Mi a különbég az iOS, az Android és a Windows Phone készülékek beállításai között?

Számtalan, felhasználói élményről szóló cikk kivesézte már az iOS, az Android és a Windows Phone közötti különbségeket, azonban ezek közül még egyik sem elemezte részletesen azt a felületet, amelyet lehetetlenség kikerülni bármelyik rendszerben is: a Beállításokat.

devices-settings

A napokban Luis Mena, spanyol származású, felhasználói élményért felelős designer publikált a saját blogjára egy remek bejegyzést, amelyben bemutatja, hogy melyik mobil operációs rendszer beállítása miben jobb vagy éppenséggel rosszabb, mint a versenytársé.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Már 90%-on áll az iOS 7 elterjedtsége

Az Apple mindig büszke volt arra, hogy a legújabb iOS főverziót a felhasználók döntő többsége előbb-utóbb telepíti. Az iOS 7-tel sincs másképp. Már többször írtunk arról, hogy az iOS 7-et a kezdeti fanyalgás után rengetegen telepítették. A tavaly szeptemberi megjelenést követő egy hónapon belül a felhasználók 71%-a már az új operációs rendszert használta.

ios-7-logo

Akkori nyilatkozat szerint az iOS 7 volt a leggyorsabban elterjedt iOS frissítés, ami többek között az OTA, Over-The-Air típusú disztribúciónak is köszönhető. Ez azt jelenti, hogy a frissítéshez nincs szükség számítógépre, hanem Wi-Fi-n keresztül lehet frissíteni az operációs rendszert. Ráadásul nem kell az általában több mint 1 GB-os firmware fájlt lehúzni, hanem csak a módosítások kerülnek telepítésre.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Az Apple és a Google viszonya, még az első iPhone megjelenése előtt

Az Apple és a Google viszonya jóval korábbra vezethető vissza, mint azt alapesetben gondolnánk, hiszen már jóval az első iPhone megjelenése előtt is szoros kapcsolat volt a két piacvezető vállalat között.

screen-shot-2014-03-23-at-10-37-27-pm

Ha hozzánk hasonlóan te is folyamatosan figyelemmel kísérted az Apple és a Google közötti párharcot, te is könnyen abba a csapdába eshettél, hogy azt hitted, a rossz viszony a két cég között csak azután állt be, hogy a Google úgy döntött, hogy versenytársa lesz inkább az Apple-nek, mintsem tovább dolgoznának az addig közösen fejlesztett iPhone-on. – írja Mike Beasley, a 9to5mac szerzjője.

Ugyanakkor a nemrég, bírósági tárgyalások során nyilvánosságra került e-mailek alapján teljesen más szemszögből vizsgálhatjuk az Apple és a Google viszonyát. A leveleket Sergey Brin, a Google társalapítója küldte még 2005-ben és Steve Jobs már ekkor előre látta, hogy mire készül a Google, az Android szerinte már csak az utolsó csepp volt a pohárban. A leveket tartalmukat tekintve arról a megállapodásról szóltak, miszerint a két óriásvállalat nem alkalmazza a konkurens munkatársait ugyanazon fejlesztési projektekben. Jobs a két cég közötti háborút egy teljes termonukleáris háborúnak ítélte meg a saját szemszögéből, miszerint az Android egész egyszerűen csak egy lopott termék és a végletekig hajlandó elmenni azért, hogy elpusztítsa.

screen-shot-2014-03-23-at-9-52-01-am

Az egyik ilyen nyilvánosságra került email alapján látható, ahogyan Jobs megkérte Sergey-t, hogy ne vegyenek fel egyetlen tagot sem az Apple (Safarit fejlesztő) csapatából, vagy ha mégis másképpen cselekednének, akkor az számára egyenlő lesz a háborúval. Nem titok, hogy Jobs nagyon gyakran dühbe gurult, amikor a termékek nem hozták az általa elvárt színvonalat és ekkoriban még teljesen érthetetlen volt a reakciója, hiszen a Google (még) csak egy ártatlan és barátságos vállalat volt. Felmerülhet tehát a kérdés, hogy miért is esküdött akkor Jobs háborút?

jobs-schmidt-1

A magyarázat egy Brin által küldött üzenetre vezethető vissza, miszerint éppen felbéreltek egy tehetséges fejlesztőt a böngészők építésére és a Chrome csapat tagjaként, aki nem mellesleg előzőleg a Safari projektben vett részt az Apple-nél. Értelemszerűen ezt a lépést Jobs nyílt támadásnak vette az előző beszélgetések után.

Ezután sikerült csak nagy nehezen megállapodnia a két vállalatnak az új emberek felvételét érintő szabályzatban, miszerint egyik cég sem csábítja el a másik munkatársát a nagyobb fizetés reményében. (Ez a fajta megállapodás egyáltalán nem volt ritka a piacvezető technológiai cégek életében, ahogyan az e-mailek jegyzeteiben is említették.)

