fbpx Skip to content

Bő öt héttel az iOS 8.1 megjelenése után, egy béta verziót követően az Apple pár perce elérhetővé is tette az iOS 8.1.1-et, ami több apró módosítást tartalmaz, és persze különböző hibák javításait is, külön kiemelve az iPad 2-t és az iPhone 4s-t.

iOS8.1.1

De lássuk az újdonságokat.

Újdonságok

A hivatalos információkban az Apple a következőket írja:

  • Ez a kiadás többek közt hibajavításokat, megnövelt stabilitást és a teljesítmény fejlesztéseit tartalmazza iPad 2 és iPhone 4s számára.

Jailbreak?

Az iOS 8.1.1 beta 1 már bezárta a Pangu új változata által kihasznált hibát, így a most megjelent 8.1.1 sem jailbreakelhető egyelőre.

A jailbreaket készítő csapatok oldalait is összeszedtük már korábban, így ha ezeken az oldalakon kívülről érkezik valami jailbreakkel kapcsolatos hír, azt szinte minden esetben figyelmen kívül lehet hagyni – ha meg egy állítólagos jailbreak letöltéséhez előbb valami survey-t kell kitölteni, vagy végrehajtani valami ajánlatot, akkor az minden esetben átverés. Mielőtt tehát beugrana bárki is ezeknek, ezt a cikkünket érdemes elolvasni: Gyakori kérdések: melyek a jailbreaket fejlesztő csapatok hivatalos oldalai?

SHSH

Mivel az iPhone 4s-től kezdődően technikai okokból jelenleg nincs lehetőség az SHSH-k felhasználására, így a TinyUmbrella már nem is tölti le azokat az ilyen készülékekhez. Hogy erre egyáltalán lesz-e később lehetőség, azt jelenleg nem lehet tudni. Ha valaki nem akar frissíteni, akkor vigyázzon a készülékére, és ha az felajánlja a frissítést, akkor azt ne fogadja el, vagy ha az iTunes tesz így, ott is nyomjon mégsemet, az esetleg a készülékre letöltött OTA frissítési csomag pedig már törölhető, ha sok helyet foglal. Magától egyetlen készülék sem frissül.

Az SHSH-król és azok fontosságáról, valamint a TinyUmbrelláról itt írtunk korábban: Mi az az SHSH, és hogyan működik a TinyUmbrella?

Letöltés

Ha valaki szeretné lementeni a 8.1 IPSW fájlját, az az alábbi linkekről teheti meg:

Olvasd el a hozzászólásokat is

122 Comments

  1. iPhone 5 esetén érezhetően gyorsabb, mint a 8.1!

  2. Ezt kifejtenéd bővebben? Csak azért vagyok erre kíváncsi, mert nekem 8.1 alatt sincs problémám a sebességgel. Neked volt?

  3. Nekem eleve az elöző is lasitja az i pad r em , már visza sirom az ios 7 et. Északa azt álmodom néha hogy még az van . Ezt meg már nem akkarom fel rakni nehogy még gázabb legyen . Tippek?

  4. Van a családban egy két 4s , szóval kiváncsi leszek rá ! Addig is várom más 4s userek tapasztalatait

  5. Én meg nem látom a frissitest (iPhone 6 )

  6. @Barracuda: a bekapcsolási idő gyorsabb lett, gördülékenyebb a beállítások és néhány másik alkalmazás, hajszálnyival de érezhetően. Nekem sem volt eddig semmi problémám a 8.1-el, kivéve az elforgatási problémák, amik pl YouTube app-nál jönnek elő amikor közben értesítést kapok. Remélem megoldották.

  7. Nekem 4s em van.8.1.1 béta van rajta.sokat segített rajta!föleg a bejövő hívánál is,sokkal gyorsabb a telcsi!

  8. Ipad mini a 8.0 óta egy kalap sz@r! Nem akarom elhinni hogy ők nem tesztelik mielőtt kiadják az új rendszereket…

  9. @cadar: Igen az en iPad minim is szornyu lett sajnos… Meglatjuk mit segit ez a frissites.

