fbpx Skip to content

Az új, 64 bites A7 processzor mellett egy másik lényegi hardveres újítás is belekerült a napokban bemutatott iPhone 5s-be. Az Apple által tervezett M7 „motion” koprocesszor arra hivatott, hogy a készülékben meglévő különböző mechanikai szenzorokból folyamatosan adatokat gyűjtsön – mondta el Phil Schiller a keynote-on.

phil_schiller_m7

A külön e célból futó processzor azért előnyös, mert a nagy mennyiségű adat állandó feldolgozásának terhét leveszi a CPU válláról, így az nagyobb részben fordítható más, fontosabb feladatok és számítások elvégzésére.

Az új felépítés másik pozitívuma az, hogy a telefon már alvó állapotban is képes – a futó CPU-énál kisebb fogyasztás mellett – mozgásérzékelésre, és az ekkor „elmentett” információhoz a futó alkalmazások a szintén megújult CoreMotion framework API-jain keresztül hozzáférhetnek.

Mire is használható ez egészen pontosan? Lássunk egy-két felhasználási példát.

Sokan használunk manapság az egészségmegőrzést, sportolást segítő, kalóriákat, alvásidőtartamot, stb. mérő készülékeket, amelyek rendszerint rendelkeznek okostelefonos alkalmazásokkal. Jól ismert példa ezekre az iOS-be már régóta beépített Nike+iPod, valamint a mostanában befutó Jawbone UP! csuklópánt. Mivel az M7 az iPhone gyorsulásmérőjével és a giroszkóppal is kommunikál, így könnyen lehet, hogy az alvásfigyelő funkció javítására, továbbfejlesztésére fogják felhasználni, illetve a következő generációs fitneszalkalmazások és fizikai interakciót igénylő játékok készítői is minden bizonnyal szívesen igénybe veszik azt.

m7koproci

Amíg a 3rd-party fejlesztők saját újításaikkal foglalkoznak, a spekulációk szerint az Apple is egy nagy dobásra készül, például egy folyamatosan a testen viselhető, az iPhone-nal kapcsolatot tartó készülék formájában. Álljon itt egy részlet az Apple-nek az M7-re vonatkozó reklámszövegéből:

M7 – egy vadonatúj processzor, a hatékonyság eddig ismeretlen szintjeiért.

Az M7 tudja, hogy éppen sétálsz, futsz vagy autót vezetsz. A térképalkalmazás például autósról gyalogos üzemmódra vált, ha érzékeli, hogy kiszálltál az autóból. Mivel a készülék tudja, hogy mikor autózol éppen, vezetés közben nem fog megkérdezni, hogy csatlakozzon-e egy Wi-Fi-hálózathoz, amely mellett éppen elhaladtál.

A Wi-Fi-csatlakozás ilyen jellegű intelligenciával való felruházása például lehetővé tenné, hogy ha a készülék észleli, hogy egy ideje nem mozdították meg, akkor lekapcsolja a Wi-Fi-t, és az egyéb, alvó állapotban szükségtelen szolgáltatásokat (LTE, 3G). Ez nyilvánvalóan növelné a töltésenkénti készenléti és használati időt.

A Térkép (Maps) alkalmazás is a mozgásérzékelő rendszer segítségével valósít meg bizonyos új funkciókat. Az Apple állítólag radikális változásokat fog eszközölni az iOS 8 térképeiben, az pedig már ki is derült, hogy a tömegközlekedési útvonaltervezés és a beltéri tájékozódásra alkalmas térképek már készülnek. A cég a közelmúltban több, ezekkel foglalkozó céget is felvásárolt, tehát ez a lépésük cseppet sem meglepő. Azt nem tudjuk, hogy valóban megjelenik-e minden itt vázolt funkcionalitás az iOS következő kiadásában, Cupertinóban mindenesetre ez a terv.

Az iPhone 5s és iPhone 5c készülékek értékesítése szeptember 20-án kezdődik, így mi idén is kiutazunk külföldre, hogy hazánkban elsőként mutathassuk be nektek az új Apple iPhone 5s és 5c készülékeket. Erről bővebben lesz hamarosan egy cikk, addig is csatlakozzatok a Facebook eseményhez, hogy ne maradjatok le semmiről:

facebook_cover_5s_5c_parizs_facebook

Olvasd el a hozzászólásokat is

29 Comments

  1. Kiraly!

  2. iOS 8 térképeiben? tényleg 8 vagy csak elírás?

