Megjelent az iOS 9.3.1!

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alig több mint egy héttel az iOS 9.3 eredeti megjelenése után az Apple pár perce kiadta az iOS 9.3.1-et, amire mindenkinek ajánlott frissíteni.

iOS9.3.1-cover

A 9.3.1 ugyanis elsősorban a Safari használhatatlanná válását eredményező, valamit az 1970-es dátum miatti hibát javítja, új funkcionalitást gyakorlatilag nem hoz.

Újdonságok

A hivatalos információkban az Apple a következőket írja:

Kijavít egy hibát, amely miatt előfordulhatott, hogy az alkalmazások nem reagáltak, miután linkekre koppintott a Safariban és egyéb alkalmazásokban.

Jailbreak?

Az iOS 9.2-től kezdődően egyelőre nem jelent meg jailbreak, így aki bármi okból is függ a jailbreaktől, annak azt tanácsoljuk, hogy még ne frissítsen a 9.3.1-re sem. A legfrissebb jailbreakelhető verzió jelenleg a 9.1, erről itt írtunk részletesen: Frissült a Pangu jailbreak: iOS 9.1 támogatása a 64-bites készülékeken

És hogy miért kell annyit várni egy jailbreakre? Erről itt írtunk bővebben: Gyakori kérdések: miért nincs még jailbreak adott iOS-verzióra, miért kell ennyit várni?

Sokszor előfordul, hogy nevenincs, ismeretlen források állítják azt, hogy az ő eszközük már képes a legújabb iOS-verziót is jailbreakelni, de ezek gyakorlatilag kivétel nélkül átverések. Kizárólag az alábbi oldalaknak érdemes hinni: Gyakori kérdések: melyek a jailbreaket fejlesztő csapatok hivatalos oldalai?

SHSH, downgrade, újratelepítés

Korábban az SHSH-k tették lehetővé, hogy olyan iOS-verziót is visszatehessünk egy készülékre, amit az Apple már nem írt alá. Az iPhone 4s-től kezdődően viszont technikai okokból jelenleg nincs lehetőség az SHSH-k felhasználására. Ha valaki nem akar frissíteni, akkor vigyázzon a készülékére, és ha az felajánlja a frissítést, akkor azt ne fogadja el, vagy ha az iTunes tesz így, ott is nyomjon mégsemet, az esetleg a készülékre letöltött OTA frissítési csomag pedig már törölhető, ha sok helyet foglal. Magától egyetlen készülék sem frissül.

Az SHSH-król és azok fontosságáról, valamint a TinyUmbrelláról itt írtunk korábban: Mi az az SHSH, és hogyan működik a TinyUmbrella?

Az aktuálisan legfrissebb iOS-verziónál régebbi változat csak speciális esetekben, és csak megadott készüléktípusokra állítható vissza: odysseusOTA: az iOS 6.1.3 vagy iOS 8.4.1 telepítése jailbreakelt készülékre. Bármely más esetben kizárólag csak a hivatalosan legfrissebb verzió tehető fel.

Ha a készüléken aktuálisan meglévő verziót szeretnénk kitakarítani: Gyakori kérdések: aktuális iOS-verzió újratelepítése, frissítés nélkül

Az Apple jelenleg az alábbi iOS-verziót írja alá: Gyakori kérdések: melyik iOS-verziót írja még alá az Apple?

Letöltés

Ha valaki szeretné lementeni a 9.3.1 IPSW fájlját, az az alábbi linkekről teheti meg:

iPhone:

iPod:

iPad:

Jadeye Administrator

A Szifon.com oldal indulásakor először csak olvasóként és rendszeres hozzászólóként, röviddel később vendég- majd rendszeres szerzőként, végül 2010 óta főszerkesztőként igyekszem biztosítani a magyar olvasók számára a lehető legpontosabb információkat tartalmazó cikkeket az Apple-lel kapcsolatos témákban.

Támogass engem!

follow me
No Tab Selected
×
Jadeye Administrator

A Szifon.com oldal indulásakor először csak olvasóként és rendszeres hozzászólóként, röviddel később vendég- majd rendszeres szerzőként, végül 2010 óta főszerkesztőként igyekszem biztosítani a magyar olvasók számára a lehető legpontosabb információkat tartalmazó cikkeket az Apple-lel kapcsolatos témákban.

Támogass engem!

Latest Posts
  • Csoportos FaceTime

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Delutan szenvedtem mire nagynehezen iTunesbol sikerult feltelepitenem Air 2-re a 9.3-at. Direkt nem akartam mar OTA frissiteni. Szerencsetlen idiotak… Nem olvassak a userek bejelenteseit? Talan tobben is jeleztek mar ezt a hibat, es a 9.3-at mar igy kellett volna kiadni. Ne haragudjatok de ez a fejlesztogarda barmennyire is ugyesek es profik, nevetseges amit csinalnak. 9.3.2 jovo heten lesz? Lol.

