fbpx Skip to content

Korábban már írtam az okos otthonomról, most ki szeretném emelni az egyik legfontosabb komponenst.

A Logitech Harmony tulajdonképpen egy infrás, Wi-Fi-s egység, mely előre beprogramozható, ezért bármilyen infrás készüléket képes irányítani. Ezt működés közben úgy kell elképzelni, hogy az előre beprogramozott távirányítók helyett a Harmony küldi ki azt az infra jelet, amit szeretnénk. Ezért az iPhone-unkról irányíthatjuk a TV-t, a Hi-Fi-t, a lámpákat, az Xbox-ot, az erősítőt, a klímát, és tulajdonképpen bármilyen eszközt, aminek van távirányítója.

Funkciók

A készülék többféle kapcsolódásra is képes. Egyrészt a már fent említett infra, másrészt, ugye ő elérhető Wi-Fi-n keresztül. Tehát a Wi-Fi-nkre kapcsolódott eszközöket is képes irányítani, ilyen például egy okos tv, mondjuk egy Xbox, PS4, vagy akár egy PC. Ha otthon mondjuk PC-ről nézünk filmet, akkor azt is tudjuk irányítani. Természetesen működik a Philips Hue, vagy akár a Lifx világítás rendszerekkel is, így fel-le kapcsolhatjuk vele a világítást.

  

Az első képen az úgynevezett szekvenciákat látjuk, ezek úgymond funkció sorozatok. A másodikon pedig a részletes szekvenciát. Beállíthatjuk, hogy ha mondjuk az Apple TV-ről szeretnénk filmet nézni, akkor először kapcsolja be a TV-t, majd állítsa át a HDMI 3-ra, mert mondjuk oda van bedugva az Apple TV, aztán kapcsolja be az erősítőt, amit állítson át AUX, vagy optikai bemenetre, mert oda van rádugva a TV, végül pedig kapcsolja be az Apple TV-t, és nálam kapcsolja le a lámpákat. Tehát nem kell 3db távkapcsolóval bíbelődnöm, átállítanom mindent, hanem szépen magától végig megy ezen a szekvencián. Amint végzett, már csak el kell indítanom az Apple TV-n a filmet, de ehhez sincs szükségem távkapcsolóra, mert egyrészt van a Remote alkalmazás, másrészt itt is elérem az Apple TV funkcióit.

  

Ahány távkapcsoló, annyi opció. A Logitech központi adatbázisában több ezer eszköz távkapcsolóját beprogramozták már, így lényegében nem kell nekünk programozgatnunk a funkciókat, hanem a rendszer automatikusan felismeri mondjuk az újabb generációs TV-ket, vagy a konzolokat. A második képen láthatjuk, hogy ha csak a Hi-Fi-t indítom el, akkor egyszerűen tudom a hangerőt állítani, egy-egy kézmozdulattal. Tehát külön is irányíthatjuk a készülékeket, nem kell a szekvenciákat használnunk. Az egyik legjobb funkció pedig a widget:

 

Alul látható, hogy innen is elérhetőek a szekvenciák, tehát mikor hazaérek, egyetlen távkapcsolót sem kell keresgélnem, csak elindítom, amit szeretnénk. Miután pedig elindítottuk ezt a szekvenciát, funkció gombokat kapunk, amivel mondjuk megállíthatjuk a filmet, vagy éppen a hangerőt állíthatjuk, tehát továbbra sincs szükségünk a távirányítóra. A film végeztével pedig egyetlen gombbal kikapcsolhatunk minden eszközt.

   

A funkcióknak itt még nincs vége. Ha valamilyen eszközünkkel probléma lenne, akkor azt finomhangolhatjuk a fenti beállítások segítségével. Például késleltethetünk egy parancsot, vagy éppen többször is elküldhetjük az eszköznek. Ha valami pedig nem lenne benne a 200.000-es adatbázisban, akkor pedig megtaníthatjuk a Logitech Harmony-nak:

Ilyen lehet például egy klíma, vagy olyan DVD lejátszó, ami viszonylag régi típusú, de akár egy VHS-lejátszó is lehet ilyen, amiről régi családi videókat szoktunk mutogatni.

Visszatérve a klímára, a Logitech Harmony távolról is irányítható. Tehát ha egy egyszerű távirányítású klímánk van, akkor azt akár munka előtt is bekapcsolhatjuk, hogy mire hazaérünk, lehűtsük a levegőt a szobában. Sőt, az infra jelek időre programozhatóak is, tehát mondjuk éjfélkor mindig kapcsolja ki az eszközeinket, adott esetben a klímát.

