fbpx Skip to content

Egy furcsa hiba bukkant fel, ami az Apple 64 bites processzorral szerelt, iOS-t futtató készülékeit érinti, és azokat a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján szoftveresen visszaállíthatatlan állapotúvá teszi, akárcsak a korábban már bemutatott 53-as hiba. A dátumátállítás okozta hibát február 15-én az Apple is elismerte, és egy frissítésben ezt javítani fogják.

dategate-hero

A most felbukkant hiba előidézéséhez mindössze annyit kell tenni, hogy az adott készüléken a dátumot 1970. január 1-re állítjuk, majd ezután a készüléket kikapcsoljuk. A bekapcsolás azonban a jelek szerint már nem fog sikerülni, az iOS nem tölt be, és egy restore sem hozza ezt helyre. Lássuk, mit érdemes tudni erről, és hogyan előzhető meg mindez!

Nyomatékosan megkérjük olvasóinkat, hogy senki se állítsa be ezt a dátumot sem a saját, és pláne nem más készülékén – de ha meg is tette, semmiképp se indítsa újra a készüléket a dátum mai napra való visszaállítása nélkül!

Nagyon fontosnak tartjuk kiemelni, mennyire fontos a jelkódzár használata, ellenkező esetben ugyanis bármilyen vicceskedő személy képes néhány pillanat alatt “hatástalanítani” a készüléket, amire jelenleg nincsen szoftveres megoldás.

A hiba a hírek szerint csak a 64 bites készülékeket érinti, tehát csak az iPhone 5s és újabbakat, elvileg a rajtuk lévő iOS verziójától függetlenül – de a jelek szerint a 8.4 mégsem érintett.

Hogyan idézhető elő?

Sajnos nagyon egyszerűen, már ha hozzáférünk a készülék beállításaihoz.

Ekkor mindössze annyit kell tenni, hogy a Beállítások, Általános, Dátum és idő alatt kikapcsoljuk az Automatikus beállítás opcióját, majd addig görgetjük a napokat fentről lefelé, ameddig csak bírjuk. Szerencsére első körben a jelek szerint nem lehet eddig visszagörgetni, de sajnos ilyenkor a menüben visszalépve, majd ismét a Dátum és idő alá lépve már tovább tudunk görgetni. Ezután az 1970. január 1. dátumon megállva ha a készüléket kikapcsoljuk, az a jelek szerint már nem fog tudni visszakapcsolni.

Magáról a beállításról készült egy videó, de az nem mutatja sajnos, hogy mi történik a restore során, ugyanakkor ettől függetlenül mindenkit óva intünk attól, hogy kipróbálja.

A másik probléma, hogy a dátum és idő Automatikus beállítás opciója esetén az iOS NTP protokoll segítségével kéri le az aktuális időt, ami elméletben lehetővé teszi azt is, hogy egy rosszindulatú Wi-Fi hálózat adott esetben az 1970. január 1. dátumra állítsa át automatikusan a készülék óráját. Ugyanakkor épp az Automatikus beállítás miatt az adott Wi-Fi hálózatról a mobiladat-hálózatra való visszakapcsolódáskor az idő ismét frissülhet, immár a helyes dátumra, így – hacsak nem kapcsoljuk ki a visszaállás előtt a készüléket, akkor – gyakorlatilag saját maga állítja helyre az időt és küszöböli ki ezt a hibát. Noha ennek a fajta támadásnak relatíve kicsi az esélye, hiszen a támadások többsége inkább adathalászat, a biztonság kedvéért ne csatlakozzunk ismeretlen hálózatra, hiába is csábító adott esetben az “Ingyen Wi-Fi!” hálózatnév.

Hogyan lehet megelőzni?

Használjunk jelkódzárat! Ezt egyszerűen nem lehet elégszer hangsúlyozni! Nyilván senki sem a saját maga ellensége, és nem fog magával kitolni, és előidézni a hibát, ugyanakkor mivel az információ már több órája szabadon elérhető az interneten, óhatatlanul akadhat olyan vicces kedvű illető, aki ezt más készülékén kipróbálná… Ha pedig csak átállítja a dátumot rajta, de azt nem kapcsolja ki, akkor ráadásul csak később futunk bele ebbe, amikor a készüléket mi magunk kapcsoljuk ki, vagy merül le, ezzel el is tereli magáról azonnal a gyanút.