  2. Kíváncsian várom, ezzel a frissítéssel milyen hibát hozott létre megint az Apple! 🙂 Milyen szörnyű volna, ha nem volnának béta tesztelők, belegondolni sem merek! 🙂

  3. @orkodo: senki sem kényszerít, hogy OTA frissítsél, ott az iTunes, le fogja neked tölteni a 9.3.1-es IPSW-t, és frissíthetsz azzal. vagy töltsd le a cikkben lévő linkekről, és tallózd be.

    @M.Sanya: töröld le a letöltődött frissítési fájlokat a Beállítások, Általános, Tárhely és iCloud-használat alatt, majd keress rá ismét a frissítésre, és már a 9.3.1-et kell feldobnia.

  4. Jadeye!
    Kb 1 órája küzdök,hogy itunesen keresztül letöltse a frissitést!!!
    De nem jön össze,mert gondolom most is az lenne erre a válasz, hogy terheltek a szerverek!Úgy ,mint 6 éve mindíg ez a válasz!!! De biztos az épülő Campus lesz a megoldás!!

  5. @Lajhar: ott a cikkben a letöltési link, töltsd le akkor onnan. de az OTA lényegesen kisebb méretű, így lényegesen hamarabb letöltődik és települ, feleslegesen bosszantod magad az iTunes-szal. semmivel sem lesz jobb attól, hogy azzal frissítesz.

    @M.Sanya: az OTA mérete attól is függ, hogy milyen iOS-verzióról frissítenél. a méret így relatív.

  6. Oksa nem veszekedni akarok,de OTA-n ezzel párhuzamosan pedig a"hiba lépett fel a csatlakozáskor…"stb hibát dobta folyamatosan!
    Ez már több,mint az egy készülékes hiba!
    Azért a hivatalos módon kb "2 óra alatt megérkezett" és ez a lényeg!

  7. @Jadeye: OFF: csak érdeklődnék hogy szándékos-e hogy duplán jönnek az értesítések a szifon app-ba? pontosabban inkább úgy fogalmaznék hogy nálam duplán jelenik meg… vagy lehet hogy az én készülékemmel van valami gebasz?

  8. Szerintem az Apple igen is példás a frissítések terén is, lehet hogy hibázott a 9.3-as rendszerrel, de itt a javítás, és nem szidni kell, hanem örülni hogy egy 9 napot vártunk a frissítésre, nem 9 hónapot 🙂

  9. ez nem a 9.3-ban levo hiba volt, 9 ota vegig jelen volt. igazabol nem is az iosen mult, ha nem allnak ra az appfejlrsztok hogy ezerszamra toljak bele az adatbazisba az univerzalis linkeket akkor lehet csak sokkal kesobb jon igy elo… nem gondoltak bele az iosesek hogy amit meg lehet csinalni azt az appfejlrsztok meg is _fognak_ csinalni…

  10. Sziasztok!

    Feleségemnek van egy Amerikából hozott iPhone 5S készüléke T-Mobile simmel. Napok óta küzdöttünk a problémával, hogy a linkek nem működtek, ma végre kijött a javítás. Azonban, már a 9.3 alatt is (még a 9.3.1) frissítés előtt azt mondta, hogy a ma nem megy neki a mobilnet (tegnap még minden rendben volt). Nem ír ki sem edge, sem 3g, sem pedig 4g szimbólumot.

    Hazaérve valóban nem ment. Lefrissítettem a 3.1-re, de a probléma továbbra is jelen van. Reset már volt, Hálózati beállítások törlése is megvolt, de nem segített.

    Ami érdekes:
    Beállítások\Általános alatt:
    Hálózat: Telekom HU
    Verzió: 9.3.1 (13E238)
    Szolgáltató: Nem elérhető

    Az én svájci iPhone 6-omon a szolgáltató sorban ez szerepel: Telekom HU 24.1

    Ami még nagyon furcsa, hogy ha Mobiltelefon\Mobiladat-lehetőségek menüpontban az Adatroaming opciót bekapcsolom, akkor megjelenik a 3G…

    Szerintetek az okozza a problémát, hogy amerikai a telefon?

    Vissza lehet tenni a 9.2.1-et ezesetben vagy már mindegy?

  11. Azt még elfelejtettem megírni, hogy wifire csatlakozva a Beállítások\Általános\Info alatt feldobja, mindig, hogy új szolgáltatói beállítások érhetőek el, kívánom-e frissíteni azokat, azonban hiába nyomok a frissítésre, nem történik változás. Lehet régi a sim kártya és azért nem működik a frissítés (eredetileg boltban méretre vágták a 4S-re váltáskor).