Apple Siri és Amazon Alexa (Echo)

A Logitech Harmony sajnos nem HomeKit-képes eszköz, tehát nem irányítható Sirivel. Ez csak részben igaz, mert a korábban említett HomeBrige segítségével ugyanúgy irányíthatjuk Siri-vel, ahogy egy HomeKit-tartozékot, csak ugye ebben az esetben szükségünk van egy külső eszközre (Raspberry Pi), ami ezt futtatja. Ezek után vígan írányíthatjuk az eszközeinket a hangunkkal.

Az Apple rendszerével szemben az Amazon integrálva van, így egyetlen kattintás után kényelmesen használhatom vele, sőt, sokkal több funkcióra is képes, mint Siri. Az Amazon Echo-nál ugyanúgy látjuk a szekvenciákat, de pár hete frissült az alkalmazás, és így már akár hanggal meg is állíthatjuk például a filmlejátszást vagy hangerőt is szabályozhatunk Alexával.

Hardver

Utoljára hagytam a hardvert, mert igazából egy teljesen egyszerű dobozról van szó. Fekete csillogó változatban vásárolható meg, aminek a tetején megtalálható a Logitech felirat, az elején pedig egy led jelzi, hogy éppen kommunikál-e az eszköz. Hátul azonban van két mini jack aljazunk is, amibe külön bele dughatunk 1-1 infra jeladót. Ezek arra jók, hogy ha esetleg magának az eszköznek a jele nem érne el odáig, és szükségünk van arra, hogy közelebb legyen az infra. Ebből egyébként 1db-ot kapunk az Logitech Harmony mellé. A hátulján van még egy mikro-USB csatlakozó is, amivel a számítógépre köthetjük rá. Ez olykor fontos lehet, mert a gépen további optimalizációk érthetőek el a szekvenciáknál!

Konklúzió

A Logitech Harmony Hub egy remek okos otthon kiegészítő lehet, ha szeretnénk elfelejteni a távkapcsolókat, vagy éppen nem csak otthonról, hanem távolról, az interneten keresztül is szeretnénk irányítani a lakás egyes részeit. Az infra segítségével olyan eszközöket is irányíthatunk a telefonunkról, amik még nálunk is öregebbek. 🙂

A Harmony Hub egyetlen hátránya az ára. Hazánkban 30.000 és 50.000 Ft között lehet megvásárolni, és ugye azt is figyelembe kell vennünk, hogy az infra jel nem Bluetooth, így közvetlenül rá kell látnunk az eszközökre a használatához.

[wp-review id=”85640″]

Ugyanakkor nem csak infra, hanem modern Wi-Fi-s, okos eszközöket is irányíthatunk vele. Megvásárolható a Stylebolt.hu oldalon.

Olvasd el a hozzászólásokat is

31 Comments

  1. Ot ismeri/hasznalta-e mar valaki?

    http://www.ibroadlink.com/rm/

    Ranezesre ugyanazt tudja mint a Harmony csak pluszban van hozza RF jelado is ami jol johet ha mondjuk elektromos redonyod van es azt is szeretned iranyitani.

  2. @c5ab1: Igen. Nekem egy RM3 van, jól működik.

  3. @c5ab1: E-bay, Aliról beszerezhető.

  4. Az echo-val valóban látja a szekvenciakat de hogy állítod be hogy mondjuk állítsa le a filmlejatszast vagy hogy folytassa azt. Ezt én nem találtam a beállításoknál

  5. @zsozsobasa: fel kell rakni a másik Harmony skill-t és akkor tudod neki mondani, hogy “Tell harmony to pause” vagy play vagy incrase the volume, mute stb… 🙂
    Elvileg csatornát is tud váltani.

  6. @c5ab1: nekem is Broadlink rm pro van, a redőnyöket vezérli, de van hozzá egy halom driver klímától a kiskertajtóig 😉

  7. elárulod, hogy a parasztvakításon kívül mi az értelme ezeknek az “okos” dolgoknak? komolyan érdekel. az okos fűtéssel az életben nem fogsz annyit spórolni, amennyibe került, a netatmo képtelen egy 40nm-es 4m belmagasságú szobát normálisan mérni (márpedig én pl ilyenben lakom), ahogyan egyik okos cucc sem. Az Echo meg tuti nem hall meg 3 szobán keresztül a 95nm-en. szóval meséld már el kérlek, hogy mi értelme van egy szobába bedugdosni mindent 32 konnektorba és mitől nem egyszerűbb mondjuk a logitech okos távirányítójára beprogramozni mindent és azt használni a pár óra alatt lemerülő iphone helyett?

  8. @onderon: Hasonló lakásban lakom, a fűtést nem vezérlem okosan, nekem mondjuk benne van a közösköltségben, így “ha kell ha nem” fűtök. Viszont a Netatmo segítségével pontosan tudom, hogy mondjuk már estére letekerhetem a fűtést, mert 26 fokon van a szoba, reggelre pont 22 lesz, akkor meg ismét feltekerem. Mondjuk ez pont nem ide tartozik a cikkhez.

