fbpx Skip to content

Mindössze öt nappal az iOS 13 és négy béta változat után, a korábban bejelentett szeptember 30. helyett 24-ére előbbrehozva az Apple kiadta az iOS 13.1-es frissítést, ami többek között egy, az iOS 13-ban meglévő, a lezárt képernyővel kapcsolatos biztonsági hibát is orvosol.

Az iPadek esetén külön iPadOS érkezett, amiről külön cikkben ejtünk szót, a macOS Catalina pedig októberben várható.

Nem érdekelnek az újdonságok, csak telepíteni szeretnéd? Kattints ide, hogy átugord őket: Hogyan telepíthető?

iOS 13.1 újdonságok

A hivatalos információkban az Apple gyakorlatilag ugyanazt írja, amit az iOS 13 esetén írt:

Az iOS 13 a Sötét móddal egy teljesen új megjelenést kínál az iPhone-hoz, új módokat biztosít a fotók böngészéséhez és szerkesztéséhez, valamint a felhasználó egyetlen koppintással, egy privát, új módon bejelentkezhet az alkalmazásokban és webhelyeken. Az iOS 13 gyorsabb és rövidebb válaszidőt biztosít a teljes rendszert átfogó optimalizálásoknak köszönhetően, amelyek javítják az alkalmazások indítását, csökkentik az alkalmazásletöltések méretét, és még gyorsabbá teszik a Face ID működését.

Ez a frissítés a következő új funkciókat és fejlesztéseket tartalmazza:

Sötét mód

  • Egy csodálatos, új sötét színséma, amely nagyszerű vizuális élményt biztosít, különösen alacsony környezeti megvilágítás mellett
  • Ütemezhető, hogy automatikusan bekapcsoljon naplementekor, egy adott időben, illetve bekapcsolható a Vezérlőközpontból is
  • Három új rendszerháttérkép, amely megjelenítése automatikusan igazodik a Világos és Sötét módhoz

Kamera és fotók

  • A könyvtárából válogatott képek összegyűjtve jelennek meg a vadonatúj Fotók lapon, ezáltal egyszerűen megtalálhatja, újraélheti és megoszthatja a fotóit és videóit
  • A hatékony fotószerkesztési eszközökkel egyszerűen szerkeszthetők, módosíthatók és megtekinthetők a fotók
  • Videószerkesztés több mint 30 olyan új eszközzel, mint a Forgatás, Körbevágás és Javítás
  • Növelhető vagy csökkenthető a Portrémegvilágítás intenzitása iPhone XR-en, iPhone XS-en és iPhone XS Maxon, illetve újabb modelleken
  • Monó high-key megvilágítás – egy új portrémegvilágítási effekt – a fehér háttérrel rendelkező monokróm potrékhoz iPhone XR-en, iPhone XS-en és iPhone XS Maxon, illetve újabb modelleken

Bejelentkezés az Apple-lel

  • Anonim módon jelentkezhet be a funkciót támogató alkalmazásokba és webhelyekre a meglévő Apple ID-jával
  • Egyszerű fiókbeállítás, amelyhez csak név és e-mail-cím szükséges
  • Az E-mail elrejtése funkcióval megoszthat egy egyedi e-mail-címet, amely automatikusan továbbítva van Önnek
  • Beépített kétlépéses hitelesítés a fiókja védelméhez
  • Az Apple nem követi és nem készít profilt Önről, miközben a kedvenc alkalmazásait használja

Arcade szolgáltatás az App Store-ban

  • Korlátlan hozzáférés egyetlen előfizetéssel az új, úttörő játékokat kínáló szolgáltatáshoz, reklámok és további vásárlások nélkül
  • Az App Store vadonatúj Arcade lapján böngészhet a legújabb játékok, személyre szabott javaslatok és exkluzív szerkesztői tartalmak között
  • A játékokkal játszhat iPhone-on, iPod touchon, iPaden, Mac gépen és Apple TV-n
  • A nagyméretű alkalmazások most már letölthetők akár mobilhálózaton keresztül is
  • Az elérhető alkalmazásfrissítések megtekinthetők, vagy az alkalmazások törölhetők a Fiók oldalon
  • Az arab és a héber nyelv támogatása

Térképek

  • Részletesebb Egyesült Államok-térkép, szélesebb úthálózati rendszerrel, jobb címpontossággal, fejlettebb gyalogos közlekedés-támogatással, és pontosabb földrajzi adatokkal
  • A Körbenézés funkcióval nagy felbontásban, interaktív 3D-s élménnyel fedezhetők fel a városok
  • Gyűjtemények az Ön által kedvelt helyek listájához, amelyek egyszerűen megoszthatók a barátokkal és családtagokkal
  • Kedvencek a naponta felkeresett helyekre való gyors és egyszerű navigáláshoz
  • Útközben megoszthatja másokkal a becsült érkezési idejét
  • Valós idejű tömegközlekedés, valós idejű repülőjárat-információk és természetesebb hangú részletes navigáció

Emlékeztetők

  • A vadonatúj kialakítás még hatékonyabb és intelligensebb módokat kínál az emlékeztetők létrehozásához és rendszerezéséhez
  • Gyors eszköztár a dátumok, helyek, jelölők, mellékletek és egyebek emlékeztetőkhöz való hozzáadásához
  • Új intelligens listák – Ma, Ütemezett, Megjelölt és Összes – a közelgő emlékeztetők egyszerű nyomon követéséhez
  • Alfeladatok és csoportosított listák az emlékeztetők rendszerezéséhez