  12. @O. Krisztián: Igen, majd írok nekik és megköszönöm, hogy hetente frissít, ami kijavítja azt a hibát, amit akár az előző frissítés okozott, majd a legfrissebb is okoz egy másik gondot! 🙂 Le a kalappal előttük és a szoftverfejlesztők mindezért fizetést is kapnak! 🙂

  13. Igy van! Nem mellesleg nem keves penzert vasaroljuk ezeket a termekeket. De tudod, valakinek ez csak apropenz. Na most az speciel nem en vagyok 😉

  14. Sikerült megint valamit elcseszni a frissítésben.
    Nem lehet állítani, hogy melyik hálózaton legyen a készülék 2G 3G 4G
    Úgy örülök…..

  15. @Mumus: “ami kijavítja azt a hibát, amit akár az előző frissítés okozott”
    nem az előző frissítés okozta. az egészet okozó deeplinking már az iOS 9.0 megjelenése óta ott volt a rendszerben. a problémát az okozta, hogy egyes fejlesztők túltolták a deeplinkeket, és ezzel kiakasztották a deeplinkek kezelését. nyilván lehetett volna annyi esze az Apple-nek, hogy hülyebiztossá teszik ezt a funkciót is, de most akkor tanultak az ebből kialakult botrányból, és javították is.

    egyébként többek között épp az ilyen fejlesztők miatt van olyan szinten lekorlátozva egy csomó dolog az iOS-es fejlesztés esetén, hogy a lehető legkevesebb ilyen dolog forduljon elő – ami sok esetben kifejezetten megnehezítheti a fejlesztést is.

  16. @Jadeye: Azért írtam, hogy AKÁR az előző…

    Persze értem én, nincsen ezzel gond, de olyan jó lenne 6 hónapig legalább frissítés nélkül és hibamentesen egy iPhone-t!:)

  17. @expa: Így belegondolva nem igazán hibázok a munkámban, de, ha mégis, egyrészt azonnal korrigálom, továbbá nem teszem tönkre több százmillió ember telefonját a hibámmal! 🙂 A problémám azért van, mint ahogyan Jadeye is írta, már full hülyebiztos és túlgondolt az egész…

  18. Azt irták, hogy a 9.3 kijavit egy hibát amitöl hibás az akkumulátorszint kijelzés. Még mindig 20-30%-on kikapcsol.. Talán most majd megjavul, kiváncsi leszek.

  19. Az iphonom frissítettem ma reggel és bekapcsolta automatikusan a wi-fi asszisztenst 45000 Ft majdnem letérdeltem Beszéltem vodafone ügyfélközpontal 12500 Ft -ot elengednek az összegből mit lehet ilyenkor tenni mert ez elég sovány vigasz ha vagy 70000 nél jár az adatforgalom? hol lehet jogorvoslattal élni?

  20. @drlumper: sajnos az a baj, hogy megvonhatják a vállukat, mind a szolgáltató, mind az Apple, mert ugye az nem az ő felelősségük, hogy nem kapcsoltad ezt ki. VISZONT! érdemes lenne utánajárni annak, hogy egyébként nem lenne-e kötelező a szolgáltatónak értesítenie, ha eléred az előfizetésed havi adatforgalmi keretét, vagy jelentősen túlléped azt. ebben szerintem a fogyasztóvédelem fog tudni segíteni, és nem esküdnék meg rá, de szerintem kellene, hogy erről értesítsenek, illetve a sebességet korlátozzák az adatforgalmi keret lejárta után (de a sebességkorlátozás díjcsomagtól is függ). szóval én mindenképp megkérdezném a fogyasztóvédelmet, és érdemes az ÁSZF-et is átolvasni.

  21. Fél óra alatt történt és csak véletlenül vettem észre hogy be van kapcsolva de én ezt honnan tudtam volna nem nézem át az összes beállítást minden frissítésbél Küldtek egy értesítőt 17000 nél azt hittem hogy ez a rendes számla mert külföldön előfordul hogy bele szaladok ilyen mértékű összegbe aztán rá negyed órára egy 45000 es üzi és ez után hívtam fel a Vodafonet és ott azt mondta hogy saját hatáskörben 12500 tud leírni De olvastam hogy más is járt így csak ott 1-2 ezer Ft ről volt szó és simàn elengedték

  22. @drlumper: hát akkor ne saját hatáskörben tegye, kapcsolja a főnökét, vagy bármi. de ez így abszurd helyzet, kell legyen erre jogszabály. szerintem mindenképp kérdezd meg a fogyasztóvédelmet, biztos lesz erre valami ötletük. viszont ha kaptál értesítőt, akkor a szolgáltató gyakorlatilag jelezte feléd, ami nehezíti azt, hogy ezt teljesen jóváírják.

