fbpx Skip to content

Kicsit több mint két héttel a WWDC-n történt bemutatásuk, és az első fejlesztői béták közzététele után az Apple elérhetővé tette az iOS 17, iPadOS 17, watchOS 10, tvOS 17 és macOS Sonoma második bétáit.

Ha valami érdemleges újdonság bukkan fel valamelyik új bétában, akkor arról várhatóan újabb cikket teszünk majd közzé. Felfedeztél valami új funkciót, ami eddig nem volt? Írd le hozzászólásban!

iOS 17 beta 2

Az új build verziószáma 21A5268h.

Miért nincs már béta profil vagy IPSW letöltési link a cikkben?

Egyrészt az Apple még 2022 nyarán lépett a letöltési linkeket megosztó oldalak ellen (bár a letöltés bejelentkezéshez kötése egyszerűbb lett volna), másrészt pedig az iOS 16.4 megjelenésével át is alakította a bétákhoz való hozzáférést, jelentősen egyszerűsítve azt.

Ráadásul ennek folyományaként a cég most már a fejlesztői bétákat is odaadja bárkinek, ha az illető egyszer már bejelentkezett a developer.apple.com-on az Apple ID-jával és elfogadta a fejlesztői feltételeket (ehhez korábban ki kellett fizetni a fejlesztői program éves díját). Ezután egyszerűen a Szoftverfrissítés menüpont alatt megjelenő Bétafrissítések opcióban választhatjuk ki a kívánt bétát.

Ez utóbbiról bővebben: Változtatott az Apple: már az éves díj nélkül is elérhetőek a fejlesztői béták!

iPadOS 17 beta 2

Az új build verziószáma 21A5268h.

Az iPad esetén a Beállítások appban az Általános > Szoftverfrissítés menüpont alatt megjelenő Bétafrissítések opcióban választhatjuk ki a kívánt bétát.

watchOS 10 beta 2

Az új build verziószáma 21R5295g.

Az Apple Watch esetén az iPhone-on a Watch appban a Szoftverfrissítés menüpont alatt megjelenő Bétafrissítések opcióban választhatjuk ki a kívánt bétát.

tvOS 17 beta 2

Az új build verziószáma 21J5293g.

Az Apple TV esetén a Beállításokban a Rendszer > Szoftverfrissítések alatt megjelenő Bétafrissítések letöltése opcióban választhatjuk ki a kívánt bétát.

Az Apple TV-khez emellett még elérhető egy fejlesztői béta profil is, ami ide kattintva tölthető le az Apple fejlesztői központjából.

macOS Sonoma beta 2

Az új build verziószáma 23A5276g.

A macOS Ventura 13.4 és újabb verziók esetén a Rendszerbeállításokban az Általános > Szoftverfrissítés menüpont alatt megjelenő Bétafrissítések opcióban választhatjuk ki a kívánt bétát.

Kérdésem van!

Mivel most is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért ha kérdésed van az iOS 17 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 17 béta: a leggyakrabban feltett kérdések – újdonságok, megjelenés ideje, letöltés.

Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted majd a nyilvános beta esetén a Feedback appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az összes, az iOS 17-ről szóló eddigi cikkünket itt érheted el, az iPadOS 17-ről szólóakat itt, a watchOS 10-ről szólókat meg itt, a tvOS 17-ről készülteket itt, a macOS Sonoma kapcsán pedig itt olvashatsz.

[newsletter_signup_form id=11]

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Azon túl amit más oldalak már összegyűjtöttek, ami feltűnt az AppSwitcher animációja kicsit más lett.

  2. Avatar for Czo Czo says:

    Itt is megkerdezem :slight_smile: A regi fajta, normalis Widgetek megmaradtak? Vagy ki lett irtva es mar csak az uj, semmire nemjo Widgetek maradtak?

  3. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    én egyáltalán nem widgetezek. mire gondolsz a régi fajta, normális alatt, miben rosszabbak az újak?

  4. Avatar for Czo Czo says:

    Az a fajta widget, amit be tudsz tenni pl az app ikonok koze, az nem tud realtime lenni. Csak timelinebol tud dolgozni.

    Tehat a regifajta, ami csak az elso oldaltol balra levo reszen erheto el, oda fel lehet venni a modern widgetek elotti widgetet.

  5. Ha mondasz egy teszt alkalmazást aminek van ilyen widgetje megnézem neked, de első blikkre nem látom mitől más a régi mint az új. Timeline alapú widgetek most is vannak (pl. Tweetbo… izé, Ivory például).