Parancsok

  • Beépített Parancsok alkalmazás
  • A szokásos napi tevékenységei szerint testreszabott javasolt automatizálások a Galériában
  • Személyes és otthoni automatizálások a parancsok kiváltó eseményekre történő automatikus futtatásához
  • Az Otthon alkalmazás támogatja a parancsokat speciális műveletekként az Automatizálás lapon

Siri

  • Személyre szabott Siri-javaslatok az Apple Podcastokban, a Safariban és a Térképekben
  • Világszerte több mint 100 000 élő rádióállomás érhető el a Sirivel

Memoji és Üzenetek

  • Új memoji-testreszabási lehetőségek, többek közt új hajstílusok, fejfedők, smink és piercingek
  • A memoji-matricacsomagok az Üzenetekben, a Mailben és harmadik felek alkalmazásaiban elérhetők az összes iPhone-modellen
  • Most már megosztható az Ön neve, fotója és akár memojija a barátaival
  • A keresés fejlesztéseivel könnyen megtalálhatók az üzenetek az intelligens javaslatoknak és kategorizált találatoknak köszönhetően

CarPlay

  • Vadonatúj CarPlay-irányítópulttal egyetlen képernyőn elérheti a zenéit, navigációt és az intelligens Siri-javaslatokat
  • VVadonatúj Naptár alkalmazás a napi teendők áttekintésével, a megbeszélésekre való navigáció vagy azok felhívásának lehetőségével, valamint a találkozót szervezőkkel való kapcsolatba lépéssel
  • Az Apple Térképek újratervezése a Kedvencekkel, Gyűjteményekkel és Kereszteződésnézettel Kínában
  • Apple Music-albumborító a kedvenc dalának egyszerű megkereséséhez
  • A Ne zavarjanak vezetés közben funkció már elérhető a CarPlayben

Kiterjesztett valóság

  • Személyek kitakarása az alkalmazásokban, amivel természetes módon helyezhet virtuális objektumokat személyek elé vagy mögé iPhone XR, iPhone XS és iPhone XS Max, illetve újabb modellek használatával
  • Mozgásrögzítés az alkalmazásokhoz, amellyel megérthető egy személy testhelyzete és mozgása, így animálhat egy karaktert, vagy műveleteket végezhet virtuális objektumokkal iPhone XR, iPhone XS és iPhone XS Max, illetve újabb modellek használatával
  • A több arc követésével egyszerre akár 3 arcon is elhelyezhető AR-tartalom, így azzal barátaival együtt szórakozhat iPhone XR, iPhone XS és iPhone XS Max, illetve újabb modellek használatával
  • Az AR-gyorsnézettel egyszerre több AR-objektumot tekinthet meg, vagy léphet interakcióba velük

Mail

  • A feladó blokkolásával a blokkolt feladó e-mail-üzenetei közvetlenül a kukába kerülnek
  • A beszélgetés némításával leállíthatja egy túl aktív e-mail-beszélgetés értesítéseit
  • A formátumsávval egyszerűen hozzáférhet a szövegformázási eszközökhöz és az összes típusú melléklethez
  • Betűtípusok támogatása az összes rendszerbetűtípushoz, valamint az App Store-ból letöltött új betűtípusokhoz

Jegyzetek

  • A jegyzetei vizuális bélyegképként való megjelenítésével kiegészített galérianézetben könnyen megtalálhatja a keresett jegyzetet
  • A megosztott mappákkal másokkal együtt dolgozva hozzáférést adhat a jegyzetek teljes mappáihoz
  • Még hatékonyabb keresés a jegyzetekben és szövegben lévő képek vizuális felismeréséhez
  • Új ellenőrzőlista-lehetőségek az ellenőrzőlista-elemek egyszerű átrendezéséhez, behúzásához vagy a bejelölt elemek lista aljára történő automatikus áthelyezéséhez

Safari

  • A frissített kezdőoldal tartalmazza a kedvenceket, a gyakran felkeresett és legutóbb látogatott webhelyeket, valamint Siri-javaslatokat is
  • Az Intelligens keresés mező megtekintési lehetőségeivel gyorsan hozzáférhet a szövegméret-vezérlőkhöz, az Olvasó nézethez és a webhelyenkénti beállításokhoz
  • A webhelyenkénti beállításokkal kiválasztható az Olvasó nézet, valamint engedélyezhetők a tartalomblokkolók, a kamera, a mikrofon és a helyhez való hozzáférés az egyes webhelyek számára
  • Letöltéskezelő

QuickPath

  • A csúsztatva gépeléssel egyszerűbben gépelhet egy kézzel útközben
  • Akár mondat közben is válthat a csúsztatás és koppintás között
  • Helyettesítő szavak a prediktív sávon

Szövegszerkesztés

  • A görgetősáv mozgatásával közvetlenül húzhatja a görgetősávot a hosszú dokumentumokban, weboldalakon és e-mail-beszélgetésekben való gyors navigáláshoz
  • Gyorsabb és pontosabb kurzornavigáció – csak fogja meg és mozgassa a kívánt helyre
  • Szövegkijelölés javítása az egyszerűbb kijelöléshez; csak koppintson és legyintsen a szövegen

