fbpx Skip to content

Kicsit több mint egy héttel az iOS 10, a watchOS 3, a tvOS 10 és a macOS Sierra hatodik bétáinak megjelenése, majd az iOS 10 beta 7 váratlan, múlt hét pénteki felbukkanása után az Apple pár perce elérhetővé tette az iOS 10 és a tvOS 10 újabb bétáit.

iOS10-tvOS10-beta7-8

Az iOS 10 beta 8 természetesen OTA frissítésként is elérhető a már beta 7-et futtató készülékek esetén, vagy a béta profil telepítése után korábbi iOS-verziókon is, a tvOS 10 beta 7 az iOS-hez hasonlóan OTA használatával telepíthető a beta 6-ot futtató készülékekre. A watchOS 3 és a macOS Sierra esetén (egyelőre?) nem érkezett új verzió.

iOS 10 beta 8

Az iOS 10 beta 8 build száma 14A5346a, a beta 7-é pedig 14A5345a volt.

Újdonságok

Az iOS 10 beta 8-ban az alábbi újdonságok találhatóak:

  • Nincsenek szembetűnő újdonságok.

Mindenesetre ha az iOS 10 beta 7 korábban nem javította volna azokat a biztonsági hibákat, amik miatt tegnap este megjelent az iOS 9.3.5, akkor most már jóformán biztosak lehetünk abban, hogy ez az új verzió már ezt (is) orvosolja.

Természetesen az iOS 10 maga nem csak ennyi újdonságot hoz, ezek most csak a beta 7 és beta 8 közötti eltérések. Az iOS 10 újdonságairól itt írtunk részletesen: WWDC16: az Apple bemutatta az iOS 10-et.

iOS 10 beta 8 letöltési linkek

Az iOS 10 beta 8 IPSW-fájlja letölthető a fejlesztői központból az alábbi linkekről:

iPhone:

iPad:

iPod:

Az iOS 10 az alábbi készülékekre lesz elérhető várhatóan szeptemberben:

Kép: Az iOS 10 ezekkel a készülékekkel lesz kompatibilis: iPhone 5 vagy újabb, iPad mini 2 vagy újabb, iPad 4 vagy újabb, iPod Touch 6G.

tvOS 10 beta 7

Az új build verziószáma 14T5329a, a beta 6-é pedig 14T5327a volt.

kiadási információk alapján ez a verzió elsősorban hibák és a teljesítmény javításait tartalmazza, külön nem emelt ki az Apple semmit.

A tvOS kizárólag csak a negyedik generációs Apple TV-t támogatja.

Kérdésem van!

Mivel most is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért frissítettük az iOS 8 beta verziójához a gyakran ismételt kérdések cikket az adott témában. Ha kérdésed van az iOS 10 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 8 beta: a leggyakrabban feltett kérdések, ez jóformán minden, még az iOS 10 beta kapcsán elképzelhető kérdést is lefed!

Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted a nyilvános beta esetén a Feedback appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az összes, az iOS 10-ről szóló eddigi cikkünket itt érheted el, a watchOS 3-ról szólókat meg itt, a tvOS 10-ről készülteket itt, a macOS Sierra kapcsán pedig itt olvashatsz.

Olvasd el a hozzászólásokat is

14 Comments

  1. Az áthúzott részt, hogy kell érteni? Nálam amúgy simán, hiba nélkül lefutott a frissítés. 6s plus

  2. @Lajos Reiner: úgy, hogy amikor a cikket közzétettük, csak hibaüzenetet dobott a fejlesztői béta esetén. áthúzva pedig azért lett, mert ez nagyjából 19:40 körül megoldódott.

  3. Értem, köszi.

  4. 27mb? ebben tenyleg nincs mas csak a 9.3.5 altal is javitott hibak foltozasa… szerintem ahogy kozeleg a vegleges egyre inkabb mar csak a bugok javitasarol van szo, es utana mehet ki elesbe…. hetek ota a betat hasznalom es nekem nem jon elo semmi.

  5. Akármelyik pub B 10 esetében: találkozott valaki olyan gonddal, hogy a hátsó kamera vakuval iszonyatosan rossz minőségű, homályos képet készít?
    9-el nem volt ilyen gondom. (SE)

  6. Amióta a beta-k vannak nem lehet touch ID-vel vásárolni az AppStore-ból csak jelszó beírásával, különben kidob.

  7. A mobilbank kiírja, jailbreakelt a készülék. Teljesen tiszta, most vettem. 6s

  8. Nekem is a 10 Beta van fent a telefonon, és a touch ID vel vásárolok. Semmi probléma!

  9. Nem találkoztam! Tökéletes szép képeket készít a kamera. Béta 10 i6s.

  10. Ha telepítem a béta profilt! Akkor ha kijön a végleges verzió ios10 akkor a béta profil törlődik?

  11. @tomika24: frissítéskor minden tartalom és beállítás megmarad. a béta profil is.

  12. Feltelepítettem a betat tesztelés céljából en is. Ha kijön a végleges verzió valamit kell torolnom hogy simán telepíthessem a véglegest?Valamint utanna nem szeretném hogy megmaradjon a beta profil akkor azt gondolom egyszerűen csak törlöm. Végleges frissítés előtt kell torolni vagy frissitest követően?

  13. @meszi83: semmit nem kell csinálni, egyszerűen frissíted majd, ahogyan eddig is minden alkalommal. a profil törlése is pontosan úgy működik, mint jelenleg is.

  14. @Jadeye: feltettem én is a 10-es beta-t. Töröltem a profilt mert szeretnék visszatérni normál, nem beta profilba. Most nem adja fel a 10.0.2–t hanem a 10.1 bublic betat szeretne telepiteni. Az apple supporton azt irjak restoreoljam a telefont es utanna tegyek vissza egy beta allapot elotti mentest. Nekem viszont fontos lenne, hogy az eltelt kb egy honapban keletkezett mozgas es egyeb adatok megmaradjanak. Van erre valami megoldás szerinted?


Add a Comment