapcsolt ki a 6s Plus-om se hidegbe, se melegbe sőt még a retyón sem.

    Márpedig ez volt az egyik indok, ami miatt be lett vezetve, hogy ne kapcsoljanak ki az 1-2 éves modellek a csökkent akku kapacitás miatt. Miért van kollektívan “büntetve” mindenki és az is akinek semmi baja a készülékének. Keressék meg a hibás készülékeket amik kikapcsolnak vagy hívják vissza vagy pont le*zarom mit csinálnak de ne kollektívan.

    Amikor nekem az iPhone 6S Plus-ban Dasher X szerint 1848Mhz helyett 30-40 %-os akkunál már 1200 Mhz-en megy a proci az mi ha nem belassítás. Olyankor különösen az appok betöltési ideje de az egész rendszer sebesség lényeges visszaesésben van. Ennek ellenére a telefonnak az üzemideje pedig irgalmatlan visszaesésben van az ios10-hez képest.

    A vicc pedig az, hogy amíg az ios10 volt felrakva addig hosszabb üzemidő, gyorsabb telefon volt. Jött az ios11 a korlátozásaival és megdöglött a bíró lova. Elvileg már volt valamilyen korlátozás féle abban is de nem lehetett ilyen agresszív, mert szuperül ment a telefon.

  31. Az én akksim 85% os. Nem fogom cserélni!Gondolom az ” okosok ” Ha pl. 85% az autójukban a teleszkóp , rohannak cserélni!
    1.- Szólni kellett volna hogy ha frissitessz lassul a telefonod!!
    2.- Ha már igy járt az ember akkor engadjék a 6 ost downgradelni!!
    Bill is meg tudta csinálni hogy próbáld ki nyugodtan a 10 est , aztán ha nem tetszik vissza az xp!!!!!!!!
    Nem mindenki áll ügy anyagilag hogy évente akksit cseréljen!
    Azért egy ekkora cégtől többet várna el az ember!

  32. Szóval megvettél egy vagyonért egy iPhone X-et és ilyenkor télen kint nem tudsz vele a városi fenyő alatt a barátnőddel egy képet csinálni mert a kütyü megfázott. Remélem ez azért fel van tüntetve a telefonnal kapott tájékoztatóban.

  33. Engem az erdekelne, hogy ez miert van: https://drive.google.com/file/d/1mgUKhpfuQoUstfS-vXy4x-_sTXcOz3tc/view?usp=sharing

    A 6S-ben az Apple cserelt aksit tavaly decemberben, az 5S-ben meg az iSamurai valamikor ev elejen amikor volt az akciojuk. Szoval a ket aksi kb egy idos ami a toltesek szaman is latszik. A gyari aksi rosszabb mint az utangyartot vagy esetleg az iOS 11 “nyirta” ki?

  34. Nekem müködött az X, -12 fokban is gond nélkül. Persze a +25-ről gyorsan ki a -10-be az nem tesz jót egy készüléknek se.

  35. @ha5abe: persze, és még egy iMac Pro-t is tesznek a borítékba!

    @mgorilla: ha csökkent órajelet tapasztalsz, akkor az az akku miatt van, tehát az akku állapota nem megfelelő, vagyis akkucsere, és adott esetben visszaállítás szükséges. az órajel-szabályozás NEM az iOS 11-gyel érkezett a 6s Plus-ra, hanem a 10.2.1-gyel.

    @nagyfej: nem a frissítéstől lassul, hanem az akku állapotától. az iPhone 6 esetén az iOS 10-ben már benne volt az órajel-szabályozás a 10.2.1-től, tehát hiába tennéd vissza az iOS 10-et, mert nem az iOS 11 okozza, hanem az akku. ha az akku nem nyújtja a megfelelő teljesítményt, és ezt a diagnosztika is igazolja, akkor garanciaidő alatt természetesen díjmentes a csere.

    @lllllll: pontosan fel van tüntetve, hogy milyen hőmérsékleti viszonyok között használhatod. ez már a legelső iPhone modell megjelenése óta ott van a weboldalon.

    @c5ab1: nem az iOS 11 nyírta ki, mert az iPhone 6s esetén már az iOS 10.2.1 óta ott van a rendszerben az órajel-szabályozás. hogy miért ilyen állapotú, azt ennyi információ alapján nem lehet megmondani.

  36. Jadeye

    Lehet, hogy jelen volt a 10.2.1-ben de nem volt olyan agresszív, mint az ios11-ben.

    Tehát ugyanaz az akkumulátor ami jó volt az ios10-nek és gyors volt vele a telefon és sokáig bírta, az ios11 nél ugyanaz az akkumulátor már nem jó és cserére érett ?