1-infinite-loop-e1267205254834

Mindenesetre a két vállalat egymáshoz való viszonya már ekkoriban megalapozódott és az első iPhone készüléket majd még csak két év múlva jelentette be az Apple, közvetlenül egy évre rá pedig a Google is előrukkolt az első androidos készülékkel.

És, hogy mi történt a két vállalat közötti toborzásra vonatkozó megállapodással? Egyik vállalat sem rendelkezett akkora erővel, hogy megakadályozza a munkaerő szabad áramlását, amelyek ellen maguk a dolgozók is fellázadtak, az ügy pedig jelenleg bírósági tárgyalás alatt van.

iSamurai iPhone szerviz akció

Melyik platform támogatja jobban a régi eszközöket: az iOS vagy az Android?

Az iOS és az Android közötti versengést nagyon gyakran és tévesen csak a piaci részesedés alapján szokták eldönteni. De mi van akkor, ha például egyszer nem a piaci részesedést néznénk, hanem azt, hogy melyik platform támogatja jobban a régebbi eszközöket?

Véleményem szerint nincs annál dühítőbb, mikor egy új termék tulajdonosaként egy év elteltével már annyira elöregedettnek érezzük az eszközeinket, hogy újakat kell venni, mert az aktuális készülékünk nem képes futtatni a legújabb operációs rendszert. Ebben a témában készített egy remek tanulmányt a Fidlee.

update

Ez a tanulmány remekül szemlélteti, hogy a régi eszközök támogatásában az iOS fényévekkel előbbre található az Androidhoz képest. Példaképpen nézzük csak meg, ahogyan az iPhone 4s már lassan a kibocsátásának harmadik évében járva jelenleg is képes megfelelően futtatni az iOS 7-et, de a vele majdnem egy időben, sőt pár hónappal később megjelenő Samsung Galaxy S3 már a megjelenésekor sem támogatta az éppen legfrissebb Android operációs rendszert. Ugyanezt a példát természetesen megszemlélhetjük más eszközöknél is. Érdemes picit elidőzni az alábbi táblázatnál (kattintva nagyobb lesz!):

AndroidHistoryOfSupport1

Az Android eszközök esetén nehéz olyan, két évnél idősebb modellt találni, amelyik ne lenne két nagy frissítéssel lemaradva, három év távlatában ugyanez pedig már három vagy négy jelentős frissítést jelent. Fogyasztói szempontból igencsak fontos, hogy amikor az ember egy iPhone-t vásárol, biztos lehet benne, hogy még jó pár évig élvezheti a legfrissebb iOS rendszerek által nyújtott előnyöket anélkül, hogy új készüléket kellene vásárolnia.

Igaz van olyan eset, amikor az iOS legfrissebb verziója már nem támogat bizonyos funkciókat a régebbi eszközökön, de ez csak pár funkció a sok közül, ettől még a legfrissebb rendszer működik, fut rajtuk. (Adott esetben az új rendszer lassabb lehet a régebbi készülékeken, mert az Apple már inkább az újabb hardverre optimalizálja azt, de sokszor egy tiszta restore képes ezen a lassúságon valamennyit javítani.) Ennél a pontnál érdemes megnézni az iPhone 3GS-t a táblázatban, ahol láthatjuk, hogy egy 2009. júniusában megjelent termék egészen idén szeptemberig, az iOS 7 megjelenéséig támogatta az összes iOS verziót.

iphone3gs

A Fidlee tanulámányát böngészve ráakadhatunk még pár érdekes információra, miszerint a 16 eszközből 6 sosem futtatta az éppen legfrissebb Android verziót! A 16 eszközből 4 nem kapott frissítéseket egy év eltelte után, valamint a 12 Androidos eszköz közül egy sem kapott frissítéseket két év után, kivéve az első négyet, amelyek elméletileg fognak kapni frissítését a közeljövőben.

Ha az Android esetén nem kerülnének ilyen értelemben szoftveresen elhanyagolásra az egyes készülékek, az sokat javítana ezen a helyzeten. (Persze erre ott van például a CyanogenMod, de az sem érhető el minden készülékre.)

Összefoglalva tehát éppen az, amiért szeretik az emberek az Androidot – mindent mindenhol mindig be lehet állítani, személyre lehet szabni – okozza azt problémát is, hogy a legfrissebb rendszerhez a legújabb hardver kell, különben nem fog futni a legújabb szoftver. Személy szerint én egyetértek azzal az állásponttal, hogy a felhasználó szempontjából sokkal fontosabb ez a kimutatás, mint a már jól ismert, mindenki által használt, piaci részesedéseket bemutató diagram.

iSamurai iPhone szerviz akció

Safari: vezető helyen a mobil böngészők között

Az okostelefonok nagy előnye, hogy ugyanúgy lehet velük elérni a netet, ahogy a számítógépeken. Míg az asztali gépeken dúl a böngészőháború, addig a mobilkészülékeken már más a helyzet. Noha az Androidnak jóval nagyobb piaci részesedése van, mint az iOS-nek, ez mégsem látszik az internethasználatban.

