fbpx Skip to content

Egy héttel az iOS 10.1 megjelenése, és egyetlen béta verzió után az Apple teljesen váratlanul kiadta az iOS 10.1.1-et.

ios10-1-1-cover

A 10.1.1 egy olyan problémát javít ki, amely miatt néhány felhasználónál nem jelentek meg az Egészség-adatok.

Újdonságok

A hivatalos információkban az Apple a következőket írja:

Ez a frissítés hibajavításokat tartalmaz, és többek közt kijavít egy olyan problémát, amely miatt néhány felhasználónál nem jelentek meg az Egészség-adatok.

Jailbreak?

A legfrissebb jailbreakelhető verzió jelenleg továbbra is a 9.3.3, erről itt írtunk részletesen: Frissült a Pangu: semi-tethered jailbreak a 64-bites készülékekre iOS 9.2-től 9.3.3-ig.

Azon készülékek esetén, amelyekre telepíthető az iOS 10, az Apple nem írja alá már a 9.3.5-öt sem, így rájuk az iOS 9 már nem tehető vissza. Az Apple által aktuálisan aláírt szoftververziók ebben a cikkünkben kérdezhetőek le: Gyakori kérdések: melyik iOS-verziót írja még alá az Apple?

Downgrade?

Gyakorlatilag bármely esetben kizárólag csak az arra a készülékre hivatalosan elérhető legfrissebb verzió tehető fel – illetve az, amit az Apple épp aláír, mert itt lehetnek átfedések, főleg egy új verzió megjelenése utáni napokban, ameddig még az előző verziót is aláírják: Gyakori kérdések: az aktuális iOS-verziónál régebbi firmware visszaállítása.

Ha a készüléken aktuálisan meglévő verziót szeretnénk kitakarítani: Gyakori kérdések: aktuális iOS-verzió újratelepítése, frissítés nélkül.

Letöltés

A hivatalos verzió buildje 14B100.

Ha valaki szeretné lementeni a 10.1.1 IPSW fájlját, az nyissa meg az alábbi cikkünket, amiből mindig a legfrissebb, az Apple által épp aláírt iOS-verzió IPSW-fájlja tölthető le: Gyakori kérdések: melyik iOS-verziót írja még alá az Apple?

Olvasd el a hozzászólásokat is

67 Comments

  1. Hali!Valaki meg tudná mondani hol lehet az Apple felé jelezni az esetleges frissítésel kapcsolatos észrevételeket?

  2. Csak egy kósza, talán nem ide illő kérdés. ( a lehetséges válaszokat sejtem)
    Hálózati (szolgáltatói) tiltást a jailbreak megoldja?

  3. Szolgáltató IMEI szám alapján tilt.

  4. @Burratino: természetesen nem oldja meg. a szolgáltató általi letiltás központi tiltólista alapján megy, a készülék IMEI-számával. az IMEI nem változtatható meg. a szolgáltatók lopott vagy díjhátralékos készülékeket szoktak kitiltani, ilyen készüléket meg nem szabad megvenni.

  5. Én ezt tapasztaltam:
    1. zárolt képernyő.
    2. jobbra huzogatom a képernyőt, mert meg szeretném nézni az “Orvosi azonosító”-t.
    3. csak többszöri próbálkozásra, nagy nehezen megjelenik az a képernyő, amikor a telefonszámokat lehet bepötyögni és ott van (bal alul) az orvosi azonosítgató is.
    4. itt a “Mégsem”-re bökés után ez a képernyő fogad:
    http://kepfeltoltes.hu/161031/IMG_0014_www.kepfeltoltes.hu_.png
    Ez ott úgy áll egyhelyben, oda kell bökni a képernyőre, hogy a helyére menjen, aminek a helyére kellene menni alapból.
    Ez a újfajta vészhelyzetesdi pedig egy rémálom, mert csak nagy keservesen hajlandó előjönni ahol meg lehet nézni az “Orvosi azonosítót”.
    Ez mióta ennyire béna, mert nem volt ez ennyire macera?
    Nem lehet, hogy valamit megint elbasztak? Csak kérdezem.
    Miért az az érzésem egy új verziónál – már megint – , hogy valamit megint el fognak cseszni? Mert mindig ez van?
    A nap süt, a madarak meg csicseregnek. 😀
    Hát bakker… :DDD Ezek egy valamire való szoftvert képtelenek összerakni. :DDD
    Csak ismételni tudom magam: ezek meg hogyan tesztelnek?