    Az Apple mennyi ciklus után osztályozza rossznak egy akkumulátort ? 200 vagy 400 vagy 600 ? Mi alapján dönti el tudja valaki ? Szerintem senki. Lehet már egy 200-as ciklusura rásüti, hogy gyenge. Majd az Apple eldönti mi jó neki.

    Akadályokat kell gördíteni, hogy a felhasználónak a töke tele legyen és vegyen újat. Engem megtudna győzni ha egy új telefonba ott az innováció és felsorolva miért jobb, mint az előd modellek. De nem olyan kártyákkal játszva, hogy a régit ( régi 😀 1 év) rongáljuk majd az meggyőzi a vásárlót. Köszi de kösz nem, ja és aksit sem cserélek.

  37. @mgorilla: ellenőrizd az akku állapotát. ha garanciális a készüléked, akkor meg hívd fel az Apple Supportot, hogy jelezd feléjük a panaszodat, és kérd, hogy tegyék vissza az iOS 10-et, mert neked arra van szükséged. de az akku állapotán ez semmit nem fog változtatni.

    az előző, a témához kapcsolódó, és ebben a cikkben is linkelt írásunkban láthatod, hogy iPhone esetén 500 ciklusig 80%-ot illene tudnia egy akkunak. ha ez nincs így, és a készüléked garanciális, és a diagnosztika is igazolni fogja ezt, akkor díjmentes az akkucsere.
    https://szifon.com/2017/12/21/apple-regi-akkumulator-miatt-lassabbak-keszulekek/

    ha te elégedetlen vagy egy termékkel, akkor veszel belőle egy másikat, amivel ugyanúgy elégedetlen leszel, hiszen az elmélet szerint azt is ugyanúgy direkt be fogja lassítani az Apple?

    “ja és aksit sem cserélek”
    ha kidobja a diagnosztika, hogy elöregedett az akku bármi oknál fogva, te akkor azt csak azért sem cseréled ki? erősen sarkítva ez olyan, mintha defektet kapott volna az egyik kerék az autódon, de azt direkt nem cseréled le.

  38. @lllllll: Ez pont így van!!! De már +4-5 fokban sem működik! Néha lő egy képet, de a vakut sehogyan nem tudom muködésre bírni, míg fel nem melegszik kicsit a telefon. ????

  39. @83miki83: Fényképezni tudtál vele? Sötétben a vaku is villant? Mert konkrétan nem csak az enyém, hanem a tesóm X-e is ezt produkálja….

  40. “Problémát nagyjából a Geekbench, Antutu és ARKit alkalmazások esetén tapasztalhattok.”

    Na ez az, szerinted ha fut 10 alkalmazás a háttérben abból legyen 4 játék, akkor mennyin pörög a proci? ???? Egy 3d-s játék simán használ annyi cpu-t hogy maxon menjen+ a háttérben alkalmazások. Kb olyan mintha a telefonod mindig energiatakarékos üzemmódban lenne.

    Apple:

    “Ha az Alacsony töltöttségű mód be van kapcsolva, később lesz szükség az iPhone töltésére, viszont néhány funkció frissítése, illetve működése több időt fog igénybe venni. Az is előfordulhat, hogy nem tud elvégezni néhány feladatot addig, amíg ki nem kapcsolja az Alacsony töltöttségű módot. ”

    Tehát itt is az órajelet veszi vissza,ezért több időt vesz igénybe ugyan annak a funkciónak a véghezvitele, vagyis lassabb a telefon. Ennyi. ????

  41. Mar regen erett egy ilyen per. Sokkal regebben mar ezt csinalta az apple. Meg amikor 4s e volt mindenkinek a csaladban, es kijott egy uj modell, mar tudtuk, hogy az osszes telefon elkezd majd lassuskodni meg bugolni. Es ugy is lett tobbnyire. En mar akkor kiszaltam az apple birkanyajbol. Es veszek azota is otodannyiba kerulo telefonokat. Es lass csodat, azota nincs ilyen problemaja senkinek. Ja es meg itt a forumon amikor ezt felvetettem, csak szarozast kaptam foleg Jadeye tol.

  42. @AppleFan: “ha fut 10 alkalmazás a háttérben abból legyen 4 játék”
    ami a multitasking listában van, az nem minden esetben fut a háttérben. https://szifon.com/2011/10/18/gyakori-kerdesek-hogyan-mukodik-ios-en-a-multitasking/

    @Ugyankerem: a fenti funkció az iPhone 6, 6s, SE esetén az iOS 10.2.1 óta, az iPhone 7 esetén a 11.2 óta van a rendszerben, tehát téged csak akkor érinthetett ez, ha ilyen készüléked van és ilyen rendszerrel. az iPhone 5s és korábbi készülékek nem érintettek ebben, illetve jelenleg az iPhone 8 és iPhone X sem.

    azt én sosem vitattam, hogy lassú lehet egy készülék, de az továbbra is csak összeesküvés-elmélet, hogy csak és kizárólag azért lassulnak a készülékek, hogy újat vegyél. tesztekkel, statisztikákkal igazolták, hogy az akku állapotától függ a processzor órajele az említett készülékeken. ebben a fenti esetben az akkucsere és adott esetben a visszaállítás megoldja ezt azokon a készülékeken, amit az Apple is említ.