  10. Nem is bánom, nagyon ráfaragtam a sima 8.1-el 4S tulaj vagyok. Remélem jobb lesz és akkor én be is fejeztem a tovább frissítgetést. 🙂

  11. es a 10.10.1 is kint van

  12. @anduska:
    Hála istennek! 😀 Az idegbaj kerülgetett mikor fel kellett venni a telefont 😀

  13. Iphone 6 ra felment.. Es nincs azóta hálózat.. Fel órája kb valaki tapasztalja ugyanezt ? Remelem megint bele szaladtak almáék valami tutiba:(

  14. @Norbert Horváth: Köszi! Én egyedül akkor tapasztalok lassú reakciót 8.1 alatt, amikor hívnak. Miután felvettem, elég lassan vált a képernyő.

  15. davesiquestions@: Nekem ipad air-en eleve 7.1.2 volt, (gyárilag) aztán feltettem a 8.1-et és látványos gyorsulást tapasztaltam! Szóval nem értem…

  16. @Csilla Nagy: Lecsökkent kb 3 mp re a hívás felvétel.Az tűrhető szerintem. 😀

  17. Felraktam Iphone 6-ra OTA és minden okés. Kicsit gyorsabban indul pár program.

  18. iPad mini 2-n / Air 1-en van valakinek tapasztalata?
    Nekem most mini 2-n 8.1 van. Nem rossz, de van egy pár idegesítő bug, multitasking mozdulatok például nem mindig szeretnek működni…

  19. @solarenqu: Rakd fel restore újra vagy visszaáálítási módban. Kikapcsolva hosszan benyomva a középső gombot teljes restore. Nálam OTA ment fel és nincs semmi hiba.

  20. Hali mimdenkinek.
    Egy buta kérdés.
    OTA-n frissíthetek?Még nem frissítettem így soha.Valami baj lehet belőle?Ha pl esetleg majd kijön a 8.1.2,azt esetleg ugyan úgy fel tudom telepíteni a gépen,zökkenőmentesen?Vagy utána mindig OTA-n kell?
    Bocs a buta kérdésért.

  21. Sziasztok.
    A beta megjelenése óta fennt van a 8.1.1 az iphone 4s emen. Volt lehetőségem összehasonlítani 2 db másik iphone 4s el amin 8.1 futott. Eredmény a nagy büdös semmi. Ugyanaz, ugyanolyan gyors vagy ugyanolyan lassú kinek mi tetszik jobban. Azért azt el kell hogy mondjam hogy én alig vettem észre lassulást az ios7 hez képest. Ami meg lassította mint a multitaskingon a telefonálás opció azt kikapcsoltam.
    A gond az ipad 2 nél van.
    Érezhetően gyorsabb az ipad en a 8.1.1, ezt pedig egy másik ipad 2 ios 7 el hasonlítottam össze – és közel sem olyan gyors ez a rendszer mint a régi. Aki teheti ne frissítsen ios7 ről ipad 2 őt! iphone 4s szerintem rendben van

  22. @Zabolai: Rakd nyugodtan! Bármikor, bárhogyan frissíthetsz.

  23. @Jerome: Kicsit képzavar amit írtam. Lényeg ipad 2 -őn 8.1.1 gyorsabb a 8.1 nél de sokkal lassabb mint az ios7.

  24. @anduska:
    Hurrá!!! 😀

  25. @Zabolai: Elvileg az OTA és az iTunes frissítés között nincs különbség, az OTA a módosításokat tölti le, és a rendszer “lemásolt” verzióját írja felül, azt meg rámásolja az eredetire, az iTunes frissítés a teljes IPSW-t letölti és telepíti. A jailbreak-ek valamiért mégsem szeretik az OTA frissített készülékeket, és az iOS 8.0.1 esetén is anno a hiba csak OTA frissített készülékeken volt jelen, szóval valami apró eltérés azért biztosan van.