  6. Ja, és holnap már jöhet az új BÉTA vagy egy 10.1.2, de izibe, mert ez így egy jó nagy rakás…

  7. Milyen telefonod van makimano?

  8. Elég érdekes ez az egészség app: Mobilnetem egyáltalán nincs, wifi is ki van kapcsolva ha úton vagyok. Hogy lehet az, hogy mégis rögzíti mennyi távot megyek?

  9. Nálam 5s-nél produkálja ugyan ezt :/

  10. Az mitől lehet,hogy OTA frissítésként nem jelzi az új szoftvert?10.1 van fent tesztelői profillal 6S

  11. @Balazs Pali: ezeket javítja a 10.1.1, ha itt szerepel ilyesmi, akkor azt is javítja, ha nem, akkor nem: https://support.apple.com/en-us/HT207287

    @makimano, @smoggika: az orvosi azonosítót valószínűleg az fogja megnézni, akinek nincs elmentve az ujjlenyomata a készülékedben, tehát megnyomja a Home gombot, mire a készülék kéri a jelkódot – ott fent pedig látható a Vészhelyzet szöveg, arra rányomva előjön a Vészhelyzet képernyő, aminek bal alsó sarkában ott van az Orvosi azonosító.

    nyilván ha a saját ujjlenyomatoddal próbálod ezt meg, akkor azt beolvassa a készülék, és felold a zárolás is.

    @scarabeus: a mozgás tényét a Motion mozgáskövető koprocesszor követi: https://szifon.com/2013/09/14/az-okos-m7-mire-lesz-jo-az-iphone-5s-mozgasinformacios-koprocesszora/

    a GPS-hez meg nem szükséges sem mobilnet, sem Wi-Fi.

    @Lajhar: töröld le a béta profilt.

  12. @Jadeye: Tévedés, mert ha olyan ujjammal csinálom, ami nincs berögzítve ugyanúgy produkálható a hiba bármikor, annyiszor amennyiszer csak akarod. Konkrétan mindig.

  13. @Lajhar: Nekem fent van a béta profil és így is felajánlotta a 10.1.2-t. Ez hogy lehetséges?

  14. @makimano: nem a hiba jelenlétére válaszoltam, hanem hogy hogyan lehet iOS 10 óta elérni az Orvosi azonosítót a zárolt képernyőn. az, hogy jobbra húzod a kijelzőt, nyilván nem fog ebben segíteni.

    a béta profil mellett késő majd megjelenő frissítés oka valószínűleg az, hogy az Apple időközben a béta channelre is kitette a 10.1.1-et.

  15. @Jadeye: Nincs feloldva a telefon, szándékosan úgy csináltam, hogy véletlenül se oldjam fel és így produkálja ezt a telefon.

  16. @makimano: mint írtam: nem a hiba meglétét vitatom, mindössze leírtam, milyen lépésekkel éred el az iOS 10 óta az Orvosi azonosítót. nyilván ha nem úgy próbálod, akkor az okozhat problémákat, ahogyan azt a mellékelt ábra is mutatja ezek alapján.

  17. @Jadeye: Megint tévedés, mert igen, lehet jobbra húzással is elérni az “Orvosi azonosítót”. Nekem sikerült. Próbáld ki, neked is fog. Zárolt képernyőn húzd egyet jobbra a képernyőt, míg megjelennek a widgetek, majd újból húzd egy határozott mozdulattal jobbra és meg fogod tudni jeleníteni az “Orvosi azonosító”-t.

