fbpx Skip to content

Korábban már írtunk az akkumulátorról, de ismét szerepet kapott az ismerősök között, ezért gondoltam, még egyszer leírom nektek azokat a dolgokat, amiket mindenképp érdemes tudni:

Biztosan mindenki szembesült már azzal a problémával, hogy gyorsan merül az iPhone-ja. Régebbi készülékeknél ezt okozhatja akár az is, hogy túl régi az akkumulátor és már megérett a cserére. Ha a készülék töltése közben melegszik az akkumulátor, az általában teljesen normális. Sajnos vannak kivételek, amikor már úgy érezzük, hogy szinte forró a készülékünk. Több dolog is okozhatja ezt a problémát, például hibás kábel, sérült dock csatlakozó, esetleg meghibásodott akkumulátor. Az is könnyen előfordulhat, hogy alaplapi problémával állunk szemben.

Olykor azonban csak rosszul van beállítva a telefonunk és néhány extra funkció kikapcsolásával rengeteg energiát megspórolhatunk. Most összefoglaljuk nektek, hogy ezzel kapcsolatban mikre is érdemes odafigyelni.

Hőmérséklet:

Kezdjük néhány statisztikai adattal. iPhone-unk a 0° – 35° C közötti hőmérsékletet szereti a legjobban, ugyanis ez az az érték, ami a legjobb működést biztosítja mind a készülék, mind az akkumulátor szempontjából. -20° és 45° C pedig a két szélső értékhatár, ami után már akár károsodhat is készülékünk, tehát tanácsos ilyenkor zsebünkben tartani, mert ez valamelyest védi a külső környezeti hatásoktól.

Használati statisztikák:

Lehetőségünk van arra, hogy iPhone készülékünkön megnézzük az úgynevezett Használati statisztikát, amiből kiderül, hogy mennyit és hogyan használtuk készülékünket. Ezeket a Beállítások / Általános / Használat menüpont alatt találjuk meg. Az oldal alján két adatot láthatunk, az egyik a Használat, a másik a Készenlét.

Használat: Azt az időt mutatja, ami alatt készülékünk aktív használatnak volt kitéve az utolsó teljes feltöltés óta. Aktív használat alatt értjük a hívásokat, e-mailek küldését, zenehallgatást, böngészést, üzenetek küldését és fogadását, illetve a különböző háttérben futó alkalmazásokat, mint például az automata e-mail ellenőrzés.

Készenlét: A teljes időt mutatja a legutóbbi feltöltés óta. Tehát ebbe beleértendő az Aktív használat, illetve az is amikor telefonunkat épp nem használjuk.

Tippek:

Megosztunk veletek pár tippet, ami segíthet abban, hogy megnöveljük egy kicsit a készülékünk üzemidejét.

Először is mindig frissítsük készülékünk rendszerét a lehető legfrissebbre, mert olykor előfordulhat, hogy olyan módosításokat hajtottak végre a rendszerben, ami optimalizálja a készülék erőforrás-kihasználását, így plusz értékes készenléti időt adva nekünk. Ha nem tudod, hogyan csináld, vagy csak nem vagy biztos abban, hogy sikerülni fog, inkább fordulj szakemberhez, aki ezt elvégzi helyetted.

Helymeghatározás használatának minimalizálása: A Beállítások menü helymeghatározás pontján belül tudjuk be- illetve kikapcsolni ezt a funkciót. Amikor nem használunk épp a navigációt vagy hasonló helymeghatározás alapú programot, akkor kapcsoljuk ki, ezzel is növelve készülékünk üzemidejét. Sok olyan alkalmazás van, ami ezt a bizonyos funkciót használja, pl: Kamera, Térképek, Időjárásnál beállított Helyi időjárás, és még sorolhatnánk. Akár több órával is meghosszabbíthatja készülékünk üzemidejét, ha kikapcsoljuk.

