fbpx Skip to content

Folytatjuk az iOS 7 rendszer elemzését. Ebben a cikkben kitérünk a kamera alkalmazásra és a fotók tárolására, valamit az órára és az App Store-ra.

ios7parallaxhero

Már több mint egy 1 hete használjuk az iOS 7 rendszert, amit többé-kevésbé már megszoktunk, azonban az ikonokkal és a gombok helyetti szövegekkel továbbra sem tudunk megbarátkozni. Nagyon sokszor az ember nem tudja, hova nyomjon, nem egyértelmű 1-1 elem. Reméljük a következő bétákban ez változni fog, addig is olvassátok el az eddigi iOS 7 rendszerről írt cikkeinket:

Kamera, fotók

Az iOS 7-ben a beépített fotók és a kamera is merőben megváltozott. Nem csak új dizájnt kapott, hanem felépítésben is teljesen új felületet kapunk. Alig maradt meg olyan “gomb”, ami hasonlít az iOS 6-ban megszokott felületre.

IMG_0120 IMG_0123

 Az iOS 7 egyik újdonsága a kamera filterek. Ezeket a filtereket kétféleképpen is rárakhatjuk a képeinkre. Az első lehetőség akkor, amikor éppen fotózunk, a második pedig “instagramosan”, a fotózás után. Az új rendszerben a kamera alkalmazásban különbséget tapasztalhatunk iPhone 5 és 4S között, mivel csak az előbbinél tudjuk fotózás közben rárakni a filtert, a 4S-en ezt csak a fotó elkészítése után használhatjuk. Ezt egyébként nem is értem, miért kellett kihagyni a 4S-ből. Természetesen az iPhone 4 sem kapja meg a kamerás funkciót, ott is csak utólag tehetünk filtereket a képeinkre, illetve itt továbbra sem kapjuk meg a panoráma funkciót. A HDR funkció gomb alul középre került, mellyel leginkább az a baj, hogy fehér vagy világosabb fotó készítésekor nem látom a gombot.

Screen Shot 2013-06-18 at 15.35.51

Érdemes megjegyezni, hogy az iOS 7 alatt mikor elkészítünk egy filterezett képet, akkor nem az eredeti képet módosítjuk, hanem az Aperture-nél már jól bevált xmp fájlt hoz létre a készülék, és a módosításokat ebben tárolja. Tehát nem duplázódnak meg a képek, nem kell attól tartani, hogy eredetit bármikor is elveszítjük, ha csak direkt le nem töröljük. Az XMP-nek pont az a lényege, hogy bármennyit módosítunk a képen, egy egyszerű mozdulattal vissza kapjuk az eredetit.

IMG_0121 IMG_0117

A bal oldalon lévő kép “élőkép”, tehát azonnal láthatjuk, hogy az adott fotó hogyan fog kinézni szűrővel. Ezt ahogy már említettem csak az iPhone 5 tudja, a jobb oldalsó képen, pedig utólag filterezem a már elkészített képet. Szerintem az Instagram és a Facebook filterezési funkciói mellett teljesen felesleges, talán az élőképes filterezés gyorsabb, de akkor is az Instagramot fogom használni.

IMG_0125 IMG_0124

Amikor fotózunk átválthatunk square módba (ezt még nem fordították le), illetve “pano” vagyis panoráma módba. 🙂 A square mód 3:2-es arány helyett 1:1-es arányban teszi lehetővé a fotózást, a panorámát pedig azt hiszem, nem kell bemutatnom senkinek. Amikor üzemmódot váltunk, a bal felső képen láthatóan életlenné teszi a képet. Videó felvétel módban nem kaptunk semmi újat, jelenleg a menü nem képes elfordulni fektetett üzemmódba sem.

Érdemes még megemlíteni az új felületet, ami szerintem borzasztó. Ez egyenesen ronda, illetve most már nem kapunk cuki írisz bezárást a fotó elkészítésekor, tehát napfényben fogalmunk sincs, hogy az a fotó elkészült vagy sem, mert a kis bal oldalsó ablakot aztán nem nagyon látjuk…

Screen Shot 2013-06-18 at 15.27.08

A fotók alkalmazás is merőben megváltozott, nem csak külsőleg, hanem belsőleg is. Indítás után rögtön új menüpontokat fedezhetünk fel, alul és felül is. Most már a rendszer automatikusan rendezi a képeinket. Először is évek szerint, aztán “gyűjtemények” szerint, legalábbis erre fordították. 🙂 Magyarul a Geo tag, vagyis a GPS alapján rendezi a képeinket, ezután pedig dátum szerint. Ez egyébként akkor hasznos, ha valaki sokat fotóz több különböző helyszínen: ezeket remekül kategorizálja az új rendszer. A fotók appnak ez a része a Fotók menüpont alatt érhető el, középen van a Shared Photostream vagyis a megosztott képek. Az iOS 7 rendszerben most már mások által létrehozott albumokba is rakhatunk fotókat. Ez egyébként nekem továbbra is nagyon tetszik, de már kellett az, hogy adott emberek szerkeszthessék az albumomat, vagyis rakhassanak bele fotókat. Így ha például elmegyünk többen nyaralni, lehet egy közös album, ahol akár mókás hozzászólásokat is írhatunk.