  43. @AppleFan: akkor semennyin nem pörög a proci. A háttérbe tett alkalmazások nem futnak, teljesen le vannak fagyasztva, csak egy memóriaképet jegyez meg belőlük az OS.

  44. @H2CO3: Ok akkor maradjunk egy 3D-s játéknál.Memóriaképet jó lenne ha megjegyezné de speed teszteken, csak újra töltögeti őket 80%-ban :S (ezért is bukja őket)

  45. Nem lehet, hogy az Apple Watch akkumulátor kímélés miatt csökkentett pulzus értéket mutat?

  46. De ne vádoljuk őket csalással. Úgy korrekt, hogy visszaveszik a pulzust. 🙂

  47. @ha5abe: az Apple Watch-ot ez nem érinti. ha hibás értéket mutat, akkor takarítsd meg az órát, és adott esetben állítsd vissza a beállításait. a jelzett pulzus értékére az Apple sosem állította, hogy orvosilag pontos lenne, nem is kértek rá orvosi eszköz kategóriát. a pulzusmérésről itt tájékozódhatsz: https://support.apple.com/hu-hu/HT204666

  48. Jadeye: visszaállítanám gyári àllapotra az i5-öt . De sajnos akkor elbuknám a Pro tube appot mert kigyomlálták az App Store -ból. Eddig nem igazán találtam alternativát amivel helyettesíthetném.

  49. @Jadeye: Pedig azt hittem, hogy ha kisebb értéket ír ki, azaz kisebb a kiírandó szám értéke, akkor kevesebbet fogyaszt az akksiból 🙂

    De komolyra fordítva, bár ez nem ehhez a cikkhez kapcsolódik. Sajnos nekem ezt válaszolták (egyszer már beillesztettem):
    “Kedves Érdeklődő !
    Sajnos azt a választ kaptam az írországi Apple központból, hogy az Apple Watch víz alatti pulzusszámmérése nem igazán pontos, és figyelmeztetést sem ad a felső érték pulzusszám felett. Ebből kifolyólag nem tanácsolom , hogy az Apple Watch által mért adatokra hagyatkozzon.
    Köszönöm a megértését.
    Apple Online Store
    [email protected]
    06 80 983 437 – xxxxx mellék”

    Amúgy pedig az a tapasztalatom, hogy akkor mutat elfogadható pulzusértéket, ha nincs mozgatva. Ráadásul, mint ha a sztatikus töltés (pl. egy műszála pulóver keltette apró szikrák) is megzavarnák. 80 helyett, 132. És hasonlók.

    De az akku / processzor órajel témára visszatérve. Tudjuk, hogy sok op. rendszer teszi ezt, maga a megoldás régóta alkalmazott és bevált, csak a sumákolás akadtak ki sokan, szerintem is jogosan. Termék visszahívás igen sokba kerülne nekik. Végül is, nekünk. Mint ahogyan azt is tudjuk, hogy nem azért dolgoznak a cégek (tisztelet az elenyésző kivételnek) hogy nekünk jó legyen, hanem hogy elszedjék a pénzünket.

  50. Melyik IOS app mondja meg ezt a százalékot?
    Mintha ott lett volna az egyik cikkben, de nem találom?
    Tudom a coconout battery megmondja, de az iPhone appra gondolok..

  51. @ha5abe: “csak a sumákolás akadtak ki sokan, szerintem is jogosan”
    ez egyértelmű, és ez szerintem nem is kérdéses, ezt a cikk sem vitatja, sőt. láthatod, külön bekezdés van a cikkben arról, hogy az Apple kommunikációja több mint elégtelen volt.

    viszont többeket egyáltalán nem érdekel, mi is ez az egész történet, tehát mi történik és pontosan miért, és hiába igazolható teszteredményekkel az Apple állítása, többen is konzekvensen elutasítják ezt, és csak az összeesküvés-elméletben való hitükben erősödnek meg.

    @Cylon: az az app nem ad megbízható értéket, ezért kivettük a cikkből. használd a Coconutbattery-t vagy az iBackupBotot.

  52. egy nagy lóf@sz az aksi miatt lassul, x-edik frissítés után. az már így megy az ios 7 óta. ideje volt már egy ilyen pernek.

  53. @Jadeye: köszi!

