fbpx Skip to content

Mark Gurman a Bloombergnél közzétette a legújabb elemzését, melyben az Apple eljövendő termékeiről ír.

A cikkből kiderül, hogy Gurman értesülései szerint milyen újdonságok lesznek az iPhone 11-ben, az idei iPad Pro modellekben és még egy olcsóbb HomePodról is érkeznek hírek. Nézzük meg, hogy ezúttal mit gyűjtött össze Gurman!

iPhone Pro

A MacBookhoz van MacBook Pro, az iMac-hez van iMac Pro és most úgy néz ki, hogy az iPhone-hoz is lesz iPhone Pro. Az Apple ugyanis az iPhone XR utódját fogja iPhone 11-nek hívni és az OLED kijelzős modellek a Pro nevet kapják majd.

A Pro elnevezést a 3 hátlapi kamerának köszönhetik majd az új telefonok, amik közül egy ultra-széles látószögű lesz, egy klasszikus és egy teleobjektív. A jelenlegi iPhone-okhoz képest az ultra-széles lenne az újdonság.

Gurman úgy véli, hogy az új kamera jobb éjszakai képeket is készít majd, mert a telefon minden kattintáskor 3 képet készít és azokat kombinálja majd az élesebb és magasabb felbontású képért. Újdonság lesz még az is, hogy a kép elkészülte után is lehet majd módosítani a kompozíción. Ezt a funkciót valószínűleg “Smart Frame”-nek fogják hívni.

A videózás terén is jobb lesz az iPhone 11 Pro, az új telefonok ugyanis az iOS 13 képszerkesztési újdonságait videofelvétel közben is lehet majd használni. Így például szépiává tehetsz majd egy videót vagy módosíthatod a színtelítettséget.

Az idei iPhone család új színeket is hoz majd, amik közül néhány matt lesz, az iPhone XR utódjának palettája pedig zöld variánssal bővül. És ha már a külsőnél tartunk, érdemes megemlíteni, hogy Gurman arra tippel, hogy kevésbé lesz törékeny a telefon és a vizet is jobban bírja majd, a hátlapja pedig képes lesz kétirányú vezeték nélküli töltésre.

Az iPhone 11 jobb Face ID érzékelőt is kap majd, ami asztalon fekve is működik majd, tehát elég nagy látószögben lesz képes felismerni az arcunkat. Vagy igazából toka (vagy áll?) ID lesz ez. ?

Természetesen az új telefonokban az Apple új, A13-as chipje lesz, mely állítólag egy új mátrix chippel bővül majd.

Új iPadek

Az iPad Pro is megkapja az iPhone 11 Pro háromkamerás hátlapi rendszerét, mellyel valószínűleg a lehető legjobb kamerás táblagép lesz.

Emellett az is izgalmas lehet, hogy a 9,7 colos iPadet egy új 10,2 colos modell váltaná. Igazából már ráférne a frissítés a belépő iPadre, de remélhetőleg az ára nem nő majd meg a frissítéstől.

Viselhető eszközök

Az AirPods harmadik generációs változata cseppálló kialakítást és zajszűrést kap, az új Apple Watch pedig ismét elérhető lesz majd kerámia tokozással és lesz egy új titán változat is.

Olcsóbb HomePod

Ha Gurman jól olvasta ki a tealeveleket, akkor az Apple jövőre egy olcsóbb HomePodot is ki fog adni, melyben a 7 hangszóró helyett csak 2 lesz.

Egy ilyen kisebb és olcsóbb hangszóróval az Apple jobban tudna versenyezni a Google-lel és az Amazonnal az okoshangszórók piacán.

Szerinted melyik új Apple termék lesz a legjobb frissítés idén ősszel?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Semmi lényeges újítás, kisebb notch, hosszabb aksiidő, gyorsabb wireless töltés?
    Elég vékonyka ez így. A fentiek miatt nem sok értelme van újabb modellre váltani.

  2. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    hogy pontosan milyen újdonságokkal érkezik az új készülék, az majd akkor derül ki, ha az Apple bemutatja. addig ezek csak pletykák, amiket érdemes a helyükön kezelni.

  3. Az olyan emberektől mint te mindig megkérdezem, hogy a “nincs semmi lényegi fejlesztés” címszó alatt mégis mit vártok? Főzzön kávét? Vagy szerelje meg a biciklid lapos kerekét?

