fbpx Skip to content

Az idei WWDC-n bemutatott iOS 9 első fejlesztői béta verziójáról Jadeye kolléga már beszámolt nektek, azonban mivel ő elsősorban az iPhone készülékekre fókuszált, most szeretném nektek bemutatni, hogy milyen újdonságokra számíthatunk szeptembertől, mint iPad felhasználók.

image_large_2x

Az iOS 9 végre elhozza az iPad számára a “következő generációs PC” korszakot, ahelyett, hogy csak egyszerűen azt az érzést keltené bennünk, hogy egy nagyobb méretű iPhone készüléket használunk.

Az Apple is látja, hogy az elmúlt negyedévekben egyre jobban csökken az iPad eladások száma, az iPhone 6 Plus megjelenése óta, pedig egyenesen zuhannak ezek a számok. Ennek egészen egyszerű az oka: az iPad nem ad olyan extra funkciót, amit ne tudnál elvégezni a zsebedben lapuló iPhone készülékeddel. A nagy kijelzőméret és az akkumulátor élettartalma, ez minden, amit a mai napig az iPad fel tud mutatni a felhasználók számára.

image_large_2x-2

Az iOS 9 megjelenése után azonban pontosan ez fog gyökereiben megváltozni, hiszen az iOS 9 egyetlen és legfőbb célja az iPad esetén nem más, mint hogy az adott munkát a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban el tudjuk végezni.

Slide Over nézet

A Slide Over nézet segítségével anélkül tudunk új alkalmazásokat megnyitni, hogy a jelenlegit el kellene hagynunk. Ez egy kicsit trükkös megfogalmazás, hiszen ezen a ponton még mindig nem beszélhetünk igazi “multitasking” funkcióról, hiszen az aktuálisan megnyitott alkalmazás inaktívvá teszi a háttérben futót, viszont már így is fényévekkel gyorsulhat a produktivitásunk számtalan élethelyzetben.

image_large_2x-3

Ez a nézet tökéletes arra, hogy miközben éppen böngészünk, gyorsan feljegyezzünk valamit a naptárunkba, vagy éppen válaszoljunk egy beérkező emailre anélkül, hogy a Safarit bármikor el kellene hagynunk.

Photo 11-06-15 19 00 39

A Slide Over nézet aktiválásához nem kell mást tennünk, csak a kijelző széléről jobbról elcsúsztatni az ujjunkat, mint ahogyan azt az Értesítési központ esetén fentről, a Vezérlőközpont esetén lentről már megszokhattuk. Ez a funkció elérhető lesz egészen az iPad 2 készülékektől felfelé az összes iPaden, amelyen az iOS 9 futni fog.

A Slide Over és Split View nézet jelenleg még csak a gyári Apple alkalmazások (iMessage, Naptár, Mail, Fotók, Videók, Óra, iBooks, Jegyzetek, stb.) esetén érhetőek el, de valószínűleg amint a fejlesztők is frissítik az alkalmazásaikat, úgy fokozatosan elérhető lesz olyan appok esetén is, mint a Facebook Messenger, Twitter, Skype vagy akár a YouTube.

Split View nézet

A Split View az a nézet, amelyet már igazi “multitaskingnak” lehet tekinteni, hiszen két különböző alkalmazást párhuzamosan és egyszerre tudunk használni. Tehát ha egyszerre szeretnénk böngészni és szöveget szerkeszteni anélkül, hogy bármelyik alkalmazás inaktívvá válna, akkor erre a funkcióra van szükségünk.

image_large_2x-4

A Split View esetén még azt is eldönthetjük, hogy fele-fele vagy 30–70 százalékos arányban szeretnénk megosztani a kijelzőt a két alkalmazás között.

A funkció egyetlen hatalmas hátránya, hogy a jelenlegi állás szerint kizárólag csak az iPad Air 2 (és újabb) készülékeken lesz elérhető, hiszen a többi iPad nem rendelkezik olyan adottságokkal, amely gördülékenyen tudná kivitelezni ezt a funkciót.

Picture in Picture mód

A Picture in Picture mód azonban már szintén minden iPad esetén elérhető lesz az iPad 2-től kezdve. Ez lehetővé teszi, hogy ha a Safariban, FaceTime közben, vagy a gyári Videók alkalmazásban elindítva egy filmet, megnyomjuk a Home gombot, akkor a videó tovább folytatódik a képernyőnk egy adott sarkában, amit már szabadon mozgathatunk bárhová, miközben tovább dolgozunk.

image_large_2x-5

Ha szeretnénk sorozatot nézni miközben a barátainkkal beszélgetünk, vagy nem szeretjük, hogy a FaceTime videóhívások esetén mindig megáll a kép, miközben alkalmazást váltunk, nagyon szeretni fogjuk ezt a funkciót.

Új billentyűzet

Végül, de nem utolsó sorban pedig ejtsünk még néhány szót az új billentyűzetről.