32013_mobilebrowser-640x236

A Net Application legutóbbi márciusi felmérése szerint, mely 40 ezer weboldal 160 millió látogatásából származik, a mobil Safari 61.79%-os részesedést szerzett a böngészőpiacon, messze lenyomva vetélytársait. Második helyen az Android Browser található 21.86%-kal, míg a korábban vezető Opera Mini csak 8.4%-ot szerzett.

Az előző, februári mérésben a Safari még 55.41%-kal szerepelt. A térnyerés kárvallottja az Android Browser és az Opera Mini lett, előbbi 22.82%-ról, míg az utóbbi 12.72%-ról esett vissza.

Érdekes módon a Chrome halvány gyenge, csak 2.43%-on áll, pedig jómagam többre tartottam, én is ezt használom a Safari helyett.

Joggal vetődik fel a kérdés, vajon az a rengeteg Android user mit csinál a telefonján? Csak telefonál? Akkor minek neki okostelefon? Vagy Facebookozik? (Költői kérdés.)

Ti mire használjátok a készüléketeket a legjellemzőbben?

iSamurai iPhone szerviz akció

Újabb trónbitorló a színen? Itt a Samsung Galaxy S4!

Mivel az Apple egyik nagy konkurense, a Samsung pár napja bemutatta az iPhone egyik legnagyobb riválisának kimondott Galaxy S sorozat negyedik darabját, mi sem mehetünk el szó nélkül a dolog mellett.

A bemutatót egy New York-i színházban tartották és ténylegesen egy előadás volt, így egy picit fogyaszthatóbbá téve a hétköznapi, nem annyira tech érdekelt emberek számára is. Részben sikerült is, de elég kínos volt azért. Na de nézzük, mi újat hoz a Galaxy S4. Külsőre nem túl sokat.

Emlékeztek arra a reklámra, amikor a Samsung az iPhone-ért sorban állókat ekézte? Abban volt egy olyan érv, hogy nem változott semmit a dizájn (21 másodpercnél):

Na, most ez itt is igaz. Első ránézésre az S4 ugyanolyan, mint az S3, egymás mellé téve látszik csak, hogy az S4 egy picit vékonyabb (0.78mm), a kijelző egy kicsit nagyobb, és egy kicsit átrajzolták a sarkak íveit. Ennyi. Ugyanúgy maradt a levehető, plasztik hátlap, ami egy picit gagyi megjelenést ad neki.

original

A kijelző most már kereken 5 hüvelyk, és Full HD (1920*1080) felbontású, ami azt jelenti, hogy a képpontsűrűsége 441 PPI (képpont/hüvelyk). Ez nagyobb, mint az iPhone 326 PPI-je, de mivel már itt is olyan nagy a pixelsűrűség, hogy nem lehet elkülöníteni egymástól az egyes pixeleket, ez az adat csak a virtuális péniszösszemérésben egy pont a Samsungnál, gyakorlati haszna nem sok van. Ami viszont tényleg hasznos: a kijelző a megjelenített képhez igazítja a kontrasztot, a színárnyalatot és a fényerőt. Tehát ha például szöveget olvasunk, a kijelző átmegy egy picit szépiásba, hogy kevésbé fárassza a szemet az olvasása.

A többi hardver infó ömlesztve: 2GB RAM, 16/32/64GB tárhely (bővíthető), 4G/LTE, Wi-Fi (a/b/g/n/ac) Bluetooth 4.0, 13Mpx hátlapi- és 2Mpx előlapi kamera, IR LED, amivel távirányíthatjuk a TV-nket, 2600mAh-s cserélhető akkumulátor. A processzorról nincs információ, mivel régiónként és szolgáltatónként eltérő lesz, de egy 4 vagy  8 magos, Snapdragon vagy Exynos SoC a legvalószínűbb.

Samsung_Galaxy_S4_official-black

A Samsung ezzel a lépésével megteremtette a tech-musical műfaját, ami időnként tökéletesen mintázott egy túljátszott, abszurd tragikomédiát. Az 1 órás előadásban ráadásul nem a bejelentett időpontban, hanem percekkel később vonták csak fel a függönyt. A dolog hardveres része 10 perc alatt megvolt, a többi idő (a kínos színjátékokat leszámítva) a szoftveres részre és az új szolgáltatásokra ment el. Ezeket azonban nem élőben, egy adott készülékről mutatták be, hanem általában videóbejátszásokkal.