    Nekem 3 hete 2db Echo-m is van, az egyik a konyhában a másik pedig a szobában, így meghall. 🙂 Egyébként még az előszobából is lehet neki “kiabálni” csak éppen az lehet hülyén hangzik a szomszédságnak.

    1db cucc semmire nem jó, nyilván ha már van világításod, meg egyéb okos cuccaid, akkor szépen össze lehet hangolni. Nekem például mobil klímám van, azt egy egyszerű WEMO kapcsolóval kapcsolgattam nyáron, így nem kellett mindig a távirányítóért nyúlni. Szóval mindennek meg van az előnye, ha látod és úgy gondolkodsz, hogy neked erre szükséged van. Ha nincs akkor nincs.

  9. Köszi de azt hogy és hol állítod meg az újabb skillt?

  10. @admin: Nagyon örülök a cikkednek. Én vásároltam kb. 1 éve egy hasonló terméket, ezt: Simple Blaster (https://www.simplecontrol.com/simple-blaster/). 3 napig bajlódtam a beállításával, de a hajamat téptem. A rácsatlakoztatható infra adók sem voltak elég erősek, nemhogy a sajátja. Ha egyenesen a TV-re irányítottam, akkor sem érzékelte már a szoba másik oldalából 5 m-ről. És még az is kiderült, hogy ha 4-nél több eszközt akarok vezérlni, akkor attól függetlenül, hogy vámmal és szállítással együtt méregdrágán megvettem, még előfizetési díjat is kell fizetnem. Úgyhogy ott áll a fiókban, használatlanul. Ezzel nincsenek ilyen bajok? Biztosan be tudom állítani úgy, hogy minden eszközöm szépen vegye a jelét, mint egy távirányítóét? És ha kell még több vezérlés, akkor lehetséges több infra adót rádugni? Előre is köszönöm válaszod!

  11. @Dankházi Péter: Igazából az első lépés, hogy az eszközeidet megkeresed a Logitech adatbázisában. Ha megtalálod, akkor nyilván tökéletesen együtt fognak működni, ha nem, akkor azért lehetnek velük problémák. Volt arra is példám, hogy jól ment egy random termék vele, volt arra is hogy sajnos nem. Ezt előre nem tudhatod, de abban biztos lehetsz, ha az adatbázisban benne van, akkor nem tudsz hibázni.

    Adatbázis link: https://support.myharmony.com/en-us/compatibility

    Én egy körülbelül 15-18nm szobában használom, effektíve a TV mellett van a cucc, nem vele szemben, tökéletesen működik. A külön hozzá kapott plusz infra jeladót rá se kötöttem, simán vezérli az eszközöket.

    Itt maximum 8 eszközt tudsz vezérelni egyszerre.

  12. @admin: Nagyon köszönöm a választ. A wifin keresztüli eszközvezérléssel nekem az volt a bajom, hogy ott például nem lehet bekapcsolni a TV-t, csak bekapcsolás után vezérlni. Az nekem csak infrán keresztül ment. Ugyanez volt a helyzet az erősítőmnél. De átnézem, amit küldtél és szerintem teszek egy próbát. A legnagyobb szívás mindig a UPC settopbox-szal volt, azt persze alapból semmi nem ismeri 🙂

  13. Itthon is árulják az orvibo hasonló taviranyitojat 15e körüli árakat találtam és az tudja a sima kapu nyitó frekit is pl. Persze lehet nem tud ennyi kunsztot, csak mint alternatívát említettem.

  14. @gunar: Sok alternatíva van ezekre, én általában inkább költök többet valamire, csak kiveszem a dobozból és menjen. 🙂

  15. Admin, csak nem neked is egy H6400 Széria 6 os 3d tv-d van? 🙂 Ugyan olyan távirányítóm van a tv-m hez nekem is. Amúgy jó cikk, köszi. 🙂

  16. @AppleFan: 6900-as van, nekem 4K és nem 3D 🙂 De TV-ből csak Samsung-ot vennék. Mondjuk most már kezdek kacsingatni majd más márkák felé is, amikor az OLED ára lejjebb megy.

  17. @admin: ja bocs, úgy rémlett a Honeywell-es cikket is te írtad. Jópofa az elgondolás, hogy “okos” lakás, de az sajnos nem ilyen kis ide-oda lerakott eszközöktől lesz az. Ahhoz egy komplett kiépített rendszer kellene, és az milliós tétel. Mindent külön konnektorozni, akksizni, tölthető elemezni az nem okos, csak annak próbál látszani :/

  18. @onderon: Sztem ez is okos, mert hogy hívnád, ha nem okosnak. Igazából a rendszer az ideális, ahogy te mondod, de olyan rendszer szerintem nincs, ami mindenre jó, és akkor még nem beszéltünk a szoftverekről, a dizájnról, a támogatottságról stb. Tehát lehet milliós rendszerben gondolkozni, csak éppen a végeredményben egy működő, de szar felülettel rendelkező, esetleg csak részben támogatott rendszered lesz.