A legegyszerűbb megelőzés tehát a jelkódzár használata, amivel az illetéktelenek nem fogják tudni átállítani a dátumot a készülékünkön.

A jelkódzár beállításához menjünk a Beállítások appon belül a Touch ID és jelkód menüpontba, és adjunk meg egy jelkódot, valamint adjuk hozzá egyik vagy több ujjlenyomatunkat is.

Megelőzés jailbreakelt készüléken

A jailbreakelt készülékek tulajdonosai – már feltételezve, hogy nem használnak jelkódot! – telepíthetik a BrickingDate nevű tweaket a http://repo.ziph0n.com repo-ról, ami megakadályozza a dátum manuális átállítását. Persze a szoftveres átállítás ellen ez nem véd, de aki nem telepítget ismeretlen forrású tweakeket, annak ettől sem kell tartania.

Ha már megtörtént a baj

Abban az esetben, ha valaki már pórul járt, akkor két lehetősége van. Ha a készüléke még garanciális, akkor irány az első hivatalos Apple szervizpartner. Egyes vélemények szerint ugyanakkor néhány óra múlva a készülék mégis betölt majd, amikor vissza lehet majd állítani a dátumot, de ezt nem tudjuk megerősíteni.

A másik megoldás az lehet, ha a készülék felnyitása után az akkumulátort lehúzzuk az alaplapról, aztán visszacsatlakoztatjuk, majd ezután próbáljuk meg bekapcsolni a készüléket, mert ilyenkor a dátum más időpontra nullázódik. Ezt garanciális készülék esetén ne csináljuk meg mi magunk, forduljunk az Apple hivatalos szervizpartneréhez!

Olvasd el a hozzászólásokat is

64 Comments

  1. Ezek szerint ha garis és megcsinálom,akkor kapok egy új telót?

  2. @bathorypeti: erre kár számolni. mellesleg ha a szervizek az akku lehúzásával meg tudják oldani, akkor nyilván nem fogsz új készüléket kapni.

  3. @bathorypeti: igazi magyar vagy 😀 egyből a készülékcsere lehetőségét látja meg :DD

  4. Oszi: Mint álltalában mindenki. 🙂

  5. Pont ma néztem, h a képek mappáinak az utolsó módosítási dátuma 1970. Nem értettem miért. Mondjuk most sem de összefüggés biztos van.

  6. Hát ez zseniális egyre durvább bugok jönnek elő. A múltkor csak az üzenetkezelőt lehetett összeomlasztani, aztán a springboardot, most meg már brickelhető az egész rendszer. Fantasztikus. Azt nem értem miért hagynak a fejlesztők ilyen funkciót a rendszerben, a mai dátumtól nem kéne függnie semminek, főleg bootolás közben.
    A kérdés az, hogy a restore, ami ugye letöröl mindent a készülékről miért nem tudja visszaállítani a rendszert? Ez a hiba még a bootloader előtt van és így DFUba sem megy be a készülék?

  7. Ciki az fix. De ki a penész állítja a dátomot arra? 😀 Olvastam hogy az 53 as hiba miatt is pereskedés lesz. Gondolom usa ba de ott azért is lehet ha hangosan tartod csukva a szádat. 😀

  8. @bathorypeti: na ezért utálnak minket szinte mindenhol…
    szomorú

  9. remélem a 9.3 ban javítják mert ha nem tuti nem fogom jailbreakelni a telóm. csak nehogy emiatt ne legyen rá jb…

  10. @bathorypeti: megelőztél… 🙂

  11. #BoCs72: A dátumot legkorábbra 1970. január 1-re lehet visszaállítani. Ennél korábbi időpontot nem fogad el. Ezért van az is amit te írtál.

  12. Én azt nem értem, hogy hogy az ördögbe fedezik fel ezeket a bugokat.

