fbpx Skip to content

Korábban már írtunk az AT&T-s készülékek hivatalos függetlenítéséről, ami egyébként ingyenes, viszont több feltételnek is meg kell felelni. Az iPhone függetlenítéséről szóló cikkünkben pedig a félhivatalos megoldásokat is említettük. Ez utóbbiból találtunk most egyet, ahol mindössze $1.99 az ár, amit ki is próbáltunk. Sikerrel.

Screen Shot 2013-02-13 at 0.53.37

A nemhivatalos függetlenítés lényege, hogy a készülék IMEI száma nem hivatalos módon kerül fel a szolgáltatón keresztül az Apple független készülékeket tartalmazó listájára. Ettől függetlenül a folyamat többi része semmiben nem különbözik a hivatalostól, így utána azok a készülékek is normálisan függetlenek lesznek: bátran lehet őket frissíteni, vagy visszaállítani rajtuk a szoftvert, a készülék független marad.

Első dolgunk tehát ellátogatni a swiftunlocks.com oldalra, és megadni az AT&T függő készülékünk IMEI számát. Fontos kiemelni, hogy ezen az oldalon csak AT&T-s készülékek függetlenítését lehet elintézni, tehát ha nem AT&T-s az adott iPhone, ne próbálkozzunk, nem fog menni. (Magyar szolgáltatókat jelenleg egyik hasonló oldal sem támogatja!)

Miután beírtuk az IMEI-t, és rányomtunk a Place Order gombra, már csak fizetnünk kell (például PayPal segítségével), és várni a visszaigazolásra, majd egy restore-t követően már független is a készülék.

Péntek délután egy iPhone 2G-vel teszteltük a szolgáltatást, egyrészt mert a készülék rendesen megszolgálta, másrészt nem is volt más AT&T-függő iPhone a közelben. Természetesen sikerrel jártunk. Persze az iPhone 2G gyári függetlenítése egy kicsit bonyolultabb, minthogy egyszerűen csak restore-oljuk, és kész is, de erről bővebben a következő cikkünkben.

Olvasd el a hozzászólásokat is

100 Comments

  1. Tök jó…Csak kíváncsiság kedvéért, magyar t-mobile függővel is kipróbálom… 500 ft-ot megér. Kíváncsi leszek, mi lesz az eredmény… 🙂

  2. Nem lenne rossz, de minimum 25 dollárért kell creditet venni, simán csak a 2 dodót nem tudod kiperkálni paypalról… pedig itt lenne egy 2G amivel mehetne a móka… 🙁
    -vagy én néztem be valamit nagyon-

  3. @Andris2030: le van írva a cikkben, hogy CSAK AT&T-s készülékek esetén használható. az oldalon is írják, hogy ha nem AT&T-s, vagy már független, akkor nincs pénzvisszatérítés.

    ezen az oldalon csak AT&T-s készülékek függetlenítését lehet elintézni, tehát ha nem AT&T-s az adott iPhone, ne próbálkozzunk, nem fog menni. (Magyar szolgáltatókat jelenleg egyik hasonló oldal sem támogatja!)

    @mcroberto: semmit nem kell venni, beírod az IMEI-t, kifizeted, vársz. használd a linket a cikkben. amit te írsz, az a reseller opció. neked nem az kell.

  4. Igen, olvastam…És bízok a csodákban… Mint írtam, öccá’-ért megéri… Ma nem iszom kólát a hamburgeremhez… 😉

  5. @Andris2030: hát, majd akkor írj, mi lett. szerintem kidobott pénz, de mókás lenne, ha menne. 🙂

  6. @Jadeye:

    Jogos. Már ki is fizettem. Köszi

  7. hello a kanadai iphonra nem ervenyes ugy e

  8. @vandor79: le van írva a cikkben, hogy CSAK AT&T-s készülékek esetén használható. az oldalon is írják, hogy ha nem AT&T-s, vagy már független, akkor nincs pénzvisszatérítés. a kanadai szolgáltatós tehát nem AT&T-s.

    ezen az oldalon csak AT&T-s készülékek függetlenítését lehet elintézni, tehát ha nem AT&T-s az adott iPhone, ne próbálkozzunk, nem fog menni. (Magyar szolgáltatókat jelenleg egyik hasonló oldal sem támogatja!)