A készülék által használt rendszer még mindig Android, annak is a legújabb 4.2.2-es változata, megbolondítva, a picit kipolírozott TouchWiz felülettel, valamint egy rakás érdekes, de talán annál fölöslegesebb alkalmazással.

Smart Scroll: Ha böngészünk, a telefon követi a szemünk mozgását a görgetéskor, és ha az oldal aljára érünk, tovább gördíti azt. Ötletnek jó, de én nem vagyok abban biztos, hogy tényleg tud úgy működni, mint ahogy azt szeretnék.

Smart Pause: Ha videó lejátszás közben elnézünk, leállítja a videót, amikor visszanézünk, újra elindítja. Tegye föl a kezét az, aki egész fejjel szokott a telefonjától elnézni és nem csak oldalra pillant! Van még itt min finomítani.

S Health: Fogták a lépés-, kalóriaszámlálós, futáskövető appok ötletét, tettek hozzá egy hőmérőt és összegyúrták egy gyári fittnes app-ba, ami így egyben tud segíteni egy egészségesebb életmód kialakításában. Ez szerintem ugyanannyi embernek lesz hasznos, mint amennyit az őrületbe fog kergetni azzal, hogy nem lehet letörölni.

img_lifecare_02_phone

Air View/Gestures: A kijelző érintése nélküli interakció. Ha a galériában egy kép fölött tartjuk az ujjunkat, kinagyítja azt. Böngészésnél az ujjunk alatt lévő szöveget nagyítja ki, ha pedig egész tenyérrel elhadonászunk a kijelző fölött, akkor a böngésző ablakok között váltunk, zenelejátszónál pedig számot léptetünk ugyan így. Végre könyékig szaftosan is lehet netezni. Valamint, mivel ilyen érzékeny az érzékelő, kesztyűben is lehet tapogatni.

S translator: Egy, a többi alkalmazásba is beépülő szótár, ami a kimondott szövegekkel is működik, valamint ha a kamerát egy idegen nyelvű szövegre irányítjuk, azt is lefordítja. A többi hasonló alkalmazásokkal ellentétben, ez elvileg nem igényel netkapcsolatot. A támogatott nyelvek között viszont nincs magyar.

Group Play: Zenelejátszás vagy képek megosztása, valamint multiplayer játék, NFC érintéses kapcsolat felépítéssel, Wi-Fi-n keresztül, aktív netkapcsolat nélkül is.

Dual Camera: Úgy lehet képet készíteni, hogy az előlapi kamera képét is a fotóra montírozza. Videó rögzítésénél, sőt videó chatnél is működik. Az elkészült képekhez lehet hangjegyzetet készíteni vagy azokból egy nyomtatható fotóalbumot csinálni (nyilván a hangot nem lehet kinyomtatni). Maga az alkalmazás egy picit a Galaxy Camera appjára hasonlít, így lehetőségünk van a képek precízebb szerkesztésére vagy témák hozzáadására.

img_fun_02_phone

És igazából ennyi. Nekem a Galaxy S4 kicsit olyan, mint az iPhone esetében az S-modellek. Semmi nagy újítás, csak a meglévő dolog reszelgetése, amihez itt hozzájön pár ötlet átemelése egy másik termékből, valamint néhány új, izgalmas, de teljesen fölösleges alkalmazás. Kipróbálnám, de nem hiszem hogy lecserélném a szifonom.

Handrás kicsit elfogultabban írt a témáról, ha gondoljátok, arra is vessetek egy pillantást:

Az egészet élőben közvetítették, de baromi kínos volt az egész. A Samsung fejes, ha jól emlékszem J.K. Shin úr, amikor megérkezett a színpadra és jó estét kívánt, csak néma csönd volt a válasz. Állt még pár másodpercig a kínos csendben széttárt karokkal, mire nagy nehezen kapott egy kis tapsot. Innentől sem lett jobb a helyzet, leleplezték a telefont, de egyetlen élő demó sem történt, gyakorlatilag az összes új fícsört videóról demózták, a körítés pedig a színészek voltak, született feleségekkel, szteppelő (de minek) kisfiúval, meg ilyenek. Borzasztó gyenge poénok, unalom, és a közönség totális érdektelensége jellemezte a műsort.