  13. Én kicsit bosszantónak tartom ezeket a dolgokat, mert imádom az Apple termékeit, eddig nem csalódtam bennük, nem is szeretnék, de nem ezért vettem 6s-t hogy valami pici hiba miatt elhalálozzon…
    Jelkód van, ha valaki ki akar cseszni velem a kezeit még el is töröm 😀

  14. @raczc73: Valaki biztos unatkozik 😀

  15. Egyébként aki jailbreakel miért is nem használ jelkódot?

  16. Elájulok ezektől a videóktól. Fogalmam sincs hogy hogyan jön rá valaki ezekre a dolgokra. És miért nem mondja el soha senki, hogy:
    “Arra jöttem rá hogy…. És erre úgy jöttem rá hogy….”
    Csak az van ahogy bemutatják hogy ha 3X megnyomod a bekapcsolót, lehúzod az értesítés sávot 5mp-re, majd a safari ikont 4x megbököd, bemész a tárcsázóba és beütöd hogy 213546733111, majd 5x gyorsan a hangerő fel gombot megnyomod, akkor beszarik a telefon, de előbb jb-eli magát.
    Szóval nem értem miért nem mondják meg hogy hogyan jöttek rá.

  17. Első tippre ez összefüggésben lehet azokkal a tényekkel, hogy:
    1, az iOS egy unix változat
    2, 1970.01.01. az az úgynevezett unix-idő vagy POSIX idő alapja, az az időpont, amelytől számolják a másodperceket. https://en.wikipedia.org/wiki/Unix_time

    Arra kiváncsi volnék, hogy a hiba előállításához az órát is resetelni kell 00:00-ra, vagy azon a napon bármely időpont problémás lehet?
    Az egész mögött – és ez a feltételezés teljesen elméleti, nincs alátámasztva semmivel – egy olyan programozói fogás állhat, hogy ha az órát valamilyen extrém, a valódi életben teljesen valószínűtlen dátumra, órára állítják, akkor az bármilyen, nem normál működésnek megfelelő programfutást eredményezhet. Teszem azt valamilyen intenzív tesztet, vagy bármit. Mivel normál helyzetben senki sem állítja a telefonja óráját évtizedekkel korábbra, ebben valós veszélyt a iOS programozói sem láthattak, vagy így felejtették.

  18. @saabi: az óra elvileg mindegy, a dátum miatt az időzóna adott esetben így is negatívba dobhatja, és ezt írták, mint egy lehetséges mögöttes ok.

  19. @saabi: Egy programozó nem állhat úgy hozzá, hogy “úgysem fogják arra állítani”, hanem minden esetet ki kell zárni. (Ezt az intenzív tesztes elméletedet nem igazán értem… :D) Ezt szépen elrontották, be kell nyelni. Egy ilyen hibáért erősen elbocsájtás járna btw.

  20. @asdabasd: Mivel a cikkben felmerült, hogy órák elteltével magához TÉRHET a készülék, feltételezem, hogy csinál valamit, csak az nem a felhasználó kiszolgálása, ezért úgy TŰNHET, hogy se kép, se hang. Ettől még a telefon dolgozhat ezerrel, csak ezt nem köti a felhasználó orrára. De mi a fenét csinálhat ilyen módon? Mondjuk valamilyen alapos HW teszt, amire normális körülmények között nincs szükség?
    A programozókról írt véleményed kicsit laikus. Engem a ’80-as évek végén még úgy tanítottak programozni, hogy az évet úgy ábrázoljuk, hogy a ’19’ explicit szerepel a kimenetben (azaz konstans) és csak az évet meg az évtizedet tároljuk változóban. Ennek eredménye volt anno a Y2K körüli összes hercehurca. Magyarán az, hogy mit tartunk elvárhatónak egy programozótól és mit tesz egy programozó, azok elég messze vannak egymástól. 😀

  21. @asdabasd: A cikkben az olvasható, hogy: “Egyes vélemények szerint ugyanakkor néhány óra múlva a készülék mégis betölt majd, amikor vissza lehet majd állítani a dátumot, de ezt nem tudjuk megerősíteni.” Ha egy készülék órákig nem csinál semmit, majd mégis elindul, akkor vajon mit csinált az indulás előtt? Én nagyon alapos HW tesztre tippelek.

  22. Gondoljatok bele, elutaztok barhova… Wc-n unatkozol kopp ig letekered a datumot majd vagy veszel egy nokia 10x et vagy szerviz de mindenkeppen offline leszel kis ideig…

  23. @zeharom: de miért állítanád át?