Betűtípusok

  • Az App Store-ból egyéni betűtípusokat szerezhet be a kedvenc alkalmazásaiban való használathoz
  • Betűtípusok kezelése a Beállításokban

Fájlok

  • A Fájlok támogatja a külső meghajtókat, így elérheti és kezelheti az USB-meghajtókon, SD-kártyákon vagy merevlemezeken lévő fájlokat
  • SMB-támogatás a munkahelyen lévő szerverekhez és otthoni PC-kez történő csatlakozáshoz
  • Helyi tárhely a mappák helyi meghajtón való létrehozásához és kedvenc fájlok hozzáadásához
  • A Zip és az Unzip támogatása Zip-fájlok létrehozásához és kibontásához

Egészség

  • A személyes adatok új Összegzés nézete, amely többek közt tartalmazza a riasztásokat, kedvenceket és a gyakran használt alkalmazások és eszközök legfontosabb adatait
  • A fontosabb egészségügyi adatok a gyakran használt alkalmazásokból és eszközökből, amelyek hasznos diagramokon és grafikonokon jelzik a trendek időbeli alakulását
  • Cikluskövetés funkció a menstruációs ciklus olyan információinak naplózásához, mint a vérzés szintje, tünetek és termékenységi mérőszámok
  • Hallással kapcsolatos adatok a környezeti hangszintekhez az Apple Watch Zaj alkalmazásából, a fejhallgató hangszintjeiből és a hallásvizsgálatok audiogramjaiból

Apple Music

  • Az időben szinkronizált dalszöveg még szórakoztatóbbá teszi a tartalmak hallgatását a tökéletesen időzített dalszöveggel
  • Több mint 100 000 élő rádióállomás világszerte

Képernyőidő

  • A funkció 30 napnyi használati adatot hasonlít össze az előző hetek Képernyőidő-adataival
  • Kombinált korlátok, amelyek tartalmazhatnak több alkalmazáskategóriát, adott alkalmazásokat vagy webhelyeket egy kategórián belül
  • „Még egy perc” lehetőség a munka gyors mentéséhez vagy a játékból való kijelentkezéshez a Képernyőidő-korlát elérésekor

Adatvédelem és biztonság

  • Engedélyezés egyszer helyzetengedély, amellyel engedélyezhető, hogy az alkalmazások egyszer hozzáférjenek az Ön helyzetéhez
  • A háttérben történő követés jelzései értesítik, amikor egy alkalmazás a háttérben használja az Ön helyzetét
  • A Wi-Fi és a Bluetooth fejlesztései segítenek megakadályozni, hogy az alkalmazások az Ön engedélye nélkül hozzáférjenek a helyzetéhez
  • A helyzetmegosztási vezérlőkkel egyszerűen letilthatja a helyzetadatokat a fotók megosztásakor

A rendszer által nyújtott élmény

  • Wi‑Fi-hálózatok és Bluetooth-kiegészítők kiválasztása a Vezérlőközpontban
  • Újratervezett, nem zavaró hangerőszabályzó a bal felső sarokban
  • Teljes képernyős képernyőfotók a weboldalakról, Mail-üzenetekről, iWork-dokumentumokról és a Térképekről
  • Újratervezett megosztási lap intelligens javaslatokkal, amelyeknek köszönhetően néhány koppintással megoszthatók a tartalmak
  • A Hang megosztása funkcióval megosztható egyetlen hangstream két pár AirPod, Powerbeats Pro, Beats Solo3, BeatsX és Powerbeats3 között
  • A Dolby Atmos-lejátszás fantasztikus hangélményt kínál iPhone XR-en, iPhone XS-en és iPhone XS Maxon, illetve újabb modelleken a Dolby Atmos-, Dolby Digital- vagy Dolby Digital Plus-hangsávokkal rendelkező tartalmaknál

Nyelvi támogatás

  • 38 új billentyűzetnyelv támogatása
  • Prediktív bevitel kantoni, holland, hindi (dévanágari), hindi (latin), najdi arab, svéd és vietnámi billentyűzeteken
  • A külön emoji- és földgömbbillentyű egyszerűvé teszi a nyelvek közti gyors váltást és az emojik gyors kiválasztását iPhone X-en és újabb modelleken
  • Automatikus nyelvészlelés a diktáláshoz
  • Kétnyelvű szótár támogatása thai-angol és vietnámi-angol nyelven

Kína

  • A Vezérlőközpontból elérhető külön QR-kód-mód a Kamerában a javított QR-kód-beolvasási teljesítményhez, zseblámpa és megnövelt adatvédelem
  • Kereszteződésnézet a Térképekben a Kínában vezetőknek a bonyolultabb utakon való könnyebb navigáláshoz
  • Módosítható kézírásterület a kínai billentyűzeten
  • Kantoni javaslatok cang-csia, szucseng, vonás- és kézírásos billentyűzethez