  18. @Jadeye: És amikor a “Mégsem”-ekkel visszamész, akkor látod, hogy a widgetek nem kerülnek vissza a képernyő közepére.

  19. @Jadeye: De köszönöm a tanácsot.

  20. @makimano: én ezt értem, de ez nem a hivatalos módja az Orvosi azonosító megnyitásának, ez egy bug: már eleve az, hogy erre előjön a jelkódot kérő képernyő. jelentetted az Apple felé, hogy javíthassák, és eleve meg se tudjon nyílni ilyen húzogatáskor nemhogy az Orvosi azonosító, de már a jelkódot kérő képernyő sem, hiszen a widgetes képernyő “előtt”, balra már nincs másik képernyő? https://szifon.com/2015/01/18/gyakori-kerdesek-hogyan-kuldheto-visszajelzes-az-apple-nek/

  21. @Jadeye: “ha nem úgy próbálod, akkor az okozhat problémákat,” – ezzel az a bajom, hogy NE LEHESSEN úgy csinálni, hogy belefuthassak ilyen hibába. Ez pedig már a szofterfejlesztők feladata lenne. De mondd meg, ha rosszul gondolom.

  22. @Jadeye: Tehát a jobbra huzogatásos módszer = bug(hiba). Ok. Akkor csak a főgomb megnyomásra szabad előjönnie a jelkódot kérő képernyőnek, ahonnan tovább lehet lépni az “Orvosi azonosítóra”. Így a jó?

  23. “jelentetted az Apple felé”
    Nem és nem is fogom, mert nem dolgom, nekem Apple ezért egy fillért nem fizet. Szerintem ők sem ingyért dolgoznak.
    Biztosan van itt olyan, aki Developer, majd az megírja. Itt a lehetőség.
    Írtam már nekik eleget. Nem foglalkoztak vele.
    Szerinted?

  24. @makimano: Hali, nekem ez új volt, amit írtál, így kipróbáltam. iPhone6-on ilyen nem lehetséges, hiába huzogatom, csak a widgetek vannak, nincs tovább. Ez valami SE specifikáció.

  25. 10.2 dev beta 1 🙂

  26. @makimano: akkor ne jelentsd, és csak forrongj rajta, hogy nem javítják ki…

  27. nagyon remelem, hogy ez megoldja, hogy az akksi ido visszaalljon a normalisra, mert epp az iment tapasztaltam, hogy (jatek kozben ugyan, de) egy ora alatt 84%-rol 27-re esett az i5s toltottsege. 10.1 alatt katasztrofalisan muzsikalt a telefonom.

  28. @makimano: A jelentéshez: Az nem jelentés, hogy “ez szar, oldjátok meg”. Hibajelentésről akkor lehet beszélni, ha leírod a tapasztalt hibát és azt is, hogy hogyan reprodukálhatod. Ha csak leírod mi a abajod, az a kukában landol, mert ránézésre nem fogják előidézni.

    Az idei tesztfázisban nyáron (macOS, iOS) nagyon sok általam jelzet hibára kaptam választ, legtöbbször úgy, hogy feltelepíttettek egy külön profilt az adott alkalmazáshoz. Minden esetben két hetet kértek hogy fusson és utána újabb üzenetet kaptam, hogy köszönik. Volt amit azonnal lezártak, mert megoldottak a következőben, volt amit csak két verzióval később jelentettek készre (és akkorra tényleg jó is lett).

