Viszonylag sok cikket írtunk már itt, a Szifon.com-on az okos otthonokról. Azonban, ahogy a hozzászólásokban is írtátok, gyerekjátékok voltak (bár én ezt nem teljes mértékben gondolom így). Ezekkel nem teljesen lehet automatizálni, főleg nem egy egész házat. A Vera egy következő, jóformán kötelező lépés, ha szeretnénk az egész lakásunkat, otthonunkat automatizálni, okosítani.
(Egyes kiegészítőkről külön is fogunk írni.)
Az okos otthon témával 2014 év elején kezdtem el foglalkozni, akkor indította el a Philips a HUE izzó családot. Általánosságban véve a lámpákat, illetve a kütyüket, TV-t, Hi-Fi-t és egyéb elektronikai készülékeket szeretünk “felokosítani”. Ezeket irányíthatjuk iPhone-ról, iPadről, vagy akár a hangunkkal is Siri, illetve Alexa segítségével. A következő lépés a fűtésünk korszerűsítése, majd pedig az egész ház automatizálása, utóbbiban tud nekünk segíteni a Vera. Én ezt úgy is mondanám, hogy ha komolyabban gondolkozunk az okos otthonban, akkor ez az alapköve, ezután érdemes csak beszerezni a kiegészítőket.
Nem meglepő, hogy én is fordítva haladtam. Az elmúlt 3 évben több mint 30 féle okos eszköz lett a lakásban, már minden izzó Philips HUE (persze nem mindegyik színes), és a radiátoroktól kezdve a klímán át, egészen a ventilátorokig, mindent képes vagyok irányítani és a Vera segítségével automatizálni is. Nyáron keresett meg a távvezérlés.hu, hogy nézzem meg ezt a központot. Alapjában véve nem volt rá szükségem, mert amit szerettem volna, nagyrészt meg tudtam oldani újabb kütyük beszerezésével, vagy lecserélésével.
Lassan 3 hónapja van nálam a Vera és megváltozott számomra az okos otthon fogalma.
Beláttam, hogy kell egy központi egység és kellenek kiegészítők is, amikkel irányíthatjuk a lakást, vagy az egész házat. Ezt meg lehet oldani kínai dolgokkal, amiket egyáltalán nem szeretnék leszólni, mert van belőlük itthon is, de meg lehet oldani Z-Wave, vagy Zigbee eszközökkel is, amiknek akkora a hatótávjuk, hogy akár az egész lakásban képesek kommunikálni.
Mi az Z-Wave, ZigBee?
A Z-Wave egy vezeték nélküli protokoll, ami alacsony MHz tartományban működik, és ezáltal elkerüli a már túlzsúfolt Wi-Fi hálózatot. A Z-Wave hálózatban áramló információk többsége csak rövid parancs, mint például „kapcsold be ezt a lámpát” vagy „növeld a hőmérsékletet 24ºC-ra” vagy kisebb helyzetjelentések, mint például „ez az ajtó zárva van”. Ezért a Z-Wave sokkal alacsonyabb frekvencián, sokkal kevesebb áramfogyasztással tud működni. Ráadásul minél több készüléket adunk hozzá, annál jobb lesz a hálózatunk, mivel a Z-Wave „mesh hálózat”. Az eszközök nem csak egy központtal, hanem egymással is kommunikálnak és adatokat cserélnek, így megbízhatóbb. A Bluetooth például nemrég jelentette be ugyanezt, de arra még várhatunk, hogy az eszközöket frissítsék szoftveresen és hardveresen.
A ZigBee kevésbé elterjedt szabvány, már ha a Z-Wave-t vesszük alapul. Egymáshoz nagyon hasonlóak, azonban a ZigBee nyílt forráskódú. Ez egy vezeték nélküli hálózati modell, ami az IEEE 802.15.4 szabványon alapul. A hálózat lefedettsége 10-100 méter, alkalmas WLAN (Wireless Local Area Network) és WPAN (Wireless Personal Area Network) hálózatok megvalósítására is.
Okos otthon, okos eszközök
Jelenleg sokkal nagyobb a kereslet az okos eszközökre, lámpákra, illetve olyan kütyükre, amikkel a garázs ajtót tudjuk irányítani, vagy például egy okos konnektorra. Ezeket az emberek meg tudják vásárolni, mivel sorban tudnak haladni. Először csak 1 izzó, aztán még kettő, végül 1-1 szenzor az ajtóra, ablakra és így tovább…
Ez az első lépés az okos otthon felé, és ahogy fent írtam, EZ IS kell, de ettől még nem nagyon tudunk automatizálni, spórolni.