  26. Nyugodtan frissíthetsz OTA-n, vagy gépen is!

  27. i5s jelentos gyorsulas

  28. Köszönöm mindenkinek!Túl vagyok az OTA frissítésen.Semmi gond nem volt vele.
    A jailbreak-kel kapcsolatban,ha jön ki rá,előtte gépen újrarakom a szoftvert és kész!

  29. Kommentemre 50 perce azt irja, hogy moderalasra var… azert ezt indokolatlanul hosszu idonek tartom

  30. i5-ön nem lett gyorsabb, de az animációk sokkal gördülékenyebbek, az appok is simábban futnak. Az akksi gyorsabban merül úgy néz ki,(%/ perc az eddigiekhez hasonlítva) de majd egy teljes feltöltés után kiderül, remélhetőleg visszaáll a normál ütemre.

  31. En outlook.com nevjegyzekeben szoktam felvinni a telefon szamokat ami osszeszinkronizal a iphone-al. A frissites ota valami nagy gebasz van nem azt a szamot hivja amit kikeresek a telefonkonyvbol.
    Pl :hivom a pistat es a reninel cseng ki a telo. Eddig 5 hivasom ment félre ez miatt….uzeneteim tobbszor nem lettek elkuldve.
    Telefon iphone5 ,telekom

  32. Én azt vettem észre hogy minden normál(telefonos) frissítés után 1-2 feltöltés – lemerülés erejéig gyorsan merül a teló és cak utána áll be a rendes fogyasztásra – ugyan ez igaz a (home gomb+ bekapcs gomb) kombinációs ujra inditás után is.

  33. boki1981
    Miért nem az iCloudba mented?
    Nekem még soha semmi gondom nem volt vele.

  34. @diario
    “i5s jelentos gyorsulas”
    Gondolom a 8.1-hez képest?
    És a 7.1.2-höz képest milyen 5s-en?

  35. Már a szoftverfrissitésnél keveri a szavakat: "kb. 2 minuter van hátra." ( a telom svéd és magyar nyelven van használva)
    Jól kezdődik… :DD

  36. Meglett a frissítés, hívás fogadásnál már nem kapok agyvérzést. A többivel nincs/nem is volt gondom.

  37. Ipad mini eredmenyre en is kivancsi vagyok. 🙂

  38. Aki frissített az beírná azt is, hogy a frissítés után hogy alakul a készülék kapacitása? Elsődlegesen 16 és 32-es iPad Air/Mini Retina esetén, de más típusnál és érdekes lehet!

    Beállítások / Infó / Kapacitás

    Köszi!

  39. Zabolai: a céges levelezés csak outookal kompatibilis.kb 1500 névjegyet kene szinkronizalni. Nemcsak a nevet meg a telefonszamokat kell szinkronizalni hanem cimeket is. Illetve androidos telot is hasznalok androidos tablettel es csak igy tudom megoldani a szinkronizalast.eddig tokeletessen mukodott minden !

  40. Nagyb@ : akkor ugy mindom higy miodta a nyolc van s szafariba nézek vidit és bezárom még kb egy oercig megy az audio . Egy csomo játék kilép elinditásnál ijenek

  41. 5s es nem reagál a messenger küldés gombja.

  42. Frissítettem i5 iOS 8.1-ről OTA 8.1.1-re.
    Ami nekem gond volt a 8.1-el.(Tiszta Restore volt!,semmi mentés visszaállítás,beállítva új készülék ként.)
    Zárolt képernyőnél ha a fényképezést nyitottam meg kissé szaggatott.
    A bejövő hívásnál a szokásos 2 mp-es késés is megvolt.
    Néha ha megnyitottam dolgokat(beállítás,appok,mappák,stb)volt egy minimális szaggatás.

    Ezek a hibák talán eltűntek,de a 8.1-nél 2-3 nap használat után jöttek elő.
    Szóval messzire menő következtetéseket nem akarok levonni,reméljük jobb lett a rendszer.
    A hívás fogadást kipróbáltam,talán felére csökkent a kapcsolási idő……”talán”!!!