  24. Ezek a hülyeségek. Ha nincs ez a cikk akkor soha senki nem állitotta volna vissza mert hát minek. Igy most pár telefon lehet be fog halni mert ki kell próbálni akik amugy soha nem csinálták volna meg. Gratula
    Vannak olyan hibák amik önhibánkon kivül lesznek de ez a dátumos baromság. Inkább kussolt volna mindenki aki tud rola. Ez csak pánik keltés. Még egyszer irom, szerintem 100 bol 100 ember nem állitotta volna vissza soha.

  25. Kíváncsi vagyok hogy napokon belül jön majd frissítés még 9.3 előtt , vagy sem ?

  26. Vannak olyan játékok, amikben idő alapon működik a mechanika egy része (x idő alatt érik be a termény, y idő alatt kovácsolják a kardot, z idő múlva kapsz újabb bónusz pénzt, stb.). Namármost ha valaki tisztességtelen előnyre akar szert tenni, akkor mit csinál? Visszatekeri az időt, elindítja a játékot, felszedi a cuccokat, kilép, előreállítja az időt (x, y vagy z értékkel), visszalép a játékba, megint felszedi az új cuccokat, kilép, stb. Ha maximalista vagy, akkor a létező leghamarabbi időpontig visszaállítod a dátumot a legelején, ami épp 1970. január 1. Ha sok memóriát igényel a játék, akkor a biztonság kedvéért még újra is indítod ezen a ponton a készüléket, hogy biztos legyen neki elég hely. Na így keletkezik a brick. 😀
    Egyébként szerintem is kijöhet a brick állapotból maximum 1 nap elteltével, de kipróbálni most inkább nem szeretném. 😀

  27. @Jadeye: Mert már nem szomjas és akkor nagyon kreatívak az emberek! 🙂

  28. @stei: nem pánikkeltés, az is le van írva, hogyan lehet eleve megelőzni! emellett pedig az információ “eltitkolása” csak rontana a helyzeten, ugyanis:

    mivel az információ már több órája szabadon elérhető az interneten, óhatatlanul akadhat olyan vicces kedvű illető, aki ezt más készülékén kipróbálná

  29. Ettől a hírtől szerintem most a szolgáltatók meg elektronikai boltok a legkevésbé boldogok, mert esélyes, hogy az összes kísérletező kedvű észlény az ott kiállított termékeken fogja tesztelni a hiba valódiságát…
    Ezeken a helyeken mondjuk úgy is folyton le vannak tiltva ezek az eszközök, mert állandóan jelkódot is beállítanak rá, most meg aztán még több kárt lehet csinálni. Sajnos sokan meg is teszik…

  30. "A hiba a hírek szerint csak a 64 bites készülékeket érinti, tehát csak az iPhone 5s és újabbakat, elvileg a rajtuk lévő iOS verziójától függetlenül"
    iPad-ek nem érintettek? Air-től kezdve már azok is 64 bitesek.

  31. @Vikitorony: a cikkben ez a mondat az összes 64 bites iOS-es készülékre vonatkozik, függetlenül attól, hogy az iPhone, iPad vagy iPod touch.

  32. nekem volt egy két hónapja készülék újraindítás után, hogy voltak emailjeim tárgy feladó nélkül 1970.01.01. dátummal. Jót röhögtem rajta, hogy ez az igazi az első ember én vagyok aki emailt kapott, hiszen annak feltalálásánál korábbi levéllel rendelkezem….

  33. @asdabasd: ugyan mutass mar nekem egy olyan qa test plant, amiben vegigmennek (akar automatizalt tesztel is) az osszes letezo datumon. (ok, hogy ez specifikus, mivel ez a unix ido), de volt ennel sokkal komolyabb bug is ios datum/naptar kezeleseben. de nincs olyan test plan, ami az osszes letezo problemaforrast lefedne (ha lenne, akkor lenne hibatlan termek is)

  34. @taky1974: ugy, hogy altalaban ex-dolgozok szivarogtatja ki ezeket, akik ismerik a bugot (minden fejlesztesnel van olyan bug, amit releaseig nem javitanak ki, mert bonyolult/idoigenyes/tul sok a dependencia/lustak/elfelejtik/akarmi)