  9. ma jobban utána olvastam ennek a at&t-s hivatalos unlocknak elég sok mindennek meg kell felelni

    úgyhogy lecsengettem a két dodot kiváncsian várom a fejleményeket

  10. Ha jól sejtem, ez valahogy úgy működhet, hogy valaki(k) az at&t-nél vagy esetleg egy Apple közeli ember egy kis “mellékesként”, nyilván van hozzáférésük a hivatalos függetlenítési adatbázishoz, szépen betöltögetik az oldalon megadott IMEI számokat és kész. Ezzel csak az a baj, hogy ha a két cég közül rájönnek, hogy ki is áll az oldal és az egész mögött, lőttek az olcsó függetlenítésnek, és még az sem kizárt, hogy az így megadott IMEI számokat is simán törlik és újra használhatatlanok lesznek az iPhone-ok.

  11. Sziasztok! Nekem az lenne a kérdésem, hogy valahogy utána lehet járni, hogy milyen szolgáltatós a telefonom? mert akitől vettem azt mondja, hogy AT&T-s de pl az appstoreom az argentin lett egyszer csak és ezért csomó alkalmazást nem tudok elérni mert azt írja, hogy ez nem található meg az argentin appstoreban.

  12. @Enigma: nyilván nem egy ember áll mögötte, hiszen függetlenítő oldalakból is rengeteg van. ami egyszer bekerült a rendszerbe, azt már nem ellenőrzik vissza, így annak nem vész el a függetlensége. ha netán mégis utánamennének (évek óta nincs erre precedens!), maximum újra függő lesz az adott készülék, de használhatatlan nem lesz. és mint minden esetben, ezt is saját felelősségedre teszed. ezért is írtuk, hogy mindenképp érdemes először a teljesen hivatalos módszert megpróbálni. Amerikában ez az újonnan vásárolt készülékektre nem vonatkozik, de más esetben teljesen legális a hivatalos út megpróbálása után ezzel a módszerrel függetleníttetni.

    @thema123: ezt nézd meg: http://szifon.com/2012/12/28/gyakori-kerdesek-milyen-fuggo-az-adott-iphone/

  13. i5-el is működne? AT&T-s természetesen. Féltem az IMEI számot 🙂

  14. @mada: írják a honlapon, hogy iPhone 5-el is működik

  15. Aki 2G unlockért fizetett (ma) az esetleg kapott már valami visszajelzést? Úgy izgulok mint valami ovódás karácsony előtt 😀

  16. nekem eddig 14:06 óta processing van…

  17. @bughunter: 1-24 órát vesz igénybe. ha holnapra sem készül el, akkor reklamálj.

  18. remélem nem lesz szükség rá 🙂

  19. @bughunter: majd holnap légyszi írd már meg az eredményt 🙂 mert akkor énis rászánom magam, hogy kifüggetlenítsem az iphone4-em:D és köszi Jadeye a helpet már tudom, hogy At&t-s 🙂

  20. Nah megvan az eredmény:
    4 és fél órás művelet volt, de most működik végre 😀

    Leírom tanulság képpen, mivel is szenvedtem ennyit, hátha másnak is lesz ilyen gondja:
    14 óra körül rendeltem meg a függetlenítést és éjjel 2-kor változott a processing unlockra
    elég régóta gondom volt hogy saját gépen folyamatosan 16xx hiba kódot dobott ki. Erre a megfejtés a windows hosts fájlból kitörölni minden gs.apple.com címet.

    A restore: úgy voltam vele hogy a buherált cfw-t nyomom fel újra, hogyha nem is működik a swiftunlocks akkor ne bukjam az 1.59.00-ás függetleníthető basebandet. Az éjjel folyamán kb 3szor toltam restore-t at&t-s és telenoros kártyával is próbálkozva, de mindig ugyanaz lett az eredmény mint az ultrasnownál(1 csík vagy nincs szolgáltatás). Filóztam, gugliztam(nem találtam semmit). Aztán arra jutottam, hogy egy életem egy basebandhalálom bízok a Jadeyeben és az írásában és tolok egy tiszta 6.1-et a telefonra. Majré bennem volt amikor először néztem rá a képernyőre de ott vigyorgott a fullos telenor térerő a telefonon.

