fbpx Skip to content

Az Apple a WWDC-n lerántotta a leplet a watchOS 10-ről is, ami a szokásoknak megfelelően szintén ősszel fog érkezni, de a fejlesztők már letölthetik az első béta verziót, a nyilvános béta pedig júliusban fog érkezni.

A watchOS 10 esetén az Apple 7 főbb kategóriát emelt ki újdonságként, de ezeken túl sok egyéb érdekesség is érkezik az új rendszerrel. Nézzük, mit ír az Apple a watchOS 10-ről!

Előzetes megjegyzés: mivel az Apple oldalán egyelőre csak angolul van fent minden, így az egyes újdonságok vagy szolgáltatások esetén a tényleges, hivatalos magyar elnevezés helyett jelenleg az angol szerepel majd a cikkben. Ezeket és a képeket is frissíteni fogjuk, amint a magyar aloldal elérhetővé válik.

Minden, amit szeretsz. Mint eddig még sosem.

Az egyes appok átfogó újratervezése az egy pillantás alatt elérhető, még több információért. Fejlett mutatók, nézetek és élmények a biciklisek számára. Betekintés a mentális- és látás-egészségügyi állapotba. Ez a legnagyobb frissítés az Apple Watch bemutatása óta.

Élmény

Még hasznosabb, még erőteljesebb

Appok, amelyek egy sarkot sem hagynak érintetlenül.

Az appok, amiket szeretsz, teljesen új kinézettel

Szinte az összes appot újragondoltuk. Azok most már a teljes kijelzőt használják, hogy új helyeket adjanak a tartalomnak, és hogy sokkal többet láss és tudj megtenni egyszerre, mindezt gyorsabban, mint eddig bármikor.

Bemutatkozik a Smart Stack

Érd el a szükséges információkat pont akkor, amikor szükséged van rá, bármely számlapról. Egyszerűen csak forgasd el a Digitális Koronát, hogy megjelenjenek a Smart Stackben található widgetek.

Még gyorsabban elérhető a Vezérlőközpont

Nyisd meg a Vezérlőközpontot bármely appból, egyszerűen csak az oldalsó gomb megnyomásával.

Számlapok

Boldogság? Snoopy a csuklódon!

Snoopy és Woodstock reagál az időjárásra és edzésnél veled együtt mozognak.

Bemutatkozik a Palette

Lásd az időt gyönyörű színek skálájaként, amelyek folyamatosan változnak a nap során, három különálló, egymást átfedő réteg használatával.

Biciklizés

Érj el új mutatókat kompatibilis Bluetooth-kiegészítőkkel

Csatlakozz automatikusan Bluetooth-kiegészítőkhöz, és add hozzá a ritmust, sebességet és teljesítményt az edzésed nézetéhez.

Új Power Zones edzés nézet

Ha az Apple Watch teljesítménymérőt észlel, automatikusan megbecsüli a Funkcionális küszöbteljesítményt – ez a legmagasabb intenzitási szint, amelyet egy órán keresztül fenntarthatsz. Ez az információ lehetővé teszi a Power Zones számára, hogy megmutassa, melyik zónában tartózkodsz, és a teljesítmény javítása érdekében nyomon követheted, hogy mennyi időt töltesz az egyes zónákban.

A te biciklis mutatóid, iPhone-ra optimalizálva

Indítsd egy bicikliedzést az órádról, és az automatikusan megjelenik Élő Tevékenységként az iPhone-odon.

Koppints rá, és teljes kijelzős nézetté nyílik szét, könnyebbé téve az értékek biciklizés közbeni megtekintését.

Túrázás

Új nézetek az Iránytű appban

Az Elevation Views használatával egy háromdimenziós nézetben láthatod, hogy merre jártál. A Cellular Connectivity Waypoints segítségével becsléseket kaphatsz arra vonatkozóan, hogy hol volt a legutóbb térerőd. És maradj kapcsolatban egy új útponttal, amely megmutatja, hogy hol tudsz segélyhívást indítani.

Túraútvonal információk

Keress és fedezz fel fontos részleteket a közeli túraútvonalak kapcsán, beleértve a nevüket, a hosszukat, a bejárásukhoz szükséges időt, a szintemelkedést, nehézséget, fotókat és egyebeket.

Topográfiai térképek

Fedezz fel hihetetlen részletességgel hegyeket, völgyeket, tavakat és folyókat, beleértve a túraútvonalakat, szintjelzéseket és látnivalókat.

Magassági riasztások

Kapj értesítést, amikor átléptél egy adott magassági küszöbértéket.

Mentális egészség

Érzelmi tudatosság

Gondolkodj el a lelkiállapotodon, hogy erősítsd a rugalmasságodat és javítsd az általános jóllétedet.

Rögzítsd a lelkiállapotodat

Görgess végig a lenyűgöző látványelemeken, amelyek segítenek kiválasztani, hogy hogyan érzed magad, és rögzítsd a pillanatnyi érzéseidet és a napi hangulatodat. Maradj következetes a rögzítésben az értesítéseknek és a számlap komplikációinak köszönhetően.