  54. A tervezett elavulás nem újkeletű dolog, a multinacionális cégek már régóta figyelnek arra, hogy a vevők ne használhassák a termékeiket a végtelenségig. Teszik ezt néha kartelba tömörülve (például az izzószálas izzók esetén): http://www.partyponty.hu/posts/3150
    Az Apple is alkalmazta ezt a szoftveres lassítást a kezdek óta. Nyilván nem maradhatna versenyképes a legjobban húzó ágazatában 4-5 évig változatlan sebességgel működő készülékekkel… (nyilván az androidnál is látható ez a jelenség… sőt…)
    Ez az új “szoftveres optimalizáció” inkább azoknak szól akik nem frissítettek és így próbálták elkerülni a lassulást… Ezután akksicsere + frissítés – tehát már az erősebb hardverre optimalizált szofver miatt lassul a telefon. Ergo: telefoncsere… és a részvényárfolyamok emelkednek tovább (mert lássuk be ez a cél…)

  55. @B.Bendeguz: “egy nagy lóf@sz az aksi miatt lassul”
    statisztikákkal, tesztekkel kimutatható, hogy de, az akku állapota miatt lassulnak a cikkben említett készülékek, mert alacsonyabbra veszi a rendszer a processzor órajelét.

    az iPhone 5s és korábbi készülékek esetén nem az akku állapota a befolyásoló tényező.

    @szabol: ebben az adott esetben a lassulást az akkumulátor állapota okozza, ezt tesztekkel, statisztikákkal kimutatták, emiatt kellett beismernie az Apple-nek. te magad is ellenőrizheted mindezt, ha van olyan készüléked, amiben már öregnek mondható az akku, és aminél azt érzékeled, hogy lassú. érdemes elolvasnod a korábbi két cikkünket a témában, részletesen leírtunk bennük mindent, amit erről tudni lehet.

    és mivel a fent említett készülékek esetén az akku állapotától függ a lassúság, így az akku cseréje, illetve adott esetben egy visszaállítás orvosolja a dolgot, tehát új készüléket sem kell venni.

  56. Jadeye: ne érts félre, megértem az Apple álláspontját, mégcsak el sem ítélem – nyilván hozni kell a számokat, így működik a világ. Azonban azzal vitatkoznék hogy az akkumulátor okozza a lassulást. Nyilván az órajelet a szoftver csökkenti le… azt hogy ezt miért teszi igazából (még az is lehet, hogy tényleg a jobb felhasználói élmény miatt) azt csak az Apple felsővezetése tudja.

  57. @szabol: “Nyilván az órajelet a szoftver csökkenti le… azt hogy ezt miért teszi igazából (még az is lehet, hogy tényleg a jobb felhasználói élmény miatt) azt csak az Apple felsővezetése tudja”
    nem, nem csak az Apple tudja, hanem már bárki, ugyanis tesztekkel, statisztikákkal kimutatható, még te magad is egyszerűen ellenőrizheted, hogy az akku állapotától függően változik az órajel az adott készülékek esetén. mivel ez kézzelfoghatóan, és egyértelműen bizonyítható volt, így az Apple emiatt volt kénytelen elismerni, hogy tényleg ez a helyzet.

  58. Jadeye: Igen-igen, értem amit mondasz, a cikket is olvastam. Félreértesz (vagy nem akarod megérteni amit írok, vagy rosszul fogalmazok – mondjuk, legyen az utóbbi). Arra gondolok, hogy egy multinál egy adott intézkedésre (órajel csökkentés) adott kommunikációs szakemberek álltal szépen megfogalmazott magyarázat (lásd a cikkben) nem mindig fedi a valóságot. Nem vitatom, hogy az akku romlásával összefüggően csökken az órajel – nyilván ez bizonyítható – csak a magyarázattal kapcsolatban vannak fenntartásaim (és látom nem csak nekem)
    Mindezekhez persze hozzá tartozik, hogy az Apple telefonjai még mindig időtállóbbak, mint a hasonló korú androiodosok (persze, drágábbak is)

  59. @szabol: Tényleg remek a felhasználói élmény 600mhz-en.

  60. dave94: de azt bírja akár egy napig… 😉

  61. @szabol: Ez kétségtelen. 😀

  62. Bullshit duma az egész. Ha ennyi ember tapasztalja hogy verzióváltásnál ugyanazon a masinán ugyanazzal az akkuval lelassul a készülék, akkor nincs miről beszélni. Nyilván a frissítés estéjén romlik el az akku.:) Egy iOS 11-ben semmi olyan alap feature nincs, ami indokolná egy erős vas, pl 5S akadozását. Meg milyen felhasználói élmény az, ha döcög az oprendszer is? Én most vettem 8-at, meglátjuk 3 év múlva akku csere nélkül hogy fog muzsikálni az iOS 11, mert marad az tuti!

  63. @Krisztián: ezért vannak a statisztikák és tesztek, amik egyértelműen kimutatták ezt.

  64. Krisztián

    Egyetértünk. Én pont azt tapasztaltam, hogy ios10 alatt semmi baja a sebességnek ( i6s Plus) és az akkunak de az ios11 alatt minden döglődik.