  43. @farkas63: Gyorsabb, stabilabb lett! Sokkal gördülékenyebben fut minden, egyedül safarinál érzem még mindig a lassulást 7-hez képest. OTA frissítés, 1.5 óra használat

  44. @roLLka: ez a 8.0 óta minden esetben így van, ha más a regionális beállítás, mint a telefonon használt nyelv. például a készüléket angolul használva, de a regionális beállításokat magyarra állítva “about 3 perc remaining” lesz.

  45. 5S – én kicsit gyorsabb tényleg, gördülékenyebb … OTA-n jött le semmi probléma nem volt

  46. Bezarta mar az apple az ablakot az elozo (8.1) verzional?

  47. Sziasztok!

    Ipad 2-t lefrissítettem, de továbbra is szaggat néha (pl.: programok közötti váltásnál) . Másnál is van ilyen probléma?

  48. @tattu: elvileg még nem, de ez bármikor megváltozhat. ha eddig nem tetted fel a 8.1-et, akkor mihamarabb tedd meg.

  49. Eddig a 8.1 volt és most a 8.1.1-el is szaggat. Talán kevésbé mint a 8.1-el.

  50. Hali.Nekem olyan kérdésem lenne,hogy IPad minin másnak is csinál olyat IOS 8.1-en,hogy magától belépked programokba,plusz a Home Screen-en magától váltogatja az oldalakat??

  51. twingo@: 8.1 hez képest lett jobb, de már adja a 7.1.2 feelinget ha nem jobbat

  52. Egy bug azért csak benne maradt… Ha több program van megnyitva és két újjal “lököm ki” a programokat, egy időről időre bent ragad… Ismét “fel pöccintésre” persze bezárja, de azért na… Amúgy ez a hiva a 7-es verzióban is benne volt egy ideig, de ott aztán javították. Most mi van? Régi mentésből dolgoztak a frissítés készítésekor? 🙂

  53. Iphone 4s telefonomat a 8.1 kinyírta . Napi 3x újraindult , akku drasztikus merülése akadozós és kiugrál az alkalmazásokból . Bejövő hívás agyrém !!! A 8.1.1 nagyából ugyanez , nem változott , csak én szerettem volna azt hinni .

  54. Ipad air 1 jól működik , eddig is jó volt 7.1.2-n , most 8.1.1-en ugyanolyan .

  55. iPhone 4S 8.1-ről frissítve:
    – akku mintha kevésbé merülne
    – minden app gyorsabban indul, animációk folyamatosak
    – még mindig beszaggat néha
    – időjárás app sokat gyorsult, telefon appon nem veszem észre a változást
    – 7.1.2-től viszont még mindig messze van sajnos, 6.1-től meg mégjobban

  56. Restore utan ipad 2 nagyon jo lett!

  57. Igen próbáltam . Semmit nem raktam rá vissza csak a telefonszámokat .

  58. Minden fasza

  59. Kb 40 perce böngészem és olvasom a Szifont. Ezalatt 80-ról 24%- ra csökkent az akku. Chrome nem fordít (szerver hibája miatt). Edidg ennyit tapasztaltam. 5S új.

  60. Frissítés után gyorsabb lett a telefon, a bejövő hívás animáció most már rendben van. Appok elindulnak – fagyás nem volt – betöltési és app indulási idő szerintem u.a. Aksi időről csak később merek nyilatkozni, mindenesetre 3 hónapja cseréltem aksit és nap végére 60% on volt tegnap ( csak telefonálok és levelet olvasok mostanában ) – frissítés után nem vettem észre drasztikus csökkenést. 4S 32GB T-Mobil függő

  61. @Jadeye: már bocs, de meddig akarod hitegetni magad a tiszta restore dologgal? 😀

  62. @gabor.: elhiszem, hogy jó és megoldja a problémát. DE csak addig amíg fel nem töltjük a telefont újra adatokkal. utána ugyan úgy lefog lassulni!!! ha meg nem teszünk rá semmit akkor ennyi erővel vehetünk egy buta phone-t is, mert ha nem tehetünk rá zenéket, videókat, appokat akkor mi értelme az okos telefonnak?