Ahogy egyre több ilyen kütyünk lesz, úgy egyre macerásabb őket irányítani is. Idővel pedig úgy néz majd ki a telefonunk, hogy van 13 féle alkalmazás, amikkel az egészt lakást irányíthatjuk, csak éppen az egyik nem fut iOS 11 alatt, a másik lefagy, a harmadik pedig nem tudja a másodikat irányítani, sőt, nem tudnak kommunikálni egymással sem.
Vera – avagy automatizálás
A következő lépés, hogy ettől a rengeteg alkalmazástól megszabaduljunk és elkezdjünk automatizálni. Lekapcsoljanak automatikusan a lámpák, ne menjen a fűtés, ha nem vagyok otthon, reggel csak 4-től 5-ig induljon el a kinti locsoló. Minél nagyobb a lakás, annál többet lehet spórolni egy-egy ilyen automatizációval.
A Vera segítségével az összes okos otthon eszközt irányíthatjuk és automatizálhatjuk is.
Több mint 2000 terméket ismer fel, és havonta frissül ez a szám. Minden hónapban meglepődök, hogy mennyi új konnektor, mérő, kapcsoló, érzékelő jelenik meg, és ezt támogatják is. Kedvenceim közé tartozik ez a “pánik gomb”, amire bármilyen automatizálást rárakhatok, amit csak akarok. Mivel vezeték nélküli, ezért el is rejthető.
Tehát, már volt itthon Netatmo, Logitech Harmony HUB, Philips HUE lámpák, megannyi okos konnektorom, így ezeket nem külön alkalmazásban szerettem volna vezérelni, hanem egyben és a legfontosabb, hogy kommunikáljanak egymással.
Alapesetben a cégek nem nagyon engedélyezik, hogy egymással kommunikáljanak ezek az eszközök. Erre rájött az Apple is, ezért kezdte el évekkel ezelőtt fejleszteni a HomeKitet, aminek ugye a központja lehet egy iPad, vagy egy Apple TV. A HomeKit egyik előnye hogy ugye Sirivel is irányíthatjuk az eszközeinket és alapszintű automatizációt is létrehozhatunk. A hátránya pedig az, hogy zárt. Minden egyes eszköznek meg kell felelnie az Apple követelményeinek, hogy HomeKit-hitelesítést kapjon és ezzel bekerüljön ebbe az ökoszisztémába. A HomeKit eszközök pedig általában drágábbak és persze sokszor tényleg csak a HomeKittel tudnak kommunikálni, mással nem.
Ezzel szemben a Vera teljesen nyílt, így nem csak a hardver fejlesztők, de a felhasználók, programozók is képesek hozzákapcsolni az eszközeiket a központi egységhez. Amint ez megtörtént, szinte bármire képesek vagyunk, ha automatizációról van szó. Ez egy rettentő fontos része az okos otthonnak, mivel így tényleg bármilyen eszközt hozzáadhatunk, amik egymással is tudnak kommunikálni a Vera segítségével.
Ez nagyon hasonló az IFTTT-hez, de ott minden az interneten keresztül történik. Itt, lehetőség szerint, a házon belül kommunikálnak és csak bizonyos esetekben használják az internetet.
Automatizálás
A következő lépés a házautomatizálás. Itt már nem játszunk, hanem logikailag felépítjük, hogy hogyan spórolhatunk a fűtésen, vagy éppen az áramot használó eszközök lekapcsolásával, ha nem vagyunk otthon vagy az adott szobában. Hosszútávon ez nem kevés, gondoljunk csak bele, mennyibe kerül a fűtés egy-egy télen.
Ahány ház, annyi opció, tehát itt most felhozhatok példákat, de mindenkinek saját magának kell kitalálnia, hogy mikor van otthon és min tud spórolni. Nyilván ez nem csak erről szól, kényelmi szempontból is automatizálhatunk. Például, ha kinyitom az ajtót, akkor felkapcsolja a lámpát, de csak akkor, ha “fénymérő” bizonyos fény alatt mér, és ha nem vagyok otthon.