    Használd ki a 8 sebességét, mert ha eléri az 1-éves kort akkor majd jönnek a lassító tényezők, hogy az akku szar, a proci szar, nem bírja hajtani az ios12-őt és a szokásos rizsa. 😀 😀

  65. @Jadeye: igen lehet igaz amit írsz hogy az akku állapot alapján visszaveszi az órenelet azaz nem szándekos lassítás van benne. Az viszont megint az Ios számolja ki amit az apple programozz arra hogy 10+ hónapos készülékek akkujának ciklusait nem valósnak írja(többnek) ki azaz csalás ilyen vagy olyan módon valószínűleg kifog derűlni. i6-om van cserélt kèszűlék idén 1 éves akku és széjjel keni a 2éves 5s sebbeségben ios10-el. Akkor ezek hogy vannak?

  66. Nem erdekel mit kommunikal az apple. En tapasztalati tenyekrol beszelek. Loval imadkozni meg felesleges, igy azt mantrazol amit akarsz ????

  67. Amugy egy 2000 fos allami intezmenyben vagyok informatikus. Amikor a vezer egyik allamtitkari megbeszeleset elbugolta az icloud, repult az apple a managementbol, a laba nem erte a foldet. Es en is mindenkit az apple elkerulesere beszelek ra, ha keresnek tanaccsal. Mint mondtam tapasztalati teny, hogy az apple egyre inkabb csak egy divatkiegeszito. Gyerekeknek kamaszoknak jo, de produktiv kornyezetbe nem valo.

  68. @mightymo3: “igen lehet igaz amit írsz hogy az akku állapot alapján visszaveszi az órenelet azaz nem szándekos lassítás van benne”
    hát de pont ez teszi szándékossá! tehát de, szándékosan lassít a rendszer – az akku állapotától függően. ez tudatos dolog volt az Apple részéről, viszont nem tájékoztatták erről a felhasználókat, sem nem tudod kikerülni, hacsak akkut nem cserélsz, ami pedig ilyenkor pont időszerű, mert az aktuális akku lecsökkent kapacitása miatt vette vissza a rendszer az órajelet. ha nem tenne így, akkor meg kikapcsolgathatna a készülék, mint ahogyan az anno a 6s-ek esetén előfordult.

    @Ugyankerem: az Apple beismerése is tapasztalati, tehát tesztekkel, statisztikákkal is világosan igazolható eredmények után született meg, hiszen pont az ilyen egyértelműen felmutatható tényeket már nem tudta volna letagadni sem.

  69. @mgorilla: Nincs kollektíven “büntetve”. Ha szar az akku, visszavesz, ha nem szar, nem vesz…

    @Ugyankerem: Állami intézményben iCloudot vagy bármilyen konzumer cloudot használni munkára… gratulálok az IT/security osztálynak…

  70. Jadeye: hiába írod ki százszor hogy akku csere kell plusz teljes visszaállítás!!! Hogy nem tudod felfogni hogy azzal nem lesz jobb és gyorsabb a telefon!! Én már megcsináltam plusz két ismerősöm is, és az eredmény:ugyanolyan lassú szar mint volt iPhone 6s ről beszélek.
    Szánalmas vagy ahogy próbálod megmagyarázni amit nem lehet!!!!

  71. Jadeye: hiába írod ki százszor hogy akku csere kell plusz teljes visszaállítás!!! Hogy nem tudod felfogni hogy azzal nem lesz jobb és gyorsabb a telefon!! Én már megcsináltam plusz két ismerősöm is, és az eredmény:ugyanolyan lassú szar mint volt iPhone 6s ről beszélek.
    Szánalmas vagy ahogy próbálod megmagyarázni amit nem lehet

  72. @themes: sajnálom, hogy így jártál, de hiába töltöd ki rajtam a frusztráltságodat, és szólsz be nekem többször is, nem én tehetek erről. én csak azokra a tesztekre tudok alapozni, amik egyértelműen igazolták ennek a dolognak a létét és működését. mindig vannak kivételek.

    ha a visszaállítás után az adatokat is visszatöltöd biztonsági mentésből, az visszateheti a csökkent órajel állapotát is.

    ha ezek nem oldják meg, egyetlen helyen tudsz reklamálni, mert ezt sem én, sem a Szifon.com nem fogja tudni neked megoldani: https://apple.com/hu/contact

  73. Most ha tehetném én is beperelném. Délután frissítettem 11.2.1-re, kijöttem Ausztriába, és ahogy átléptem a határon, megszűnt a netem. Hiába indítom újra, bármit kapcsolok a roomingon belül, olyan mintha tégla lenne az iPhone. Be se jön a státuszsorban a 3G vagy 4 G felirat és egy szem netem sincs. Valakinek van ötlete hogy mi a fenét csinálhatnék? Korlátlan Telenor internetem van az előfizetésemben. A párom iphonját is frissítettük és azon is ugyanez a jelenség.