  63. ‘De lássuk az újdonságokat.’
    LOL 😀

  64. @gabor.: ez rendben van. De akkor miért nem cseréled le egy újabbra és akkor a probléma letudva.

  65. @gabor.: akkor véletlenül se próbáld ki. érdekes módon nekem semmi ilyen gondom nincs, de akkor biztos én csinálok rosszul valamit.

  66. @admin: két okból:
    1. csóró vagyok
    2. nem nagyon tud többet a másik + a probléma csak három évig lenne “letudva”, aztán megint belefutok a szándékos lassításba és egy idő után meg kénytelen vagyok update-elni, különben nem lesznek appok rá. ha úgy nézzük, akkor 220ezerért kapok egy három évig használható készüléket, ez évente 73ezer forint. aztán eladhatom 3év múlva 40ezer forintért 😀 Ha jól számolok akkor évi 60ezerért BÉRLEK egy telefont..

    Most hogy így belegondolok lehet hogy inkább platformot kellene váltani. 😛

  67. Biztosan nem véletlen hogy az év végére kifutó példányokon már csak vergődés az aktuális iOS! Vmivel rá kell venni az ujabb megvételére a felhasználót. Ha egy évig kb, nem az igazi, akkor 2 esélyessé válik, vagy ujabb szériához nyúl, vagy átmegy egy időre a droidra, ha még nem volt vele “szerencséje”, bár ha sokat beszél akkor gyorsan vissza is menekül, mint az elmúlt év példái mutatták sok forumon!

  68. Sziasztok!

    8.1.1-gyel SPOTLIGHT meghalt. Kész, vége. iPhone 5….valakinél működik rendesen? Egy újraindítás után sikerült életet lehelni a keresőbe, aztán vége. Azóta sem megy :/

  69. restore, restore, restore…..

  70. sziasztok! Tud vki abban segíteni, hogy az OTA frissítést hogy lehet letörölni a telóról? (4S)

    köszi előre is

  71. Tud valaki valamit a 8.1 aláírásáról? Bezárta már az Apple?

  72. Sziasztok ! Tapasztalt valaki olyat hogy fríssités után jobban merül az aksi?

    Mert nekem mint ha jobban merülne a 6 om :/ .

  73. Iphone 6 plus nem a sima 6 !

  74. @Johnny973: Ne aggódj, ez normális, majd helyreáll 1-2 töltés után. Pár nap után te is kevesebbet fogod nyomogatni, szóval tuti tovább bírja.:)

  75. Valakinek tud segíteni milyen a teljesítmény iOS 7.1-hez képest iPhone 5-ön? Állítólag a 8.0.2-ig gyors volt, de 8.1 óta lassabb, beleértve a 8.1.1-et is.

  76. @Krisztián:

    Nekem i5 van 8.1.1-el.
    A kérdésedre válaszolva én nem tapasztalok különbséget a 7.1 ill. 8.1.1 között.
    Persze ez csak úgy derülne ki ha két telefon lenne egymás mellett az említett iOS rendszerekkel.
    Én mindent csinálok vele(net,játék,mail,video,zene,stb.)
    Megy rendesen minden.

  77. Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy hová tűnt a Siri beállításoknál az “emelés a beszédhez” funkció. iOS 8-ra való frissítéssel eltűnt onnan, és 8.1-ben sem került elő. Gyakran használtam ezért vagyok rá kíváncsi, hogy mi lett vele. Másik dolog, hogy remélem i5S esetében a telefon felvétel végre megoldódik 8.1.1-ben, mert a 8.1 plusz restore nem segített és nagyon bosszantó….

  78. Szerintem semmi változás az akku teljesítményét tekintve, du 3 óra és 82% 🙂

  79. I5S

  80. i4S- en pl. nem működik az iMessage. ;-(

  81. Amióta feltettem a 8-ast, mindegyik verziószám alatt rendetlenkedik a vágólap.. Pl hiába másolok egy szöveget, egy előzőleg vágólapra tett szöveget tesz beillesztéskor..
    Ilyet produkál valakinél i4s?