    Amit itt leírtál hibát egyértelműen reprodukálható. Ami energiát itt elpuffogtál a világban a fájdalmadról, három tisztességes bugriportot írhattál volna és meg lenne az esélyed, hogy megoldódik a gondod, amitől jobb lenne neked. Így meg csak fikázol, jobb nem lesz, a probléma pedig végképp nem oldódik meg. Vagy Jadeyetől várod a bugfixet? Mert arra várhatsz…

  29. @makimano: rájöttem, hogy mi okozza ezt nálad. egyszerűen megérintesz valami widgetet, amihez meg feldobja a jelkód kérését, de mivel össze-vissza rángatod közben a képernyőt, a widgetek elcsúszott állapota fölé dobja be a jelkódos képernyőt, majd ott a mégsem után nem ugrik vissza a widgetes képernyő középre. tehát nem azért jön fel, mert mint az őrült húzogatod a képernyőt jobbra.

  30. Na mostmar kiprobaltam en is bar nekem nincs aktivalva az orvosi azonosito.es huzogattam jobbra es nem vsinalt semmit egeszen addig amig egy 3rd party widgeten nem huztam jobbra akkor nekem is megakadt a kep.szoval az orvosi azonositohoz semmi koze.

  31. Megirnam en nekik de ezt csak zavaros angollal tudnam megerni,mert nagy valoszinuseggel magyarul nem ertenek.:/

  32. iPhonenál olyan beállítás nincs, hogy a goggle akkor is keressen , ha nincs mobilnet se wi-fi ? Egyik ismerősömnek a Samu telefonján ez lehetséges ….

  33. Sziasztok!
    Lehet hogy felreertem a dolgot. Nekem egy olyan problemam van, hogy a mi band s2 mar nem szinkronizalja az alvas es a kaloria adatokat. A kaloriat kb augusztus ota, a sleep data-t pedig 4 napja.
    Akkor ezt nem az apple bokte el hanem a Mi?
    Eddig nagyon jol nezett ki minden adat a Health app-ban, de most mar csak a pulzus latszik.
    Mas nem tapasztal ilyet?

  34. @jagBp: mármint mit és hol keressen a Google, ha nincs internet a telefonon?

  35. Laszlo Beres ; az ismerősöm tud keresni úgy is a Google keresöben, hogy nincs neki mobilinternet és wi-fi sem…, de akkor , miért keres neki meg mindent / nem értem /

  36. @jagBp: nem lehet, hogy az ilyenkor csak a telefonján lévő adatok között keres? mert offline internetes keresés nem létezik.

  37. Nagyon klassz mondhatom….
    10.1.1 végleges verzióban a bluetooth ugyanolyan szar, semmi pozitív előre lépés nem történt !
    A 10.0.2-ben teljesen jól működött, mostmeg egy katasztrófa.
    Persze a 10.0.2-t már nem lehet vissza tenni.
    ” KÖSZI APPLE ” … ????????????????

  38. Üdv urak !
    Szeretném kérdezni ,hogy nálatok (már akiknek van) @icloud e-mailek a telón pushba jönnek e meg ? Nekem nagyon össze vissza érkeznek meg a mailek holott ugyebár a push bekapcsolva , és van hogy több órán keresztül hibátlan majd van hogy meg sem érkezik a levél csak ha kézzel ráfrissitek vagy jobb esetben 20-30-40perc csúszással. Más fórumon is érdeklődtem , de itt is rákérdek mielőtt írnék az Applenek.

  39. @Jadeye
    Volt már minden, de szerinted a bt fülesnek mi köze a hálózati beállításolhoz ?

  40. @Littlebacsi: sokszor volt már, hogy annak köze volt hozzá (például a Bluetooth PAN miatt). de akkor meg az itt leírtakat nézd végig:
    Ha nem sikerül a Bluetooth-kiegészítő és az iPhone, az iPad vagy az iPod touch csatlakoztatása – https://support.apple.com/hu-hu/HT201205
    A külső gyártók Bluetooth-kiegészítőinek beállítása és használata – https://support.apple.com/hu-hu/HT204091
    iOS: A támogatott Bluetooth-profilok – https://support.apple.com/hu-hu/HT204387