Én eddig is meglehetősen elégedett voltam az iPad billentyűzetével, azonban az iOS 9-nek sikerült az elvárásaimat egy teljesen más szintre emelnie.

image_large_2x-6

Mostantól az olyan fontos eszközökhöz, mint a kivágás, másolás és beillesztés állandóan hozzáférünk egyetlen érintéssel, valamint alkalmazásfüggően kapunk opciókat a szövegformázáshoz, illetve a csatolmányok hozzáadásához is abban az esetben, ha például egy emailt fogalmazunk.

image_large_2x-7

Ez azonban mind csak apróság a szövegkijelöléshez képest. Tény, hogy az iOS esetén sosem tudtunk normálisan és kényelmesen kijelölni, ami igencsak egy idegtépő folyamat volt, ha valaki próbált már iPaden dolgozni. Innentől azonban csak elég két ujjal megérintenünk a virtuális billentyűzetünket, és máris egy trackpadként funkciónál az, tehát szinte ugyanolyan könnyedén tudunk szöveget kijelölni mint bármelyik számítógép esetén. Számomra egyértelműen ez lett az iOS 9 leginnovatívabb újítása a hétköznapjaim során. (Ez a funkció egyébként nem csak iPaden, de iPhone-on is elérhető.)

image_large_2x-8

Azoknak pedig, akik külső billentyűzetet használnak a gyorsabb gépelés érdekében, külön jó hír lesz az alkalmazásváltó funkció, ami gyakorlatilag pont ugyanúgy működik, mint a Mac esetén.

Összességében elmondhatjuk tehát, hogy lassan az iPad kezd valóban azzá az eszközzé válni, amire Steve Jobs az első generációs iPad 2010-es bemutatásakor, a “Post-PC” korszak előfutáraként gondolt. Erre azonban nem kevesebbet, mint 5 évet vártunk. Továbbá az új funkciók egyre inkább kezdik igényelni a még nagyobb kijelző területet, amik még inkább erősítik az iPad Pro érkezéséről szóló pletykákat.

Saját véleményem szerint az iPad még így sem tud felérni egy Mac által nyújtott produktivitási szinthez még akkor sem, ha csak egy egyszerű szövegszerkesztést és böngészést nézünk, az azonban mindenképp jó hír, hogy végre nem ugyanazt tudja az iPad is, mint az iPhone készülékem.

Olvasd el a hozzászólásokat is

16 Comments

  1. “A Picture in Picture mód … elérhető lesz az iPad 2-től kezdve” iPad mini-n nem működik. iPad 2-től fog működni biztos?

  2. Jó cikk, köszönet! Jól értem, hogy a két nézet (Slide Over és Split View) közül melyiket használom, azt tulajdonképpen a készülékem „dönti” el azzal, hogy milyen „évjáratú”?

  3. Van még jó pár dolog, ami elkéne az iPadbe. De az irány jó. Örömteli, hogy nem akarnak az iPadből iPhonet és az iPhoneból iPadet csinálni. Kár, hogy erre 5 évet kellett várni.

  4. Sziasztok! Facebook Messenger is müüködhet a Split view-ban?

  5. Ef-dani:
    “Kár, hogy erre 5 évet kellett várni.”

    Pontosan. Előbb is copy-zhatták volna… 😀

  6. @AppleFan: jah csak akkor szar lett volna. Nem véletlen érhető el most. Most elég a 2GB memória hozzá és most elég a hardver ahhoz hogy megfelelően működjön.

  7. @AppleFan: Mondjuk a split screen amit copyztak, szerintem pont baromság még 10″-on is úgy, hogy nincs drag and drop. De azt meg megoldhatnák fullscreenben is, ahogy OS X-en is működik. Ami tényleg marha jó az az amit a billentyűzettel csinaltak, hogy trackpadet csinálhatok belőle, gyorsan elérem a formázást, másolást, beillesztést. A külső billentyűzéttel az alkalmazásváltó is izgalmas, bár tény, hogy baromi kényelmetlen előre tapicskolva dolgozni így egér támogatás nélkül.

    Egyébként Mailben a csatolmány hogyan működik? Hozzátudok adni egy Numbers táblát meg egy pdf-et vagy ez az Apple szerint még mindig úri huncutság és lehet fotót meg videót csatolni?

  8. tehat ( ha a skype is frissiti az appjat ) tudunk majd ugy skypeolni, hogy nem akad meg a kep, ha kilepek a videohivasbol, raadasul kis ablakban meg lathatom is a masikat? ezt nagyon idoszeru lenne mar megcsinalni, par 10ezres droid tablak tudjak mar… :@

  9. Ha lenne iPad Pro és lehetne egeret és monitort csatlakoztatni hozzá biztosan vennék. 🙂

  10. En leginkabb meg a magyar nyelvu billentyuzetet hianyolom az airbol. Egyszeruen nincs turelmem hosszan nyomogatott betukkel irkalni. A swypeot letoltottem, azt hallottam az magyar kiosztas, de nem….
    Vagy csak en nem vagyok kepben, es van magyar kiosztas?

  11. @BoRRoNeo: az értékeléseket is nézted?

  12. Nem mondom, hogy rossz, csak nem tul eredeti otletek. Inkább jobb későn, mint soha feelingem van. Apropo split screen ha összehajtható is lenne, az már laptop.

  13. egészen tetszetősek ezek az újítások, jó az irány, már csak azt kéne megoldani hogy minden alkalmazás egy közös könyvtárból férjen hozzá a fájlokhoz, mert ami most van az gyalázat…eléggé bonyolultá teszi azoknak az életét akik nem csak játszanak meg facebookoznának
    ha ezt megoldanák egy kifogástalan tabletet kapnánk ami valóban jó munkára és szórakozásra is

  14. iPad Mini 1. Nálam se megy semmiféle Split over, meg semmi se 🙁

  15. Több külföldi fórumon azt olvasom, hogy a slide over csak iPad Mini 2 és felette működik. Szerintem elírtátok a cikk-ben.


Add a Comment