Értesítések kikapcsolása: Szintén a Beállítások menüponton belül tudjuk kikapcsolni az értesítéseket. Ilyenkor természetesen nem fogunk kapni push értesítéseket a különböző programoktól, viszont ezzel is plusz órákat nyerhetünk.

Email-ek frissítésének beállítása: A Beállítások / Mail, Kontaktok, Naptárak / Új adatok begyűjtése menüpontban tudjuk be illetve kikapcsolni a Push-t (átküldést). Ha kikapcsoljuk, a Fetch (begyűjtés) opciót beállíthatjuk óránkénti frissítésre.

3G adatkapcsolat kikapcsolása: Ha nem internetezünk az eszközünkkel, érdemes kikapcsolni a 3G adatkapcsolatot is, mert ez is folyton meríti az akkumulátort. Ezt a Beállítások / Hálózatok menüpont alatt tudod megtenni.

Wi-Fi és Bluetooth kikapcsolása: Ha éppen nem használjuk a Wi-Fi-t, illetve a Bluetooth-ot, akkor győződjünk meg róla, hogy ki vannak kapcsolva, mert ezek ha csak kicsit is, de folyamatosan merítik az akkumulátort. A Wi-Fi folyamatosan keres elérhető hálózatokat, még akkor is, ha nincs a közelben router, abban az esetben, ha ezt külön nem kapcsoltuk ki a beállításokban.

Automatikus fényerő bekapcsolása: Menjünk a Beállítások / Fényerő menüpontjába és kapcsoljuk be az automatikus fényerőállítást. Ilyenkor készülékünk a fényérzékelő szenzor segítségével a lehető legoptimálisabbra állítja a fényerőt. Ez két dolog miatt jó: egyrészt mert sötétben nem vakít el minket a kijelző fénye, másrészt ez is növeli az akku élettartamát.

Kapcsoljuk ki az EQ-t: Zenehallgatás közben az equalizer használata is részben hozzájárul akkumulátorunk merüléséhez, ezért ha tehetjük, kapcsoljuk ki azt is a Beállítások / iPod / EQ menüpont alatt.

iPhone lezárása: A Beállítások / Általános / Automatikus lezárás menüpontban állítsuk minél rövidebb időre a lezárás intervallumát. Ugyanis a folyamatosan világító LCD szintén gyorsabb merülést eredményez.

Kérünk mindenkit, hogyha akkumulátor cserére szorul a készüléke, akkor forduljon szakemberekhez. Ha nem megfelelően szereljük szét a készüléket, akkor komolyabb károkat is okozhatunk benne. 

Olvasd el a hozzászólásokat is

44 Comments

  1. A 3G kikapcsolását illett volna megemlíteni, én úgy veszem észre, hogy a 3G jobban szívj az akkut, mint a wifi. Arról nem beszélve, hogy utazás közben folyamatosan hálózatokat váltogat, mert a 3G sok esetben nem is elérhető lakott területen kívül.

  2. @Coyote82: Igazad van, belerakjuk.

  3. Ez mint szép és jó..csak akkor mire használjam ? 😀 Ha mindent kilövök rajta? 🙂

  4. -t+d

  5. @lanw: Bennem is ez merült fel 🙂 Minden olyan funkciót kikapcsolhatsz a cikk alapján, amivel az iPhone értelmet nyer 🙂 Persze most csak kukacoskoduk, nyilván a wifi és bluetooth kikapcsolása hasznos.

  6. Szerintem nagyon jól le van írva mit kell tenni, és tényleg sok időt lehet spórolni a beállításokkal. Én pl a 3G-t csak akkor kapcsolom be ha kell a szélessáv. Pushoz tökéletes az edge, és a legtöbb helyen van wifi. A helymeghatározást sem kell már kapcsolgatni ugye az 5.0óta, csak le kell tiltani a legtöbb alkalmazásnak és annak engedélyezni amelyiknek pl tényleg kell. Pl a rendszerszolgáltatásoknál kizárólag a mobilhálózat keresésnek engedélyeztem, valamint tiltottam az időjárást a facebookot cydiát, kamerat safarit és tényleg sokat jelent.
    Az akkumulátorrol: 2,5 éves iphone 3gs em van elég gyenge üzemidővel. Rendeltem hozzá ibéjen aksit, egy erősebbet is, de egyszerűen nem fogadja el a telefonom egyiket sem – 3 percenként úrjaindul vele, próbáltam másik 3gs ben is és hasonlóképpen kudarcot vallott.
    Tehát egyenlőre marad az eredeti telep, okos beállításokkal.