Vagy éppen este lejjebb kapcsolja a fűtést, ha elértük a 24 fokot, és reggel 6 körül kapcsolja be, mikor már majdnem szól az ébresztő. Általában a legnagyobb probléma, hogy egy több szintes házban egy-egy szobában jóval alacsonyabb a hőmérséklet. Erre jó például a Honeywell Evohome – avagy fűts okosan. Ez önmagában remekül működik, de nem tud kommunikálni a Netatmo időjárás állomással, vagy adott esetben egy ajtó/ablak nyitóval. Megadhatjuk a Vera-ban, hogy ha nyitva van egy ablak (érzékelővel ellátva), akkor az ottani radiátort tekerje le, ne menjen feleslegesen a fűtés. Ezért kell egy központi egység, ami képes kommunikálni minden más termékkel.
VeraEdge, -Plus, -Secure
Összesen három féle Vera terméket különböztetünk meg. Ebből a belépő szint a VeraEdge, mely tulajdonképpen “csak” a Z-Wave Plus technológiát támogatja. Ez azt jelenti, hogy az ilyen protokollt használó eszközzel képes közvetlenül kommunikálni. Ez részben igaz, részben pedig nem, mert jóval többet tudunk rá csatlakoztatni, csak épp az interneten keresztül, különböző API-kkal, úgynevezett alkalmazásokkal.
A következő változat a VeraPlus, melyet én is használok itthon. Ez a Z-Wave mellett ZigBee és Bluetooth-képes eszközöket is támogat. Így valójában szinte az összes okos otthon terméket, ami jelenleg a piacon van. Végül pedig a Vera Secure, mely már rendelkezik beépített SIM-kártya foglalattal, és akkumulátorral is. Utóbbi leginkább arra jó, hogy a lakás automatizálás mellett egyfajta riasztó központként is üzemel a 3G kapcsolatnakera és az akkumulátornak hála.
Eszközök és alkalmazások
A Vera felületén két különböző helyen adhatunk hozzá okos termékeket. Az egyik a Devices, tehát eszközök. Ezeket támogatja a Vera, úgymond a kompatibilis termékek. A már fent említettek Z-Wave, Zigbee, Bluetooth vagy Wi-Fi segítségével csatlakoznak a központ egységhez. A másik opció pedig az alkalmazások, melyeket az adott cégek, vagy fejlesztők készítettek, hogy egy-egy kiegészítő támogatott legyen. Így, ha adott esetben a Vera csapata még nem jutott el odáig, hogy az adott terméket támogassa, akkor is van esély, hogy valakik már “lefejlesztették” és mégis használhatjuk az automatizációnk során.
A Vera szoftvere hónapról-hónapra frissül, ami minden egyes alkalommal új termékeket is támogat. Íme a legutóbbi, alig 15 napja kiadott frissítés:
Különböző módok, automatizációk
A Vera szoftvere alapesetben 4 különböző módot különít el. Az első, ha otthon vagyunk, a második ha elmentünk otthonról, a harmadik az éjszakai, és végül az utolsó, ha nyaralni mentünk. Ezeket külön-külön konfigurálhatjuk, például, ha otthon vagyunk, akkor bizonyos eszközök ne kapcsoljanak le, de éjszaka pedig igen.
A szenzorok alapesetben információt küldenek nekünk. Például azt, hogy mekkora a hőmérséklet, vagy éppen megmozdult-e az ajtó. A Vera megkülönbözteti az információt a veszélytől. Értelemszerűen, ha otthon vagyunk, akkor is szóljon, ha füstöt, vagy magas CO tartalmat mér a Nest Protect, ne csak akkor, ha elmentünk. Azonban, ha otthon sétálok, akár este, akkor ne szóljon, hogy mozgást észlelt, csak akkor, ha nem vagyok otthon, tehát Away módban van a rendszer.
Ezek a módok megkönnyítik az automatizálást, nyilván ha többen vagyunk és nem egyedül élünk, akkor több felhasználóra is beállítható. Ehhez talán a legkényelmesebb a számkódos rendszer kiépítése.
Mikor Balázs hazaér, a saját kódját használja, ezzel a fűtés elindul az emeleti szobájában és jelez a rendszer a szülő telefonján, hogy a gyerek otthon van. Ugyanígy, ha elmegy és nincs otthon senki, akkor Away-be rakja a lakást, ezzel lekapcsolva a fűtést és minden eszközt, ami nem létfontosságú és automatikusan bekapcsolja a riasztót is.