    Azt hiszem ez a szolgáltatás bőven megérte a befektetett 447 forintot 🙂

    Még egyszer köszönöm Jadeye-nak a megoldást

  21. Sziasztok,

    tegnap sima átutalással küldem nekik a 2 dolcsit.

    Semmi válasz nem jött tőlük 24 órán belül.

    Ma megnéztem a státuszát a dolognak, UNLOCKED.

    Gondoltam bughunter-hez hasonlóan egy életem egy halálom nekiállok.

    M Ű K Ö D I K 🙂

    2.5 év Gevey Sim-es megpróbáltatás után most végre függetlenül tudom használni a telefont.

    Jadeye nagyon köszönöm a segítséget!!! (a másik topikban is)

  22. Egy kérdés: Az aktiválással nem lesz gond? Nekem nincs meg az eredeti AT&T-s kártya. Vagy ha független a restore után már aktiválja?

  23. @bughunter, @wittao: 🙂

    @KSTamas: nyilván ha független lett, akkor bármi kártyával aktiválható, többek közt ez benne a lényeg.

  24. Köszi, akkor ráeresztem, mert átállt UNLOCKED-re.

  25. Minden rendben, ez valóban működik 🙂

  26. @KSTamas:
    Helló, én is ebben a helyzetben vagyok, hogy nincs AT&T -s SIMem, viszont perpill geveyel megy a telefon. Az lenne a kérdésem, h csak simán itunesról frisstítettél 6.1 -re vagy leszedtél egy telepítőcsomagot és arról restoreoltad? Előre is köszi.

  27. @cooler98: lényegtelen. az iTunes is azt tölti le.

  28. @Jadeye: Köszi, és ha jól értem akkor nem kéne hozzá AT&T SIM egyáltalán.

  29. @cooler98: ha már független, akkor természetesen nem.

  30. @cooler98: Bocs, csak most olvastam.

    Miután megjött az UNLOCKED állapot, rádugtam a telefont, készítettem egy mentést, majd nyomtam egy visszaállítást. Ezzel elvolt egy darabig, majd közölte, hogy kész és újraindítás után visszaraktam az adatokat. Ennyi, semmi nem kell hozzá.

  31. Sziasztok! Nálam is minden rendben ment, este 7-kor fizettem, 11-kor már UNLOCKED volt az állapot. Update 6.1-re aztán fullos telenor térerő fogadott, ezután pedig gevey sim a kukába 😀 Jadeye köszönöm szépen!

  32. @thema123: 🙂 a gevey-t add el, lesz rá vevő, így bőven visszajön a függetlenítés ára. 😉

    @Andris2030: végül mi lett az eredmény?

  33. @Jadeye: tudom, hogy nem teljesen idevág a dolog. de eddig argentin nyelvű volt az app storeom (azthittem eddig a jailbreak meg a gevey kavarta), ami a függetlenítős restore után is az maradt, ma pedig safariból mentem rá egy app letöltésre és átállt német nyelvűre. valami ötleted van, hogy ez miért lehet? Illetve, valahogy tudom állítani az appstore nyelvet?

  34. i4s 16gb és 99 számmal kezdődik az IMEI szám és ezen a linken található: http://iphonefrom.com/ lekérdezés-el Eredmény: Your device is sim-locked 1) USA (AT&T1, Verizon1, Sprint1)
    És ki próbáltam ezek alapján a SwiftUnlocks oldalt és nem megy a dolog: Status Refunded (ezt írja) és így most elakadtam akkor ez most nem AT&T függő.

  35. Élőreb jutottam Verizon -nos. akkor SwiftUnlocks ugrót a pénzem de sebaj ez csak AT&T tud.
    Írjatok ha találtok Verizon-os Unlockot.

  36. @JokeAPC: a verizonos iPhone 4S-ek SIM slotja független kellene legyen alapból. próbáltál benne bármi kártyát?