India

  • Vadonatúj indiai angol férfi és női Siri-beszédhangok
  • A 22 hivatalos indiai nyelv és 15 új billentyűzetnyelv támogatása
  • Kétnyelvű hindi (latin) és angol billentyűzet gépelési javaslatokkal
  • Gépelési javaslatok hindi (dévanágari) billentyűzethez
  • Új indiai nyelvi rendszerbetűtípusok a gudzsaráti, gurmukhi, kannada és orija nyelvhez a jobb érthetőség és az alkalmazásokban való egyszerűbb olvasás érdekében
  • 30 új dokumentum-betűtípus asszámi, bangla, gudzsaráti, hindi, malajálam, maráthi, nepáli, orija, pandzsábi, szanszkrit, tamil, telugu és urdu nyelvhez
  • Kontaktok több száz új kapcsolati címkével, amelyekkel pontosabban felcímkézheti a kontaktjait

Teljesítmény

  • Akár 2-szer gyorsabb alkalmazásindítás*
  • Akár 30 százalékkal gyorsabb Face ID-feloldás iPhone X-en, illetve újabb modelleken
  • Átlagosan 60 százalékkal kisebb alkalmazásfrissítések*
  • Akár 50 százalékkal kisebb alkalmazások az App Store-ból*

Akkumulátorállapot

  • Az optimalizált akkumulátortöltés csökkenti azt az időt, amely alatt az iPhone teljesen fel van töltve, és ezzel késlelteti az akkumulátor elavulását
  • Olyan teljesítménykezelési funkció iPhone XR-hez, iPhone XS-hez és iPhone XS Maxhoz, amely megakadályozza, hogy az eszköz váratlanul leálljon, és amely lehetőséget biztosít, hogy letiltsa ezt a funkciót váratlan leállás esetén
  • Értesítést kaphat, amikor az Akkumulátorállapot nem képes ellenőrizni, hogy új, eredeti Apple akkumulátor van-e az iPhone XR-ben, iPhone XS-ben, iPhone XS Maxban és újabb modellekben

Egyéb funkciók és javítások

  • Némíthatja az ismeretlen hívókat, hogy csak a Kontaktokban, Mailben és Üzenetekben szereplő, ismert számoktól érkező hívásokat fogadja, a többi hívás a hangpostára lesz irányítva
  • Az Alacsony adatforgalmú mód csökkenti az adathasználatot a mobilhálózaton vagy a kijelölt Wi-Fi-hálózatokon
  • PlayStation 4 és Xbox vezeték nélküli vezérlő támogatása
  • Az iPhone keresése és a Barátok keresése mostantól egyetlen alkalmazásban érhető el, amellyel akkor is megkereshető egy hiányzó eszköz, ha nem tud csatlakozni a Wi-Fi- vagy mobilhálózatra
  • A Könyvek olvasási céljai segítenek abban, hogy az olvasás mindennapi szokássá váljon
  • A Naptár támogatja a mellékletek eseményekhez történő hozzáadását
  • A Családi megosztási hotspot a család eszközeihez, hogy azok automatikusan csatlakozzanak az Ön közeli iPhone személyes hotspotjához
  • Az Otthon alkalmazás újratervezett vezérlői a HomeKit-kiegészítőkhöz, amelyek tartalmaznak egy kombinált nézetet a több szolgáltatást tartalmazó kiegészítőkhöz

Letöltés, telepítés

A frissítés a legegyszerűbben a Beállítások, Általános, Szoftverfrissítés menüpontba lépve telepíthető, de természetesen használhatjuk az iTunes-t is. Bármelyik módszert is választjuk, a folyamat végeredménye ugyanaz lesz. Erről itt írtunk részletesen: Gyakori kérdések: hogyan működik az OTA frissítés?

Az iOS 13.1 buildje 17A844.

Ha esetleg nem jelenik meg a frissítés, és egyébként az iOS 13.1 bétája van a készülékünkön, akkor egyszerűen csak töröljük le a béta profilt.

Ha valaki szeretné lementeni a 13.1 IPSW fájlját, az nyissa meg az alábbi cikkünket, amiből mindig a legfrissebb, az Apple által épp aláírt iOS-verzió IPSW-fájlja tölthető le: Gyakori kérdések: melyik iOS-verziót írja még alá az Apple?

Downgrade?

Gyakorlatilag bármely esetben kizárólag csak az arra a készülékre hivatalosan elérhető legfrissebb verzió tehető fel – illetve az, amit az Apple épp aláír, mert itt lehetnek átfedések, főleg egy új verzió megjelenése utáni napokban, ameddig még az előző verziót is aláírják: Gyakori kérdések: az aktuális iOS-verziónál régebbi firmware visszaállítása.

Ha a készüléken aktuálisan meglévő verziót szeretnénk kitakarítani: Gyakori kérdések: aktuális iOS-verzió újratelepítése, frissítés nélkül.

Kérdésem van!

Ha kérdésed merül fel, érdemes elsőként a Gyakran Ismételt Kérdések cikkünket végiglapozni: Gyakran Ismételt Kérdések.

Ha a frissítéskor hibával találkozol, akkor pedig ezt a cikkünket érdemes megnézni: Leggyakoribb iTunes hibaüzenetek.

Linkgyűjtemény

Az iOS 13-ról szóló összes cikkünk megtalálható az iOS 13 címke alatt.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Szóval amit kihagytak az iOS 13-ból most belepréselték az iOS 13.1-be. :smiley:

  2. A hibak javitasat :man_shrugging:t2::joy:

  3. Avatar for Lajhar Lajhar says:

    Ezt akkor most a fejlesztői beta profilosok is megkapják?