  41. Jadeye; nem tudom..,

  42. @Jadeye : csatlakozni csatlakozik hozzá, van amikor működik is, aztán pl. bejövő hívásnál jelez is, fel is tudom venni, csak utána semmi hang, a telefon kijelzőjén meg látom, hogy a hívott fél már felvette a telefonját, gyakorlatilag vonalban van.
    Ugyanez van akkor is, ha hívást indítok.
    Ekkor csak az segít, ha kikapcsolom a fülest, és vissza, akkor megint működik . ( vagy nem )
    Ilyen problémák a 10.0.2-vel nem voltak, és azért így elég idegesítő, és nehézkes használni a fülest ????
    Az meg a leg bosszantóbb, hogy már nem lehet vissza tenni a 10.0.2-t ????

  43. Erre valaki tudna írni valaki észrevételt ? 🙂

  44. Uraim erre valaki ? :

    Szeretném kérdezni ,hogy nálatok (már akiknek van) @icloud e-mailek a telón pushba jönnek e meg ? Nekem nagyon össze vissza érkeznek meg a mailek holott ugyebár a push bekapcsolva , és van hogy több órán keresztül hibátlan majd van hogy meg sem érkezik a levél csak ha kézzel ráfrissitek vagy jobb esetben 20-30-40perc csúszással. Más fórumon is érdeklődtem , de itt is rákérdek mielőtt írnék az Applenek.

  45. Bluetooth füles hol használható, hol nem. Utóbbinál lefagy, ha le akarom tenni, mert én sem hallok, engem sem hallanak. Olyan dolgok romlanak el egy “javítással”, amik működtek addig. Elhiszem, hogy nem egyszerű szoftvert írni, de legalább olyan csinálná, aki ért hozzá!

  46. Hello! Miért van az hogy, beállítok egy háttérképet, és sokkal sötétebb lesz a kép.? Ötlet?

  47. @zsebike5:

    Hiába írsz az Apple-nek, azok nem értenek hozzá és sablon választ kapsz, sajnos. Itt jobban jársz a kérdéseddel

  48. @Jadeye: “megérintesz valami widgetet” – igen, valóban így van. Köszönöm. De akkor sem áll vissza középre. És különben is és egyáltalán, nameg de. Szóval rossz. 🙂 🙂 🙂

  49. Csatlakoznék a bluetooth problémások táborához.

    Vettem egy szép 6S-t, és mivel csak frissítés után vettem használatba, már az első perctől tré volt: sem az autóval, sem a fülessel, sem a MI Band 2-vel nem hajlandó tartósan együtt dolgozni, fülessel fagy, autóval szétkapcsol, Band vagy jelez, vagy nem, attól függően, épp megszakadt-e, vagy sem. Azt hittem, rossz telefont vettem, de látom, nem vagyok egyedül 🙂

    Eszköz törlése-újrapárosítása / force reboot kikapcsolt-bekapcsolt Bluetooth mellett / hálózati beállítások visszaállítása / új bt füles vásárlása megvolt, nincs változás.

    Ha valaki tud megoldást addig is, míg az update kijön, ne tartsa magában.

  50. @una038: szerintem két dolgot próbálj meg:
    1. backup majd restore és visszaállítás backupból.
    2. ha utána is ugyanez van, akkor nézd meg, hogy restore után új iPhone-ként beállítva mi a helyzet.

    ha ezek egyike sem oldja meg, akkor vegyél fel róla hibajegyet, leírva, hogy miket próbáltál, amik nem oldották meg.

  51. @Jadeye:

    1. pont megvolt, semmi eredménye. A 2.-est amíg lehet, kerülném. iBackupbottal tettem már korábban vissza mentésől egyet s mást külön, de fél napom ráment, mire a restore előtti állapotnak legalább a nagyja visszaállt.