Akik szeretnék végignézni a teljes bemutatót, azok itt tehetik meg:

Ti mit gondoltok?

iSamurai iPhone szerviz akció

CES 2013: Samsung

A Samsung is megtartotta a sajtótájékoztatóját, és már az elején lelövöm a poént: nem mutatták be a Galaxy S4-et. Túlságosan elvonná a figyelmet a többi újdonságról, amiről akár egy légy is el tudja terelni a figyelmünket.

series-7-ultra-620-wide

Lerántották a leplet az új Series 7 Chronos és Ultra laptopjaikról. A Chronos egy 15 colos, fullHD felbontású, opcionálisan érintőképernyős erőgép. 2.4 GHz-es Core i7, 16GB RAM, AMD HD8870M GPU. És képesek azt állítani, hogy 11 óra az üzemideje. Az Ultra egy 1080p felbontású, 13 colos kijelzővel, Core i5 vagy i7-tel, SSD-vel, 16GB RAM-mal, AMD HD8750M-el szerelt, milyen meglepő: ultrabook. 8 óra üzemidőt ígérnek neki.

dsc04688-1357236474

Szó esett még a fényképezőgép vonalról is, ahol az NX300 az újdonság. Egy 20.3 megapixeles, tükör nélküli, cserélhető objektíves fényképezőgép, beépített Wi-Fi-vel, dönthető érintőképernyővel, okostelefonról való távvezérlési lehetőséggel. És nem erőszakolták rá az Androidot. A kedvenc fejlesztésem az egylencsés 3D fényképezés és videózás lehetősége. Ha megveszed az amúgy 750 dolláros fényképezőgép mellé az 500 dolláros objektívet, 60fps-es 3D fullHD videót is készíthetsz vele.

1-7-2013samsungfridge

Aki esetleg hi-tech háztartási eszközökre gerjedne, azok számára végre van érintőképernyős Evernote funkciós hűtő. Ár még nincs hozzá, de az érintőképernyő nélküli verzió 4000 dollárba kerül, úgyhogy annál csak drágább lehet.

s9000007left-angle-30-degreeblac

Természetesen a fő attrakciók a tévék voltak. Amennyiben bővebben érdekelnek, úgy erre elolvashatod ezeket is: CES 2013: Samsung

iSamurai iPhone szerviz akció

Hívási lehetőséggel frissül a Facebook Messenger

Frissült a Facebook Messenger app, amiben így mostantól rövid hangüzeneteket is küldhetünk, illetve hamarosan hívhatjuk is majd egymást, hasonlóan más VoIP szolgáltatásokhoz.

Ez a lépés nem meglepő azután, hogy asztali gépen már jó ideje elérhető a videóhívás a Facebook-Skype partnerségnek köszönhetően.

20130104-092050.jpg

Hívások: egyelőre csak Kanadában

Az appból történő közvetlen hívási lehetőség egyelőre csak a kanadai felhasználók számára érhető el, őket választotta ugyanis a Facebook, hogy tesztelje a szolgáltatást, majd néhány hét alatt teszik elérhetővé a többi országban is. Mások számára addig is a rövid hangfelvételek azok, amik elküldhetőek:

20130104-105018.jpg

20130104-105601.jpg

Ez elég nagy dobás lehet a Facebook számára, mert így ha a felhasználónak van mobilnetje (és az okostelefont használók többségének van), akkor annak a terhére már fel is tudja hívni a facebookos ismerőseit, és a mobilszolgáltatónak gyakorlatilag csak a havi adatforgalmat kell kifizetnie. Vagy útközben beülhet egy kávézóba, esetleg elsétál oda, ahol van ingyenes Wi-Fi, és akkor pedig gyakorlatilag semmibe sem kerül így felhívnia az ismerősét. Ráadásul mivel ez az app biztosítja a platformok közötti átjárást is, így mindegy, hogy almás vagy robotos a készülék, csak Facebook fiók kell hozzá, meg persze az app, és az internetelérés. Az appban csak a facebookos ismerősöket hívhatjuk majd, külső számokat nem. Hogy ez később változhat-e, azt még nem tudni.

Természetesen ezzel nem találta fel a Facebook a spanyolviaszt, ugyanakkor a felhasználók magas száma miatt egy plusz lehetőség könnyebben elterjed, mintha teljesen külön kellene azt a köztudatba bedobni, bármiféle háttér nélkül. A Facebookot sokan már így is elsődleges kommunikációs platformként használják, tehát ők mindenképp egy stabil alapot jelentenek az új szolgáltatáshoz, és nem kell őket lepkehálóval fogdosni, kézenfekvőnek fogják tekinteni az új lehetőség mindennapjaikba való integrálását.

A Facebook következő lépése lehet ebben a témában a már sokat emlegetett Facebook-mobil, amire valójában sem a Facebooknak nincs valódi szüksége, sem a felhasználóknak. Ugyanakkor Zuckerberg úgy érzi, hogy akkor tudna valóban nagyot szakítani, ha a termék nem csak egy alkalmazás lenne más platformokon, hanem a termék maga lenne a platform.

Aggályok nélkül ez sem megy

Óhatatlanul felmerülnek aggályok is, hiszen sokan így sem bíznak a Facebookban, mert az már így is túl sok mindent tud sokunkról. Ha emellé még egy híváslistát is fel tudnak építeni az adott személyről, vagy rosszabb esetben a hívások rögzítésre és archiválásra is kerülnek, akkor az sokaknál csak újabb ódzkodásra adhat okot.

