fbpx Skip to content

Mondhatni minden évben előjön valami szériahiba, néha előbb, olykor pedig utóbb. A mostani eset picit érdekes, mivel már lassan az összes iPhone 6 és 6 Plus készüléknek lejár a garanciája.

iphone-6-plus-screen-flickering

Az Apple fórumain az iPhone 6 és 6 Plus tulajdonosok elkezdtek arra panaszkodni, hogy nem érzékel a kijelző, illetve a felső sávban sokszor egy nagyobb, kiszürkült csík is megjelenik. Egyre többen jelzik ezt a hibát, az iFixit pedig utánajárt, mi is lehet az oka.

A javításhoz értők szerint a probléma valójában nem magával a kijelzővel van, hanem az érintésvezérlő IC-kkel, amik a készülék alaplapján foglalnak helyet.

“Ez a helyzet annyira széleskörűen elterjedt, hogy előbb vagy utóbb bármely iPhone 6 vagy 6 Plus készüléket érintheti a probléma.” – mondta el Jason Villmer, az STS Telecom tulajdonosa.

Jelenleg az Apple nem ismeri el a hibát, így igazából csak azoknak javítja, vagyis cseréli a készülékét, akiknek az még garanciális. Mivel a hiba alaplapi, nem lehet egy egyszerű kijelzőcserével megoldani, ezért az egyszeri felhasználó nem tudja könnyedén javíttatni a készüléket.

Amennyiben tényleg tömegesen jelentkezik a probléma az Apple minden bizonnyal garancián túl is javítani fogja ezeket a készülékeket, erre már többször is volt példa:

Olvasd el a hozzászólásokat is

59 Comments

  1. nekem most a 4. iphone 6-om van garanciában cserélve…
    – kijelző “pattogás”
    – előlapi kamera eltolódás
    (- kijelző fényerő esés “melegedésnél”, ezt mondjuk mindegyiknél volt/van most is…)

    remélem a 7 jobb lesz….

  2. Majd a 10-es frissítés megoldja azt is,reméljük .

  3. @Józsi: A kijelző pattogás alatt azt érted, hogy megnyomod és pattog ? Mert az nekem is van, de azt hittem az én hibám…. A kamera eltolódásra neked komplett készüléket cseréltek?

  4. Már a negyedik iPhone 6-ot nyúzom és mindegyiknek kattogott és foltos volt a kijelzője. Ennek is, de elviselhető. Amint kijön a 7 cserélem, mert nagyon gagyi a minősége. Az iPhone 5 amit, amit több mint 3 éve vettem, még mindig működik a kolléganőmnél. Nem kattog, nem pattog. A 6-os széria nem egy csoda sajnos…

  5. Nekem is pattogot amikor elhoztam, másnap visszavittem és szó nélkül kicserélték, azóta tökéletes!

  6. A kijelző pattogást nálam tegnap orvosolta 1 percen belül az Adrássy úti iStyle szervíz: meghúzták alul a csavarokat. Most nem pattog 🙂 Amúgy még garis a 6-osom.

  7. Sziasztok! Iphone 6-os készülékem ,2 hónap múlva lesz 2 éves.Kb 3 hete jelentkezett először ez a probléma, aztán újrainditottam a telefont és jó volt.Aztán pár napja már többször jelentkezik a hiba ,persze nem minden nap,de többször már azt csinálja hogy hirtelen nem érzékel a kijelző, és olyankor kikapcs , bekapcs.Nagyon remélem ,hogy ezt a hibát valahogy orvosolni fogja az apple garanciába ,mert ez akkor tényleg széria probléma!

  8. @iRon242:
    Ez is széria hiba amúgy. Adhatnának mindegyikhez egy csavarhúzót ajcsiba. Mi a családban 2X cseréltettünk emiatt 6-ost és egyszer 6S-t.