    No offense, tényleg érdekelne.

    Nem, az nem érvényes, hogy hát bírhatná az akksija 2 napot, vagy visszarakhatnák az ujjlenyomat olvasót, mert nyilvánvalóan az akku technológia limitálja az Apple-t, a másodikat meg okkal cserélték le az FaceID-ra…

  4. Én egy olyan funkciót szeretnék, hogy, ha veszek egy új iPhone-t, akkor az a következőt már magától kifizeti és nekem nem kell ilyenekkel bajlódjak…

  5. Szerintem leírtam, és nem volt közötte bicikliszerelés.
    Bocs, de egy új színű hátlap nem ok arra hogy telefont cseréljek. Vagy egy új kamera hogy sötétben jobb képet csinálhassak (mert ugye az átlagembernek ez elegendhetetlen feature).
    Ellenben a többi amit leírtam igen, mind fontosak.
    Mi másra lennél még kiváncsi? Nem voltam elég konkrét?
    Írod hogy no offense, de alapjában az volt.

  6. Avatar for Czo Czo says:

    Azt honnan tudod hogy nem lehet jobb wireless toltes benne? Vagy hogy nem lehet kisebb a notch? Semmit nem tudunk az uj keszulekrol addig, amig be nem jelentik.

  7. Számomra az a vérlázító, hogy 3. évben is kiadják ugyanazzal a designal a telefont. A hátsó kameramodulon kívül szerintem semmi változás nem lesz. Egy kicsit gyorsabb lesz, egy kicsit jobban bírja majd az akksi. Ennyi…

    1. évben? Ugyan voltak kissebb változások, leginkább a kamera és notch tekintetében, de a design a 6-os óta ugyanaz. 6 évnek is jó lesz az!
  8. Én azért örültem volna egy kis formai változtatásnak! Mondjuk azt a szögletes fomát megkaphatták volna a iPhone-ok, mint az újabb iPad modelek. Ugyan az az évek óta unalmas kinézet, csak most még egy iszonyúan gusztustalan kamera kialakítás is. Kap egy új csippet? 0.01százalékkal gyorsabban tölt be egy weboldal?Hiába mondják, hogy hány százalékkal gyorsabb, az a gyakorlatban nem igazán számottevő. Remélem valami bődületes meglepetéssel készülnek, mert így nem lesz sok új vevő!

  9. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    @Roorszag, @totopad: azért ez mindig vicces, mert amikor két évente jött az új design, akkor meg az volt a probléma. az első iPhone után (itt még 1 évvel) az volt a gond az iPhone 3G-vel, hogy miért kellett ez a műanyag szappantartó, aztán az iPhone 3GS után miért kellett üveg hátlapú iPhone 4, utána a jól megszokott méret helyett miért kell magasabb kijelző az iPhone 5-be, majd a 6 megjelenésekor, hogy mi a fenének kell eleve nagyobbnak lennie, és vékonyabbnak, stb. most meg az a baj, hogy X éve nincs érdemi változás. :slight_smile:

  10. Én alapból pont leszrom, hogy néz ki, úgyis flip tokban tartom őket, tök mind1, milyen formája van.
    Szal nekem aztán pont, hogy nem probléma a design. Nem az alapján döntök, hogy veszek-e újat, vagy sem.

  11. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    ja, tok. :smiley: emlékszem, az is minden alkalommal sarkalatos gond volt, ha az új készülékre nem volt jó a régi tok. :smiley:

  12. Amit mind felsoroltál olyan fejlesztések lehetnek, amit nagy valószínűséggel a megjelenés napjáig nem fogunk biztosra megtudni. Szóval elméleti síkon lehurrogni azt a készüléket, amit majd 2-3 hét múlva fognak csak elvileg bejelenteni; eléggé lottó.

    A dizájn tökre szubjektív (kár is róla vitatkozni szerintem), nekem bejön az X formája, a Samu szögletes, edge-to-edge, lekerekített borzalmától a hideg futkos a hátamon.

  13. Btw szoftveresen sokkal többet el tudnék képzelni azon felül amit az iOS 13 el fog hozni, de nem vas.

    Személyes véleményem, hogy a hardver már rég ott van, ami egy átlag embernek kell (de a heavy usereket is gond nélkül kiszolgálja), szoftverben többet lehetőséget látok.