Kérdés viszont, hogy hol érdemes meghúzni saját magunk számára azt a vonalat, amikor már azt mondjuk, hogy fontosabb a privát szféránk, mint az új szolgáltatások használata.

Messenger
  • Messenger
  • Méret: 266.68 MB | Verzió: 241.1
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

Alternatíva már régóta van

Hasonló lehetőséget nyújt már régóta például a Viber, ami talán annyiban jobb ennél, hogy a használatához nem szükséges, hogy Facebook fiókunk is legyen, míg a Facebook Messenger esetén ez értelemszerűen követelmény. Ha tehát van olyan ismerősünk, aki nem használja a Facebookot bármi okból, a Viber előnyeiről legtöbbször sokkal könnyebben meggyőzhető, mint egy Facebook regisztrációról.

A Vibernél ugyanis nem kell külön felhasználói fiókot létrehozni, jelszavakat megjegyezni vagy mindig belépni ahhoz, hogy működjön. Mindössze a telefonszámunkat kell regisztrálni a szolgáltatásban. Ezt követően az összes olyan ismerősünknél, akinek névjegyzékében ott a telefonszámunk, a Viber appban azonnal elérhetővé válik, hogy számunkra üzenetet küldhessenek, vagy hívhassanak minket.

És míg telefonszámunk szinte biztosan lesz, addig egy Facebook fiók már nem kézenfekvő (noha sok esetben ettől függetlenül az is elég valószínű).

Viber Messenger: Chats & Calls
  • Viber Messenger: Chats & Calls
  • Méret: 250.62 MB | Verzió: 11.9
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

Ti mit szóltok az új funkcióhoz? Mennyiben változtatná meg a telefonálási szokásaitokat? Használtok most más VoIP appokat?

iSamurai iPhone szerviz akció

A karácsonyi időszakban rekordot döntött az új készülék-aktiválások és alkalmazás-letöltések száma

A Flurry Analytics elemző cég mintegy 260 ezer iOS és androidos alkalmazást követ, ezzel mintegy 90%-os pontossággal meg tudják határozni a mobilpiac számait. Rendszeresen készítenek statisztikákat az okostelefonok aktiválásáról és az alkalmazások letöltéséről is.

Mivel kütyük terén a karácsonyi időszak a legintenzívebb, ezért most külön elemzést adtak ki a karácsony és szilveszter közötti időszakról. Eszerint december 25-31 között több mint 50 millió iOS és androidos készüléket aktiváltak, ebből egyedül december 25-re 17.4 millió jutott. Arról nincs hír, hogy milyen a platformok megoszlása és ebből mennyi az okostelefon vagy a táblagép.

Az említett időszakban a két alkalmazásboltból 1.76 milliárd appot töltöttek le. Ez az adat egy évvel ezelőtt még 1.2 milliárd volt.

A lenti diagramon pedig a letöltések Top 20 országonként megoszlása látható.

Mindenesetre szép számok, évről évre rekordokat döntenek. A cég szerint a dinamika meghatározhatja a 2013-as évet is, a növekedés idén is tovább folytatódik. A heti 1 milliárdos alkalmazásletöltés teljesen normális lesz, évvégére pedig akár elérheti a 2 milliárdot is. A válság nem érinti a mobilpiacot, a trend változatlanul növekvő.

iSamurai iPhone szerviz akció

Egy iPhone-imádó három hónapos száműzetése az Androiddal

Sosem akartad, hogy ez történjen. A nagy rohanásban, hogy fejest ugorhass az óceánba, elfelejtetted kivenni az iPhone-od a zsebedből, és nem vetted ezt észre, amíg ki nem jöttél a vízből. Katasztrófa. Benne hagyod a beázott iPhone 4S-ed egy zsák rizsben három napig, imádkozva Istenhez, Allahhoz, Jehovához, Mózeshez, Shivához de még Oprah Winfreyhez is, hogy valami mágikus erő majd újra működőképessé teszi. De nem. Szárazra fújod. Nada. Minden mód, hogy életet lehelj a készülékdbe kudarcba és fekete képernyőbe ütközik.

Mivel tudod, hogy az iPhone 5 három hónapon belül megjelenik, úgy döntesz, nem pocsékolod el a pénzed és váltás lehetőségét. Mikor hazaérsz, áttúrod az asztalod és megtalálod azt a Galaxy Nexust, amit a Samsung küldött neked három hónappal ezelőtt. A székedben ülsz a készüléket bámulva, hezitálva, hogy bekapcsold. Végigfuttatod az ujjaidat a szürke műanyagtest kontúrjain, beleteszed az új SIM-kártyád, veszel egy mély lélegzetet és fejest ugrasz. Ez az – az új digitális otthonod és a három hónapos száműzetésed kezdete az Androidba.

“Az első dolog amit megpróbálsz elhitetni magaddal, hogy ez biztos jó mulatság lesz.” 