  9. 6S-nel a home gomb kezd el kattogni. Kijezo fenyereje pedig ertelemszeruen csokken, ha azt erzi meleg a keszulek. Ez miota hiba?:)

  10. Az hogy az 2 csavart meg húz az ember az oké,aztán nem pattog a kijelző,de hogy azt veszem észre pl amikor bent vagyok egy alkalmazásban , vagy éppen tegnap volt olyan jelenség, h hívásom volt, és nem tudtam fogadni a hívást mert nem érzékelt a kijelző.Elég idegesítő, és most még csak olykor olykor csinálja , aztán lehet pár nap múlva meg ténylegesen behalózik a kijelző nem érzékelve a taperászást.Amúgy tökre vigyázok a telóra, üvegfólia elől, sima hátúl plusz tok! Nagyon várom már a 7-st , ahogy megjelenik Németországba ,már le is csapok rá, csak azon vagyok hogy bírja ki addig a készülékem 😀

  11. Akinek 2 éven belül van a telefonja az nyugodtan kérheti a szervizelést ingyenesen , az európai unió torvènyei miatt…, főleg ilyenkor amikor mindenki tudja, hogy széria hiba.

  12. Az Apple -nek kell bebizonyítania az ellenkezőjét

  13. Garancia 1 évre szól nem? Németországba vettem a telefont lassan 2 éve Saturn-ba gyárilag függetlenűl.Az apple 1 év garival adja, de én csak úgy tudtam akkor megvenni, hogy múszály volt elfogadnom egy olyan feltételt, ami az appletől egy teljesen független garancia,méghozzá 2 éves Alianz biztosítással adták át a készüléket ( 150 euro ).Igazából nem tudom mit takar ez a plusz biztosítás,de annak akkor sincs köze az apple garihoz.

  14. Nekem is kb egy hónapja jelentkezik folyamatosan a probléma iPhone 6 Plus készüléken hol érzékeli, hol nem. Már cseréltem rajta szoftvert is nem egyszer és a probléma továbbra is fennáll.

  15. Hol kérhető a javítás ezekre a készülékekre? 6plus

  16. Annak nincs , az Apple valóban egy évet ad de az EU törvényei miatt / nem tudom idézni / + 1 év van , igát ilyenkor már csak ott átható le szervizbe amelyik országban vásároltad és talán még a szolgàltotonak is annak kell lennie / de az utóbbit nem tudom biztosan/ csak az országot…, az első évben bárhol lelehet adni…, tehát ha németben vetted és közben hazajöttél , akkor itthon is szervzelik de egy év után már nem.

  17. Ha felhovjátok az Apple-t akkor először gépi üdvözlés van és az utolsó mondatban meg is említik , hogy az EU miatt van más szabályozás de persze pontosan nem térnek ki rá!

  18. Szerintem bármelyik apple storba beviheted!Nekem az a bajom ,hogy utazok és sose vagyok 1 napnál tovább egy városba egy helyen sajnos.

  19. Fehívjátok

  20. Az én telefonomon még nem jött elő. De tuti földhöz csapom ha valami baja lesz. Kötöttem rá vandalizmus biztosítást is. A gari lejárt múlt hónapban. Én nem cicázok az Appleel 2-3 hétig.

  21. Csak 1 éven belül adhatja le bármelyik üzletben vagy országban !

  22. AppleCare ; 06 80 983 435

  23. JagBP köszi az infót,mert hasznos volt! 😉 Viszont sajnos én szerintem ezt akkor is beszívtam, mert hajón dolgozok,még pedig abban az országban , ahol vettem a telt (Német) és 1 napnál sosem vagyunk tovább egy városban sajnos.Készülék csere 2-3 hét nem?

  24. Krisztián ; azt nem tudom.

  25. Nekem még az is jólenne pl, ha lenne olyan lehetőség, hiszen ha új telefonra cserélik a telefont gariba, akkor pl ráfizetéssel a most megjelenő 7-est hoznám el! 😀

  26. Idáig minden iphont meg vettem 2 évente (3,4,5,6) és volt persze samu s4, not4 ,s6 (többet samut sose! ) De azért az iphone telefonok megbízhatóak voltak.Jó lenne ha lenne ilyen lehetőség hogy ilyen formába beugrana egy 7-es iphone , ha már ilyen hűséges vásárlója vagyok az applenek 😀