  4. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    igen. de ha nem dobná fel, töröld le a béta profilt.

  5. Avatar for Lajhar Lajhar says:

    Okksa köszi!:)Vagy várjak és ha rajta hagyom akkor holnap feldobja a 13.2 bétáját…?:))

  6. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    passz, én törölném. ha nagyon bétázni akarsz, akkor maximum újból felteszed a profilt.

  7. Avatar for Zocs Zocs says:

    iTunes nem dobja fel iPadre a frissítést, hiába nyomok rá a frissítés gombra. Csak OTA-n lehet frissíteni?

  8. Szuper lett a frissítés. Az aksi idő is hosszabb lett és eltűntek a bosszantó hibák. P

  9. Avatar for Zocs Zocs says:

    Sikerült :slightly_smiling_face:

  10. Basszus, nekem már túl gyors lett. De tényleg :slight_smile:

  11. “Némíthatja az ismeretlen hívókat, hogy csak a Kontaktokban, Mailben és Üzenetekben szereplő, ismert számoktól érkező hívásokat fogadja, a többi hívás a hangpostára lesz irányítva” - vagyis a standard hívószámkijelzés nélküli hívásokat nem lehet blokkolni?

  12. Azokat is oda küldi

  13. Azt értem, de én azt szeretném h csak azokat blokkolja (és ne is küldje hangpostára sem). Így akkor ha ezt beállítod nem tud hívni olyan aki nem szerepel sehol de kijelzi a számát, ergo aki új? Mert ez így elég hülyeség…

  14. …igen ez így már érthető köszi - és igen a több kapcsoló lenne a best solution (így csak félkész és szerintem kb. alig használható…)

  15. Igazából az inkább Amerikát célozza a robotizált DM/spam hívásokra.

  16. Tudom, már volt téma, de ezzel a frissítéssel sem oldódott meg az a problémám, hogy az órán egy darab emlékeztető nem jelenik meg és semmit nem is tudok hozzáadni… :frowning:
    Bármi ötlet?

  17. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    és csak az App Store nem megy a mobilneten, vagy más sem? a szolgáltatódat megkérdezted, hogy náluk minden rendben van-e az előfizetéseden?

  18. Igen csak AppStore nem működik! Többi jó, telekom korlátlan netem van.

  19. Mobil adatforgalom nincs véletlenül letiltva külön az App Store-ra?

  20. Ugyanezzel küszködök !telekom

  21. Köszi, de sajnos ez sem oldotta meg a problémát…
    Egyébként, ha újra párosítom a Watchot a telefonnal, elveszhet bármi adat?

  22. Avatar for polyp polyp says:

    Haaat! Amit legjobban vártam az az automatizáció amit 2016-ban már klasszul tudott az androidom. 2019-ben annyira tellett a rendszertől, hogy automatikusan küld egy értesítést, és a parancssor csak akkor kerül végrehajtásra ha az ertesitesben jóvá hagyom… Ez így sztem kb nagyon kevés…

  23. Avatar for tygger tygger says:

    hello, azzal csak en szivok, hogy ebben a rohadt ios 13-ban kikapcsolhatatlan a helyesiras ellenorzes? hiaba kapcsolok ki minden szart a keyboardnal, alahuz mindent allandoan, ami baromira idegesit. csatolom ugyanezt screenshottal is, orjito!!!

  24. Avatar for gunar gunar says:

    Nekem eddig is ki volt kapcsolva és most is jó

  25. Avatar for tygger tygger says:

    de eddig ugye kevesebb opció volt a keyboardnál. az aláhúzós “check spelling” a 13-mal jelent meg, korábban nem volt (megnéztem az asszonyén, mert ő még nem frissített). de ez nem valami jó hír, hogy ez ilyen egyedi hiba tud lenni…

  26. Nálam olyan furcsaság lett, hogy a Beállítások / Apple ID / Fizetés és szállítás részen nem Face ID-val azonosít a frissítés óta, hanem be kell írnom a jelszót…

    Valamint a Kontaktokban ha megnyitom valakinek a kártyáját akkor utána teljesen mindegy, hogy csak háttérbe rakom az alkalmazást vagy kipöccintve teljesen bezárom, következő megnyitáskor az utoljára megnézett kontaktnak a kártyájával nyílik meg és nem a listával… :smiley: Csak akkor nyitja meg a lista nézetet, ha ki majd bekapcsolom a telefont. Viszont a Telefon alkalmazásban nem csinálja ezt, szóval azóta ott választom ki azt a kontaktot, akivel akarok valamit… :smiley:

    Másnál előfordulnak ezek a hibák?

  27. Ki használja egyáltalán még a kontaktok app-t mikor ugyan az a telefon app is? :smiley:

  28. Avatar for Czo Czo says:

    A kontaktos hibadra tudom, hogy az nem hiba. En iOS 11-nel reportoltam, hogy a nevjegyek alkalmazas nem jegyzi meg az allapotot kilepeskor, ezt a iOS12 2. betajanal lezartak, azota jol is mukodik, megjegyzi az allapotot.