  7. Jaja a diagnosztikához. Feltettem a Batteryinfo-t, ami szerint 82% os az akksi, ami adatnak nem is lenne rossz, de igazábol kb olyan 35-40% lehet

  8. és az miért lehet, hogy: este, lefekvés előtt leveszem töltőről a telefont (teljesen feltöltve), kilövöm az összes futó alkalmazást és reggelre mégis a használati idő van, hogy több mint két óra!!! :S
    b verzió: ugyanúgy este bekapcsolom a repülő üzemmódot, wifit is kikapcsolom, mégis 15-30 perc a használat reggelre, amikor hozzá sem nyúlok.
    sajnos volt időm ezeket megfigyelni mert mindennap kell tölteni a telót (4S, 5.1.1, no jailbreak…)

  9. Nekem is szokott néha rosszalkodni!
    Elalvás előtt kilövök minden futó alkalmazást wifit de tényleg semmi nem megy.
    Van hogy a teljesen feltöltött aksi csak 2%-ot van hogy 15-20%-ot is merül reggelig!
    Plusz néha elérem a 20-25%-os töltöttséget le van lock-olva és 10 perc után már 15%-ot mutat úgy hogy hozzá se nyúltam!
    Érdekes mindenesetre…
    Lehet a jb miatt csinál ilyeneket?
    i4 5.0.1 jb

  10. Megnéztem a 3GS-emen az akksimat (BatteryInfoLite):
    CurrentCapacity 546mAH
    MaxCapacity: 1183mAH
    Battery Charge 45.42%

    Ez most komoly? Januárban vettem zsír újan. Pár hónap alatt hogy ment tönkre a felére?

    Amúgy pár hete figyeltem fel rá, hogy régebben 2 napot simán elment, most naponta (van hogy 2szer) töltöm.

    Még garis természetesen, de akkor is bosszantó…

  11. Én esténként felteszem tölteni, reggel leveszem és bírja egész nap, szinte akármit csinálok vele. Pedig 4s, 5.0.1-el, push, 3G, wifi, minden be van kapcsolva. Ha nagyon ráérek egy utazás során és 2 órát nyomok 3D-be egy gammát, akkor visszafele útra tölteni kell, de ez természetes szvsz.
    Ha nem töltöm fel, akkor lemerül másnap… mint akármilyen okostelefon:))

  12. Én esténként felteszem tölteni, reggel leveszem és bírja egész nap, szinte akármit csinálok vele. Pedig 4s, 5.0.1-el, push, 3G, wifi, minden be van kapcsolva. Ha nagyon ráérek egy utazás során és 2 órát nyomok 3D-be egy gammát, akkor visszafele útra tölteni kell, de ez természetes szvsz.
    Ha nem töltöm fel, akkor lemerül másnap… mint akármilyen okostelefon:)) A titok: tölteni kell:)))

  13. Bocs a két komment miatt, azt írta elsőre, hogy nem sikerült a poszt…:) És közbe meg…

  14. Ez mennyire megbízható amúgy ez a progi, bár biztos h rosszabb lett valamitől az akksim….

  15. Nekem is ez van és hihetetlenül idegesít.. Régen feltöltöttem este, repülőmódba raktam, tehát minden ikapcsolva rajta, reggelre legrosszabb esetben lement 99%-ra. Most ugyanígy csinálom és mire felkelek 78-80%-on szokott lenni az akku úgy, hogy repülőmódban volt… Nekem a szoftverfrissítések óta nem hogy javult, szerintem romlott a helyzet.. Nem tudja valaki mitől lehet ez? /5.1.1, no jb/

  16. @rmiki88: OTA-n frissítettél ?Mert,ha igen esetleg megér egy restore-t és utána “setup as new iPhone” (a backup szokott fogyasztani).