  35. @saabi:
    … vagy mi van akkor, és ez sem pánikkeltés, ha az a nem normális működés, az csak a felhasználónak nem az, de mondjuk tényleg csinál valamit a teló, kép és hang nélkül.
    Pl.: ismétlem, nem pánikkeltés!!! – Mi van, ha valakik megkérték szeretett cégünket, hogy biztosítani kellene valami hozzáférést az agyontitkosított iPhone-ok tartalmához, mert rosszfiúk is használják azokat. Persze titokban. Mivel szeretett cégünk vezérével többszöri egyeztetés során sem tudtak megállapodni, ezért kerestek egy jó programozót a cégnél. Ez a jómunkásember meg azt mondta a szerveknek: oké, megcsinálom nektek, hogy ha visszaállítjuk a dátumot a minimumra, akkor egy egyszerű eszközzel x órán át elérhető lesz az adattartalom, erre úgysem gondol senki, meg a főnököm se tudja meg.

  36. … mellesleg dátumot visszaállítani 70.01.01-re nem csak szoftveresen lehet a feloldott telefonon, ha már ott van előtted szétszedve… néhány ügyes ember egy hőlégfúvóval meg megfelelő cserealkatrésszel is csodákra képes…

  37. @tibor731: összeesküvés-elméletekbe felesleges belemenni.

    hőlégfúvó és cserealkatrész nem szükséges.

  38. Aztán az is lehet, hogy csont kamu az egész. Valaki kitalálta, hárman beírták, hogy náluk is ez történt és tényként kezeli mindenki. Mivel elég kockázatos, senki nem próbálja ki otthon, ha meg mégis és beírja, hogy nála nem történt semmi, akkor a többiek lehurrogják, hogy csak be akarja ugratni az embereket.

  39. @BoRRoNeo: “Aztán az is lehet, hogy csont kamu az egész.”
    mi sem egyszerűbb. próbáld ki. azonnal kiderül. ha garanciális a készüléked, akkor beviszed cserére. nyilván nem azért írták meg a nagyobb külföldi híroldalak is, mert nincs semmi alapja.

    mindentől függetlenül viszont senkinek sem fáj, ha jelkódot használ, az meg a mások által elkövetett “vicceskedéstől” is megvéd.

  40. @Jadeye: Ha én kipróbálnám akkor sem derülne ki, csak maximum számomra. Te elhinnéd nekem? Pont ez volt a mondandóm lényege. 10 ember azt írja, hogy így van. Legalább ennyi helyen olvastam, hogy csak egy jól sikerült hoax. Viszont túl nagy a kockázat, hogy az ember saját maga kipróbálja.

  41. @BoRRoNeo: mondjuk felveszed videóra?

  42. Egy dolgot áruljon már el nekem valaki! Normális ember, normál állapotban 2016-ban, mi a fenéért akarja visszaállítani az iPhone-ja dátumát 1970-re?
    Ennek kb. pont annyi értelme van, mintha otthon a kocsidról levennél 2 kereket, és újra el akarnál vele indulni. Persze, hogy nem fogsz tudni! Pont ennyire értelmes 1970-re átállítani a dátumot!

  43. @Nascar: mondjuk egy vicceskedő mókamester megcsinálja más készülékén.

  44. Poenbol leszedem mas 2hatso kereket 😀

  45. 😀 vicceskedő mókamester. Miért még milyen mókamester van? 🙂

  46. Azért az senkinek se tűnt fel hogy kb. ios7 óta a manuális dátum idő allitasnal nincs év. 😉 konkrétan naponként lehetne csak vissza tekerni. Ez elég sokáig tartana, nem egy 5perc. Persze szinkronnal megy gyorsan de manuálisan rohadt sok idő 40evet vissza tekerni….. 🙂

  47. @Nascar: nem egy ismerősömnek a gyerekének az iskolában lekódolták a jelkód nélküli telefonját csak húlyeségből, persze nem árulták el ki volt és mi a kód. hugomnak a fiának is az iphone 5 anno.

  48. És akkor mi van ha pl a szolgáltatónál történik valami hiba és az "autómatikus idő" szerver rossz dátumot küld pl:1970.01.01?! A telefon meg egyszer csak újraindul… Ha már ennyire elmélkedünk ezt is számításba lehet venni… 🙂

  49. @hujbera: nézd meg a videót, elég gyorsan visszapörgethető.