  29. 1 hónapos iPhone használó vagyok, szóval még nem tapasztaltam ki, hogy mit hogy érdemes használni, azért nyitogatom a Kontaktokat. :smiley:

    És a másik amit írtam az hiba, vagy újítás vajon, hogy jelszót kér Face ID helyett?

  30. Ott nálam is jelszót kér, bár sose használtam azt a részt. :slight_smile:

  31. Avatar for tygger tygger says:

    akármilyen keyboardot állítok be, aláhúzgálja a szavakat, hogy rohadjon meg. bánom, hogy feltettem, tök jó volt nekem a 12-es is :frowning:

  32. Hol magyar, hol angol egy kicsit, pld sms üzeneteknél “1 Text Message” jelenik meg… 13.0 és 13.1-ben is így volt.

  33. Akkor jó. :slight_smile:

  34. Ez magyar nyelven szerintem nem működik.

  35. Avatar for SiMoon SiMoon says:

    Engem is érdekelne, hogy mikor lesz magyar nyelven is a QuickPath. Jó a swiftkey app helyette, de hiányzik a gyorsan elérhető diktáló üzemmód belőle. Szóval vagy az apple engedhetné, hogy használják más appok is a diktálást, vagy legyen magyar nyelven is elérhető (vegye meg valamelyik a másikat :slight_smile:)

  36. magyar nyelv alatt nem is fog menni…megint egy olyan funkció amiből mi magyarok ki lettünk hagyva

  37. Szuper, ezt nem tudtam, próbáltam utána olvasni, de infót sehol sem találtam.
    Köszönöm :slight_smile:

  38. @Jadeye kolléga ha nem írta bele a cikkbe, akkor beleírja majd. Köszi :slight_smile:

  39. Majd talán a magyar nyelvű Sirivel együtt megkapjuk. (Szerintem soha.)

  40. Próbáld ki, hogy a nyelv beállítása után minden ilyen funkciót, be, majd kikapcsolsz…

  41. Avatar for expa expa says:

    Miért nem írsz rendesen, magyarul! Lusta vagy?

  42. Nem ez a megoldás :slight_smile: Én sem szoktam telefonon ékezettel írni, engem is zavar a fenti probléma. Telefonon körülményes az ékezettel való írás, nekem is több idő. Lehet ezt lustaságnak nevezni persze.

  43. Avatar for tygger tygger says:

    kipróbáltam ezt mindenféle billentyűzettel, nyelvvel, kikapcsoltam minden szótárt, de egyszerűen nem és nem hagyja abba az aláhúzást. de a legdurvább mégis az, hogy másnál nincs ilyen hiba :confused:

  44. Avatar for tygger tygger says:

    nem érek rá arra, hogy az ékezetek nyomogatásával duplaannyi időt szánjak egy mélre, mint amennyi amúgy elég rá

    és ha eddig jó volt ez így a telefonomnak, elvárnám, hogy így is maradjon

    de mondhatjuk, hogy lusta vagyok, ja

  45. Avatar for tygger tygger says:

    sajnos ez sem segít valamiért. amúgy nálam a mailben is megvolt a “no sender” probléma a gmailes leveleim 90 százalékára. ezen sem segített a 13.1, szégyenszemre törölnöm kellett a gmail fiókot és újra beállítani, csak így oldódott meg, hogy legyen feladója azoknak a rohadt leveleknek

  46. Avatar for tygger tygger says:

    akkor én ezt most beküldtem az apple-nek is, nyilván rohannak majd rápillantani a problémára :slight_smile:

  47. Avatar for pici pici says:

    Erre a spam es ismeretlen hivasok szuresere nincs valami gyorsgomb? Mint a ne zavarjanak pl a vezerlokozpontban? Mert en ezt hasznalnam inkabb ha nem akarom hogy zavarjanak viszont a beallitasokba be/kikapcsolni korulmenyesebb

  48. Sziasztok! Nálam brutális akkuidőt produkál eddig a 13.1… nem tudok 90% alá menni ugyan azzal az átlagos használattal ami a 12 ben 70% ot eredményezett… Gyors is a rendszer nem tudok panaszkodni (1 éves XS). Viszont van egy borzasztó idegesítő dolog, azt remélem erre tudtok valami megoldást: a safariban elindítok egy lejátszást (mondjuk Inforádió Arána) ha a képernyő elsötétül vagy kikapcsolom az oldalsó gombbal a lejátszás megáll, ha újra belépek ismét elindul. Ez korábban működött a 12-ben, hogy lezárt képernyő mellett is ment a lejátszás. Nincs erre valami beállítás?

  49. Nem tudom, hogy mit láttál, de ez a képesség sose működött semelyik iOS verzióban (legalább is nekem). Ez nem bug, az Apple így tervezte meg az operációs rendszert.

  50. Avatar for wolfi wolfi says:

    Sziasztok !
    Valaki tapasztalt rajtam kívül olyan problémát, hogy eldobja a térerőt a telefon és utána nem találja meg újra ? Csak ha airplain modeba teszem egy pillanatra.

  51. ha ez nekem szól, akkor nekem biztosan működött a dolog. Sokat hallgattam így a kocsiban kihangosítással , és főzés közben is a egy SC-PMX70 re átküldve…

  52. Most én még nem próbáltam de korábban nekem is ment a háttérben történő lejátszás Safariból én is hallgattam így online rádiót.