  74. Hálózati beállítások alaphelyzetbe állítása!

  75. Kb 130km/h-s sebességnél, tekerd le az ablakot és ereszd útjára. ????
    Am ugyanez a szitum volt Angliából hazafele… Network reset, restart… Mindent kapott aztán életre kelt. Majdnem földhöz vágtam, mert kellett volna telefonálnom hogy hello itt vagyok. ???? én így is szeretlek. ????

  76. @ezoli63: ugyanazt javaslom, mint @Thomas1979, és ha nem segít, akkor Telenor ügyfélszolgálat, akár weben keresztül, facebookon, twitteren.

  77. Talán még időben, Boldog Karácsonyt kívánok!

  78. Tisztelt Jadeye!

    Mindig figyelemmel kísérem a hozzászólásaidat és a magyarázataidat amivel próbálod mentegetni az Apple boszorkány konyháját.Úgy viselkedsz mint egy fizetett kommentelő aki persze mindenre tud választ adni persze ha átnézed a válasznak szánt mondataidat akkor majd magad is rájössz,hogy nem teljesen lehet ezeket a mondatokat annak tekinteni.Én konktétan egyszer kérdeztem Tőled valamit az ios 11 el kapcsolatban és természetesen válaszként rögtön írtál is valamit.Persze mondanom sem kell,hogy amit Te válasznak szántál az köszönő viszonyban sem volt a megoldással.Szerintem néha fordulj magadba is és ne csak hurrogd le azokat az embereket akik esetleg a véleményüket vagy tapasztalataikat osztják meg mert nem biztos,hogy Te okosabbat tudsz mondani mégha azt is hiszed.Hosszú évekig Alma rajongó voltam és a készülékeim is ezt tükrüzték. Mára rájöttem,hogy egy gyengébb használt autó áráért csak az alma logót adják de lassan mögötte már nincs annyi mint amennyit sokan várnak. Az ár egy harmadáért lehet sokkal profibb készülékekeket vásárolni persze az android szoftverrel van telepítve. Majd mindenki eldönti mit szeretne a pénzéért. Nos azért akinek ez kell az természetesen használja ezt Te meg csak magyarázkodj a semmiről továbbra is……………..Kellemes Ünnepeket Mindenkinek.Egy VOLT Apple rajongó……………..

  79. Egy nagy multinak általában így kezdődik a bukása, hogy a felhasználók akik annak idején rajongtak a termékeiért, azok most mérgesen, kérdésekkel tele probàlnák megérteni, hogy mi folyik itt és miért a felhasználó háta mögött dönt az Apple, miért nem a felhasználókkal.

    Nekem iPhone 3G óta van Apple termékem és azóta rengeteg modellem volt de most ez a lassítgatás kiverte nálam a biztosítékot de főleg amikor az akkumulátor ki lesz cserélve ( a szervízeknek milyen jó ) és utána ugyanolyan akadozva, lassan megy egy annak idején de még a mai napig is erős A9-es procis iPhone 6s.

    Unom már, hogy az állandó frissítések folyamatosan lassítják, mérgezik az 1-2 éves modelleket, mint ha vmi vírus lenne. Mindegy, hogy milyen erős most egy A11 chip amikor úgyis úgy csinálják, hogy 1-2 év múlva egy lomha, lassú nevetség tárgya legyen.

    Most meg ezt a próbáljuk rákényszeríteni a felhasználót az akkucserére, ha nem cserél akkor odaba*szunk neki. Majd ha én úgylátom, hogy cserére érett valami akkor cserélek de nem kényszerből fogom, mert vki ezt kitalálta. Kitudja mi van a háttérben.

    Szóval én a határon vagyok egyenlőre és torkig vagyok az Apple-el de ha továbbra is így megy akkor el fogok köszönni tőle. Így fogynak majd el a támogatók, felhasználók.

  80. @skorpio1121: én nem mentegetem az Apple-t, láthatod, a cikkben külön bekezdés szól arról, hogy a cég kommunikációja elégtelen volt. de ha valami tényekkel, statisztikákkal, tesztekkel igazolható, mint jelen esetben az akku állapotától függő órajel-szabályozás, amikor épp ezen tények miatt kénytelen ezt elismerni az Apple, szerintem okafogyott a tényekkel vitatkozni, és helyette összeesküvés-elméleteket terjeszteni.

    visszakerestem az említett hozzászólásaidat. mivel második alkalommal azt írtad, hogy az iOS 11.1-ben megoldódott az általad tapasztalt probléma, így akkor az Apple ezt javította.

