fbpx Skip to content

Kérünk mindenkit, hogy mielőtt bármit is tenne a készülékével, figyelmesen olvassa el az alábbi cikkben foglaltakat, és mérlegelje az esetleges lehetséges kockázatokat, valamint készítsen biztonsági mentést a készülékén található adatokról. Az itt leírtak el nem olvasásából vagy meg nem értéséből fakadó problémákért nem tudunk felelősséget vállalni.

A leggyakoribb hiba, amibe szinte kivétel nélkül minden újdonsült jailbreakelő belefut, hogy rányom a Beállítások appban az Általános menüpontban a Visszaállítás alatt az Összes tartalom, beállítás törlése opcióra, és ennek  a vége restore. Szerencsére van erre is megoldás.

 

Jailbreakelt rendszeren ezt az opciót azért nem szabad használni, mert ez (leegyszerűsítve) olyan fájlokat is töröl ilyenkor, amik szükségesek a jailbreakelt rendszer működéséhez, és így az már be sem tud tölteni. A megoldás a restore. Az adatainknak már úgyis lőttek, hiszen eleve ez volt a cél, hogy töröljünk mindent, tehát amiatt nem is kell, hogy fájjon a fejünk.

Persze ha már sikerült mégis rányomni az opcióra, és a készülék az alma logónál áll, akkor azért nem meg csak úgy az a restore: előtte ugyanis recovery módba kell tennünk a készüléket, mert másképp az iTunes nem lesz hajlandó a visszaállításra, ami viszont alapból mindig a legfrissebb iOS-verziót tenné fel.

Ez jelenleg nem gond, hiszen a 6.1.2-vel gond nélkül boldogul az evasi0n, így ha restore-olunk 6.1.2-re, majd aktiváljuk, akkor már jailbreakelhetjük is. A gond inkább ott kezdődik, amikor csak korábbi verziós rendszerre van csak jailbreak, mi viszont csak a legfrissebbet tudjuk így feltenni, amire még nincs.

Ilyen helyzet lesz például a 6.1.3 megjelenése, amikor semmi meglepő nem lesz abban, hogy (valószínűleg átmenetileg) nem lehet majd azt jailbreakelni, mert az Apple több olyan hibát is javít benne, amik így a jailbreakbe is beleszólnak. Ezért aki még nem frissített 6.1.2-re, annak javasolt ezt mihamarabb megtenni.

Visszaállítás fix

Szerencsére jailbreak után lehetőség van arra is, hogy ezt az adott esetekben veszélyes menüpontot eltávolítsuk. Így Joejoe51 felvetése alapján készítettünk egy cydiás csomagot, ami pontosan ezt teszi – eltávolítja a menüpontok közül Összes tartalom, beállítás törlése opciót.

Egyúttal MuscleNerd kollégának is felvetettük, hogy az OTA frissítés kiiktatásához hasonlóan érdemes lehet beletenni ezt is alapból a jailbreakbe, hiszen a feltört készülékeken minden esetben csak gondot okozhat, ha a felhasználó rányom erre az opcióra, de gyakorlati haszna ilyen esetekben nincs.

A csomagunk telepítése után tehát eltűnik a jailbreakelt rendszereken problémát okozó lehetőség a választható opciók közül:

resetfix_01 resetfix_02

A Visszaállítás fix névre keresztelt csomag ráadásul gyakorlatilag az összes készüléktípus és bármely iOS-verzió esetén működik, így felrakható az első generációs iPhone-tól kezdve az iPad miniig bármire, ami jailbreakelve van:

resetfix_03 resetfix_04

Az Összes beállítás törlése opciót azért hagytuk meg, mert azt használva csak a beállításokat teszi vissza a rendszer az alap értékekre, illetve aktiválást kér, de ezen felül semmi egyéb problémát nem okoz. Akiváláshoz pedig úgyis lesz nálunk a készülékhez tartozó kártya, úgyhogy az nem gond.

A Visszaállítás fix elérhető a stable repo-ból (stable.szifon.com), és telepítése után pedig még csak újra sem kell indítani a készüléket.

Olvasd el a hozzászólásokat is

23 Comments

  1. (A cikkeknél minden OFF-topic hozzászólást törlünk. Erre van a kereső a jobb felső sarokban, illetve a Gyakran Ismételt Kérdések cikk. Kérünk, használd a keresőt, vagy ha az nem ad eredményt, a linkelt cikknél tedd fel a kérdésed!)

  2. hali!
    felraktam a fix-et,nekem a visszaállitásnál az utolso szöveg nem lett magyar,ezt irta be:
    RESET_PRIVACY_LABEL ez mitöl van?

  3. @prints: milyen készülék, milyen iOS-verzió? újraindítottad már?

  4. i4 4.0.2 igen,ujra lett inditva..

  5. @prints: miért nem frissíted 6.1.2-re?