    Nekem amúgy tetszik a 13. Sebességre és akkuidőre jobb lett az tuti, de a funkciók is nagyon jók amik benne vannak. Hiába így meg úgy én örülök az újításoknak.

  53. Neked igen, ha a válasz hozzászólás közvetlenül arra válaszol, ami előtte van, akkor az oldal nem mutatja az előző hozzászóló avatárját. :slight_smile:

    Fura, határozottan emlékszem, hogy nekem nem ment, mondjuk az is igaz, hogy én ha rádiót akartam hallgatni akkor kerestem valami cél appot hozzá (például a TuneIn).

  54. Valaki aki rálát esetleg meg tudná nézni, hogy a a Telenor carrier bundle 38-as verziójában van-e VoLTE-re utaló nyom? Nem tudom mit kell benne nézni csak kiváncsi vagyok.

    A Telenornál most töröltettem a VoLTE funkció tiltását de sok változást nem vettem észre (pedig restart is volt már).

  55. Avatar for gunar gunar says:

    Használd dark módban akkor nem annyira zavaró :grinning:

  56. Utolsó próbaként még megpróbálhatod azt, hogy csinálsz egy mentést a telefonról (iTunes vagy iCloud), majd utána gyalulod a telefont, és visszaállítod a mentésből.

    Ha ez se, akkor tényleg passzolom.

  57. Avatar for csabav csabav says:

    Az iPad OS at iPad-on 13.1 -ként jelenik meg?

  58. Ez nekem se müködött soha, sőt a youtube is elhallgat rögtön.

  59. Youtube más, az elhallgat mindig. Safariban vannak olyan oldalak, ahol elhallgat, máshol nem. Szerintem függ attól, hogy melyik oldal milyen megoldást választ a streamelésre. És azt is el tudom képzelni, hogy iOS 13-ban kilőtt minden lehetőséget az Apple. Nem biztos, hogy készakarva, csak így sikerült :slight_smile:

  60. Az lehet. De próbáld ki a tunein-t vagy a mytuner-t, ha rádióhallgatásra használod

  61. Kipróbáltam ezt az Inforádió Arénát és úgyanúgy megy tovább safariban a lejátszás, ha lezárom a kijelzőt, nem némul el. Ios 13 van nekem is fent.

  62. Nekem is megy kb. 30. másodpercig majd megáll. Reméltem, hogy csak valami beállítás kell és megy minden tovább.

  63. Bocsi elöbb véletlenül neked válaszoltam az inforádiót.

  64. Kiprobáltam, megy tovább, sőt a lezárt kijelzőn utánna tudok még beletekerni is.

  65. Megpróbálok egy újraindítást. Ezek szerint akkor mennie kellene, nálam van a hiba. Köszönöm hogy megpróbáltad. Szintén XS?

  66. Nem, 11pro.

  67. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    @sterndessudens, @83miki83: alkalmazásfrissítés a háttérben esetleg le van tiltva? mert az például szerintem beleszólhat ebbe.

  68. Újraindítás megoldotta. Azt hittem ez a ios 13 miatt van. Köszönöm a segítséget, nagyon hiányzott volna ez a lehetőség.

  69. Nem, nincs benne. Kártyát másik, támogatott készülékbe átrakva működik, szóval a készüléken a hiányosság.

  70. Valaki próbálta SE-n? Én még béta x verzióban de kicsit laggolt az oldalak közti váltás így vissza tettem a 12-t (az tökéletes). Amíg ezt nem tudom, hogy jó lett e nem szeretném feltenni… (nem szeretnék újra bemenni a 4S / iOS6 tökély / utána már csak szívás utcába…). Köszi

  71. Avatar for tygger tygger says:

    nekem se van, de nekem huz ala minden szot ez a szar, amiben nincs ekezet :slight_smile: a gyorsasagaval amugy nincs bajom, de mivel ez engem baromira zavar, lehet, hogy visszateszem a 12-t (amig meg lehet)

  72. Sziasztok!
    Szövegírás közben javításnál a “nagyító” megszűnt?

  73. Sziasztok! A reggeli időjárás előrejelzés a zárolt képernyőn, hogy állítható be iOS13.1 alatt?
    A Helymeghatározás Időjárás appnál, megszünt a “Mindig” lehetőség így azt engedélyezni nem tudom. Köszi a segítséget!

  74. Csak akkor teszi ki, ha a Bedtime funkció be van kapcsolva és akkor is csak reggel fogod látni.

    A bedtime funkció az ébresztőnél kapcsolható be.

  75. Sziasztok!app store mobilinternettel nem töltődik be! ötletek?

  76. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    ellenőrizd, nincs-e bármi okból letiltva a mobilnetes elérhetőség az App Store számára. ezt a Beállítások, Mobilhálózat alatt tudod ellenőrizni. esetleg kapcsold ki majd be az opcióját.

  77. Én nem tudok frissíteni 13.1-re OTA-n. Azt írja ki hogy Nem ellenőrizhetők a fissítések. Egy szofverfrissítés keresésekor hiba lépett fel.
    iPhone 7 ios 13.
    Soft, hard reset is volt. Kikapcs, bekapcs. Hálózati beállítás visszaálítás is volt már.