  3. @bberci: mivel a cégeket nemrég vették meg, így a legbiztosabb, hogy az iOS 8-ban várhatóak ezek. esetleg korábban, de azt még nem lehet előre tudni.

  4. A tömegközlekedés remélem nem merül ki a nagy városokban. És itt most nem arra gondolok, ami az Apple szokása, hogy megcsinálja jól pár helyen. Hanem akár olyan szinten is, hogy Budapesten túl Magyarországon legalább a megyeszékhelyeken használható.

  5. ki hitte volna 😮

  6. nem azért, de szerintem ez a M7-es proci a legjobb újítás az ip5s-ben, ha jól számolok akkor ez nagyon megnövelheti valósan az aksi szintet, de lehet csak azért is lehet ez, mert ezt sikerült titokban tartani és nagyobb meglepetés nagyobb öröm 😉 (azért a többi(nem kis) újításnak is nagyon örvendek)

  7. 64bit mint újítás! Ekkora marhaságot. Mekkora a Memória? Van már 1GB? Milyen sávszélesség van a memória és a proci között? Mekkora makutyi ez a 64bit. Te jó ég!

  8. @surikagabi: már az iPhone 5-ben is 1GB RAM van.

  9. @Surikagabi: az, hogy az eddigi 32bites processzort 64 bitesre cserélték nem valami memória növelést jelent. Ezek az eszközök (processzor, RAM, timerek, stb.) a rájuk bízott feladatokat (programokat) utasításonként hajtják végre. A 64 bites filozófiával kétszer akkora utasításokat tudnak a processzorra bízni. Ami eddig csak 2 lépésben volt megoldható az lehet, hogy most egy lépésben is menni fog. Ettől a lépéstől igazából sebesség növekedést várhatunk.

  10. A 64bitnek két értelme van. Van a rövidtávú, hogy sikerült duplázni a sebességet (hurrá…). A másik a hosszútávú és erre utaltak is a keynote alatt ha jól emlékszem. Nem kell nagy ész hozzá, hogy az A7X is 64bites lesz és lehet az iPadbe már belepakolnak 2-3GB RAM-ot is. Ez pedig már tökéletes alap lenne ahhoz, hogy a komolyabb gyártók ne csak jelen legyenek iOS-en valami vacakkal, hanem ténylegesen elkezdjék fejleszteni az alkalmazásaikat (pl. AutoCAD, Adobe szoftverek, stb.) iOS-re. Ez pedig ha minden jól megy (vagyis úgy ahogy remélem 😀 ) akkor azt jelenti, hogy az Apple 1-2 év múlva elkezdi leépíteni az Intelt és jön a saját fejlesztésű processzor a Macekbe. És ehhez muszáj megcsinálniuk a 64bitet és szépen felépíteni a rendszert, mert nem megy egyik napról a másikra.

    Egyébként pedig újítás most is, mert legalább fél évvel megelőzték vele az egész ipart. Gyakorlatilag ugyanazt játszották el, amikor még a PowerPC-vel szerelt gépeiket árusították. Az Intel tolta a 2Ghz-es processzorát, Apple pedig kiállt a 800MHz-essel ami csak “icipicit” verte hülyére az Inteles gépeket. Most az Androidosok tolják a semmire sem jó magokat, Apple pedig közölte, hogy 64bit, hello.

  11. @surikagabi: Eddig csak fikázni tudtad az új készüléket…és amikor valaki válaszolt rá egy konkrét infót, akkor te szépen eltűntél! Gratulálok. Te annak a tipikus emberfajtának az ékes példája vagy, akinek az sem lenne elegendő újítás, ha az új cucc légnemű lenne és egy üvegcsében kellene tárolni…!

    Btw én már nagyon várom az új vasat, Iphone 4-ről egy élmény lesz váltani! 🙂

  12. “Az M7 tudja, hogy éppen sétálsz, futsz vagy autót vezetsz”
    És jelenti az NSA-nak.

  13. @szabi113: nem is lehetne másképp.

  14. És mikor lesz végre egy normális nagy kijelző??
    Legalább Galaxy S2 méretűt kellett volna most bemutatni!

  15. En meg renelem h ennel nagyobb nem lesz. Farmerban ennel nagyobb nekem mar kenyelmetlen lenne, nem beszelve arrol, h a nagy tepsitol be is izzadna a picsam.