  27. Elkeseredni akkor sem fogok, olvastam , hogy ez a kijelző próbléma kiküszöbőlése, orvosolható egy fémlappal.Lehet kamu lehet nem, de ha nem sikerül sztórba vinnem a telt, akkor magánba orvosolom a problémát

  28. Nekem két éves a telóm se egyáltalán nincs vele probléma iP6.

  29. @jagBp: Pontosan a következő a helyzet: A gyártónak (jelen esetben az Applenek) 1 év jótállást kell adnia. A második évben a kereskedő (a bolt, ahol vetted) szavatosságot biztosít, ami annyit, ezt írja elő a törvény. Ebben az esetben viszont neked kell bizonyítanod, hogy gyártási hiba volt. Viszont a gyakorlatban, ha az Applenél vagy APR-nél vetted, akkor a második évben is gyakorlatilag jótállási jogaid vannak, mert rugalmasan állnak a helyzethez. Ha szolgáltatónál vetted, hozzájuk kell vinned, és lehet reklamálni, de sok esetben 3-4 hierarchia szinttel az eladó feletti embert kell kérned, hogy érvényre juttasd a követelésed, mert az eladó elhajt a francba azzal a szöveggel, hogy “csak 1 év van rá”. Ha viszont az árukeresőről és társairól választott OkosGSM üzletekből van a készülék, akkor cumi van, mert maximum egy jelöletlen sírhelyet kapsz nem új telefont.

  30. @ef-dani: Ez igaz!
    De csak sajnos addig, amíg magánszemélyként vetted. Mióta változott a PTK, a szavatosság már nem jár cégnévre kért ÁFÁs számla esetén, mivel a gazdasági társaság nem fogyasztó. A szavatosság pedig csak a fogyasztónak jár. Sajnos, tudom.

  31. Ha elismeri a hibát gari lejárta utána is megcsinálják ingyen?

  32. Ef-Dani ; én nem mondtam, hogy új telefont kapna bár ki is…
    Viszont nekem volt már, hogy 3 hónap után a wi-fi felmondta a szolgálatot és az Apple kicserélte.
    Az tuti , hogy nem lesz olyan , hogy valakinek rossz az iPhone 6 és kapni fog helyette egy i7-et…
    Egyébként nekem van egy olyan gyanúm , hogy amikor cseréli az Apple úgymond új készülékre az valójában nem is új , hanem a hibás keszilékeket ujra tuningolják és azt adják oda ..,

  33. Ja és persze ez van a biztosított keszulékeknél is. Pl a telekomnál kapsz egy úgymond új telefont de pl doboza nincs …, az egyik ismerősöm akkor nézett nagyot amikor otthon észrevette , hogy az új csere készülék tele van ír kontaktokkal ….

  34. Emberek jo telefon az iPhone / kivéve az i6 / és jo cuccokat csinál az Apple de gondolkodjon már mindenki egy kicsit … A profit a lényeg a többi csak körítés .

  35. Tudjátok az újrahasznosításban az Apple élen jár 🙂

  36. @jagBp: Nem 7-et kap, hanem 6-ot…. De újat. Ugyanarról a futószalagról jön le mint a rendes, csak másik (egy sima vékony, fehér) dobozba teszik. Ebből adódóan nem lesznek rajta ír kontaktok…

  37. Sziasztok!

    Én iPhone 6s Plus vásárlás előtt állok, de picit eltántorított ez a sok kijelző hiba.
    Ezek az érintésvezérlő IC-k változtak az i6 és i6s között? Vagy várható itt is, hogy hamarosan kibukik a hiba?

  38. laby: ez a hiba valszeg i6s eseten nincs mert valtoztattak a dolgon.

    ha tenyleg sok i6 behal abbol kis balhe lesz, mert nagyon sok i6 van hasznalatban… tobb mint 6s az tuti… attol fugg persze summantottak e valamit es csak regebbi szeriakat erint. takatanak is vissza kellett hivnia nemreg 1 milla legzsakot/autot.

  39. az eddigi felsorolt hibak azert nem
    jarnak alaplapcserevel mint ez, es akkor mar a touchid is cseres…

  40. Valaki meg tudja mondani, hogy az Iphone SE-ben is ugyan ez-e az érintésvezérlő IC?
    Mert ha igen, akkor gondolom ott is jelentkezhet ez a hiba 1-2 év múlva…
    Valakinek van erről infoja?