  6. Avatar for Czo Czo says:

    A regi widget realtime, akkor fut a kod, amikor megnezed. Az uj widget timeline alapu, nem tud realtime esemenyre reagalni. Pl valos ideju buszmenetrend. Egyetlen egy widgetet hasznalok, a sajatomat a Holabuszban. Ezt nem lehet timeline alaputa atirni.

    Most (iOS 16-on) ezeket ugy adod hozza, hogy odagorgetsz a widgetes nulladik oldalra, legorgetsz legalulra, majd “Edit”, ezutan nem. “+”-t nyomod felul, mert ez ujfajta widget, hanem ujra legorgetsz alulra es ott a Customize-t nyomod, no itt laknak a regi fajta widgetek.

  7. Nekem van egy csomó.

  8. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    ez a “dashboard” továbbra is elérhető. de ahogy néztem, a Holabusz widget minden esetben legalul lesz, nem tudtam feljebb tenni.

  9. Avatar for Czo Czo says:

    A regi fajta widgetek a legalso blokkban vannak, marmint ott van onallo blokkjuk. Tehat, akkor a regi meg megy, akkor nyugodtan fel merem rakni a 17 betat :slight_smile:

  10. Avatar for gunar gunar says:

    Nem tudom kinek van fent az óráján a watchOS 10 beta, de neki is akku zabáló mindkettő? Vagy csak a series4-em akkuja kezd halódni?

  11. Avatar for Czo Czo says:

    A beta watchOS-ek a tortenelem soran elegge akkuzabalol voltak. Nekem, 58%-on all az ora, reggel (8 korul) vettem le a toltorol.

  12. Avatar for gunar gunar says:

    Én fél 7-kor és kb délben tölteni kellett, igaz vezettem több órát és bal kézzel kormányzok, talán ez is segít neki, bár a 16 beta-kal nem volt ez probléma.

  13. Reggel 6-kor vettem le az Ultrat 80%-on, most 52 de mar mindent is csinaltam vele.

  14. Avatar for gunar gunar says:

    Jó, az egy alig több mint fél éves óra, úgy ok. Nálam is sokáig rendesen ment, sőt ha nem vezetek sokat egy nap, akkor ez is kitartó, de vmi mintha más lenne az új szortverben és még nem jöttem rá mi miatt merül gyorsabban, azonos használat mellett… Gondolom többet és talán erősebben világít a kijelző, az eszi meg, majd jobban figyelem ezután.

  15. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    minél többet és jobban figyeled, annál jobban fog merülni, mert többször nézegeted csak emiatt.

  16. Avatar for gunar gunar says:

    Az ok, persze nem plusz kijelző figyelésre gondoltam. Ott a telón a kijelzés, azon látom hol tartok vele, ahogy a fölest és a tokot is, pedig csak vmi utánzat, de egészen jó az is.

  17. Avatar for Czo Czo says:

    A betak mindig tobbet ettek, mint a vegleges verziok. 7 orakkor tettem az orat a kezemre (Series 4 LTE, 100%-s akku), jelenleg 26%-on van. Ebben volt minden, sirinek beszeles, ora nyomkodas, edzes. A beta2 az elso, amit most felraktam, elotte wOS9 volt, ott ugyonilyen hasznalattal, kb ejfel kornyeken 70-75%-on volt az akku.

    A betak ilyenek, vannak jobbak, vannak rosszabbak. Nem tudsz beta rendszerbol, akkuhasznalati kovetkeztetest levonni, mert sokkalta rosszabb lesz, mint a nem betak.

  18. Avatar for gunar gunar says:

    Sokban függ hogyan használom. Amugy neked az akkura mit ír, milyen az állapota jelenleg? Csak mert ugye pont olyan mint amit használok én is.

  19. Avatar for Czo Czo says:

    Irtam, hogy 100%.

  20. Avatar for gunar gunar says:

    Ja, én azt a teljesen feltöltöttnek vettem :grinning:
    Akkor azért, mert nekem csak 88%-os már az állapot, sokáig (3év) volt 97%-os és hirtelen lement még a 16 beta-kal 88%-ra vmiért, pár hónap alatt.

  21. Sajnos az én Apple watch SE-nek is zabálja az akksiját a watchOS 10

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Burgatshow Avatar for Czo Avatar for Szifon Avatar for xxfreakyxx Avatar for Jadeye Avatar for gunar