  37. @Jadeye: Igen próbáltam és az aktiválást követően ki írja: Please insert another SIM Card.
    Akkor még se Verizonos lehet hogy Sprint függő.

  38. @JokeAPC: vagy ez még az a széria, aminél mégsem független. mindenesetre a fenti unlock az erre nem lesz jó. de kérdezz rá @chronic kollégára, ő foglalkozik sokfélével.

  39. Tegnap UTC 17:26 -kor kezdte a process-t és még nem Unlock, talán már nem funkcionál? Azért bízom benne nem ez lesz az első amit nem unlockol!

  40. Na ez nálam egyenlőre nem jött össze! Még mindig ” processing ” a felirat!

  41. Visszavonva a kételkedés, igaz 24 órán túl voltunk már, küldtem nekik egy emailt az oldalukon lévő kapcsolat menüből és szinte azonnal meg is válaszolták, majd 1 egy órán belül készen is lett az unlock, amit ki is próbáltunk MŰXIK!

  42. “If phone is blacklisted it will not work on USA GSM” az lenne a kérdésem h ha blacklisted lenne az iPhoneom mert talált akkor ha jól értelmezem csak az USA-s hálózatokon nem fog működni? esetleg az oldalon egy iPhone info checket nem lenne érdemes nyomni a függetleníthetőség miatt? jó sokat írtam előre is köszi ;))

  43. @iGuy: akkor fordítsuk le az idézett szöveget: “ha a készülék feketelistás, akkor nem fog működni amerikai GSM hálózaton”, persze ez csak akkor igaz, ha az AT&T tiltotta le. ha nem tiltotta az AT&T, akkor ez nem érdekes, illetve attól függetlenül, hogy az AT&T letiltotta, Európában működhet. ugyanakkor feketelistás készülék eleve nem biztos, hogy függetleníthető.

  44. Hát én a contact menüpontban rákérdeztem hogy tudnak-e függetleníteni blacklisted iPhonet és a következő érkezett: will not work on usa gsm.Ez ugye úgy hangzik magyarul: nem fog működni amerikai hálózaton.Vagyis szerintem “feketelistás iPhonet is tudnak függetleníteni különben nem ezt írták volna vissza. Azóta irtam egy ujjabb kérdést hogy egyértelműsítsem a választ. A remény hal meg utoljára.

    Ennyi lenne. Előre is köszönöm. 😀

  45. @iGuy: attól, hogy talált készülék, még nem szükségszerűen feketelistás. ha viszont lopott, és így bejelentett készülék, vagy fraudból származó, az már más kérdés, de azt is csak pár hónapja feketelistázzák, a korábbi készülékek esetén nagyrészt nem lesz érdekes. különben meg 2 dollárt meg megér, Amerikába meg nem valószínű, hogy menni fogsz vele.

  46. @Jadeye:Végülis pont erre lettem volna kíváncsi. Egyébként az ismerősöm tavaly nyáron találta a telefont vagyis akkor ez tényleg nem érdekes. Köszönöm szépen.

  47. @iGuy: nyilván ezt nem lehet 100%-ra kijelenteni, de nagy valószínűség szerint nem lesz érdekes.

  48. @Jadeye: Most ha jól látom az 1-24 orás unlock service nem is működik?:P

    “WARNING SERVICE IS HAVING ISSUES. USE 1-3 HOURS SERVICE FOR NOW IT IS WORKING!!!!”

  49. @iGuy: akkor ott van a $3.99-es. úgy tűnik, ez most épp nem megy. de ez nem jelenti azt, hogy ha elküldöd nekik a $1.99-essel, akkor nem készül el, maximum nem 1-24 órán belül, hanem később.

  50. nektek maxba mennyit késett?:D
    am bocsi ilyen hülyeségeket írok csak már izgulok, mert ez az egyetlen mód a függetlenítésre a basebandem miatt.