Pusztán a gondolata is letör, hogy nincs iPhone-od. Te és az iPhone-od már 2007 óta együtt vagytok. Míg az összes barátod még T-9-el SMS-ezett, te már jailbreakeltél és őrült mód töltötted le az appokat. Szóval mikor a száműzetésed az Androidba megkezdődik, fájdalmas és zavaros.

Az első dolog, amit megpróbálsz elhitetni magaddal, hogy ez biztos jó mulatság lesz. “Az Android nem lehet olyan rossz, mint ahogy az összes Apple fanboy mondja” gondolod magadban. Kezdesz úgy gondolni erre a száműzetésre, mint valami három hónapos kutatási projektre, hogy jobban megértsd, hogyan élnek az Android szerelmesei, és egész jól kezdődik. Rajongással és kíváncsisággal vagy tele. Az első hónapban úgy döntesz, hogy a naptárad, emailjeid, felhőd, mindened átrakod a Google szolgáltatására, hogy érezhesd a teljes áradó erejét a Google szinkronizációnak. Jobban működik, mint az iCloud, ami először meglep. Aztán kipróbálod a Voice Text-et és lenyűgöz, hogy a szavaid 97%-át érti, nem úgy, mint Siri. Az olyan funkciók, mint a turn-by-turn navigáció a Google Mapsban még téged is felcsigáz.

Úgy gondolod túl fogod élni. Úgy érzed az Android nem is olyan rossz, és van egy csomó király dolog benne. De aztán kis dolgok kezdenek zavarni. Egy péntek este rájössz, hogy kihagytak a haverjaid az iMessage beszélgetésekből, mert Androidon ragadtál. Olvasol egy remek új appról amit épp most adtak ki és rohansz letölteni a Google Play Store-ba, de még nem jelent meg Androidra. Olyan dolgok kezdenek el hiányozni az iOS-ből, amikről sose tudtad, hogy szereted. Cuccok, mint a röhejes emoji ikonok, amikkel teleszórtad az üzeneteid. Vagy a tény, hogy a Rdio app sose fagyott ki ötször egy nap az iPhone 4S-eden. Még az iOS idegesítő ébresztőórája is fantasztikusnak tűnik, miután azért sem ébredsz fel a Nexus imádnivaló futurisztikus robothangjaira.

De rendben van. Ez csak átmeneti. Csak három hónap. De rájössz, hogy komoly a dolog, mikor felfedezed, hogy a legjobb Twitter app Androidra az A Twitter app. Mindennek tetejébe elkezded magaddal hurcolni a kedves kis fényképeződ, hogy az Instagramos képeid ne nézzenek ki olyan szarul. Úgy gondolod nem olyan rossz, most komolyan, ez csak egy telefon, igaz? Úgy döntesz, hogy tovább viszed egy lépéssel. Felderíted, hogy lehet flashelni a Nexusod és dualbootolni Linuxszal vagy Unixszal vagy hogyishívják. Kicsit legyőzve ezáltal az idegen operációs rendszer által, az Androidos barátaidhoz fordulsz, hogy milyen appokat és hackeket élveznek a legjobban és hogy tudnának-e segíteni kikapcsolni a billentyűzet idegesítő visszajelzését.

Akarod, hogy működjön. Hogy jó legyen. Letöltesz öt dolcsinyi “élő háttérképet”, úgy gondolva, hogy ez majd mindent megváltoztat. A telefonod királynak fogod érezni. De az öt dollárnyi élő háttérkép tíz dolcsi lesz, aztán húsz, mielőtt felfogod, hogy buta háttéranimációk nem váloztatják meg, hogyan használod a telefonod.

“Jobban akarod szeretni az Androidot mint amennyire szeretni akartad a lenyűgözően gyönyörű ex-csajod, akinek az egyetlen baja egy súlyos hiszti-itisz volt.”

Mikor bevállalod a száműzetésed az Androidba, sokkal több tech hírt kezdesz olvasni. Minden reggel kelés után végigfutod a Gizmodo-t, a The Verge-et, a TechCrunch-ot és az összes Androidos blogot, remélve, hogy elcsípsz egy hírfoszlányt vagy egy kis pletykát arról, hogy a Samsung vagy a Motorola vagy a HTC hamarosan kijön egy új zászlóshajó Androidos telefonnal, ami majd a megváltásod hozza. Talán, csak talán, ezúttal valamit jól csinálnak.

Elolvastad minden oldal útmutatóját az “50 Létfontosságú Android App”-ról és találsz körübelül 5 olyan alkalmazást, amit valóban négy hétnél tovább fogsz használni. Minden rendben lesz, mondod magadnak, de aztán meglátod a haverjaid iPhone-ját és elkéred, csak hogy tarthasd egy kicsit. Megesküszöl, hogy nem olvasod el az üzeneteiket, csak kicsit el akarsz veszni az Apple iOS-ének csodavilágában.