  14. Nem hurrogtam le, azt írtam, hogy ha csak ennyi a változás, akkor nincs értelme váltani,
    mert ez nem indok arra hogy készüléket váltsak. Illetve kérdeztem, hogy mi újság notch, aksi, töltés terén.
    Ilyenkor már elég sok részlet ki szokott szivárogni, a fentieken kívül viszont semmi mást nem említettek még, attól tartok nem is lesz. Én fogok a legjobban örülni ha mégis jönnek lényegi fejlesztések.

  15. Én azt mondom, hogy jöjjön ki egy modell és utána egy S modell és a harmadik évben jöjjön az új design. Egyébként nem ismerek olyan embert, aki szerint ez a kamera elrendezés szép lenne. Agyon verném azt a designert, aki ezt kitalálta.

  16. Senki nem mondta, hogy kötelező váltani. Én sem váltottam az X-ről az Xs/Xr-re mert nem volt értelme.

    Max. akkor váltanék, ha az általam használt 2 szolgáltatóból az egyik bevezetné az eSim-et, másért nem. :slight_smile:

  17. Nem vagyok egy nagy iphone guru, de tobb mint 10 eve iphonet hasznalok, 3gs-sel kezdtem, anno jailbreakeltem is, nem tizen éves voltam…Szerettem, magaval ragadott, jo volt hasznalni, szinte minden evben valtottam, jok voltak az ujitasok, stb. Van macbookom is, pro, tök jó, hogy gördülékenyen megy minden a ket eszköz között. Ma már csak az asszony hasznalja netezesre. Sajnalom, hogy nem lehet tükrözni tv-re csak apple tv-vel, csak ennyire hasznalnam, nem veszek, de neha jo lenne a gyerekrol kepeket lapozgatni nagyban, telorol. Bar a belso tarhely vicc katogoria az arhoz kepest… Nincs mar meg a sima, gördülékeny hasznalat, vagyis masoknal sem rosszabb mar. Tularazott, atlagtermeknek erzem, ami lemondasokkal jar, es eleg sok ujitas csak loholas mas gyartok utan. Perzse majd az apple csak akkor adja ki, ha mar tuti faszan mukidik, megcsinalja jobban…azert volt egy par baki, ami nem ezt tamasztja ala… Az elmult evekben csak azert nem hagytam fel vele, mert a feleséggel jo az imessage meg a facetime. Most majd meglatjuk mi lesz…

  18. Szerintem nem szabad abból kiindulni, hogy “régen minden jobb volt”, mert régen már az hatalmas innováció volt, hogy az ember a saját ujjával egy (akkoriban) nagykijelzős telefont tud irányítani, 3 az 1-ben: telefon - internet - zenelejátszó stb, ez akkoriban egy teljesen új dolog volt, de most (jelenleg) nincs erre lehetőség, mert minden gyártó megtorpant egy kicsit technikailag. A következő ilyen nagy lépés talán az lesz mikor már telefon nélkül fogunk telefonálni…

    Tény, hogy kb egyszintre ért a többi gyártó az almával, az Apple pedig nem hozott azóta semmi nagy durranást - mert nem tudott, ahogy senki más… Az a baj, hogy mindenki úgy indul ki az Apple névből, hogy tőle várják a nagy újítást, a nagy innovációt - mert eddig ők csinálták -, de a többi gyártónál ez miért nem merül fel problémaként?

    Annyira egyszerű most a helyzet, hogy bárki körül tud nézni a mobilpiacon és a számára megfelelő készüléket venni, nincs már olyan nagy diff a gyártók között. Én személy szerint sose tudnék Androidot használni, nem azért mert tőből utálnám, csak a hosszú évek alatt megszoktam az iOS-t, és akárhányszor a kezembe veszek egy droidot hosszú ideig keserem mi merre és nem tudok kiigazodni rajta sokadik alkalom után sem… :smiley:

    Akinek iPhone kell megveszi, akinek droid az pedig azt… kár ezen lovagolni, hogy mi mennyibe kerül, Samu telefonok között is találni olyat ami simán kerül annyiba, mint egy iPhone és nem igazán tud többet nála. Az Apple talán úgy tudná ezt javítani, hogyha ő is csinálna nem egy, hanem több olcsóbb telefont is, bár az valszeg a minőség javára menne és az nem pálya nekik… (bár mostanában… :smiley: )

