Idén is szeptember 9-én lesz az Apple új iPhone eseménye?

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mondanám, hogy meglepett, de nem. A BuzzFeed információ szerint az Apple soron következő eseménye szeptember 9-én lesz.

Tim-Cook-on-stage

Az elmúlt 2-3 évben szinte napra pontosan ekkor volt az iPhone esemény, így ezt nem nehéz megjósolni. Jelenleg talán nem is az iPhone miatt érdekes ez, hanem inkább az Apple TV vagy egyéb hardverek miatt. Na de nézzük, mire számíthatunk szeptemberben.

Egyrészt nyilván az iPhone 6s-re és iPhone 6s Plus-ra. A készülékek külsőre nem fognak változni, vagy csak nagyon kicsit, legalábbis az eddigi tapasztalatok alapján. Természetesen kapunk gyorsabb processzort, jobb kamerát, amiről már itt írtunk bővebben: iPhone 6s hardver újdonságok: frissített NFC, 16GB alap tárkapacitás, kevesebb chip, méretbeli tuningok.

Az iPhone készülékekkel érkezik az új szoftver az iOS 9. Erről az alábbi cikkeinket érdemes elolvasnotok:

13188300375_e822b70341_b

Szerintünk az iPhone eseményen nem lesz iPad bemutató, azt mindenképp egy másikra tervezi az Apple, de ugyancsak ősszel lesz. Azonban one more thing-ként bemutathatják az új Apple TV-t: Szeptemberben érkezhet az új Apple TV?

Ti mit gondoltok, mit kapunk szeptember 9-én? Szavazz, több válasz is megadható:

Te mire számítasz szeptember 9-i eseményen?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Ez egy baromság,…mire szavazok? Egyre lehet 🙁 99 % , hogy lesz iPhone 6s, ios9 os x , es eddig ez nem volt a Apple watch szoftver. A többit akar nevezhetjük látogatásnak is…., vagy-vagy.

  2. Gyanitom, hogy az A9-el erkezo 6s-ek mellett nem mutatnak be aznap meg A9X-es iPad Prot. Velhetoen az iPad Pro A9X-el erkezik majd, mert ha mini megkapja az A8X-et nem engedhetik meg, hogy a teszteken veletlelnul az A8X jobban szerepeljen mint egy A9-el osszeallitott Pro. Ha tehat A9X-el jon, akkor pedig nem hinnem, hogy egy esemenyen vonultatjak fel az A9-es 6s iPhoneokkal. Igy iPad Pro marad kesobbre…

    Ez az "A" teoria

  3. Igen , es ugye minden évben októberben szokták bemutatni az új ipad-et, igaz ha tényleg lesz pro változat akkor ezért kb.20 % esélyt adhatunk neki … de talán még ennyit sem, mivel akkor mit mutatnának be októberben .

  4. @robit: Vagy tartanak most egy nagy őszi keynoteot, ahol bemutatják az új iPhoneokat, iPadeket és Maceket. Háromnegyed órán keresztül azért nehét twiceasfastozni meg forcetouchozni.

    Én egyébként tartok tőle, hogy szeptember közepén jön az új iPhonenal nem csak az új iOS, de az új OS X is. Pedig nagyon nem kéne még, igaz az iOS még annyira sem áll jól.

  5. ef-dani: miert mi a problemad a programokkal? az elcapitannal nem volt gondom de most mar a 6-ik betanal eleg jo a bootolas is.. iOS9 beta5 is fogyasztasban szuper, nincs akadas ilyesmi.. egetrengeto dolgokat mar ezek melle nem hiszem hogy tesznek, hiszen a betanak a lenyege hogy a nagy ujdonsagokat kiteszteljek es keszre csiszoljak…

  6. @kchris: Bootolás nem érdekel, havonta egyszer ha kikapcsolom a gépet. Problémáim valószínűleg nagy vonalakban ugyanazok, mint neked. Nem hiszem, hogy nem látod a strandlabdát folyamatosan, nem omlanak össze a programjaid. Mondjuk én tényleg tesztelem, amikor direkt hibát keresek, azokból már több, mint 100-at küldtem be. A két konkréta példa egyszerű használat közben jön elő.

    @diario: Semennyire. Konkrétan szarabb, mint a legelső.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!