  51. @Jadeye: namost olyan bajom lenne h (ez nem feltétlenül ide tartozik de elég fontos) megpróbáltam a jailbrakelt iPhonera a 6.1.2-t asszem ez a legujabb 😛 egyébként a telorol frissítettem és elis indult de aztán megállt és ki-be kapcsol a készülék.apple logo….kikapcs….apple logo… és így tovább és nem tudom restoreolni se mert 1601 error code jön…

    Lécci Jadeye minél hamarabb köszi 😉

  52. Sziasztok!
    Egy kérdéssel fordulnék hozzátok.Van egy 3gs-em és at&t fuggő volt mikor kaptam kulfoldről.Egy ismerős fuggetlenitette 5.0 volt rajta és a mai napig az elmult másfél évben nem frissitettem merthogy elveszik a fúggetlenités.DE tegnap muszáj volt igy felfrissólt 6.1.2-re.De mivel nem tudom hol van az eredeti sim igy nem tudtam aktiválni.Találtam egy oldalt amit ti is irtatok hogy 2 dolcsiért fuggetlen lesz a telo,este el is küldtem a 2 dollárt és reggel mikor felkeltem megnéztem az állapotát a telomnak miután beirtam az imei számot hogy UNLOCKED!vagyis két ora mulva már kész is volt.Viszont most még mindig nem tudom aktiválni:-(((((((((((((((((((Miert????ha elvileg fuggetlen lett???
    Mit kellene tennem?

  53. @Funda1029: baseband verziója mi? ír hibaüzenetet a készülék vagy az iTunes?

  54. vagy még várjak a visszaigazolo email re?mennyi ido mulva lesz tényleg fuggetlen?

  55. azt irja ki hogy az iphone készuléke nem aktiválhato mert az aktiválási kiszolgáló ideiglenesen nem érhető el.próbálja meg pár perc mulva.benne van a pannonos kártya vagy telenoros ki hogy hivja és semmi csak azt irja ki fent a bal sarokban keresés….vagy nincs szolgáltató.:-(Próbáljátok légyszi ugy elmagyaráázni mit tegyek hogy hölgy vagyok és meg is értsem:-P:-)))))

  56. @Funda1029: gondolom, iPad baseband volt rajta (06.15.00), és emiatt egyébként nem működött a GPS funkció. erre gyári 6.1.2-vel ráfrissítve a baseband inkonzisztens állapotba kerül, így nem aktiválható még gyári kártyával sem. ilyenkor újra fel kell tenni az iPad basebandet, majd downgrade-elni, majd gyári 6.1.2-vel restore.

    ehhez először is rá kéne dugni TinyUmbrellára, az megmondja, mi a baseband jelenlegi verziója: http://szifon.com/2011/01/26/mi-az-az-shsh-es-hogyan-mukodik-a-tinyumbrella/

    a baseband verzióját mindenképp tudni kellene, ezek után lehet biztonsággal továbblépni.

  57. no akkor irom az adatokat:
    Installed firmware version:6.1.2
    Intstalled baseband version:06.15.00-6.4_M3S2

    ezek alapján ötlet mi a következő lépés?

  58. @Funda1029: ahogy írtam: ilyenkor újra fel kell tenni az iPad basebandet, majd downgrade-elni, majd gyári 6.1.2-vel restore.

    felrakás: http://szifon.com/2010/11/29/ultra-recycle-az-extrem-ultrasn0w-iphone-4-1-fuggetlenites/
    downgrade: http://szifon.com/2012/06/18/ipad-baseband-downgrade-iphone-3g3gs-fuggetlenites/
    restore: http://szifon.com/2011/11/22/gyakori-kerdesek-update-vagy-restore-itunes-ban/

    ha ezek alapján túl bonyolult, akkor inkább ne láss neki, és hétfőn a szervizünk meg tudja csinálni: http://iszerviszpont.hu/kapcsolat

  59. még egy kérdés.Találtam a youtubon sim nélkuli aktiválást amit egyszerű megcsinálni.Erről mi a vélemény?

    másik kérdés:a szerviz mennyiért csinálná meg hétfőn?és hogy jut el a teló hozzátok gondolom el kell vinnem viszont én nem pesti vagyok.