  19. En nem arra gondoltam, hogy régen minden jobb volt(anno nem volt mms, csengohangot vagni kellett, pedig a nem droidosok is tudtak mp3-at). Hanem a mosttal. A droiddal nekem is bajom van, egyszer ketszer volt hozza szerencsem, de biztos megszokhato. Nalam az a helyzet, hogy ha kiadok 400k- t egy telefonért, akkor utana ne érezzem azt, hogy tuti megérte? Droidos baratoknal nem latom ezt, csucs huawei vagy csucs samu utan. A Tv-s pelda csak egy volt…

  20. Avatar for gunar gunar says:

    Akkor gondolom kint vetted mert 10 éve juniusban jelent meg és akkor még nem itthon, de mindegy. :smiley:
    Az meg nem kicsit túlzás, hogy túlárazott átlag termék, mert nálam az állandó beta IOS-kel sem csinált még olyant mint a haverom kb ilyen árú S9-e v az S10-e hogy beszélgetünk és közben újraindul, stb.
    A belső tárhelyre megint csak annyit írnék, hogy tényleg tök jók azok a baroni nagy tárak és ezért ugye a többség nem ment, de igen zsebbe nyúlós lesz amikor vmi olyan történik a vassal, hogy adatmentő céghez kell vinni, mert csak ott vannak meg adott 1xi képek és videók, van erre nagyon jó NAS (synology) amire menthet az ember és akkor bárhonnan megnézheti róla a tartalmakat, s ezen kívül mg sok jó dologra is használható. A más gyártók is azt lesik miket tesztel az Apple és ha lehet nyomban csak előzés miatt is belepakolják az első kiadandó készülékeikben, csak példa értékkel bíró megint a samu, amikor kiadott egy kb F-ID -s S vmit és egy képpel is átverhető volt, meg ugye a gyorsan előzök című kategória szintén itt a hajtogatós kütyüvel való felsülésük és a hüvely sem adott ki még csak a nagy harang szólt ott is. Mindez mert vhol anno felreppent pletyka szinten, hogy az apple ezzel jöhet ki majd. Na ennyit a “loholás”-ról mások után.
    Az meg amit írsz, hogy csak a F-Time és az iMessage miatt, hát nem is értlek, mikor van ezekre kb 100 másik app droidon is használhatóak, sőt a két rendszer között is és azok is free dolgok, csak hogy egy párat említsek (viber, whatsapp,signal, twin me, skype, imo, Bria, Wire, Linphone, stb )

  21. Avatar for denike denike says:

    Ahány ember, annyi szokás és igény. Én azért használok iPhone-t, mert out of the box működik minden a saját rendszerén belül. Nekem ennyit megér. Aki állandóan új designt akar és csilivili innovációt, az inkább trendi akar lenni és nem munkaeszközt akar.

  22. Avatar for Putyur Putyur says:

    TV-re valo tukrozeshez eleg egy 3. generacios AppleTV. Az ebayen 20-25 ezer korul mar talalsz, fokepp Nagy-Britanniabol (en mar kettot is vettem). Addig kell iparkodni amig EU-tagok, es nincs vam… :slight_smile:

  23. Avatar for gunar gunar says:

    Na ja vagy egy jobb tv és nem árt ha újabb is és tud kommunikálni az i… cuccokkal :grinning:

  24. Vagy vesztek egy sima lightning - HDMI átalakítót ha a madzag is játszik. Az megvan 12-ből.

  25. google chromecast! évek óta használom szifonnal, mindent ki tudok vele rakni tv-re!

  26. Igazad van, 2009 elejen vettem az elsot, sima 3G volt, de az nem volt meg sokaig, mert jött a gs. Én is így alltam hozza, ahogy te. Na az iPhone mindennel jobb, ne is mondjon senki semmi rosszat. De valahogy ez mara mar nincs meg…lehet csak a korral jár :joy: Az a baj, hogy az elmult 3 evben mindig elgondolkodom rajta, hogy szetnezek a konkurencianal. Persze eddig nem valtottam…azert irtam az elso utenetem vegere is, hogy majd meglatjuk, lehet iphone11 lesz a vege, lehet valami hüvely…