  82. Sziasztok!

    iPhone 4s ios8.1 után 8.1.1 OTA frissítés.
    Jelentős sebesség javulás és folytonosabb animációk jelentkeztek.
    Ezek alapján ajánlom.

  83. pottika1 igen ezt én is tapasztaltam!

  84. Hát Hello Mindekni!
    4S: Nekem egyre nagyobb csalódás a 8 óta az összes verzió. Már megbántam, hogy nem hagytam a 7.1.2-öt.
    A szaggatások nálam a 8.1.1-gyel még rosszabb lett, az akku gyorsabban merül. Eddig még ilyen nem volt, de ma olyan is előfordult, hogy a telefon lefagyott és se előre, se hátra. Tiszta gáz.
    Konkrétan tele van a puttonyom az Apple-lel.
    Lehet, túl hogy nagyok az elvárásaim, de mondjuk én nem “vérnyomást” meg “pulzusszámot” szeretnék mérni egy telefonnal, hanem telefonálni szeretnék vele. Meg hogy mennyit alszok, meg mennyit nem. Hát ezen be kell sza….i. Most tényleg? Ez a sok kib….. app teljesen hazavágja a telefon alapvető funkcióit. Persze, hogy nem tud rendesen működni.
    Egy alapvető probléma, amit lehet hogy a kutya nem használ, de most vettem észre, ami korábban működött magyarul is:
    Főoldalnál, amikor lefele legyintesz, megjelenik a “Keresés itt: iPhone”. Na itt beírom, hogy “app” a világon semmi nem jelenik meg. Csak annyi, hogy keresés a weben, vagy a wikipedián.
    Most annyit csináltam, hogy gyári beállításaira visszaállítottam a telefont, majd területnek beállítottam USA-t, nyelvnek angolt, és lészen csoda, ugyanez, az előbbi funkció működik. Beírom a keresésnél, hogy “app” és azonnal megjelenik alatta az Apps Store ikon. Na erre varrjon valaki gombot. Már eleve, amikor lehúzom, az USA-s beállítással, ott vannak azonnal az ikonok. Most ez hogy van, tessék mondani? Különböző területi beállításoknál különbözőképpen működik a telefon? Hát ez fasza. Felmerült bennem egy gyanú, hogy magyar beállításokkal miért van ez. Konklúzió: Számomra ez egy nagy f…..

  85. Aksi idő is rendben van, szuper lett a 8.1.1. i4S 32GBon. Full restore volt iTunes segítégével, új telefonként beállítva.

  86. Sziasztok.
    Makomano: nálam továbbra is működik rendesen a keresés itt funkció. Sima magyar beállításokkal.
    Nekem eddig úgy tűnik, hogy tényleg gyorsabb lett valamivel. Egyébként OTA frissítés i4s 8gb

  87. Azért kiváncsi lennék mi az oka ennek sok eltérésnek. Valakinél OTA-val is minden ok valakinek restore után is gondok vannak….

  88. @mogyi556: És ez hogy lehet, hogy egyik telefonnal működik, a másikkal nem? Ez csak költői volt.
    Éppen most telepítettem újra a 8.1.1-et iTunes-on keresztül. Tegnap ugyanígy csináltam mindent. Most meg azt nem értem, hogy telepítés után nem mondta, hogy “HELLO” – persze én se. Ezek után? – és semmilyen területi-, meg nyelvbeállításokat nem kért, hanem alapból magyar lett minden. Na ilyen se volt még. Én már totál nem is értem ezt az egészet. Viszont most működik az előbbi kereséses cucc magyarul. Most konkrétan üveges szemekkel nézek kifele, hogy most mi van.

  89. Olyan kérdésem lenne, hogy mit csinál a “Spotlight keresés”. Köszi

  90. Üdv, a zenelejátszó elfordulásánál semmi nincs mostantól?