Programozás
Ahány háztartás, annyiféle opció, és nem igazán van olyan dolog, amire a Vera nem lenne képes, mivel programozható. Ezzel is el érkeztünk oda, hogy akik képesek programozni, azoknak ez a Kánaán. A rendszer teljesen nyílt LUA kódokat használ, amivel mindenhez hozzáférhetünk. Lényegében nincs lehetetlen, pusztán csak logika és a tudás a kérdés.
Értesítés
Háromféleképpen kaphatunk értesítést a folyamatokról. Az első természetesen a Vera iOS alkalmazásának köszönhetően a Push, a második az SMS, a harmadik pedig az email. Minden egyes eszközhöz társíthatunk értesítést, és ez igaz az automatizálásra, riasztásra is. Tehát effektíve nem maradunk le semmiről, a rendszer értesít, ha történik valami.
Kamera és áramfogyasztás támogatás
Én magam nem teszteltem, de egyes kamerákat támogat a Vera és ezzel különböző biztonsági szabályokat is létrehozhatunk. Áramfogyasztás mérésre is képes a készülék, azonban az én véleményem szerint itt nem remekelt, lassan töltődik be és nem tudunk megadni Ft-os, vagy egyedi elszámolást sem. Persze utóbbira van alternatív megoldás, de ahhoz már komolyabb programozásra volt szükség.
Amazon Echo – Alexa támogatás
A HomeKit esetén ugye ott a Siri, ami zárt rendszer, így a Vera az utóbbi hónapokban összekapcsolódott az Amazon szolgáltatásával, így most már, ha van otthon Amazon Echo-nk, akkor hanggal is vezérelhetjük ezeket az eszközöket. Fontos, hogy ez jelenleg még fejlesztés alatt van, de már most működnek a különböző automatizációk és egyéb funkciók. Ez számomra egy hatalmas plusz pont a Vera mellett.
Vera – iOS alkalmazás és Apple Watch támogatás
A Vera rendelkezik saját iOS alkalmazással, amit hasonlóan havi szinten frissítenek. Itt megtaláljuk az eszközöket, illetve az scene-ket is, amiket beállítottunk korábban. Távolról vezérelhetjük őket, illetve Apple Watch-on keresztül is kapcsolgathatjuk a különböző módokat.
[appstore id=”787203434″]
A fejlesztőknek hála több alkalmazás is elérhető az App Store-ban, amivel a Vera-t is irányíthatjuk. Így bőven van választék, ha a sajátjuk nem felelne meg nekünk.
Konklúzió
A Vera ugyan az átlag felhasználóknak készült, de nem egy “egygombos” termék. A hatalmas tudása miatt akár napokig is konfigurálhatjuk, illetve minden egyes kiegészítőnél újabbnál újabb automatizációt állíthatunk be. Rá kell szánni az időt, de utána atombiztos a rendszer és tökéletesen működik, remekül konfigurálható. Egy ilyen központi egység, ami képes összehozni a különböző márkákat, eszközöket csak a segítségünkre lehet, és ha megtanuljuk kezelni, akkor “korlátlan hatalmunk” lesz ezek felett, aminek csak a kreativitásunk szabhat határt.
Azt egyáltalán nem állítom, hogy a Vera tökéletes. Sebességben még van mit fejleszteniük, illetve szerintem lehetne picit könnyebb a kezelése is. Viszont a széles támogatást és automatizációt nehéz olyan mederbe terelni, ami mindenki számára tökéletes legyen. Érdemes kikérni az távvezérlés.hu véleményét, és akár a segítségüket is, illetve ide kattintva segítséget kaphattok, hogy melyik terméket válasszátok.
28 Comments
Szia! Köszi a cikket nagyon tetszett. Szerintem a közeljövőbe beszerzek én is egyet. Lehet hogy hülye kérdés, de honnan tudja a rendszer hogy otthon vagyok-e vagy sem? A telefon helyzetéből?
@Ungar: Telefon helyzetéből, de én ezt nem ajánlom. Sokkal inkább érdemes 1-1 kapcsolót vagy kódot beállítani a HOME / AWAY-re, mert inkább manuálisan kapcsolgatom ezeket mint egy műholdra bízzam. 🙂
Hát igen, ezel egyet értek ????
Én a Home alkalmazásban ( nem a gyári hanem a Hochgatter féle) próbáltam beállitani, de valahogy nem müködött, mindig azt hiszi valaki van otthon.