  27. Avatar for Kukori Kukori says:

    Na szóval…. Kezdeném azon, amin mindenki ki szokott akadni, a külsőn. Tudom, ez szubjektív, hiszen nyilván nem mindenkinek ugyanaz tetszik. Viszont ez a kamera elrendezés, hát ez nagyon nem sikerült jól. Kezdjük ugye ott, hogy mondhat nekem bárki bármit, szerintem tök egyértelmű, hogy ez az elrendezés egy Huawei koppintás. Nekem ez a négyszög elrendezés egyébként már a Huawei Mate 20 Pro-n sem tetszett, de ott legalább tompította valamit az, hogy középre helyezték el és a telefon hatalmas méretéhez képest az egy kisebb kocka alakú rondaságot jelent a hátlapja közepén. Itt viszont még ez sem tompítja. Szóval igen, annak a dizájnernek, aki ezt így bírta kitalálni, én javasolnám, hogy keressen egy másik szakmát, mert nem ért ahhoz, amit most csinál. És igen, az abszolúte elvakult „alma hívők” kivételével, még én sem találkoztam olyannal, akinek ez így tetszett volna. Márpedig ilyen lesz, ez már szinte biztosra vehető, hiszen a tok gyártóknak a demo verziókat már kiadták és azok ilyenek.

    Az viszont, hogy minden más külsőségben a régi X verzió koppintása, én nem gondolom olyan nagy problémának, legfeljebb csak bizonyítéknak arra, hogy már képtelenek mit kitalálni. Azt meg, hogy ne lenne fontos a külső, a forma, a dizájn, azt meg ne mondja nekem senki, mert egyszerűen nem igaz! Még az is fontos, hogy egy árucikknek milyen a csomagolása, nemhogy az, hogy a formája minél tetszetősebb legyen. De, igen, nagyonis fontos, hogy hogyan néz ki bármi, egy drága mobiltelefon esetében meg különösen.

    Ami a többit illeti, újra csak ugyanazt tudom szajkózni, amiket már sokszor leírtam. Nem látom ugyanis, még a szándékát sem, hogy a problémás dolgokon változtatni szeretnének. A csatlakozó továbbra is egyedi, mert különcködnek. A bt. nem kommunikál más eszközökkel, csak almával, azzal sem minden lehetséges, ami más gyártmányokon igen. A TV-vel szintén csak alma gyártmánnyal kommunikál, ami manapság már egyenesen nevetséges, hiszen pl. a Samsung S10-esemmel simán ki tudok rakni bármit az 5 éves LG TV-mre. A remote alkalmazás meg letölthető ugyan az iPhone-ra is, csak éppen vannak funkciók, melyek egyáltalán nem működnek, más funkciók meg rosszul működnek rajta, pl. a kép szaggat iPhone-on. És csak azon, semmilyen más telefonon nem. Ezt mondjuk azért sem értem, mert nyilvánvalóan nem a számítási teljesítménnyel van a probléma, hanem valami teljesen mással, amin az alma nyilván nem óhajt változtatni, ki érti miért. Valaki említette a chromecast-ot, ami viszont teljesen más, az egy külön készülék, amit meg kell venni, csatlakoztatni, beállítgatni, telepítgetni, ráadásul nem is lehet vele mindent úgy és olyan egyszerűen, mint ahogy pl. egy Androidos készülékkel minden egyéb nélkül.

    Sajnos úgy tűnik továbbra sem lesz ujjlenyomat olvasó, hogy miért nem arra meg különböző buta indokok születnek. Egyszerűbb lenne, ha azt mondanák, hogy mert csak, mint különböző nyakatekert marhaságokkal előállniuk. MP3 továbbra sem lehetséges csengőhangként beállítani, a naptára ugyanolyan vacak, hogy mikor jelezzen nem lehet egyénileg beállítani, egész napos esemény esetében van 4 lehetőség, nem egész napos esemény esetében meg 9 lehetőség, aztán eszed nem eszed, nem kapsz mást, miközben Androidon ezt már régen egyéni módon is be lehet állítani, stb….

    Azután ott van az, hogy a dobozban horror árért cserébe kapsz egy készüléket, egy fülhallgatót, meg USB kábelt és egy pokoli ócska töltőt, amitől bármelyik droidos készülék dobozában sokszor jobb van és slusz. Pedig ennyiért aztán igazán lehetne egy jobb, plusz legalább valami kis filléres szilikon hátlapvédő, meg esetleg egy gyári kijelzővédő fólia, mint pl. az új Samsungokon olcsóbbért. Memóriát bővíteni még mindig nem lehet, dual SIM lehetőség még mindig nincsen. Ha vásárolni akarsz hozzá valamit az horror árban van és iStore-ban tuti nem kapsz olyant amire szükséged lenne, mert vagy éppen megvették az utolsó db-ot, vagy eleve nincs is nekik olyan. És hab a tortán, hogy mindezért állhatsz sorba, aztán lehet, még akkor se jut.

