fbpx Skip to content

Két héttel az első béták megjelenése után az Apple elérhetővé tette az iOS 12a watchOS 5, a tvOS 12 és a macOS Mojave második fejlesztői bétáját.

Az iOS 12 beta 2 természetesen OTA frissítésként is elérhető a fejlesztői béta profil telepítése után; a watchOS 5 beta 2 szokás szerint az Apple Watch appban jelent meg a Szoftverfrissítés menüpontban, a béta profil telepítése után; a tvOS 12 beta 2 az iOS-hez hasonlóan OTA használatával telepíthető a fejlesztői készülékekre; a macOS Mojave esetén pedig a Mac App Store Frissítések füle alatt telepíthető az új verzió.

iOS 12 beta 2

Az új build verziószáma 16A5308e.

Újdonságok

A fejlesztői központban található changelog sokat nem mond, de egyelőre az alábbiakat fedeztük fel.

A legfontosabb dolog talán, hogy amennyiben PIN-kódot kér a SIM-kártyánk, azt valami hiba miatt nem kérdezi meg a készülék az újraindítás után, hanem tapasztalatunk alapján repülőgépes módba kell tenni a készüléket, majd azt kikapcsolni, vagy esetleg kivenni a kártyát és visszatenni, és ekkor már feldobja a PIN-kód beírásához a számlapot. A felület azonban megváltozott:

A Képernyőidő menüpontba lépés esetén immár tájékoztató képernyő, és sokkal több lefordított szöveg fogad minket:

Az Akkumulátor menüpont alatt is egyre több információ vár minket:

Mivel az iPaden is már a jobb felső sarokból lehet lehúzni a Vezérlőközpontot, így az egy kis vízszintes csíkot kapott a lezárt képernyőn, hogy egyértelműbb legyen ez a változás.

Ha találtál valamit, ami eddig még nem volt az iOS 12-ben, vagy most megváltozott, akkor azt jelezd hozzászólásban! ????

Szerinted ezek nem akkora újdonságok, vagy csak neked nem elegendőek? Írj az Apple-nek: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Vissza a hivatalos iOS-verzióra

Ha nem vált be a béta, a már megszokott módon lehet visszatenni a hivatalos verzióthelyreállítási (recovery) vagy DFU módba kell tenni a készüléket, majd be kell tallózni a letöltött IPSW-t.

Erről részletesen itt írtunk: Gyakori kérdések: hogyan állítható vissza a készülékünk béta iOS-ről a hivatalos verzióra?

iOS 12 beta 2 letöltési linkek

Az iOS 12 beta 2 IPSW-fájlja letölthető a fejlesztői központból az alábbi linkekről:

iPhone:

iPad:

iPod:

watchOS 5 beta 2

Az új build verziószáma 16R5303d.

kiadási információk most sem árulnak el semmit, viszont immár nem csak egy placeholder app az Adó-vevő, hanem funkcionális is:

A watchOS 5 a legelső generációs (Series 0) Apple Watch-ra már nem érhető el, csak a legalább Series 1-re.

tvOS 12 beta 2

Az új build verziószáma 16J5303e.

kiadási információk alapján ez a verzió várhatóan hibák és a teljesítmény javításait tartalmazza.

A tvOS kizárólag csak a negyedik generációs és újabb Apple TV-ket támogatja.

macOS Mojave beta 2

Az új build verziószáma 18A314h.

kiadási információk itt sem fednek fel újdonságot.

Kérdésem van!

Mivel most is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért ha kérdésed van az iOS 12 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 12 béta: a leggyakrabban feltett kérdések!

Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted majd a nyilvános beta esetén a Feedback appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az összes, az iOS 12-ről szóló eddigi cikkünket itt érheted el, a watchOS 5-ről szólókat meg itt, a tvOS 12-ről készülteket itt, a macOS Mojave kapcsán pedig itt olvashatsz.

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!