  17. @rmiki88:

    És neked hány százalékot mutat a Battery Info?

  18. @hSn0wQ: Igen, úgy frissítettem. ha restorolok és set up as new iPhone, akkor kezdhetném elölről minden kis beállítást, meg tele van a telo fényképekkel is 🙁 (amiket direkt nem akarnék gépen tárolni)

  19. A wifi kikapcsolása nálam semmit nem hoz a konyhára. Ha az iphone alvó módban van, a wifit automatikusan lekapcsolja. Ez látható, amikor bekapcsolod, először a 3G/E jelenik meg, majd felváltja a wifi.

    Nálam is volt gyors merülés probléma (iphone 4s), restore és setup as a new iphone kell backup visszatöltés nélkül.

  20. @rmiki88: Igen,de cserébe nem merülne a készülék.Én a helyedben a restore elött minden játék mentést,zenét,képet lementenék (iTunes-al vagy iFunbox-al vagy iExplorere-el) egy külső winchester-re vagy USB-re,utána restore-olnék és nem állítanék vissza semmit backup-ból,ezután minden menne vissza szépen.

    Elöbb utóbb úgyis kell biztonsági mentéseket csinálni a készülékről valamilyen módon.Az aku merülést (ha szoftveres a gond) így lehet megoldani.De amúgy mint látod@hohocali-nak is bevált az aku merülés ellen a Restore+No backup változat.

  21. A restore + no backup megoldas miert jobb ill. hogy hogy ilyenkor nem fog merulni az alsi ? Csak azert kerdezem mivel az en 4S-
    m is elegge merul . Ebben az esetben a teloszamok is elvesznek ?

  22. @hSn0wQ:
    játék mentéseket hogy mentek le külön pl usb-re? és utána hogy teszem vissza őket?

  23. @sipi07:

    1.Rádugod a telefont a gépre

    2.Megnyitod az iFunBox-ot a gépeden.

    3.Odamész,hogy Apps

    4.És ott bemész az egyik appnak az app mappájába és ott lemented a Documents mappa tartalmát.(Én a helyedbe lementeném az egész app mappát és utólag vissza tenném a hiányzó elemeket.)

  24. @hSn0wQ:
    köszönöm a gyors választ!! egyelőre még a ifunbox-szal ismerkedem, mert most töltöttem le, de szerintem menni fog.

  25. @hSn0wQ: Meg lehet ugyanezt csinálni ezzel a programmal fényképekkel, sms-ekkel, kontaktokkal, naptárbejegyzésekkel, jegyzetekkel?

  26. @rmiki88: Jó kérdés.Fényképekkel biztos,ha a kamera jelre kattintasz.A többit jailbreakelt készüléken meg lehet biztosan csinálni.Az,hogy nem jailbreakelt készüléken mit,hogy lehet azt nem tudom mivel én világ életemben jailbreakeltem.Esetleg megpróbálhatod még az iBackupBot-ot amiben személyre szabott backupot lehet készíteni (ezzel kikerülve a szoftveres hibák visszaállítását).Az iBackupBot használatáról itt írt a szifon:
    szifon.com/2012/01/09/ibackupbot-szerkesszunk-ios-backupot/

  27. Amugy ha minden be van love , letiltva ami nagyon fogyaszt stb. , akkor meddig kellene birnia toltes nelkul egy 4S-nek ? Az enyem 1 hetes telo tehat az aksi teljesen jo , de egy nap alatt lemerul pedig nem is vagyok egy hardcore user …

  28. @Ragadoz0:Az 1 nap az normális.