    Egyébként elég jó forgalmat bonyolít az ezzel a problémával kapcsolatos topik az Apple-n, meg hát nem is ez az első bt-anomália 🙁

  52. Bluetooth problémám megoldódott. Restore-ral, itunes-szal, külön letöltött ipsw-t tettem fel. Meg kéne szűntetni az OTA szarakodást, csak a bajt okozza, illetve jó lenne, ha működő frissítéseket adnának ki maximum évente 2X

  53. Sziasztok!

    Van egy olyan problémám, hogy mióta lecseréltem a telefonom 6s-re, azóta az autóban csak kimenő hívásnál működik a gyári kihangosító. Bejövőnél is fogja a jelet a navigáció, felveszem a képernyőn, és néma marad. A szervízben a szerelő androidos telefonjával megpróbáltuk, azzal működött. Másik iphoneal még nem próbáltam, de gyanítom azzal is menne. Sort fogok rá keríteni. De addig is valakinek valami ötlete?
    Ha még autón kívül jön egy hívás és felveszem, beülök az autóba, akkor átveszi. azzal nincs baj. De ha autóban jön már a bejövő, azt nem.. Fel tudom venni, de néma marad és csak a telefonon lehet beszélni.. a telefon hangszóróján.
    Előre is köszönöm a segítséget!!!

  54. Beállítások , altalános, kisegítő lehetőségek , hanghívás átirányítás ha automatán van akkor tedd át Bluetooth-headsetre nekem így lett jó . Hátha jó lesz így.

  55. @Dodici12: próbálj meg egy restore-t iTunes-ban, ami után új iPhone-ként állítod be, és nézd meg úgy.

  56. Jadeye!
    10.1 alatt tapasztaltál te @icloud mailnél telón ,push hibát?

  57. @zsebike5: nem tapasztaltam, nálam az emailek gond nélkül megjönnek. amit viszont baromira nem javított ki az Apple, az az, hogy ha a Mac-en már elolvastam a levelet, akkor ne mutassa az iPhone a Mail app megnyitásáig továbbra is olvasatlanként az adott levelet.

  58. @Ferenc1:

    Elkiabáltam. Lószart sem oldódott meg a bluetooth probléma. Most visszatettem a 10.1-et, azzal nem volt gond, majd kiderül. Most viszont ott figyel a beállításoknál a piros 1-es, hogy frissítsek, undorító, nagyon zavaró, de csak azért sem fogok, leszarom! Gyűlölöm az Apple-t, mint céget, mocskos parasztok! Nokia is piacvezető volt, de sosem flegmázott és zsarolt meg, hogy a tulajdonommal azt tegyek, amit nem akarok! Nem csoda, hogy hanyatlanak és egyre kevesebb az eladás. Magyarázhatják bármivel, az embereknek elege van az arrogáns cégvezetésből, amiből fakad, hogy nem értenek a szoftverekhez és évről évre több a hiba! Android szint alatt az iOS

  59. Köszi az infót , nem értem miért nem akar nálam működni normálisan a push, más fórumon is kérdeztem és nagyon de nagyon panaszkodnak erre. Nem tudom mit és hogyan csináljak már , az iOS10est itunesal frissítettem pedig újkent állítottam be a telót, kézzel lett beállítva minden . Tanácstalan vagyok többed magammal 🙁 Mit tanácsoknál?

  60. Még mindig bluetooth-téma: ha még garanciális a telefon, ezzel a hol működik-hol nem hibával érdemes szervizbe vinni? Mire számíthatok, csere, vagy ülnek rajta egy ideig, aztán vagy jó lesz, vagy nem?

  61. @una038:

    Egyébként zsebike5 fórumtárs megoldása egyelőre úgy fest, működik. Ezer köszönet érte.

  62. @una038:

    Elkiabáltam, nem, jó.

  63. @una038:

    Hehe, kicserélték a telefont egy vadonat újra.

    És továbbra sem jó 😀

    Marad a zsinóros füles 🙂


Add a Comment