    és a jelek szerint akkor én egyszerűen félreértettem ezt a mondatodat:

    Azonban ha kikapcsolom a telefont és újra bekapcsolom akkor az automata kapcsoló be helyzetben van de nem írja ki az időzóna megállapításának helyét és folyamatosan csak keres csak akkor ha egyszer bekapcsolom a helymeghatározást.

    elnézésedet kérem, én mindössze megpróbáltam segíteni az alapján, amit a hozzászólásodból ki tudtam bogozni. hogy ez nem oldotta meg a problémádat, az sajnos előfordul.

    @mgorilla: nyugodt lehetsz, az Apple-nek sem jó az, hogy szanaszét fikázzák emiatt, tenni fognak ezügyben valamit.

  81. Jadeye: Ezt válaszoltad a kérdésemre ami persze nem volt megoldás:…..mert ez így nem igaz…………
    “@skorpio1121: ha teljesen kikapcsolod a helymeghatározást, akkor a helymeghatározást igénylő funkciók, jelen esetben az időzóna beállítása nem működnek.”

    Természetesen az ,hogy segíteni próbáltál az dícséretes.Ettől függetlenül nem tudhatsz Te mindenre helyes választ adni és ezt el kell fogadnos ha tetszik ha nem.

    Mindentől függetlenül megéri az Apple a pénzét és sok sikert kívánok mindenkinek hozzá akinek van hozzá bizalma még!

  82. Apple = Nice & slow
    ????

  83. Úgy látom sokan nem lépnek túl az óvodás szinten. Mit számít ki mit vesz vagy ki mit használ? Attól, hogy nem tudok vagy nem akarok megvenni valamit nem kezdem el köpködni. Legfőkébb nem azzal töltöm a szabadidőmet, hogy fórumokra járjak ócsárolni egy-egy terméket. Szinte már mást se lehet itt olvasni, csak azt, hogy ki miért nem vesz már apple terméket. Akkor miért nem mentek olyan oldalra kommunikálni ahol az általatok használt termék a téma, és hagynátok nyugodtan csevegnibazokat akiket viszont érdekel is egy-egy téma!

  84. Amúgy, ha az akksi jó a telefon se lassú! Leteszteltem 6s 6s+ . Ha az akksi rendben a telefon is rendben. Persze normális hétköznapi használatnál. Nem álltam neki abnormális teszteket végrehajtani 🙂

  85. Sziasztok!
    Tudna valaki segíteni, hogy mi a neve annak az appnak, ami több accountot képes kezelni (facebook messenger insta etc.), ezáltal valamelyest redukálja az akku merülését? Valamelyik cikkben olvastam, de nem találom. A lányaim állandóan ezeken lógnak, és talán segítene kitolni az akku üzemidejét.

