Elérhető az iOS 10, a watchOS 3, a tvOS 10 és a macOS Sierra kiadásra szánt verziója

Másfél héttel az iOS 10 és a tvOS 10 előző bétáinak megjelenése után az Apple elérhetővé tette az iOS 10, a watchOS 3, a tvOS 10 és a macOS Sierra kiadásra szánt, GM változatait.

iOS10-watchOS3-tvOS10-Sierra-GM-cover

Az iOS 10 GM természetesen OTA frissítésként is elérhető a már beta 8-at futtató készülékek esetén, vagy a béta profil telepítése után korábbi iOS-verziókon is; a watchOS 3 GM szokás szerint az Apple Watch appban jelent meg a Szoftverfrissítés menüpontban, szintén a béta profil telepítése után; a tvOS 10 GM az iOS-hez hasonlóan OTA használatával telepíthető a beta 7-et futtató készülékekre; a macOS Sierra esetén pedig a Mac App Store Frissítések füle alatt telepíthető az új verzió.

iOS 10 GM

Az iOS 10 GM build száma 14A403, a beta 8-é pedig 14A5341a volt.

Újdonságok

Az iOS 10 GM-ben az alábbi újdonságok találhatóak:

  • Az Egészség appban már ott vannak a videók a korábbi placeholderek helyén.
  • A csak a fejlesztők számára elérhető GM verziószáma valamiért 10.0.1 lett.

Természetesen az iOS 10 maga nem csak ennyi újdonságot hoz, ezek most csak a beta 8 és GM közötti eltérések. Az iOS 10 újdonságairól itt írtunk részletesen: WWDC16: az Apple bemutatta az iOS 10-et.

iOS 10 GM letöltési linkek

Az iOS 10 GM IPSW-fájlja letölthető a fejlesztői központból az alábbi linkekről:

iPhone:

iPad:

iPod:

Az iOS 10 az alábbi készülékekre lesz elérhető szeptember 13-án:

Kép: Az iOS 10 ezekkel a készülékekkel lesz kompatibilis: iPhone 5 vagy újabb, iPad mini 2 vagy újabb, iPad 4 vagy újabb, iPod Touch 6G.

watchOS 3 GM

A build itt 14S326 lett, a beta 6-é pedig 14S5321a volt.

kiadási információk alapján ez a verzió elsősorban hibák és a teljesítmény javításait tartalmazza.

A watchOS 3 újdonságairól itt írtunk részletesen: WWDC16: az Apple bejelentette a watchOS 3-at.

A watchOS 3 az összes Apple Watch modellre elérhető lesz, szeptember 13-án.

tvOS 10 GM

Az új build verziószáma 14T330, a beta 7-é pedig 14T5327a volt.

kiadási információk alapján ez a verzió elsősorban hibák és a teljesítmény javításait tartalmazza.

A tvOS kizárólag csak a negyedik generációs Apple TV-t támogatja, megjelenése szeptember 13-án lesz.

macOS Sierra beta GM

Az új build verziószáma 16A319, a beta 9-é pedig 16A294a volt. A GM verzióhoz a fejlesztői központban kell redeem-kódot igényelni, frissítésként nem jelenik meg a Mac App Store-ban.

macOS Sierra GM-ben például az alábbi újdonságok találhatóak:

  • A jelek szerint nincsenek szembetűnő újdonságok.

A macOS Sierra újdonságairól itt írtunk részletesen: WWDC16: az Apple bemutatta a macOS-t, az OS X utódját.

A macOS Sierra az alábbi Mac-ekre lesz telepíthető, szeptember 20-án:

  • MacBook: late 2009 vagy újabb
  • iMac: late 2009 vagy újabb
  • MacBook Air: 2010-es vagy újabb
  • MacBook Pro: 2010-es vagy újabb
  • Mac Mini: 2010-es vagy újabb
  • Mac Pro: 2010-es vagy újabb

Kérdésem van!

Mivel most is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért frissítettük az iOS 8 beta verziójához a gyakran ismételt kérdések cikket az adott témában. Ha kérdésed van az iOS 10 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 8 beta: a leggyakrabban feltett kérdések, ez jóformán minden, még az iOS 10 beta kapcsán elképzelhető kérdést is lefed!

Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted a nyilvános beta esetén a Feedback appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az összes, az iOS 10-ről szóló eddigi cikkünket itt érheted el, a watchOS 3-ról szólókat meg itt, a tvOS 10-ről készülteket itt, a macOS Sierra kapcsán pedig itt olvashatsz.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. @Jadeye: Értem… köszi!
    Ez írtátok a cikkben:
    Az iOS 10 GM természetesen OTA frissítésként is elérhető a már beta 8-at futtató készülékek esetén, vagy a béta profil telepítése után korábbi iOS-verziókon is

  2. Bocsánat, az előbb rossz helyen kérdeztem, mert ez a cikk még nem volt fent, de akkor az, hogy valamiért 10.0.1 a verzió, a későbbiekben nem jelent majd problémát a nyilvános verzióknál, ugye? Úgy értem, hogy ha más lesz a build, akkor feldobja OTA-ként is majd, ugye? Feltettem a GM-et, majd a beta profilt már töröltem a telefonból, hogy innentől csak a véglegeseket ajánlja fel, ezt kell tenni csak hozzá, ha jól tudom. Köszi előre is a válaszokat!

  3. Sziasztok! Letöltöttem 10.01-et. Változatlanul nem lehet a Magyar AppStore-ból touch id-vel vásárolni. Érdekes módon ugyanolyan beállításokkal a Canadaiból lehet. Hardver gond? Köszi ha valaki ír erröl nekem Üdv.

  4. Sziasztok!

    Fent van a Beta Software Profil és a legfrissebb publikus IOS 10 beta a 6s Plus-omon.
    Ha majd 13-án szeretném feltenni a végleges IOS 10-et és törölni a beta profilt, akkor mit kell tennem?
    Simán tudom majd frissíteni és egyszerűen töröljem a profilt?

    Válaszokat előre is köszönöm. 🙂

  5. Iphone 5s Tapasztalatok : IOS 9.3.2 után raktam fel , azért érezni hogy picit erőlködik a készülék de nyilván kell 1-2 nap hogy “beálljon” minden a rendes kerékvágásba , viszont kellemeset csalódtam benne , azt hittem döcögős lesz de megy rendesen . Appok megnyitása pedig hasonló sebességet produkál mint ios 9.3.2 vagy akár 9.3.5-ön.

  6. @Jadeye:
    Poénból nemrég rányomtam a frissítések keresésére. Egy 1,9 gigás frissítés jelent meg. Telepítettem. Az infó szerint a GM (14A403) települt. Töröltem is beta profilt.
    Szupcsis! 🙂

  7. Srácok,
    Kb. 4 db BETA verzió óta, és a GM verzióban is a telefonom kikapcsol ios10 alatt. iPhone6 64 GB.
    Tapasztalt más is hasonló problémát? Feedback-ben folyamatosan bejelentettem de semmi. Bármi ötlet?
    Telefonálok, aztán kb 78%-nál fogja magát és kikapcsol… aztán mikor be akarom kapcsolni jön a jel, hogy lemerült. 5 perc múlva egy home és bekapcs gombbal bekapcsol, és kiírja 81%-on vagyok, és megy tovább a telo megint 1-2 órát. ötlet? köszönöm

  8. Sziasztok!
    A fejlesztői bétáról frissítettem GM-re.. Akkor ez tulajdonképpen megegyezik jövőhét 13-i nyilvános verzióval???
    Másik: Ha hosszan rányomok valamelyik ikonra, akkor ugye elkezdenek mocorogni, és amelyiket mi telepítjük fel appot, tehát nem gyári mint a telefon, ébresztőóra stb, ott megjelenik egy kis x amivel egyből törölhetjük az appot! Nah de most nekem a gyári naptár, zene app esetében is megjelenik egy kis x, tudtommal a gyári appnál nem szabadna, hogy legyen ilyen törlési lehetőség! Ez IOS 10-nél bug? Másnál is így van? Azt tudom, hogy ios 9,8,7-nél nem volt így..

  9. @Mezo: “Akkor ez tulajdonképpen megegyezik jövőhét 13-i nyilvános verzióval???”
    értelemszerűen senki sem lát a jövőbe, tehát jelenleg senki sem tudja, hogy megegyezik-e azzal, ami majd hivatalosan is megjelenik. ha felfedeznek közben valami hibát, akkor nem, nem fog megegyezni vele. ha nem fedeznek fel hibát, akkor meg valószínűleg megegyezik majd. ez majd kiderül a megjelenéskor.

    “nekem a gyári naptár, zene app esetében is megjelenik egy kis x, tudtommal a gyári appnál nem szabadna, hogy legyen ilyen törlési lehetőség”
    kérlek, olvasd el az iOS 10-ről szóló cikkeinket – ezt fent is külön linkeltük, az Apple már a WWDC-n bejelentette az iOS 10 újdonságait – amelynek egyik eleme a beépített appok törlésének lehetősége.

    @Csernus Balázs: a jelenleg csak a fejlesztőknek elérhető IPSW-hez Xcode 8 GM, és így egyben Mac is kell. ha nincs fent az Xcode 8, akkor (még) nem fog menni az IPSW-s megoldás. frissíts OTA segítségével.