    Egyetlen igazán pozitív dolog a support. Ami az almánál valóban elég jó, legalábbis nekem ez a tapasztalatom. Ez így azonban önmagában szerintem nagyon halovány. Én egészen biztosan nem fogok már venni 11-est. Nem látom értelmét, hiszen nem csak tudásban nem tér el az előd modellektől, hanem dizájnban még csúnyább is lett azoktól. Kíváncsi leszek egyébként hogyan fog fogyni. Bár gyanítom, a “hívők” így is esélyesen venni fogják mint a cukrot. Én úgy gondolom, hogy mindenki más viszont át fogja gondolni a dolgot.

  28. Avatar for gunar gunar says:

    Soha nem mondtam, hogy jobb mint másik, csak sorolni szoktam amiket látok, tapasztalok és ezek még a mai napig az almás telók mellett tartanak. Nem tudom van-e még másik cég rajtuk kívül, amelyik simán a series1-es órámat ami beledöglött az első OS6 beta-ba, kicserélte egy új db-ra és nem volt már garis sem, hiszen közel két eves volt a watch. Amugy meg itt az évek alatt voltak páran akik megfordultak a csúcs androidok világában és utána mégis visszatértek az almához, szóval az sem fenékig tejfel, de hát mivel el lehet adni azt is hát gyártanak belölük sokfélét sokféle áron, mindkét oldalnak megvannak a maga előnyei és hátrányai. Ezt én pl áthidalom azzal, hogy teló iphone amire meg jobb a droid, azt tableten használom, mert nem vagyok híve az egy készülék mindenre elvnek. Mindent arra használok amiben nekem a legjobb.

  29. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    ha belegondolsz, sok jailbreak működött anno így, tehát annyira nincs benne ohwait. de azért még így is lényeges különbség van az androidon lévő szabadrablással szemben.

  30. Avatar for pAnk pAnk says:

    Nem droid vs ios miatt küldtem, hanem, hogy kezeljük helyén a túlmisztifikált ios-t.

  31. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    a felhasználó legnagyobb ellensége mindig saját maga. ha ellátogat egy ilyen weboldalra, azzal már ő tette meg az első lépést a probléma előidézéséhez. a megelőzés a legjobb orvosság, 0-day pedig bármikor adódhat. de talán ezen is javít majd az Apple új bug bounty programja – nyilván attól függően, hogy a feketepiacon mennyiért lehet eladni egy adott exploitot, és az adott személy blackhat vagy whitehat beállítottságú.

    hiba nélküli, 100%-ban biztonságos rendszer nincs, aki ezt állítja akár az iOS-ről is, az téved.

  32. Biztos van valóságalapja, nem kétség, de azért helyén kell kezelni ezeket, mert ilyenkor úgy be tudják állítani, mintha a Mount Everest arrébb ment volna 10 métert - mikor a konkurencia mondja, hogy hajjaj hatalmas hibák vannak a másik rendszerében - burkolva promózza, hogy gyertek vegyétek inkább az én rendszerem…

    Valóban, tökéletes feltörhetetlen rendszer nem létezik, de lehet rá törekedni és azzal is felesleges vitatkozni, hogy leginkább az Apple törekszik erre.

  33. Avatar for pAnk pAnk says:

    " Google privately disclosed the vulnerabilities in February, giving Apple only a week to fix the flaws and roll out updates to its users. That’s a fraction of the 90 days typically given to software developers, giving an indication of the severity of the vulnerabilities."

    Ez azért nem biztos, hogy ezt igazolja. De mindegy, nem vitázni akarok.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Burgatshow Avatar for Czo Avatar for Putyur Avatar for pette07 Avatar for Szifon Avatar for kistamas Avatar for HuLajoPa Avatar for baloghadam74 Avatar for Kukori Avatar for Roorszag Avatar for denike Avatar for totopad Avatar for pAnk Avatar for Jadeye Avatar for gunar