  91. @makimano: Megvan bakker! Ha a “Spotlight keresésben” minden pipa ki van véve, akkor a főképernyőn a Keresésben a telefonon semmi sem fog megjelenni. Illetve csak azok között lesz találat, amik be vannak pipálva.

  92. @Johnny973: nekem is jobban merült az i6, vissza is raktam a 8.1-et , még engedte

  93. Sziasztok! Vigyázzatok nagyon a 8,1 PANGO Jailbreak-el, mert eléggé szétqrja a telefont!
    Nos: én feltettem és nem is láttam-éreztem semmiféle válltozást egészen addig, amíg be nem akartam kapcsolni a 3G-t! Na akkor jött a meglepi, ugyanis nem lehetett kipipálni a 3G-t, illetve a kipipálás után azonnal letette 2G-re ami már 1 forintot nem ér! Nekem fontos, hogy a telefonra jöjjenek a mailjeim, amit csak egy HARD reset-el tudtam rendezni. Visszaállt teljes alap állásba………most tökéletesen működik minden! Szóval………vigyázzatok ésami nagyon fontos, hogy folyamatosan csináljatok mentést, mert ellenkező esetben egy napig is lehet szopni, ameddig visszatesztek mindent! Nekem volt mentésem, így az 1,5 órás Hard Reset után csupán 30 perc volt…………és minden vissazfutott a helyére!

  94. @makimano
    Ez érdekes. Nem vagyok nagy guru én csak azt tudom, hogy ipad2 16gb wi-fi-re is elsőre hibátlanul felment meg a 4s-re is. Egyik sem akad és megy hibátlanul mind a kettő. De egyébként androidnál találkoztam sok hasonló érdekességel. De ott a sokféle hardver miatt ez nem is csoda. Bár IOS-on elvárná az ember, hogy argentínától bukarestig ugyan olyan jó legyen.

  95. @szuribaba: a hard reset alatt most pontosan mit is értesz? mert jailbreakelt készülékeken az összes tartalom és beállítás törlése opció nem használható (részletesen: http://szifon.com/2013/03/04/szifon-source-visszaallitasi-opciok-fix/), a restore 8.1-re (készülékszoftver visszatöltése iTunes-ban) meg csak addig lehetséges, ha az Apple még aláírja a 8.1-et, egyébként nem. a home+power gomb együttes nyomva tartásával újraindulás az nem hard reset.

    a 2G/3G/LTE közötti váltás a magyar szolgáltatók közül jelenleg csak a Vodafone esetén lehetséges, Telenor és Telekom esetén csak LTE be-ki van, a 3G külön nem kapcsolható ki, függetlenül a jailbreaktől (jailbreakelt készüléken ugyanakkor törölhetőek az override fájlok, viszont úgy az LTE működése sem feltétlen garantált).

  96. Csak zarolt kepernyonel lehet elohivni az ertesitesi kozpontot 🙁 miert is?

  97. Én is vissza szeretném rakni a 8.1-et. Mi a különbség a két verzió között és melyik jó nekem. Iphone 5 van szó. iPhone 5 (Model A1428) és iPhone 5 (Model A1429)

  98. @mravi: megnézed, mi van a készüléked hátlapjába gravírozva. valószínűleg A1429 lesz, de ellenőrizd.

  99. Helló!
    Lehet nem ide való, de kicsit mégis.
    i4s-t használok és nagyon szeretem nem szertnék tőle megválni. Ezért is van még rajta 7.1.2. Mindig olvasom itt a cikkeket figyelem hogy jó e az ios8 éppen aktuális változata nekem , de már látom marad ez.
    A fontos kérdés az hogy tudok e Restore-t csinálni úgy hogy a 7.1.2 megmaradjon!? És hogyan?
    Előre is köszönöm!

  100. @iBali4s: restore-t sehogy nem tudsz csinálni, csak 8.1.1-re. az adatokat és beállításokat törölheted – de csak ha a készülék nem jailbreakelt: Beállítások, Visszaállítás, Összes tartalom, beállítás törlése opció.

  101. @Jadeye: Mindent megnéztem de erre nem gondoltam. Nagyon köszönöm.

