fbpx Skip to content

A mai keynote után az Apple elérhetővé tette az iOS 12a watchOS 5, a tvOS 12 kiadásra szánt (GM), és a macOS Mojave tizenegyedik béta verzióit.

Az iOS 12 GM természetesen OTA frissítésként is elérhető a fejlesztői béta profil telepítése után; a watchOS 5 GM szokás szerint az Apple Watch appban jelent meg a Szoftverfrissítés menüpontban, a béta profil telepítése után; a tvOS 12 GM az iOS-hez hasonlóan OTA használatával telepíthető a fejlesztői készülékekre; a macOS Mojave esetén pedig a Mac App Store Frissítések füle alatt telepíthető az új verzió, ami továbbra is béta, és még nem GM.

iOS 12 GM

Az új build verziószáma 16A366.

Újdonságok

A fejlesztői központban található changelog elsősorban hibajavításokat említ. Ez az iOS 12 kiadásra szánt változata, ami után a hivatalos verzió csak akkor jelenik majd meg frissítésként a bétát használók számára, ha a hivatalos megjelenésig az Apple esetleg még javít valami hibát a rendszerben, és így változik a build.

Az iOS 12 hivatalos megjelenését szeptember 17-ére tette az Apple.

Ha találtál valamit, ami eddig még nem volt az iOS 12-ben, vagy most megváltozott, akkor azt jelezd hozzászólásban! ????

Szerinted ezek nem akkora újdonságok, vagy csak neked nem elegendőek? Írj az Apple-nek: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Vissza a hivatalos iOS-verzióra

Ha nem vált be a béta, a már megszokott módon lehet visszatenni a hivatalos verzióthelyreállítási (recovery) vagy DFU módba kell tenni a készüléket, majd be kell tallózni a letöltött IPSW-t.

Erről részletesen itt írtunk: Gyakori kérdések: hogyan állítható vissza a készülékünk béta iOS-ről a hivatalos verzióra?

iOS 12 GM letöltési linkek

Az iOS 12 GM IPSW-fájlja letölthető a fejlesztői központból az alábbi linkekről:

iPhone:

iPad:

iPod:

watchOS 5 GM

Az új build verziószáma 16R364.

kiadási információkban az Apple elsősorban hibajavításokat említ. Ez a watchOS 5 kiadásra szánt változata, ami után a hivatalos verzió csak akkor jelenik majd meg frissítésként a bétát használók számára, ha a hivatalos megjelenésig az Apple esetleg még javít valami hibát a rendszerben, és így változik a build.

Az watchOS 5 hivatalos megjelenését szeptember 17-ére tette az Apple.

A watchOS 5 a legelső generációs (Series 0) Apple Watch-ra már nem érhető el, csak a legalább Series 1-re.

tvOS 12 GM

Az új build verziószáma 16J364.

kiadási információk alapján ez a verzió várhatóan hibák és a teljesítmény javításait tartalmazza. Ez a tvOS 12 kiadásra szánt változata, ami után a hivatalos verzió csak akkor jelenik majd meg frissítésként a bétát használók számára, ha a hivatalos megjelenésig az Apple esetleg még javít valami hibát a rendszerben, és így változik a build.

Az tvOS 12 hivatalos megjelenését szeptember 17-ére tette az Apple.

A tvOS kizárólag csak a negyedik generációs és újabb Apple TV-ket támogatja.

macOS Mojave beta 11

Az új build verziószáma 18A389.

kiadási információkban az Apple elsősorban hibajavításokat említ.

A macOS Mojave hivatalos megjelenését szeptember 24-ére tette az Apple.

Kérdésem van!

Mivel most is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért ha kérdésed van az iOS 12 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 12 béta: a leggyakrabban feltett kérdések!

Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted majd a nyilvános beta esetén a Feedback appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az összes, az iOS 12-ről szóló eddigi cikkünket itt érheted el, a watchOS 5-ről szólókat meg itt, a tvOS 12-ről készülteket itt, a macOS Mojave kapcsán pedig itt olvashatsz.

[newsletter_signup_form id=9]

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. iPad Pro kb. 3 perc volt, iPhone 8 Plus több órát ír, az Apple Watch meg nem is jelzi. Úgy vélem az Apple szerverei felmondták a szolgálatot. :wink:

  2. 5S-en és SE-n is 1h-t ír + a Mac-en 2h-t az ipsw-re. Mág ma össze szeretném hasonlítani őket, de ezzel a tempóval hosszú lesz az éjszaka…

  3. Avatar for ibron ibron says:

    Azt szeretném kérdezni,én fejlesztői profilal használom [ios 12] És lefrissítem gm verzióra ota -keresztül.
    Későbiekben lesz valami hátrányom ha fent hagyom a fejlesztői profilt?illetve készülékbe mit másit meg a rendszerbe nagyobb terjedelmű vagy egyforma?

  4. Hátrány nem lesz. Az lesz, hogy a következő iOS betát feldobja később. pl. 12.1 beta 1.

    Ha semmi hibajavítás nem lesz kiadásig, akkor a GM lesz a hivatalos. Teljesen megegyezik majd.