  60. ja es akkor a 2 dolcsis fuggetlenités amit ir hogy kész van azzal mi van akkor most fuggetlen a telo vagy sem?bocsi hogy ennyit kérdezek de most csinálok ilyeneket eloszor:-)

  61. @Funda1029: jelenleg a baseband inkonzisztens állapotban van. ne akarj vele trükközni, mert nem fog menni.

    hogy hogy jut el, az rajtad múlik. a helyreállítás várhatóan 6000Ft, a helyszínen megvárható, nagyjából 1 óra.

    a függetlenítés részleteiről a fenti cikk szól. ha az oldal azt írja, hogy kész, akkor amint rendbe lesz hozva a baseband, akkor onnantól az rendesen és maradandóan független lesz.

  62. rendben,köszönöm.az időtöl fugg majd hogy eljutok e hozzátok.addig is köszönöm.:-)))))))))))))))))

  63. sziasztok!
    ma sikerült megvenni a swiftwork-os unlock-ot elméletileg sikerült is neki, emailt is kaptam róla
    de a 3. restore után ugyan azt írja ki, hogy nem megfelelő a simkártyám az aktiváláshoz
    ötlet rá?
    előtte gevey simmel használtam (iphone 4)
    üdv

  64. @mattz: ugye a gevey-t kivetted belőle az aktiválás előtt?

  65. persze, a swiftunlock oldalán lévő utasítást követtem de semmi változás, gondolom most szereznem kéne egy at&t-s simet és azzal aktiválni

  66. @mattz: dehogy. a hivatalos függetlenítés lényege, hogy ha az elkészült, akkor bármi olyan kártyával aktiválható, amit korábban nem fogadott el. mit ír pontosan az iTunes? kér PIN-t a kártyád? aktiválás előtt azt beírtad, ugye? milyen iOS verzión próbálod aktiválni, és mi a baseband verziója?

  67. basebandot már nem tudom, mert amióta megvan az a verzió volt fent én a JB-vel nem foglalkoztam és sosem frissítettem rá, csak most hogy megtaláltam ezt a cikket és láttam hogy mindenkinek pozitív a visszajelzés..

    ezt a szöveget dobja fel this iPhone is not currently setup to work with carrier you’re attempting to use. Please insert another SIM card from a supported carrier or request that this iPhone be unlocked.

    simkártyám nem kér jelszót, itunes a legfrisebb elérhető verzió, iosból gondolom restore után a legfrissebbet tölti rá

  68. @mattz: és az biztos, hogy ez eredetileg AT&T-s készülék volt? mit írt vissza a swiftunlocks, biztosan kész a függetlenítés? a fenti hibaüzenet helyett azt szokta írni az iTunes, hogy “The SIM card inserted in this iPhone does not appear to be supported.”.

    de ezt még nézd meg: http://support.apple.com/kb/HT5014?viewlocale=hu_HU

  69. @Jadeye:

    Belaz,
    here is your unlock code for AT&T IPHONE (1-6 HRS) EXPRESS IMEI
    0**

    UNLOCKED

    Visit our how to pages to read upon how to unlock your cell phone.
    http://www.swiftunlocks.com/how-to-unlock-cellphone

    Regards,
    SwiftUnlocks

    ezt kaptam válaszul, és tuti hogy at&t-s volt

  70. @mattz: ez jónak tűnik, így akkor látatlanban passz, de most akkor jól értem, hogy restore-oltad 6.1.3-ra, és akkor sem engedi az aktiválást?

  71. igen, ugy ahogy volt nyomtam a gépre egy új itunes-t csatlakoztattam a telót, nyomtam neki egy visszaállítást és mellé a frissítést megcsinálta, és miután bekapcsoltam jött a nyelv-ország-wifi kiválasztás után az üzenet. ezt megpróbáltam párszor de mind ugyan az, most veszek egy at&t simet hozzá megnézem azzal lehet e aktiválni aztán megpróbálom újra. más ötletem nekem sincs

  72. lehet hogy idő kell mire valóban unlock lesz az apple rendszerében is miután a swiftunlock csapata megcsinálta?

  73. sajnos modellszámot csak az után tudnám megmondani ha beenged a készülék..

  74. @mattz: dehogy, csak dugd rá TinyUmbrellára, az megmondja ilyenkor is.

  75. @mattz: hát ez a modellszám alapján nem AT&T-s, hanem osztrák vagy német vagy holland T-Mobile. így akkor nem csoda, hogy nem ment a dolog.