  23. Még annyit ez eddig nem volt hogy automatikusan bekapcsol a wifiaszisztenst csak ma mióta frissítettem ami átkapcsol rendes netre ha nem elég erős a net És ki dönti el hogy nekem erős a netem vagy nem ? Nem tudom mi az az ÁSZF.

  24. És mit tudtam volna tenni a két értesítőt kivédendő Én Bermudán vagyok és brutális adat forgalmi díjak vannak Percek alatt kész lett a baj

  25. @drlumper: hát de ha meg külföldön vagy, akkor mindenképp kellene legyen ilyenkor adatforgalom-felfüggesztés, épp ezért, mert roaming esetén pláne nagyon durva költségek lehetnek. mindenképp hívd fel a fogyasztóvédelmet.

  26. Lehetséges, de nem mindig csinálja, van hogy teljesen jól müködik, van, hogy 10%-nál töltöre rakom és hirtelen 25%-ot jelez. Ezért gondoltam, hogy talán a %kijelzés a hiba. Csak szeptemberig birja ki!:)

  27. Köszi a tippet! Ezt nem lehet lecsekkolni valamilyen módon? Nem sok kedvem van egy vagyont költeni akkaicserére, bár lehet, hogy nem marad más választásom.

  28. 9.3.1. frissítés, iPad Air 2
    Frissítés után feldobott egy ablakot: észleli, h 2 id van a gépen, amennyiben bekapcsolom az ótómatikus frissítést a másik id-val 90 napig nem tölthetek le appokat, és a már megvásárolt appokat sem tölthetem le.
    Na ez most mi a f.sz? Másnál is előjött ez a cucc?

  29. @kenderson: oké, közben megtaláltam.


    A Hozzárendelt Eszköz társításának feltételei:

    (i) Ön Támogatott Tartamat vagy korábban megszerzett Támogatott Tartalmat egy Fiókról legfeljebb 10 Hozzárendelt Eszközre tölthet le automatikusan, feltéve, hogy ezek között legfeljebb 5 iTunes jogosultsággal rendelkező számítógép van.

    (ii) Egy Hozzárendelt Eszközt egyszerre csak egy Fiókhoz lehet csatlakoztatni

    (iii) Önnek 90 naponta van arra lehetősége, hogy a Hozzárendelt Eszközhöz tartozó Fiókot megváltoztassa.”

    Jó, hát akkor a köv. telefon az S7 edge lesz, ennyi, elég volt a sz.rakodásból. Megnézem android szinten mi a pálya, remélem ott nem divat ez a szarakodás…

  30. Üdv! Volna egy olyan problémám, hogy iPhone 4S készülék esetén a friss szoftver valamiért nem kommunikál rendesen az iCloud -dal. A meglévő megosztott mapákat megjeleníti de újabb megosztást vagy fogadást nem enged. (Ha küldök egy felkérést nem érkezik meg az értesítés.) A beállítások teljesen tökéletesek elvileg. iPhone5 és iPhone 6S esetében tökéletesen működik. Van a családban két iPhone4s mind a kettőnél jelentkezett a probléma. A saját gépemen frissítettem minden készüléket egy iTunes -szal ez befolyásolhatja a dolgot? Ha valakinek valami ötlete van a megoldással kapcsolatosan ne tartsa magába köszönöm előre is.

  31. Iphone 5S-re nem érdemes frissíteni ! Ugyanúgy jártam,mint annak idején a 4S-sel,amikor ios 8-ra frissítettem. Lett egy akadós szenvedős telefonom megint és már nem is lehet visszarakni a régebbi ios-t.
    Ennyi volt az imádott gyors stabil telefonomnak.

  32. @Futurex:
    Hogy lehet elvárni,hogy egy régebbi gyengébb hardver jól működjön a 9.3.1-el. Nekem már az 5S elszaródott. A 9-es iost 6-tól fiatalabb telefonokra fejlesztette az Apple,csak ezeket elfelejtik közölni a felhasználókkal és már visszaállítást sem engednek. nem véletlen! Nekik az az érdekük,hogy új telefont vegyél. Tisztességtelen üzletpolitika.

  33. Nem azt várom mint a 6s -től! Félreérted! Nyilván gyengébb. De! Az iCloud -dal való nem kommunikálása szánalmas. Lehet, hogy én vagyok a béna, de ha be tudtam állítani a többit (családban lévőket) és csak a 4s -ek nem nennek azért vicces. Már az 5 -ösön is megy rendesen. Szoftver gépről frissítve visszaállítással, volt dfu mód és új készülékként beállítva stb… Viszont, ha weben icloud.com -on töltök fel képet befrissíti és látja, de megosztani nem tudok egy képet vagy új mappát létrehozni a készüléken. Valakinél hasonló gond és megoldás?

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!