    Köszi! 🙂

  41. @asdabasd: igen, igen (itthon csak a csere játszik /gari alatt/)

  42. @iRon242:ez is használ (de /sokszor/ csak időlegesen)

  43. Üdv! I6s nel a jobb felso sarokban kicsit kijjebb van a kijelzo, mint a masik harom sarokban, ha megnyomom latszik is hogy fel-le mozog. Gyartasi hiba lehet ez? Vagy nyomja az akku fel? ????

  44. Srácok erről amit beszéltek “hogy +1 év akkor is van eu szabály miatt” valaki nem tudja hol van ez?
    Mert bemehetek én a telenorba és verhetem az asztalt hogy “neten mondták” semmi alap nélkül nem tudom bizonyítani.
    Illetve gondolom 6ker westend be lévő boltba is hiába vinném nem csinálnák meg ingyen ha már lejárt a garancia + lehet gyári hibás amíg az apple nem ismeri el addig nem cserélik/javítják.

    Szerintetek mit tegyek?

  45. Azért ez egyre kellemetlenebb ; most jelent meg egy felmérés és az Apple telefonok visszaestek a meghibásodási “ranglistán” , köszönhető az i6 és i6S keszulekekenek…, ezeket a készülékeket vitték legtöbbször szervizbe az elmúlt negyed vagy félévben , tehát a 6S -el is van valami 🙁

  46. Nálam is probléma pff

    ime video:

    https://youtu.be/IDJgato4va8

    Apple szervizbe!!

    vásároltam 2014.11.18. 🙁 garancia van még? 1év+1év?

  47. @aiminet: egy gyártási hibából eredő probléma esetén teljesen mindegy, hogy hol vásároltad. nem lesz eredendően jobb minőségű egy termék attól, hogy szaküzletben vásároltad.

    legjobb tudomásom szerint a garancia 1 év, a szavatosság magánszemély részére további 1 év. ha a számla magánszemély nevére készült, akkor igénybe vehető a szavatosság. cégre kiállított számlára ez nem érvényes. http://szifon.com/2012/12/27/gyakori-kerdesek-hogyan-ellenorizheto-egy-apple-eszkoz-garanciaja/

    vedd fel a kapcsolatot az Apple-lel vagy egy hivatalos szervizpartnerrel: http://apple.com/hu/contact

  48. Neked hol kattogott? Mert nekem es sokaknak oldalt szokott bal lent amit aligha old meg az also csavarok huzogatasa. Tapasztalatbol beszelek, ezzel foglalkozok. Garancian tul altalaban az iPhone 6S en levo ragasztohoz hasonlo modon rogzitjuk.

  49. Szorol szora pontosan igy tudtam en is. Utana kerdeztem, es tenyleg igy van. Plusz vittem is mar be telot masik boltba de ket even belul maganszemely szamlaval. Elfogadtak. *Confirmed

  50. Sziasztok! Lassan két éve 2014-11.22-én vásároltam az iPhone 6 Plus készülékemet az iStyle-ban. A két éves garanciába belefér a készülék csere?. A probléma a következő lassan két hónapja kezdete el a nem érzékelem a dolgokat. Képernyő lezár és újra felnyit általában megoldotta. Semmi más se új szoftver se új készüléknek beállítva az új szoftver után. Valószínűleg az én készülékem is beletartozik abba a meghibásodásba amit még nem ismert el az Apple. Ma már reggel meg már teljesen önállő életet él és a kijelzőm tetszés szerint azt nyit meg amit akar nyomogat össze vissza.

    https://www.youtube.com/watch?v=W1QoKecFJD4

  51. @aiminet: Mennyi idős volt a készülék és mennyi garancia volt még rajta?

  52. @Albert Parti: Telekom készülékem vásároltam 2014.11.18.

  53. @Albert Parti: láttam, akkor vinni kell apple szervizbe.

  54. Leadtam a szervízbe és 11 napra kaptam egy új készüléket!


Add a Comment