Amikor a haverjaid rákérdeznek: “Miért nincs iPhone-od? Nem Apple blogger vagy?”, megpróbálod megcsillogtatni az intellektualitásod arról, hogy milyen jó ötlet új dolgokat kipróbálni, meg a te Galaxy Nexusod egy csomó mindent tud, amit az iPhone nem. “Például, itt ez a kis LED, ami villog, ha van egy nem fogadott hívásom vagy üzenetem” magyarázod. Még az NFC-t is megmutatod, habár még sose tudtad használni.

A legőrültebb ami veled történik, hogy végigülöd az egész Google I/O bemutatót teljesen elbűvölve az új Android 4.1 Jelly Belly közeljövőbeli megjelenésének bejelentésétől. Egész nap fennmaradsz nyomogatva a szoftverfrissítés gombot, a Google-ra várva, hogy végre töltse fel a Nexusod felséges Jelly Belly jósággal. A frissítés végre megérkezik három nap múlva, és nagyon jó, az új Google Now funkció szinte olvassa a gondolataid. Újra izgatottá tesz, hogy használd a telefonod és új dolgokat fedezz fel.

Szeretni akarod az Androidod. Jobban akarod szeretni az Androidot, mint amennyire szeretni akartad a lenyűgözően gyönyörű ex-csajod akinek az egyetlen baja egy súlyos hiszti-itisz volt. Szeretni akarod, mert a puszta gondolata, hogy talán az Apple az egyetlen elektronikai cég a világon amelyik képes jó telefont csinálni, az életkedvet is kiszívja belőled. Azért akarod, hogy valaki más is olyan telefont tudjon csinálni, amit szeretsz, mert félsz, hogy a románcod az Apple-lel átalakított egy olyan kritikus seggfejjé, aki nem tud értékelni más nézőpontot vagy lehetőséget. Aggódsz, hogy olyan szörnyű trollá változtál, aki mikor meglátja a barátja kezében az új Galaxy S3-mat, megkérdezi, hogy tényleg megvette-e, vagy csak a munkahelye erőszakolta rá. Elgondolkozol a hűségen. Az jár a fejedben, hogy mennyire nem akarod, hogy érdekeljen többé. Eszedbe jut, milyen volt mikor gyerekként csak olyan kütyükkel akartál játszani mint James Bond. Régen, mikor nem érdekelt melyik híres dizájner vagy cég csinálta a kütyüket és telefonokat, vagy melyik barátodnak milyen volt. Egyszerűen szeretted őket. Azon aggódsz, hogy képtelen vagy igazán szeretni vagy egyáltalán élvezni az Androidot és egyéb kütyüket, ami azt jelentené, hogy elvesztetted ezt a varázslatos képességed. Azt hiszed idióta vagy.

“Végre minden elég jó és igazán nem érdekel, hogy egy új iPhone jön két héten belül.” 

Három havi száműzetés után végül rájössz, hogy ez az egész dolog nonszensz, hülyeség emiatt aggódni, szóval leállsz. Eléred azt a szintjét a teljes megelégedettségnek, hogy felhívhatod az 1300 kilométerre lévő unokahúgod és beszélgethetsz vele az első iskolanapjáról, hogy megbeszélhetsz egy találkozót az összes barátoddal körübelül 2 perc alatt, attól függetlenül, milyen márkájú telefon lapul a zsebedben. Végre minden elég jó és igazán nem érdekel, hogy egy új iPhone jön két héten belül. Évek óta először jól vagy.

Úgy döntesz nem rendelsz elő. Eddig megcsináltad, miért ne próbáld ki, meddig bírod Androidon? Miért ne próbáld ki a Windows Phone 8-at legközelebb? Későig alszol az árusítás első napján és megmosolygod a sok ácsorgó képét akik az iPhone 5-ért sorakoznak. A munkahelyeden mindenki arról beszélget, hogy szerintük mikor jön meg az előrendelésük, és te csak boldog vagy, hogy ezen nem kell aggódj. Boldog, hogy úgy érzed, végre várhatsz.

Az ebédidődben úgy döntesz, megállsz az Apple Storenál, hogy megnézd milyen hosszúak a sorok. Az emberek nyüzsögnek. Elvezetsz egy pár kilométert az úton és besétálsz egy üres AT&T boltba. Az eladó azt mondja egy fickó épp 10 perce vette meg az utolsó iPhone 5-öt, de a menedzser közbeszól és azt mondja van még egy utolsó iPhone 5-jük. Megállsz. Kinyitod a tárcád. Megveszed.

Írta: Buster Heine
Fordította: Kecskeméti Ádám
Eredeti cikk: http://www.cultofmac.com/193178/an-iphone-lovers-three-months-exile-with- android/

iSamurai iPhone szerviz akció