    Én ezért használok okos eszközöket, amiket külön lehet integrálni a szolgáltatásokkal, ezért lesz okos lakás, mert mindent egy helyről irányítok és egymással is kommunikálnak. Ettől lesz végül rendszer, csak itt több komponensből áll, különböző gyártóktól.

  19. @admin: megnézném Mark Zuckerberg mit és hogyan rakott össze magának otthon. Nekem az okos lakásról valami olyasmi elképzelésem van, hogy megismer, ahogy hazaérek, köszön a napszaknak köszönhetően és megkérdezi, hogy kérek e egy kávét és bekapcsoljon e valami zenét, a szellőztetés meg automatikusan történik. Az hogy a telefonomról fel tudom kapcsolni a lámpát meg kiabálok a szobában lévő Echo-nak, hogy toljon valami zenét, majd benyomom a kávéfőzőt és miközben lefő, megnézem kell e szellőztetni, az nem okos.

  20. @onderon: Van az a pénz, hogy ez működjön, amit szeretnél. Nyilván magadnak kell kifejleszteni, de addig marad az én megoldásom. 🙂

  21. @admin: de itt most nem erről volt szó, hanem hogy mi okos és mi nem és hogy szerintem ez a megoldás nem tesz okossá egy lakást. Ahogyan a mobiltelefonok sem okosak, csak azért hívjuk őket okosnak, mert okosabbak mint anno egy nokia 3310. Kényelmesebbé talán, ha van elég konnektorod meg hosszabbítód. Szebbé már necces, mert így is harcolok a kábelekkel, még 10-20 kütyü szerte a lakásban csak hatványozná ezt. Azt, hogy mekkora a páratartalom egy 1000 éves baro-hygrometer is meg tudja mutatni. Ahhoz még kábel sem kell és valóban szépen tud mutatni a falon. Az ablakot meg úgyis még mindig nekem kell kinyitnom.

    előző kommentemben köszönhetően=megfelelően

  22. Ez nem rossz, de a kiabálás és a telefonon irányítás csak egy opció legyen. Akkor már inkább Harmony Elite, és akkor van egy IGAZI távirányítód. Azt nem pótolja semmi, pláne este, ágyban, félálomban senki nem akar se kiabálni, se telefont tapogatni. Nekem Logitech 900-as van, ami még nem okos, de ezt sem tudnám nélkülözni, annyira megszoktam, hogy mindent kezel helyettem.

  23. Szia, az lenne a kérdésén, hogy be lehet azt valahogy állítani a Hub-on, hogy távolról is lehessen vezérelni? Mondjuk ha nem vagyok otthon, akkor tudjam neki mondani, hogy kapcsoljon ki mindent. Köszi

  24. @admin:
    Tegnap érkezett meg a Logitech Hub-om, Alexa Echo-m pedig már régebb óta van. Sajnos a Harmony Skill bekapcsolása nem megy, az alábbi üzenetet kapom:
    Thank you for your interest in Logitech Harmony and Amazon Alexa.

    We’re equally as excited as you are to make our homes even more connected and easy to control; however we support only English (US), English (UK) and German now.

    We’ll be sure to let everyone know once this is available for other languages.

    Echo location-je, időzónája, nyelve UK, Harmony szintén UK. Sem telefonról, sem gépről nem sikerül. Öteletetek esetleg?

  25. @Szomj4s: Szia!

    Állítsd át az iPhone nyelvét és régióját UK/US-re és akkor engedélyezni fogja. Ez pár hete van így.

  26. @Ungar: Igen.

  27. Én is a broadlink megoldása felé kacsintgattam… lehet kapni olcsón rf-es villanykapcsolót, elosztót, konektort, rgb led vezérlőt, 220 kapcsolót. Hozzá lehet illeszteni bármelyiket (ugyan így megtanítható neki a távirányító mint az ir-es) és egyedi távirányítókat lehet hozzá kreálni a telefonon. Valakinek van ezekkel tapasztalata?

  28. @VIP: Használd a keresőt, írd be hogy broadlink 🙂

  29. Oh valóban 🙂
    Bár pont a nagytestvérére vonatkozott a kérdés. De amúgy jogos, a keresőt akkor sem használtam!

  30. @VIP: Sztem a RM mini hozzászólások között találsz olyat, aki kipróbálta már, mondjuk valszeg ugyanaz, mert a szoftver is ugyanaz, csak több féle eszközt tudsz vele irányítani.


Add a Comment