@Ungar: Én egyedül lakom, így ebbe nem nagyon futottam bele, de még így sem mondom azt, hogy a GPS jó megoldás. Egy-egy gomb sokkal kényelmesebb a bejárati ajtó mellett, mint a GPS. Ráadásul, ha olyat veszünk, akkor többféle automatizálást is rárakhatunk attól függően mit nyomunk meg.
@Admin: Igen, ez szerintem is jobb megoldás, csak még ez eddig nem jutott az eszembe. ????
@Ungar: Ha a telefon fenn van az otthoni wifin, akkor a tulajdonosa otthon van. Ha nincs fenn, akkor nincs otthon. Ez teljesen automatikus megoldás, de van néhány gyenge pontja:
– mi van, ha otthon marad a telefon
– mi van, ha leesik a wifiről
– mi van, ha lemerül
– mi van, ha repülős módba tesszük vagy kikapcsoljuk éjszakára
Ennek ellenére az esetek és az idő több, mint 95%-ában szerintem működőképes lehet, és borzasztóan kényelmes. Lehet a mozgásérzékelőkre meg a kamerák által érzékelt mozgásra is hagyatkozni, és lehet mindezeket a gombos, RFID-s rendszerrel kombinálni, több tucat lehetőség van.
Mi most epitjukna hazunkat, szepen felokositva 🙂
A mi rendszerunk Control4 alapon fog mukodni, tobb fele ZigBee egysegekkel osszekotve.
Jelen allas szerint a kovetkezo dolgok lesznek a rendszerhez kapcsolva: vilagitas, ablak sotetito, apple tv, tv, sonos system, ajto zar es kamera rendszer.
Decemberre elkeszulunk remelhetoleg, mar nagyon varom!
@Max Wattle: Sonos most bejelentette az Amazon Echo-s termékét. Az is érdekes lehet ilyen szempontból. A TV-t mivel irányítjátok majd?
@Max Wattle: Szerintem kár, hogy nem Z-Wave alapú lesz. Nem igazán lesz bővíthető, nem lesz rugalmas így, vélhetően többe fog kerülni, és kevesebb eszköz illeszthető, kisebb választékban kapható kiegészítőkkel. Sonos nem tud 24-bitet, illetve meghülyül, ha ethernet és wifi is van egyszerre több lejátszónál. Óvatosan vele!
@rgbx: Ez tènyleg egy jó és kényelmes megoldás lenne hogy figyeli a telefon wifi kapcsolatát. De melyik rendszer képes erre?
@Ungar: Szerintem akármelyik, amelyik hozzáfér az otthoni hálózathoz. Akár a routeren futó cronjob is megnézheti néhány percenként, hogy milyen eszközök vannak felcsatlakozva éppen, és továbbíthatja az otthonvezérlőnek valamilyen csatornán. A DD-Wrt nevű firmware-t például elég sok routerre fel lehet telepíteni, abban biztosan lehet csinálni ilyesmi scripteket.
@Ungar: A mikrotik routerboardok mindegyik képes erre IS és még sok más kunsztra. Pl. autóban is jó védheti azt lopás ellen mint indításgátló, persze jól megoldva, de egyedi és ezért nem számít rá a tolvaj, tud olyant hogy beállítható milyen messze kell az eszköz legyen mikor automatikusan dobja és kapcsolhat vmit.
Persze a cikkben taglalt központot sokkal többcélúra tervezték pont a sokféle periféria miatt, ezért is az jobb arra mint bármely router.
Köszi a válaszokat. Azt hiszem lesz mit utánaolvasni a dolognak. ????
@admin
A TV szinten a Control4 rendszerhez lesz kapcsolva, a sajat taviranyitojav vagy app-javal lehet majd azt is iranyitani + a stage #2 -ban majd adunk hozza hangvezerlest is (valamikor jovore) egyelore kivarunk mit valasszunk.
@Danny
Mire gondolsz h a ZigBee nem bovitheto? Azok csupan kisegito elemei a Control4-nak melyet tudomadom szerint konnyu boviteni a jovoben akar nem ZigBee alapu dolgokkal.
Oszinten, en csak az alapokat terveztem, a kivitelezest egy home automation-nel foglalkozo emberke csinalja.
@rgbx: Jó (volt) a DD-WRT, anno jó pár évig használtam, de javaslom inkább a LEDE-t, ami a legfrissebb forkja az OpenWRT-nek. Épp a napokban javították benne a KRACK-et is!