  86. Az első készülékem egy i4S volt, a második egy i6, most pedig egy i8Plus, amivel jelenleg maradéktalanul elégedett vagyok. Nekem továbbra is tetszik a kinézete, gyors, két napig bírja az aksi. Mindkét előző készülékemet is hasonlóképpen szerettem, kb. 3 év után cseréltem le őket, de nem azért mert mindenképpen újat szerettem volna venni. Míg a külső mindkét esetben rendben volt (vigyáztam rájuk, tokban tartottam), a “felhasználói élmény” már nem volt ugyanaz, mint amikor megvettem. Érdekelnek az újdonságok, az új funkciók, ezért időről időre frissítettettem. És a harmadik év körül mindkét készülék esetében elkezdtem lassulást, akadozást, illetve csökkenő akkumulátor időt tapasztalni. Pedig kb. évente, másfélévente akkut cseréltettem, időről időre tiszta újratelepítétést végeztem. Hogy a lassulásnak, akadozásnak mi a konkrét oka, nem tudom. De tény, hogy az kibocsátéskorihoz képest 3 verziószámmal magasabb IOS-t, illetve az arra optimalizált egyéb alkalmazásokat a készülékek már nem hajtják meg úgy. Hogy ez azért van, mert az a hardver azt már nem tudja, vagy esetleg “szándékosan” fogják vissza a régebbi készülékeket, nem tudom. Mindenesetre tapasztalatom szerint, ha a teljes vagy ahhoz közeli felhasználói élményt szeretnéd, akkor kb három évente telefont kell cserélned. És ez egyébként a mai gyorsan változó tech világban talán nem is olyan nagyon rövid idő. A problémát ott látom, hogy nincs alternatíva. Én szeretem az újdonságokat, de valakit ez annyira nem érdekel. Mégis sokkal nehezebb nem frissíteni az oprendszert meg az appokat, mint frissíteni. Hetente tölti le a készülék automatikusan a frissítést és tolja a felhasználó arcába, úgyhogy az előbb utóbb rákattint, csak hagyja már békén. Nem mindenki ismeri a trükköket, hogyan lehet ezt megmókolni. És hagy egyszer elindul a frisstítési spirál, könnyen eljutunk addig, hogy már 2 vagy 3 verziószámmal újabb IOS fut a telefonunkon, a fent említett jellemzőkkel. Sajnos, ha egyszer elkezdtük, az eredeti verzióhoz már nem tudunk visszatérni se oprendszer, sem pedig a külső applikációk vonatkozásában. Az sem megoldás (és ráadásul macerás is), hogy őrizgetjük az eredetit, mert előbb utóbb nem lesznek az általunk kedvelt külső appok kompatibilisek vele. A probléma véleményem szerint az, hogy maga az iparág nem érdekelt abba, hogy három éves vagy annál idősebb készülékeket a gyártáskori szintnek megfelelő, teljes felhasználói élményt adjanak. Hogy saját oprendszerük keretein belül ugyanolyan gyorsak legyenek, mint a legjabbak. Érdekes, számítógépek esetén simán vissza lehet rakni korábbi operációs rendszereket, akár Mac-ről, akár Windosról beszélünk. Telefonok esetében sem lehetetlen kivitelzeni. Mégis, az Apple a régebbi verziókat már nem írja alá, pedig ha aláírná, vissza is lehetne tenni. Az Androidos készülékeket tudomásom szerint rootolni kell a korábbi verziók visszatételéhez. Miért nem támogatott (vagy legalább tűrt) ez? Mert valószínüleg akkor megborulna ez a kb. három éves cserélési ciklus, amely többek között csökkenő készülékeladásokhoz, csökkenő profithoz, alacsonyabb részvényárfolyamhoz vezetne. Annak idején a Siemens pl. tudatosan kezdett visszavenni mósógépei minőségéből, mert annyira jók és tartósak voltak, hogy nem romlottak el (tehát a szervízhálózat fenntartása veszteséges volt) és az emberek nem vették meg az újabb modelleket. Minek, ha ugyanolyan jó volt a régi. Annyira jó volt a termék, hogy a vállalat majdnem bedőlt az értékesítésére felállított üzleti modell alatt. Akkumulátor, vagy nem, én ezt nem tudom. De ha teljes felhasználói élményt szeretnék, akkor három évente cserélnem kell. Mert ez az üzleti modell így van felépítve. Nem csak az Apple esetében, hanem teljes iparági szinten.

  87. @ATAMAN: Friendly for Facebook

  88. @Tamás Bulányi: Kedves fórumtárs. Androidon nem kell root, hogy korábbi verzióra visszategye bárki a telefonját. Kérdezem. Belehalna az Apple, ha ezt iOS-en is elérhetővé tenné? Miért nem dönthetem el, hogy milyen verziójú iOS-t akarok használni? Amúgy meg nagyon gyenge kifogásnak tartom, hogy mindig a biztonságra hivatkoznak. Nem telefonon fogok fontos adatokat tárolni. Több év után én is egy csalódott Apple rajongó lettem. A 2017-es év a használhatatlannál használhatatlan iOS verziókról szólt. Váltottam prémium Androidra. Androidon még a prémium kategória és jóval olcsóbb, mint egy iPhone, cserébe ezerszer stabilabb és használhatóbb, valamint felhasználóbarátabb, mint az iOS. Az előző hozzászólásokból is az tűnik ki, hogy lassan programozói szaktudás kell egy iPhone-hoz. Olyan dolgokról, “hálózati beállítások visszaállításáról” és még lehetne sorolni, hogy mikről írtok, egy adott probléma megoldásához, ami qrvára nem felhasználóbarát. Nem azért vesz horror áron egy telefont az ember, hogy lassan már maga írjon software-t, amit Apple-ék nem képesek rendesen megírni. Remélem az iPhone fanatikusok is figyelemmel fogják kísérni a francia fogyasztói szervezet által kezdeményezett 11,5 milliárd dollár büntetés kiszabásáról szóló pert, akik szerint az iPhone-on kívül nem létezik élet.

  89. Nem telefonos a problémám, de hogy mennyire nem korrekt az Apple:)
    Hackintosh-t használtam OS X 10.5 óta.
    Imádtam, 2db 1T belső és 1db 1T eSata meghajtóval.
    Dell Core2Duo.

    Na vettem egy minit, azóta nézem mi a tököm ez.
    Programok 30-40 s alatt indulnak, OP rendszer indulása 5-10 perc.

    Hiába sasolom a feladatkezelőt, CPU 5%-n keménykedik és a HDD sem sináll semmit.
    6GB memória elvileg szabad.
    HW test szerint minden rendben, smart rendeben.
    Kezdettől foga azt gondoltam, hogy ez az Apple kib@szasa az olcsó mini miatt.

  90. Az én 1,5 éves iPhone 6-omban 605 töltésciklus van jelenleg és persze a lassulás is érezhető. A kérdés az, hány töltésciklus után következik be az órajel csökkentés?


Add a Comment