  29. @rmiki88: a naptár, kontaktok, jegyzetek mentését elvégzi az iTunes is minden alkalommal amikor összedugod a telót a géppel. Csak be kell jelölni. PC esetén Outlook-kal szinkronizál.
    @hSn0wQ: ha egy nap normális, akkor viszont nem csinálom meg a restore-t, mert 3G-vel bírja egy napig, edge-vel pedig olyan másfél nap. Mondjuk ez szomorú..:/

  30. Helló!
    A 4S-em, ha rá van dugva töltőre valamilyen szinten melegszik. Gondolom ez normális.
    Viszont ha még használom is, például egy számítás igényes programot futtatok (GPS, Skype videohívás) akkor szószerint felforrósodik a telefon. Kézzel is már érezhetően forró. Nemhiszem hogy ez is a működési hőmérsékletek közé tartozna… Ilyenkor valami teendő?

  31. én most próbálom orvosolni a problémát, mivel ha rendesen használja az ember a szifont az bizony lemerül, – ha nem használnám elővenném az 5 éves samsungom, az bírja 1 hétig is – sok napelemes kütyüt néztem mire rászántam magam egyre. Jövő héten ideér és ha lesz érdemi infóm megosztom veletek.
    Addig is itt a típusa, tényleg jókat olvastam róla, 4400as akksival és mindenféle töltővel adják potom 3500ért.
    ARCTIC COOLING C1
    túrákhoz, bicajozáshoz elengedhetetlen, így lehet használni a gps-t és mindent amiért jó a szifon!

  32. @sipi07: 1 nap tök normális szerintem.Én baromira örülnék,ha az én alig 1 éves iPod touch 4g-m (iOS 5.0.1+JB) bírna 1 napot töltés nélkül.Jó én mondjuk nem kímélem a touchom
    akuját (kb 3 óra N.O.V.A+1,5 óra GTA 3+fél óra szifonozással nem beszélve a tweakeimről) szval az 1 nap jónak számít,ha nem használod annyira ki funkcionálisan.

    @77pitbull: Én egy régi Samsung telefont üzemeltetek telefonként és nekem is simán kibír 1 hetet.1-szer még az első Samsung telefonommal csináltam 1 tesztet,hogy meddig bírja töltés nélkül úgy,hogy egy percet sem használtam.1 hónap után meguntam. 🙂

  33. @hSn0wQ: akkor megnyugodtam 🙂 mondjuk használom rendesen a telefont, nem kímélem 😉 a rekordom 100%ról 1,5 óra alatt lemerítettem, infinity blade 2vel 😀 na akkor tényleg forró volt a telefon 🙂

  34. Nekem olyan problémám van, hogy kb félévvel ezelőtt szereztem be egy 3G-t 4.2.1-el és 6.15ös BB-vel, akkor az illető akitől szereztem mondta h rossz az akksija, kb 5percet bír telefonálással.. És igen, nálam is ilyen dolgok játszottak közre, hogy mindent OFF-oltatnom kellet, fényerő is minimumon, telefonálni kb 2-3hívást tudtam elintézni, és paff, lemerült, ezután kb félórára rá bekapcsoltam, vagyis ekkora tudtam bekapcsolni, előtte nem adta magát, aztán így kb 40-50-60% körüli akkumulátor töltöttségi jelzést kaptam vissza, ez sem bírta tovább, kb 5perc netezés haza is vágta.. :/
    Tegnapi nap folyamán szereztem egy akksit, gyári, nemsokat használt, a illető elmondása alapján 1,5óra telefonálást kibir.
    Node, történt miszerint miután beleraktam az “új ” akksit, 2%on volt a jelző, csatlakoztattam hálózatira( ez volt kb 10fele ), éjfél körül felkeltem és akkor látom, hogy 60% on van az akksi, tökre megörültem, hogy eddig működik, aztán reggel 5fele keltem, s akkor látom hogy piros töltöttségjelző alatta a villámjel..-.-” nagynehezen bekapcsoltam, ismét töltötte. 9fele megnéztem, 100%-on volt, levettem, piszkálgattam, fényképeztem, iPod, és azt vettem észre h 100%->99%->98%-> és így tovább kb 5perc alatt, ez mitől van? függött az iPad BB-től? Mert úgy hallottam, hogy az nagyban rásegít az akksi merülésére..
    Bár már 5.13- BB van , ezzel talán jobb lesz?
    Előre is köszi a válaszokat!