IMG_0133 IMG_0130

Az albumok menüpont alatt érhetjük el a már jól megszokott felületeket. Itt választhatjuk ki a fotóinkat a filmtekercsből, megoszthatjuk vagy elküldhetjük másoknak. Itt is új ikonokat és menüpontokat kaptunk, például küldés közben a felső sorban, ha 1 képet elfelejtettünk kijelölni, újra megtehetjük. Illetve most már Flickr, Vimeo támogatás is van.

IMG_0129 IMG_0127

Ugyanitt javíthatjuk a képeinket, illetve itt is használhatjuk filtereket. Összességében egyedül a dizájnnal van problémám a kamera alkalmazásnál, a fotók nekem tetszenek, szerintem a kategorizálás is egy jó ötlet volt az Apple-től.

Óra

Az óra alkalmazásra csak picit szeretnék kitérni, funkcionalitásban nem változott, azonban dizájnban rengeteget. Ez az, amikor az új felület kifejezetten tetszik, eltalálták. Már biztos olvastatok róla, hogy az új óra úgynevezett “live clock”, élő óra lett, tehát az ikon jelzi a pontos időt, és még a másodperceket is!

Ez egy jópofa dolog, sok jelentősége nincs, mert nem hiszem, hogy mindenki az ikonra fókuszálva próbálná leolvasni az időt. 🙂 Azonban maga az alkalmazás merőben új dizájnt kapott, amiben ugyan csak megjelenik ez az élő óra:

IMG_0151 IMG_0152

clockchangesiniOS7

Az órában 1 kattintással az analóg helyett digitális kijelzést is kaphatunk, ezt mutatja a fenti mozgókép is. Pontosan ide illenek az új betűtípusok, tetszik az új legördülő számsor is, azonban a stopper óra dizájnja nyert meg engem a legjobban:

IMG_0154 IMG_0156

Ha elindítunk egy visszaszámlálást, akkor azt egyébként a zárt képernyőn is jelzi a rendszer. Összeségében az óra appot remekül eltalálták.

App Store

IMG_0147 IMG_0148

Az App Store is erős változáson esett át, többek között szebb lett. A középső “top 25” menüpont helyett már a “Near Me” van, és teljesen eltűnt a kategóriák gomb, leváltotta a “Top Charts”, tehát a toplisták. A többi maradt a helyén, újdonság a “Near Me”, ami GPS segítségével bemér minket, majd alkalmazásokat ajánl. Például ha van egy kávézónak alkalmazása és épp a közelben van, akkor azt egyszer majd felajánlhatja nekünk. Jelenleg nyilván nem működik megfelelően, mert az alkalmazások nem támogatják ezt, és a felhasználói adatbázis is kicsi még mögötte.

IMG_0145  IMG_0150

Leginkább az Updates fül változott, mely most már mutatja, hogy melyik alkalmazás mikor frissült. Ez azért fontos, mert ha bekapcsolva hagyjuk, hogy a háttérbe frissítsen az App Store, akkor bizony fogalmunk sem lesz, hogy mikor mi frissült. Nyilván a Notification Center jelzi majd, de így legalább azt is tudjuk, hogy melyik alkalmazásban mi frissült.

Ezzel együtt a főképernyőn új dizájnelemet is kaptunk: a nem új, hanem frissült alkalmazások ikonjainál megjelenik egy kis pötty, ha frissítette a rendszer. A megosztások menü is frissült, gondolom AirDrop-on a linket küldhetjük el.

Összességében az új App Store is tetszik, de nyilván még itt is lesznek változások. A háttérben való frissítést egyelőre nem tudtam megszokni, szeretem látni, hogy mi frissült, mi történt egy alkalmazással.

Olvasd el a hozzászólásokat is

6 Comments

  1. Ha i5-tel keszitek egy filteres kepet, akkor a filtert utana tudom rajta szerkeszteni?

  2. Engem az zavar nagyon, hogy eddig nem lehetett bealliatni, hogy csak az ebresztesnel ne rezegjen a telefon. De ha valaki hiv akkor igen. Az ios7-ben van ilyen lehetoseg? Vagy tovabbra is arra kell felriadnom, hogy el kezd rezegni a telefon. Illetve azt sem ertem, hogy mert kell vagy 20-30 percig egyfolytaban ebresztrni, mert kell kinyomni, mert nem all le pl. 2-3 perc mulva magatol. Ha veletlenul ugy hagyom, akkor 30 percen keresztul rezeg es csorog. Szerintem ez elegge nagy hulyeseg

  3. Foto resz egyaltalan nem tetszik ios7-ben… irto gagyi hatasa van, az amugy szerintem igenyesen osszerakott rendszerhez kepest. Szurke snassz kor, fent csilicsale szinu menuk… kb 5 perc alatt barki jobbat csinal.

  4. Az app storenál szerintem még említésre méltó a “wish list”! Már rég óta várok rá 🙂

  5. Óránál kihagytátok hogy szundizásnál (vsznleg akkor, pontosan nemtom mert félálomban szoktam lenni 😀 ) jelzi zárolt képernyőnél hogy hány perc múlva fog legközelebb csörögni. Ha több ébresztés is be van rakva akkor azokat is jelzi. Sztem ez nagyon jó, én mindig ezt nézegetem mikor aludni akarok még hogy mikorra van a kövi ébresztő benyomva, a szundiról meg ugye fogalmam sincs h azt most benyomtam vagy sem, de ez azt is kiírja, szval sztem ez egy nagyon hasznos funkció.


Add a Comment