    @Dale: ennek előfordulási esélye a nullához közelít, nem volt még rá precendes.

  50. @Jadeye: Lehet nulla az esélye de érdekes tény hogy egy szolgáltató hiba mennyire egyszerűen tenné tönkre a telefonokat… 😉

  51. @Dale: nem fordul elő ilyen hiba – de még ha elő is fordulna, ha nem indítod újra utána a készüléked és nem is mozdulsz el másik cellába, és így nem frissül újból az idő a készüléken, akkor sem történik semmi. persze, megvan rá az esély, hogy belefutsz ilyesmibe, és épp kikapcsolod, és megnyekken, de ennek valószínűsége gyakorlatilag elhanyagolható, tehát emiatt ne legyenek álmatlan éjszakáid. vagy kapcsold ki az idő automatikus frissítését, és akkor meg elő sem fordulhat.

  52. “Aki ért egy kicsit a hekkeléshez, annak nem is kell hozzáférni a készülékhez. Elég felállítani egy ingyenes wifi hotspotot, és rákötni egy szervert, amely leküldi a pontos időt a csatlakozó eszközöknek. Ezzel a módszerrel is át tudják állítani a mobilunk beállításait, ha bekapcsoltuk az idő automatikus beállítását.”

    Ez mondjuk szivás… persze ha nem indítod újra…

  53. @AppleFan: nem csatlakozol ismeretlen Wi-Fi-re. kikapcsolod az idő automatikus állítását. megelőzted.

  54. Kiprobaltam a fiokban lako 5s-en (ios 9.2.1), tenyleg kinyirja, de kb 4 ora elteltevel visszatert az elok soraba. Persze ettol meg ne csinalja senki!

  55. Mindenki nagyon nyugodtan kezeli a dolgot… Pedíg szerintem több van benne mint hogy csak mindenki legyint rá semmi aggodalom! Ne legyen igazam de lesz majd itt még nagy meglepődés ha nem javítanak ezen a bug on…

  56. @Dale: mitől kéne pánikolni? le van írva a cikkben, hogy hogyan előzheted meg addig, amíg az Apple ezt ki nem javítja. mégis milyen nagy meglepetésre gondolsz? mi fog történni?

  57. Jadeye legyen már fantáziád. 😀 Világvége, trump lesz usa elnöke, szifon.com-ot hacker támadás éri, uk kiválik eu bol, world war III, Tim Cook lemond és szétosztja a pénzét a szifon.com tagjai közt,meg ilyen meglepetések történhetnek ennek kapcsán. 😀

  58. @Jadeye: 😀 Megy ez látod. 😀

  59. @onderon:
    Csak 32-bites processzoroknál.

  60. @Jadeye: Datum es ido problema mindig erdekes tema volt az iPhonon. Foleg ez az 1970. En eleg sokat ingazom idozonak kozott es egy tucat olyan hibaval talalkoztam mar emiatt ami senior geniusokat megizzasztott. Egyszer egy 5s-el utaztam New Yorkba ahol egeszen a lakasomig repulogep modban volt a telcsi. Csak itunes sync volt bekapcsolva, icloud egyaltalan nem. Radugtam a telefont a gepre amin addigra mar atalt a helyes ido. Mivel az iPhone meg mindig repulogep modban volt ezert az meg magyar idot mutatott. Szoval radugtam iTunes-ra, kijelzo fekete lett es soha tobbett nem lehetett bekapcsolni… Erdekessege hogy ez nehany masodpercel a backup kezdete utan tortent, igy egy file toredek maradt a gepen. Right click > Get info > Date modified: 01 January 1970 (!!!)

  61. engem a lányom lepett meg ezzel a hírrel. Persze nem hittem el és beugrottam neki…. tényleg lehalt a telóm. próbálgattam egy ideig a visszatöltést, de nem ment, aztán elengedtem a dolgot…. 3 óra múlva egyszer csak látoma hello feliratot , és így visszaállt minden. az épp friss mentésből visszaállt minden.
    volt azért néhány pillanat amíg azt hittem bukom a telót….
    szóval nyugi rendbe jönnek a dolgok hamar, de siettetni nem szabad


Add a Comment