Betekintés a mentális egészségedbe

Az iPhone-on vagy az iPaden az Egészség appban láthatod, hogy a lelkiállapotod milyen életmódbeli tényezőkkel lehet összefüggésben – például a napfényben eltöltött idő, az alvás, a mozgás és a tudatossági percek.

Adatvédelemre építve

A mentális egészséged adatai a készülékeden maradnak, és titkosításra kerül, amikor az Apple Watch-od jelkóddal van zárolva. És ezek az adatok sosem kerülnek megosztásra az engedélyed nélkül.

Látási egészség

Csökkentsd a rövidlátás kockázatát

Egy hasznos eszköz, ami rávilágít a rövidlátásra.

Lásd a napfényben eltöltött időt

A rövidlátás általában gyermekkorban kezdődik. De ami segíthet csökkenteni a kockázatát, az az, ha a gyermeked minél több időt tölt a szabadban. Az Apple Watch környezeti fényérzékelője most már képes mérni a napfényben töltött időt – ehhez Apple Watch SE (2. generációs), Apple Watch Series 6 és újabb, és Apple Watch Ultra szükséges. A Családi beállítással a szülők figyelemmel kísérhetik ezt az időt akkor is, ha a gyereknek nincs iPhone-ja.

Apple Fitness+

Maradj következetes az Egyéni edzéstervek segítségével

Válaszd ki a személyes edzési beállításaidat, beleértve a napokat, az edzések hosszát és típusát, az edzőket, és a zenét, hogy ezekből létrehozhasd a saját egyéni edzéstervedet, ami segít, hogy a jó úton maradj.

Paklik

Pakolj egymás után több edzést és meditációt, hogy gyorsan és zökkenőmentesen léphess a következő tevékenységedre.

És ez még nem minden.

Edzés API-k. Az Apple Watch Ultra és a Series 8 erőteljes érzékelői képesek érzékelni a gyors változásokat a mozgás irányában és sebességében, ezzel lehetővé teszik a fejlesztők számára, hogy új élményeket teremtsenek az olyan sportok számára, mint a golf vagy a tenisz. Az olyan népszerű edzési platformok, mint például a TrainingPeaks már képesek importálni az ütemezett edzéseidet közvetlenül az Edzés appba.

Vállalatok. Az Apple Watch a vállalati ügyfelek számára olyan funkciókat kínál, amelyek növelik a termelékenységet, mint például a kihangosítás vagy a lehetőség az értesítések útközbeni megválaszolására. A watchOS 10 lehetővé teszi a mobileszköz-kezelés (MDM) használatát, a VPN-ek beállítását, és a belső használatú appok telepítését, így az Apple Watch tovább erősítheti a munkatársak jólétét, termelékenységét és biztonsági felügyeletét.

Offline térképek. Az iOS 17-ben már letölthetsz térképeket az iPhone-odon, és azokat offline, tehát internetkapcsolat nélkül is használhatod. A letöltött térképek az Apple Watch-on is használhatóak navigáláshoz, és részletes helyszínkártyákat is megtekinthetsz, ha az iPhone-od be van kapcsolva, és az Apple Watch hatósugarában van.

NameDrop. Oszd meg könnyedén a névjegyedet egy új barátoddal. Csak koppints rá a Saját kártya komplikációra, majd érintsétek össze a két óra kijelzőjét.

Videóüzenetek lejátszása és csoportos hívások. Ha valaki egy rögzített videóüzenetet hagy neked FaceTime-on keresztül, azt magán az Apple Watch-on is megnézheted. És már a csoportos FaceTime hanghívások is támogatottak.

Gyógyszerbevételi emlékeztetők ismétlése. Ha nem sikerül az adott gyógyszert, vitamint, vagy táplálékkiegészítőt a megszokott időben bevenni és naplózni, kérhetsz ismételt emlékeztetőt, hogy később mindenképpen megtedd. És ezeket az emlékeztetőket beállíthatod kritikusként is.

Kompatibilitás

A watchOS 10 a Series 4 és újabb modellekre érhető majd el, ez tehát nem változott a watchOS 9 óta – és mellé az iPhone-on is legalább iOS 17-nek kell lennie, ez pedig az iPhone XS, iPhone XR és újabb modelleket jelenti:

A watchOS 10 első béta verziója a fejlesztők számára már letölthető, a nyilvános béta júliusban érkezik, a hivatalos megjelenés pedig a már megszokott ősz lesz.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for gunar gunar says:

    Eddig volt pár számlapom és tudtam oldalra csúsztatással váltani őket, na ez most hová lett? Eltűnt?
    A widgetek kicsit szegényes sajnos, mert nem minden app támogatja v nem támogat minden app-ot.

  2. Avatar for Lajhar Lajhar says:

    Nyomd hosszan, összemenek kisebbre és akkor tudsz balra jobbra váltani:))

  3. Avatar for gunar gunar says:

    Ja köszi szépen! Bár ez kicsit olyan szükség megoldás, hogy szerkesztés közben lehet csak cserélni.
    A widgetek első kettő sárga darabját sem tudom sehogy sem eltüntetni, sem lecserélni, arra nincs ötleted? Ott a mínusz a sarkában de bármit tettem eddig vele az ott figyel és sárgállik mindkettő :sleepy:

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Lajhar Avatar for Szifon Avatar for gunar