  5. Avatar for ibron ibron says:

    Köszönöm

  6. Akinek nagyon lassú az OTA, az szedje le a cikkben lévő direkt linkről (kb. 2-3 perc alatt lejött a 3GB ipsw), majd frissítse iTunes-on. Így gyors volt.
    Már csak a watch van vissza…

  7. Sajnos csak 400-470kB-al jön és 2h-t ír az ipsw-re :frowning:

  8. Avatar for Criton Criton says:

    Nekem kevesebb mint 10 perc alatt lejött az OTA ami szinten több volt mint 2GB.

  9. iPhone-on?

  10. Avatar for Criton Criton says:

    Igen

  11. Avatar for nepeti nepeti says:

    A shortcut appnak ebben már nem kellett volna megjelennie?

  12. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    a Parancsok app az iOS 12-től különálló, az App Store-ból letölthető app lesz, így egyelőre nem jelent meg.

  13. Ebben a betában a Watch leszinkronizálja már a névjegyeket? Régebben volt gond…

  14. Én este el kezdtem letölteni a public bétát, 8 Plus-ra kb 8 órát kírt, az imént keltem, mostanra ott volt a telón installált állapotban

  15. iPhone X link hiányzik a cikkből. Azt csak OTA lehet frissíteni?

  16. Avatar for hogyo hogyo says:

    CarPlay-ról mi a hír?

  17. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    @kovbandi azt már jó pár bétával korábban javították.

    @olivercsizmazia amikor a cikket kitettük, még nem volt link az iPhone X-hez a fejlesztői központban, de már van, úgyhogy mindjárt frissítem a cikket. >> frissítve. :slight_smile:

    @hogyo a CarPlay esetén az appok csak az iOS 12 hivatalos megjelenése után fognak várhatóan frissülni.

  18. Avatar for hogyo hogyo says:

    Danke!

  19. Nekem olyan kérdésem lenne , hogy hogyan tudom telepíteni az apple watchra az watchos5 Gm verziót? A telefonomon az ios 12 Gm változat van , az órán a beta profil telepítve van de nem jelenik meg? Köszi előre is a választ!

  20. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    az órára külön watchOS béta profil kell. az iOS béta profil nem jó rá.

  21. csak az órára tettem fel a beta profilt, telefonon nincsen, ezért nem értem ! És biztosan Series 1 van nem is a régi hogy ne legyen rá… :slight_smile:

  22. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    de a watchOS béta profilt tetted az órára, vagy az iOS béta profilt?

  23. watchOs béta profilt az órára

  24. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    honnan töltötted le a profilt? a fejlesztői központból?

  25. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    mivel ez nem az Apple fejlesztői központja, így akkor nem lehet megmondani, miért nem működik a profil. ha nem vagy fejlesztő, akkor érdemes a nyilvános bétát használni. eztől függetlenül a watchOS-ből nincs nyilvános béta, mert ha ott beüt valami hiba, akkor nem tudod visszaállítani a működő verziót saját magad.

  26. CarPlay Waze támogatás? Én nem igazán látom…

  27. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    az iOS 12 hivatalos verziója még meg sem jelent, és ameddig a Waze nem frissül, addig nem is fog menni vele a CarPlay. az iOS 12 csak lehetőséget ad erre, de azt a fejlesztőnek kell hozzáadnia.

  28. Avatar for jtibor jtibor says:

    Sziasztok!
    Frissítettem Mojave-ra, tudok beta-ról iOS-hez hasonlóan frissíteni hivatalos verzióra közvetlenül megjelenéskor?

  29. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    ha a legutolsó bétához illetve a GM-hez képest más lesz a hivatalos verzió, akkor igen. ha nem lesz más, akkor nem, mert akkor már az van a gépeden, amire frissíteni akarsz. ez ki fog derülni 24-én.

  30. Avatar for Lajhar Lajhar says:

    5S-re feltettem a GM verziót,de azóta is ott jelzi a beállítás ikonon a piros1-et folyamatosan.Valakinek hasonló tapasztalat?Köszi előre is!

  31. Komolyan mondom ekkora rakás szart! Biztam benne, hogy az ios 12 megoldja majd a problémát… hogy a francba, hogy nem lehet egy kicsit nagyobb videót felmásolni sem a telefonrol a gépre sem fordítva??? Folyamat megszakad, komolyan mondom vicc kategória, mindjárt kidobom az ablakon!! I8+ Rakás :poop:


    Valaki találkozott hasonlóval?
  32. Eddig 2 Gb körüli volt a legnagyobb vidi amit másoltam telóról, nem jelentkezett semmilyen hiba. (11.4.1)
    Próbáltad másik porton, vagy másik kábellel?

  33. Igen, még másik telefonnal is…

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Criton Avatar for czifrajoco Avatar for Lajhar Avatar for ugosalines Avatar for hogyo Avatar for nepeti Avatar for jtibor Avatar for Szifon Avatar for Jadeye Avatar for simonrobert Avatar for olivercsizmazia Avatar for ibron Avatar for kovbandi Avatar for scania460 Avatar for talamasca Avatar for totopad Avatar for szanyizoli