  16. Jaaj tudatlanok… 🙂

  17. Jó reggelt! Minek a nagyobb kijelző? Hát a nagyobb felhasználói élményért! Szinte minden újabb telefon 4col feletti kijelzővel rendelkezik… És nem halnak bele a userek… Előbb utóbb csak lesz…

  18. Igaz, tényleg jól jönne egy nagyobb kijelző, mint a galaxyn pl… Akár hányszor ránézek arra a szép, hatalmas üveg lapra, mindig arra gondolok, milyen frankón tudnék rajta hagymát és szalonnát szeletelni a reggeli rántottámba…
    Az iphone kijelzője pont elég (mert hogy telefonnak és nem TV-nek készült) és ettől nem lesz ormótlan "p@csatelefon", ettől marad exkluzív és elegáns, nagy kijelzőnek ott a pc, a laptop, meg a tablet, aki meg vágódeszkát akar, az vegyen párezerért a Tescóban, ne 1-2-300 ezerért android vezérlésűt… 🙂

  19. @szetib: Milyen nagyobb felhasználói élmény? Internetezni, vagy bármilyen egyéb tartalmat fogyasztani ugyanolyan szar. Ha normálisan, kényelemsen akarja az ember ezt a “sportot” űzni, az ott kezdődik, hogy 10″ és 4:3-as iPad, nem a 16:9-es netbook korszakból bentragadt förmedvények, mert azok is katasztrofálisak. A telefon arra való, hogyha valami nagyon kell, akkor előveszed, megnézed. Röhögőgörcsöt kapok az olyanoktól, akik azon interneteznek akár naponta több órát is, azoktól pedig egyenesen lefordulok a székről, akik DOLGOZNI akarnak a zsebükben lévő eszközön 😀 Szörnyű ez az irány, amit a telefongyártók akarnak diktálni az egyre nagyobb kijelzőjű telefonokkal és az egyre kisebb tabletekkel…

  20. Sziasztok!
    Kitől tudnék kérdezni iPad használatával kapcsolatban egy-két dolgot, hogy ne szemeteljek a hozzászólások közé?

    Előre köszi.

  21. Köszönöm!

  22. @ef-dani: röhögjél nyugodtan, de én nem egyszer dolgoztam már telefonról. Ami nem azt jelenti, hogy mondjuk kódolok, vagy GUI-t tervezek, de alkalmanként nagyon is megfelel, ha éppen nincs más megoldás. Okos tervezéssel ezekből az alkalmakból lehet több is, és ha az embernek olyan a munkája, akkor feleslegessé válhat egy laptop…

  23. @Before: Nem azért, hogy bárki mellé álljak a vitában (mert fölöslegesnek tartom, van, aki ezt szereti, van, aki azt), de sokszor jó szolgálatot tett már az iPhone-om, iPadem programozásra is.

  24. @Before: Napi 8 órában kezd már el nekem felsorolni, akinek ki tud váltani egy telefon egy laptopot. Még egy telemarketingesnek sem, mert egyszerűen kényelmetlen azon a kis szaron bogarászni a telefonszámok után.
    Amúgy nem azt vitattam, hogy nem lehet, én is módosítottam már dokumentációt Pagesben iPhoneon, piszkáltam bele Numbers dokumentumba, mert nem volt ott a MacBookom. De emiatt nehogy már egy féltéglát kelljen a zsebembe hordani, hogy 2-3 havonta egyszer “nagyobb felhasználói élményt” nyújtson. Főleg nem éreztem úgy a 4″ mellé kéne még 1-1,5″, inkább olyan 5-6…

  25. @ef-dani: egy kis szövegértelmezési gyakorlat sokat segitene.

    @H2CO3: hát, én odáig még nem fajultam, de biztos megoldható.

  26. @Before: “ha az embernek olyan a munkája, akkor feleslegessé válhat egy laptop”

    Ezt fejtsd ki légyszives. A munka az nálam napi 8 órát jelent, nem 2 kattintást a facebookon. Lehet, hogy ezért értettem félre a mondandódat?

  27. @Before: Meg bizony, a jailbreakelt programok fejlesztése kizárólag egy “on-device” toolchain segítségével történt a régi (iOS 1.x, 2.x) időkben, azóta pedig a teljes Clang/LLVM kompájlert lefordították Darwin-ARM-re.


Add a Comment