  76. @Jadeye: a swiftunlock-os srácok szerint az volt, és nyitva van. úgyhogy több ötletem nincs..

  77. @Jadeye: van esély még működő telefont csinálni az épp kuka levélnehezékemből ?(:
    ma jött at&t simkártya és nem aktiválható vele szóval biztos hogy neked volt igazad és más függő.

  78. @mattz: a legegyszerűbb lenne felvenni a kapcsolatot azzal, akitől beszerezted, hogy mondja meg, milyen függő. utána vagy magát az adott szolgáltatót megkeresni, és tőlük kérni a függetlenítést (ennek nyilván díja lehet), vagy keresni olyan alternatív opciót az adott szolgáltatóhoz, mint amilyen az AT&T esetén a swiftunlocks, és megpróbálni azzal, vagy eladni abba az országba, amilyen függő.

  79. a kapcsolatfelvételt próbáltam de sikertelen, ilyen univerzál unlock meg 150$ nem tudom megéri e ennyit rákölteni.. tudtok ajánlatni még ilyen oldalt? vagy ahol pontosabban meg tudnám határozni a szolgáltatót? mert német tmobil 4 $ de hollandnál 40$ vagy mennyire biztos az a 3 szolgáltató amit megadtál?

  80. kiderült hogy osztrák mobilkom függő de annyira megelégeltem a tortúrát hogy ma megváltam tőle, köszi az eddigieket !

  81. Sziasztok!

    Nagyon járatlan vagyok (még) az iPhone-al kapcsolatos dolgokban. A közel jövőben kapok AT&T-s iPhone 5-t. Ez a függetlenítés visszakereshető utólag a rendszerben? Úgy értem az előfizetőt, aki megveszi nekem a készüléket számon kérhetik ezért vagy fel sem tűnik, ha fizeti a számlát?
    Előre is köszi!

  82. Jelentem tegnap a swiftunlocks-os oldal segitsegevel (es 2 USD kifizetesevel) sikeresen fuggetlenne valt a korabbi at&t-s iphone 4-es keszulekem! 🙂

  83. @Jadeye: Sikerült egy biztosan AT&T-s iPhone 4-et unlockolni a SwiftUnlock-kal 2 USD-ért, eddig rendben is van, de a telefon mint kiderült soha nem volt még aktiválva, vagyis most unlockolt de unactivated. Eddig sikerült a baseband-et megtartani, szóval nem szívesen engednék rá egy teljes Restore-t. Most ha rádugom az iTunes-ra azt mutatja, amit eddig is, hogy “We’re sorry, we are unable to continue with your activation at this time. Please try again later, or contact customer care”. Mivel nincs AT&T-s kártyám, sem az eredeti sem egy élő nem tudom mi legyen, hogy próbálhatom ki az unlock-ot úgy, hogy ne menjen el a baseband.

  84. Sziasztok!
    Azt szeretném kérdezni, hogy nem tud valaki olyan akár fizetős oldalt vagy más megoldást ajánlani amivel unlockolni tudom az AT-&T-s Iphone4-esemet nem legálisan? A Swiftunlock jelenleg nem működik…

  85. @Jadeye
    Segítséget, megerősítést, bíztatást kérnék valakitől arra, hogy merjek e belevágni a telefon software-nek frissítésébe vagy sem. Amerikában vettem, AT&Ts iphone 4 , már egy másfél éve Gevey sim-mel használom(mert csak igy tudom használni). verzioja 4.2.1. (szeretnék már vegre frissebbet hasznalni)
    Próbáltam az AT&T hivatalos fuggetleniteset kerni, de a fuggetlenites megkerese utan az a valasz jott vissza, hogy lehet h lopott vagy vagy nem aktiv a telefon. Lopott nem lehet, ugyanis hivatalos uton vettem. Na mindegy.
    Aztan ratalaltam erre az oldalra es vegigolvastam, bongesztem a kommenteket…hezitalas utan megejtettem a 2 dollaros fuggetlenitest. Visszajott a valasz, hogy unlockolva van a telo…. Na ok, de én nem merem Itunesra radugni es frissiteni, mert mi van, ha valami megsem oke(fenti kommentelok kozol volt mar aki porul jart) . Ma, szinten a swiftunlock oldalan befizettem egy IMEI & sim lock status ellenorzesre és ez jott:

    IMEI: XXXX
    Serial: XXXXX
    Model: iPhone 4 Black 32GB

    Warranty: Out of Warranty
    Warranty Start Date: N/A
    Warranty End Date: N/A

    Activation Status: Yes
    Locked By Carrier: Unlock (Connect to Itunes)
    Find My iPhone: OFF
    Sim Lock: Unlocked

    Ezek szerint tényleg fuggetlen a telefonom…merjem frissiteni?? Valaki okos segitsen, készitsen fel minden lehetosegre…Koszonom 🙂

  86. @CseriGabi: az eredeti előfizetőt a szolgáltató fogja visszakeresni, ha nem fizeti, de akkor is elsősorban az eredeti szolgáltató hálózatából tiltják ki a készüléket. ha nem fizeti a havidíjat, akkor a készüléket tiltani fogják valószínűleg, de hogy az Európában érint-e majd, azt nem lehet megmondani.

    @CecilTamas: ha független lett, akkor azt nyugodtan kell tudd frissíteni. maximum restore-old baseband frissítés nélkül.

    @myrtill711: ha ezt írja, akkor szerintem független lett. a swiftunlocks nekünk működött, szóval mennie kellene, de akkor frissítsd baseband frissítése nélkül, hogy biztosra menj.

  87. @Jadeye: Koszonom a válaszod. Folyamatában egesz pontosan. hogy néz ki a “baseband frissitese nelkul”???
    Amikor csatlakoztatom az Itunesra a telefonom, feldobja a lehetoseget, h frissithetem 7.0.4re…stb…ranyomom az OK gombot es utana……??? IOS frissites szuz vagyok es minden egyes kifejezes ezzel kapcsolatban uj a fulemnek, ha lehetseges , akkor szeretnek egy folyamatleirast kerni errol. koszonom.

  88. @myrtill711: ha jaillbreak-elt a telefon akkor meg lehet nézni azt hogy valóban független lett-e, anélkül hogy frissítenél, vagy restore-olnál. jailbreak-elt?

  89. @@ToniSlow: igen. JAilbrakelt a telefonom.
    A jelenlegi 4.2.1es IOSt akarom 7es IOSre frissiteni, mert unom h egy programot se tudok mar letolteni.
    Anno valaki “hasznalhatova tette”a telefonom azzal, h JBt alkalmazott rajta es Gevey simet adott hozza, viszont mostmar alig tudok hasznalhato programot letolteni ra.
    Nem vagyok tulkepezve IPHONEbol igy nem nagyon ertem, h a “frissitsd a iost a baseband frissitese nelkul” mit takar pontosan viszont minel hamarabb szeretnek mar egy frissebb verziot latni ezen a telefonon

  90. sziasztok! 404 Not Found

    Requested file at-t-iphone-express-1-24-hours was not found on this server.
    Return to index page: http://www.swiftunlocks.com
    ezt látom az oldalon meg szünt?:/

  91. @Bálint Bozsik: igen, úgy tűnik, ez a lehetőség időközben megszűnt, de maga az oldal kínál más lehetőségeket is, csak a 2 dolláros opció nem él jelenleg.

  92. @Jadeye: Nem tudtok nekem ajánlani valami másik ilyesmi oldalt?:/ Mert 2 hete még élt ez az oldal csak akkor nem volt még a kártyámra pénz utalva.

  93. @Bálint Bozsik: ha két hete élt ez a 2 dolláros ajánlat, akkor csak várnod kell, mert már többször volt, hogy nem volt 2 dollárért, csak drágábban.

  94. @Jadeye: Írtam nekik e-mailt azt közölte velem hogy a közeljövőben nem lesz 2$-os

  95. @Jadeye: Szia. Elküldtem nekik a 30$-t mennyi időbe telik kb?
    Bocsi hogy ennyi a kérdésem de még sosem volt i4 telefonom.
    Processing azt írja a check-nél.

  96. Bálint Bozsik sikerült? Megpróbàlnám én is 🙂


Add a Comment