  10. Sziasztok. Tudnátok egy linket ahonnan tudok telepiteni beta profilt, ami felajanlja az iOS10 GM verziot letöltésre? 🙂 Kipróbálnám..! Esetleg ha hulyeseget kerdeztem, bocsi.. 🙂

  11. Valaki tud segiteni? Watchra nem megy fel. Letoltottem beta profilt, szepen feltelepedett. Megis azt irja hogy 2.2.2 es hogy naprakesz. Mit kellene elkovetnem hogy fel tudjam tenni a GM verziot? A telefonra ugyanilyen modon szepen telepedett.

  12. @Melinda Lénárt: a Watch-ra ugye a fejlesztői központból letöltött watchOS 3 béta profilt telepítetted fel? mert watchOS-ből nincs nyilvános béta és (nyilvános) GM sem.

    @ha5abe: ha nem lehetne tudni, hogy amúgy nem volt komoly a kérdésed, akkor még válaszolni is lehetne. viszont tudva, hogy nem komoly a kérdésed, nincs is igazán miért válaszolni rá, hiszen az iOS 10 által támogatott készülékek is mind fel vannak sorolva a cikkben.

  13. @Melinda Lénárt: elérhető a GM verzió. fejlesztőknek. mert a watchOS 3-ból nincs nyilvános béta, csak fejlesztői. a GM az nem a hivatalos verzió. a hivatalos verzió majd szeptember 13-án jelenik meg. ha nem vagy fejlesztő, és nem tetted fel a fejlesztői bétához a profilt, akkor nem érhető el számodra a GM.

  14. @Jadeye: Éppen azt kérdeztem, hogy lehet-e telpíteni NEM TÁMOGATOTT eszközre valamilyen módon. Az én esetemben 3GS-re. Ha komolytalannak tartod, akkor feleslegesen válaszolsz, főleg ilyen hangnemben. Ha még is, akkor elég annyit írni, hogy tudomásod szerint csak támogatottra lehet telepíteni.

  15. @ha5abe: soha nem lehetett ilyesmit csinálni. az iPhone 3GS-re a 6.1.6 az utolsó iOS-verzió, annál újabb verzió semmi esetben, sehogyan sem telepíthető. aki az iPhone 3G-t írta, nem gondolta komolyan.

    @Melinda Lénárt: szerintem a hivatalos megjelenésig hátralévő 4 nap miatt már felesleges. de biztosan megtalálható az interneten, ha rákeresel arra, hogy “watchOS 3 beta profile”.

  16. Sziasztok! Valaki esetleg tapasztalt olyat hogy az iOS 10 GM telepítése után a reachability nem működött? Nekem iphone 6 10.0.1 és sehogy sem akar működni, bevan kapcsolva a beállításokban.

  17. Sziasztok, kérdeznék hátha mást is zavar és utánajárt vagy csak én nézek el valamit. Ha beállítom a lockscreenre az email notificationt, akkor két lehetőség van preview-val vagy anélkül jelenítse meg. Ha preview-val kérem, akkor csinál egy rettenetes folyószöveget, amit úgysem tudsz elolvasni, mert mire belekezdenél elsötétíti a képernyőt (a raise to wake után lezárás idejére sem találtam állítási lehetőséget) – tehát ezt a lehetőséget nem nagyon kérem, elég nekem egy sima üzenet a feladóval és a subjecttel. Ahogy régen is használtam. Csakhogy hiányzik a subject. Csak a feladó neve van ott és annyi, hogy mail message. Van valami rejtett beállítás erre? Szeretném látni, hogy ki és milyen témában írt, de nem kell, hogy az egész képernyőt elfoglalja egy központozás nélküli áttekinthetetlen szövegerdő.

  18. Nem vagyok fejlesztő, csak a beta profilt telepítettem, mégis megjelent a frissítés és most az információvan is 10.0.1 szerepel. Akkor most hogy is van ez?

  19. Sziasztok egy kerdsem lenne csak 13 a van de az ios 10 frossites meg nem erkezett automatikusan hogy frissitheto mint OTA mikor fog erkezni valaki megtudna mondani?

  20. A telefon app nekem nagyon furán kezdett viselkedni. Azt csinálja, hogy ha belépek a telefonhoz, teljesen megáll az egész. Érintésre nem reagál, nem lehet görgetni a listát. Tökre odafagy minden. Ki kell lőni a taskot, utána újra próbálni, de ez sem mindig segít. Remélem a a véglegesben ez javítva lesz. Na majd meglátjuk a build számból, változott-e valami 🙁

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!