  78. Avatar for isepsi isepsi says:

    Egy ismerősöm szívott vele. Safariban volt net, de pl AppStore nem. Neki a roaming engedélyezése oldotta meg. (Voda)

  79. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    frissítsd iTunes-szal?

  80. Elmesélem a tegnapi sztorimat a régi xs-ről álltam át az új pro-ra ugyan úgy mint eddig mindig előtte mindig csinálok egy mentést mindenről minden a legfrisseb ios-en van. Menet közben megkérdezi, hogy az órát akarom e az új eszközön használni mondom igen erre kurvára nem csinálja meg majd az activity app-ból hiányoznak a havi kihivások díjai sehogy nem jön vissza sőt az óra mentése az új készüléken nem látszik csak a régin régi pl 11:15 ujon meg 12:20. Az órát alig tudtam párosítani szenvedett mint a dög ja az óra s4. Ami még feltűnt hogy nem állította vissza mentésből a híváslistát az tök üres volt és ez este a feleségem telefonján is így volt amikor a 6s-ről átköltöztettem XS-re. A durva hogy erre még az apple sem tudott mit mondani. Másnak nem volt ilyen gondja?

  81. Avatar for Czo Czo says:

    Hogyan keszited a mentest? iTunes segitsegevel? Ott be van pipalva a mentes titkositasa? Ha nincs bepipalva, akkor nem minden adatot tartalmaz a mentes. Ami ebben az esetben nincs benne, az tobbek kozott a hivaslistad, a jelszavaid, az appok azon adatai, amiket secure modon tarolnak valamint az egeszseggel es az ermekkel kapcsolatos adatok.

  82. Icloud mentés volt és eddig mindig simán vissza állított mindent faxom 2007 óta használok ios eszközt azt gondolom nagyon kevés olyan van amivel eddig nem találkoztam de ez kicsit felbaszott főleg a díjak miatt főleg úgy hogy amikor elindítottam akkor írta hogy letöltés icloud-ból de akkor meg hova a k anyádba mikor mindenhol ugyan az az apple id is.

  83. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    az Activity-ben lévő adatok a Health-ben vannak valójában. próbáld meg ismét visszaállítani az iCloudból. (egyébként a kollégákkal mi továbbra is a jelszóval védett iTunes-os mentésre esküszünk.)

  84. és a health-be hogy álljak vissza már annyi watch van a listában hogy nem is értem ez szerintem kurva gáz így. De lehet én gondolom rosszul. Na ezentúl figyelni fogok és itunes mentés lesz az már biztos. Azzal nekem sem volt problémám az utóbbi időben kezdtem el az icloud-ból vissza állni és csak most szivatott meg először.

  85. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    tedd vissza azt az iCloud mentést az iPhone-ra, ami a költözés előtt készült. annak vissza kellene tennie mindent.

  86. De az iCloudból is csak akkor fog visszajönni, ha egyébként a hozzátartozó AppleID-n van 2FA.

  87. Nekem árment minden Az órán (s4 nekem is) a kihivások is, csak kellett neki 1-2 nap mire minden megjelent rendesen. Én csak egymás mellé raktam a 2 telefont és átrakott mindent szépen. Söt sok appba be se kellett újra jelentkeznem.

  88. Avatar for seebok seebok says:

    Én se tudok frissíteni 13.1-re OTA-n. Azt írja ki hogy Nem ellenőrizhetők a fissítések. Egy szofverfrissítés keresésekor hiba lépett fel.
    iPhone XR ios 13.
    Valakinél meg volt ez a hiba ?

  89. Frissítés után indítólogó és se tovább. I8. Van ötlete valakinek ?

  90. Nálam alapból minden 2FA ahol lehet

  91. Nálam ilyet az egyik iPad csinált a hard reset megoldotta. De én még most is azt mondom, hogy ennyi hiba nem volt eddig egyetlen egy frissítéssel sem főleg úgy hogy adatok tűnnek el…

  92. Avatar for Czo Czo says:

    iTunesban mi latszik? Ha ott van update/restore gomb, akkor optionnal megklikkelve ujra tudhatod frissiteni. Ilyenkor megmarad a tartalom.

  93. Avatar for zzsola zzsola says:

    Most futottam bele, hogy az iOS 13 alatti emlékeztetők nincsenek macOS alatt és fordítva. Jó, hogy így egyszerre adták ki a frissítéseket.

  94. Avatar for Lajhar Lajhar says:

    Egyébként van különbség a fejlesztői béta utolsó verziója és a végleges között?

  95. Avatar for Lajhar Lajhar says:

    Leszedtem a beta profilt, feldobta és telepítette majd a profil vissza telepítése után újra feldobja a 13.1 beta 4-et

  96. Avatar for zzsola zzsola says:

    13.1.1. :rofl: Most frissül az SE.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Burgatshow Avatar for vkleszken Avatar for Czo Avatar for akoshhh Avatar for Lajhar Avatar for lalabence Avatar for tygger Avatar for benesch Avatar for zzsola Avatar for captainplanet Avatar for twingo16v Avatar for Zocs Avatar for satti77 Avatar for aiminet Avatar for baloghadam74 Avatar for sterndessudens Avatar for Gabor0234 Avatar for bencehornyak Avatar for farkas63 Avatar for szorian Avatar for Jadeye Avatar for gunar Avatar for SzifonAdmin Avatar for 83miki83