fbpx Skip to content

Már csak kettőt kell aludnunk ahhoz, hogy kedden az Apple lerántsa a leplet az iPhone 11-ről. Az új iPhone-ok mellett egyre több a pletyka az Apple Watch Series 5-ről és egy esetleges új, 16 colos MacBook Pro-ról.

(Az iPhone 11 közepén lévő Apple logó arra is utalhat, hogy vezeték nélkül ott tölthetjük majd az AirPods-unkat.)

Abban biztosak lehetünk, hogy lesz iPhone, és már azt is tudjuk, hogy hogyan fog kinézni, milyen tokokkal érkezik majd. Eddig a cég kizárólag a saját oldalán, saját eszközein közvetítette élőben az eseményeit, azonban idén először már a YouTube-on is végignézhetjük az iPhone 11 bemutatását!

A Szifon.com csapat szokásosan Apple TV-n követi majd az újdonságokat, de akinek jobban tetszik a YouTube, az ezen a linken tudja majd nézni.

Íme néhány cikk, amit érdemes elolvasni arról, hogy mivel találkozhatunk majd kedden este 7 órától:

Ezen felül pedig érdemes körbenézni az iOS 13 címkénk alatt is, ahol minden információt megtaláltok az új rendszerről! Idén a Szifon.com nem közvetíti élőben az Apple őszi eseményét, de cserébe a keynote után rögtön összefoglaló cikkekkel jelentkezünk majd újdonságokról! ?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Az aliexpressen már lehet venni az iPhone pro tokokat. Meg az új watch szilikon tokot is.

  2. Ott mindig minden van, minden időben :smiley:

  3. Avatar for hzoli hzoli says:

    Sziasztok! Magyar kommentállal lesz valahol közvetítés?

  4. iMagazin talán, meg van valami új magyar oldal. Mi nem fogjuk idén közvetíteni. Az az őszinte igazság, hogy rengeteg meló, és kiadás, felkészülés is egyben, mert ilyenkor nagy a látogatottság.

    Kényelmesebb hogy közben megírjuk a cikkeket és kiadjuk utána. Itt pedig létrehozok mindjárt egy kibeszélőt hozzá, ahol meg lehet dumálni az esemény közben a dolgokat.

  5. Avatar for nonoka nonoka says:

    Apple-tech .hu n lesz elő stream. Most néztem egy iPhone 11 trailert a YouTube on,baromi jóra sikerült,mintha az Apple mag csinálta volna. You Tech csatorna rakta ki :ok_hand:

  6. Avatar for Bob Bob says:

    @nonoka YouTube-n is lesz élő stream :smiley:

  7. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    de ugye azt is láttad, hogy miről is szól a cikk, amihez hozzászóltál?

  8. Avatar for Bob Bob says:

    Nem a cikkhez szoltam, hanem az előttem írónak, de úgy látom ez a válasz funkcio nem mindig megy át vagy nem jelzi ki kinek ír mobilon legalábbis…

  9. Akkor nem írja, ha pont te vagy a következő hozzászóló érdemes @Bob -ot írni :smiley:

  10. Avatar for Bob Bob says:

    Mégse látta kinek írtam vagy nem figyelt mire céloztam a hozzászólásommal;)

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for nonoka Avatar for White64GB Avatar for Szifon Avatar for hzoli Avatar for Bob Avatar for Jadeye Avatar for SzifonAdmin