Mókás, hogy amikor leszóltam a lelkendező cikkeidet a parasztvakítós “automatizált” otthonodról, akkor hülyének néztél és le lettem hurrogva 🙂
@lalamper: Köszi a tippet! Eddig nem próbáltam az OpenWRT-t és forkjait, mivel valami nem tetszett rajta (talán az UI). Az aktuális routeremre sajnos nincs készítve image, csak eggyel frissebb HW verzióra. Így jártam, úgyis tervezek egy 5GHz-es ac routert (ugyanúgy gigabites switch-csel és USB porttal, mint a mostani). A KRACK-ra amúgy már a DD-WRT is nyújt megoldást, opensource oldalon szerencsére ezek elég hamar mennek. 🙂
Nekem volt a LEDE fenn a routeremen, de borzasztó kényelmetlen. Ha felrakom, akkor nincs semmi gui, be kell SSH-zni a routerre, majd kitalálni hol/melyik fájlban tudom beállítani/átírni a Mac addresst, különben a szolgáltató nem enged fel ugye, majd letölteni a webes gui felületet parancssorból és telepíteni.
Igazából akinek van Unix tapasztalata annak nem vészes, bár elment jó sok idő, mire megtaláltam hol fogadja el a másik Mac címet, viszont ez egyáltalán nem kényelmes. Sőt, nekem a webes gui sem tetszett, ronda és buta (egy sima dmz hostot sem tud. Persze nyilván parancssorbol elszórakozhatnék vele pár órát, de kösz nem). Úgyhogy ment is vissza rá a gyári firmware, ezt az openwrt/lede-t meg kerülöm messze.
Régi cikk de hátha… Ez a VERA mindennel kompatibilis, kivétel a HomeKit. Jól vettem le ezt?
@Kovács Péter: Én azt mondom, fordtsuk meg. Mivel a HomeKit zárt rendszer, ezért az nem kompatibilis a Verával! 🙂
Nekem itthon Vera Plus van, Alexa a szobákban, már a villanykapcsolók is itthon vannak, beszerelésre várnak. Én próbálom az egész rendszert “okosan” kihozni és felépíteni, egy Fibaro konnektoraljzat árából 3, két konnektor árából 7 darab Neo Coolcam dugót veszek. Tudás ugyanaz, csak nem villog olyan szép színesen.
Nem mondanám egyszerűnek a telepítést, sok helyen el vagyok akadva. Ahogy fentebb is írva vagyon, tök jó, mert LUAban mindent utána tudsz programozni…. de van egy kis bökkenő… a hétköznapi homo sapiens nem kakál lua alakú dolgokat, így aztán nem olyan egyszerű. Plusz aki programozott már egy Fibaro eszközt, ahol valahogy minden együtt és egyben van, kivétel az ár, ami egyszerűen még az USAban is luxusnak számít, szóval a Fibaro nagyon egyszerű, grafikus felület, de a Vera… nos az minden, csak nem barátságos…
@Helioport: A VERA egyszerűnek tűnik, de nem mindig az. Nyilván ha spórolsz és nem támogatott dolgokat veszel akkor kell kódolni LUUA-ban, de hát ez vele jár, ha pedig nem tudsz programozni, ne próbáld így megoldni.
Én próbáltam úgy csinálni, hogy olyat veszek, amit a VERA támogat. Igen drága. Ebbe nem tudok belekötni, de így megy. És minden rendben úgy, ahogy kell. Nem tudom a Fibaro mennyire támogatja a Netatmo, Logitech, vagy egyéb 3rd party dolgokat, de VERA jó ebben.
Megbizható okos zárat nem tud valaki ajánlani?
@axxon: Egy ideje a Danalock-ot használom. Maga az eszköz megbízható, a zárbetét mát nem, az egy sima egyszerű zár. Oda egyedit kell csinálni, ha adott esetben azt is szeretnénk. De lehet a meglévő is jó. Hamarosan írok róla cikket.
Z-Wave Automation Bridge támogatja a Vera-t. Valóban HomeKit kompatibilis lesz ezzel a kiegészítővel?
@admin: Szia! Mèg mindig használod a Verát, meg vagy azóta is elègedve vele? Vagy van már azóta másik központod?
@Ungar: Szia!
Igen továbbra is használom, de effektíve van már másik termék, amit ajánlhatok. Keress meg engem a hello@szifon.com-on.