  102. I5 ios 8.1.1 egy nap után úgy tünik,hogy minden rendben.Gyors,használható.

  103. Az a bajom az iOS 8-cal, hogy Facetime közben ha megszeretném nézni az időt és tegyük fel fektetve van a telefon, akkor is csak a telefon tetejétől lehet lehúzni (jelen esetben oldalról) az értesítési területet. És van még egy pár alkalmazás ahol ez ugyan így van.. iOS 7-nél nem volt ilyen probléma.. :((

  104. @Stribl Imre: nem lehet, hogy zárolva van az elforgatás egyébként?

  105. @Jadeye: nincs zárolva, próbáld ki.. csoda lenne ha neked működne.:)

  106. Lassan minden bosszantó dolgot javítanak (nem is értem mire valók akkor a béták, pl. miért kell kb. 2 hónapot várni arra, hogy optimalizálják egy eleve támogatott készülékre (esetemben 4S), akkor is ha az a legrégebbi ezek közül). Egy viszont még mindig zavaró, e-mail fogadásnál az összes letöltése után (nálam ez manuális nem automatikus), szóval csak x másodperc után jön a jelzőhang. iOS8 előtt ez azonnal megtörtént.

  107. @satti77:

    Ez i5-ön is így van,de néha van,hogy semmi hang nincs??!!

  108. Igen most, hogy mondod olykor nálam is volt ilyen, hogy egyáltalán nem volt jelzőhang – ha onnan nézem érzetre még az is jobb volt, mert a késés olyan gagyi belassult Win/Android feeling amit nem szoktunk meg eddig az Apple-től. Kvázi ha itthon ezt többen is tapasztaljuk, akkor már a bétánál nem kellett volna kijavítani ezt és az összes eddigi hibát és úgy kiadni a véglegest? – bár ez valahol utópia mert ilyen a szoftvervilág, de szerintem a sok bosszankodó userrel tuti vesztenek vevőket, ha meg jó a cucc akkor annak híre megy és vonza a vevőket – anno ezt tette valahol Steve is..

  109. iPhone 5C fél nap alatt lemerült 🙁 Lockscreen-nél kifagyott és társai 8.1 vissza. Én nem értem miért adnak ki ilyen szart

  110. 11.21, apple még aláírja a 8.1-et!!! Próbáljátok visszatenni!

  111. 4s 8.1.1 sokkal jobb mint 8.1.
    Kevésbé akad, gyorsabban reagál. Akinek 8.1 van, frissítsen, nekem pozitív.

  112. 11.23, Apple még mindig aláirja a 8.1et!!! aki vissza akar lépni még megteheti.
    amug yitt check-olhaod. https://ipsw.me/

  113. Iphone 5 oke de az 5C bereccsent. Hihetetlen mekkora a kulonbseg a ketto szoftvere kozott.

  114. Sziasztok!
    Tudnátok segíteni, hogy mire jó iOS 8-ban a mozgáskalibráció a rendszerbeállításokban?
    Állandóan használja a helymeghatározást. Köszönöm!

  115. Sziasztok, i5s frissitettem, de nem mukodik a nemitas a kijelzo leforditasaval. Sem bejovo hivasnal sem pedig ebresztooranal. Mas is tapasztalta?

  116. @rebekanoa84: nincsen olyan opció az iOS-ben, ami ilyet csinálna. az csak egy jailbreakes kiegészítő lehet.

  117. Sziasztok!
    Elofirdult valakinel olyan,hogy 5sen frissites utan nem mukodik az airprint funkcio?Azt irja telo,hogy nem talal airprint eszkozt.Amig 7.1.1 volt fenn addig mukodott szepen, 8.1.1 el meg nem akarja…
    Koszonom!

  118. 4S: Van tapasztalatotok a hívás fogadásnál? Még mindig eltelik 3 másodperc miután felvettétek? 7.1.2-m van, nem merek frissíteni, ha ilyen fatális hibák lesznek nem is fogok.


Add a Comment