  6. nekem ez teljesen jo még,semmi gondom nincs vele..stabil rendszer..nincs térerö gond,tiszta a beszélgetés közbeni hang..stb..

  7. (A cikkeknél minden OFF-topic hozzászólást törlünk. Erre van a kereső a jobb felső sarokban, illetve a Gyakran Ismételt Kérdések cikk. Kérünk, használd a keresőt, vagy ha az nem ad eredményt, a linkelt cikknél tedd fel a kérdésed!)

  8. akkor nincs megoldás? 🙁
    sajna mostanában a jb-s tweak frissitések elég sok hibát hoznak..
    nem tudom miért tünik el pl a hangnémitás meg az email értesités ikonjai a status barrol a böngészö megnyitásakor..eddig jo volt..

  9. @prints: én inkább frissíteném, de ahogy érzed. 4.0.1-en nem néztem, de az attól nem sokban különböző 4.2.1-en semmi gond nem volt vele. elképzelhető, hogy a 4.0.1-ben még hiányzik az a konkrét rész a magyar nyelvi felületből, passz. maximum töröld a csomagot.

    emellett egy csomó kiegészítő esetén is okozhat problémát, hogy ennyire régi iOS-verzió van fent.

  10. @prints: Ez oké, de iCloud meg Safari reader nélkül hogy lehet élni? 😀 És a 6.1.2 igenis stabil és gyors i4-en. Olyan mint amikor 4.2.1 volt rajta új korában. + egy csomó fícsör.
    De legalább van google maps-ed. 😀
    Ráadásul már egy csomó fejlesztő is lusta ahhoz, hogy működjön az adott app/tweak iOS 6 alatt.

    Hogy egy kicsit ON is legyek, szerintem elegánsabb lenne, csak letiltani a gombo(ka)t. Én már régóta így használom.

  11. @Jadeye: a jb-s iphone 4s-emen 6.1 van, hogyan tudom frissíteni, mit jelent az, h „a 6.1.2-vel gond nélkül boldogul az evasi0n”, az evasi0n-on keresztül frissítsem, vagy mehet közvetlen az itunes-en keresztül?

  12. @galant: ebben a fenti fix nem fog segíteni. az evasi0n egy jailbreak, az sosem frissített firmware-t, ellenben képes jailbreakelni a 6.1.2-t is, ilyen értelemben boldogul vele. iTunes-szal tudsz frissíteni.

  13. @Jadeye:
    Szia
    Mi a teendő ha jb-es telón mégis nyomtak egy teljes tartalom és beállitás törlést?
    Sajnos az itunes nem ismeri fel a telót.
    Lehetséges egy restore vhogy?
    Előre is köszi

  14. @Jadeye:
    Köszi szépen én is erre gondoltam csak nincs nálam a teló(ismerősöm volt olyan ügyes,hogy rányomott amire nem lett volna szabad)meg a topikot sem találtam!

  15. Sziasztok!
    Gyári rendszer lett frissítve 6.1.3-ra, azt hogy éehet visszaállítani egy korábbi verzióra hogy lehessen Jailbreakelni?

  16. @Numera: a legfrissebb hivatalos verziónál korábbi szoftver az iPhone 3GS és az iOS 3.0 megjelenése óta csak mentett SHSH megléte esetén lehetséges (kivéve iPhone 4S vagy újabb esetén):
    http://szifon.com/2011/01/26/mi-az-az-shsh-es-hogyan-mukodik-a-tinyumbrella/

    ha nincs mentett SHSH-d, akkor semmiképp sem megy. ha iPhone 4S vagy iPhone 5 készüléked van, azon meg sehogy nem lehet, még SHSH megléte esetén sem.

  17. @Jadeye:

    Üdv.!
    Adott egy i4 5.0.1 jb-vel.
    Felszeretném rakni a 6.1.2-es ios majd jb-ni, de az itunes-be visszaállítás közbe felrakná a legújabb 6.1.3-at.
    Kérdésem: Hogyan oldjam meg hogy 6.1.2 rakjak fel?

    Már sokat olvastam utána de nem találtam megoldást.
    Előre is köszönöm a választ.

    Üdv.jb3000

  18. @Jadeye:

    A meglévő leírás előtt frissítsek fel 6.1.3-ra igaz?
    (shsh mentve 5.0.1 alól)

  19. @jb3000: semmi ilyet nem mondtam, és NE is tegyél semmi ilyesmit.

  20. Helló!
    Persze én is utólag nézek utána a dolgoknak, aztán verhetem a fejem a falba. Az én bajom az, hogy el sem jutottam a kis almácskáig, hanem rögtön, miután ráböktem a “nem-szabad-rábökni” gombra (összes tartalom, beállítás törlése), hozzáfogott pörögni a körbe-körbe az a kis vesszőcske, mintha csinálna valamit a telefon. Csakhogy már 8 órája pörög. Nem lehet kikapcsolni, se semmit mást.
    Ez esetben mi a teendő?


Add a Comment