  35. Jelen pillanatban is, 100%on volt, kb 5perc alatt leesett 88% ra 🙁

  36. 1 hetes 4S Fel nap alatt lemerul. Volt i4-em 1napot birt teljesen korrekt.De ez…1kor jottem el otthonrol dolgozni kis zenet hallgattam munkaba menet, most melo kozben par sms egy ket email most 5 ora es 55 szazalek.Angliaban elek. Nem tom ez mennyit szamit.Mi baja lehet vagy enny a kapacitas?

  37. Csináld meg ezeket a beállításokat meg kapcsold ki a 3G-t ha nem használod! Nekem egyébként sem volt gond az akksival, de most még jobb.

  38. Sziasztok, egy kérdéssel fordulok hozzátok. Egy 4-es iphonom van, eddig minden éjszaka töltöttem, reggel levettem a töltőről, estig lemerült kb. 25-30 % ra. Rengeteget használom, telefon, sms, email, web. Amikor szabadságon vagyok akkor elmegy 2 napot is. Tegnap reggel levettem a töltőröl és kb 6 óra múlva, normál használat mellett csontra merült. Ma reggel iszonyat forró volt amikor kihúztam, és bár 100%ot mutatott, kb. 4 óra múlva kevés használat mellett is 3%-ra merült. Szerintetek mi lehet a gond?

  39. sziasztok,van egy iphone 3gsem,reggeben megvettem a t-mobileba,nemtudtam hogy kell rárakni a magyar nyelvet ezért rárakattam a magyar nyelvet,rá is rakták,de rájöttem hogyha játszok vele gyorsan merül,ki kellett volna sütetni vagy teljesen meriteni a telefont nem?anyukám most vett uj akumulátort hozzá hogy esetleg jo lehet e töle.

  40. @metalfakan2000: az iOS-ben a 4.0 óta van magyar nyelv (a 3GS alapból 3.0-val érkezett még 2009-ben, jelenleg a 6.1.3 a legfrissebb szoftververzió rá), tehát nem tudom, mit raktak rá neked.

    a magyar nyelvtől nem merül. az akkumulátor 2 év alatt könnyen elöregedik, így használat közben a normálisnál jobban is merülhet.

    lítiumos akkumulátorokat nem csak, hogy nem kell, hanem nem is szabad teljesen lemeríteni, mert nem tesz jót neki. bármikor bátran rá lehet dugni töltőre, nem is szereti, ha rendszeresen lemerül.

    az iPhone-ban csak úgy nem tudsz akkumulátort cserélni. ha még sosem szedtél szét iPhone-t, akkor inkább ne kezdj bele, mert könnyen tönkre lehet tenni, ha nem tudod, mit csinálsz.

  41. sziasztok. a követekező problémában kérném segitségeteket.
    tegnap történt egy olyan hogy az iphone5 elkezdett megelegedni, szinte forró lett és hamar lemerült. Kikapcsoltam a mobil adatforgalmat és utána szépen kihült. újra bekapcsolva ismét melegedett. Gyanitom hogy valami “beragadt” és az pörgette az aksit. Hogy lehet megállapitani mi okozta?
    előre is köszönöm

  42. Szerintetek a nagyobb teljesítményű akksival nagy kárt tennék a telefonban?
    Meg a másik hogy nem is pénz érte…1800Ft E öböl oldalról..

  43. @rolka83: mármint a készülék saját akkumulátorát cserélnéd ki valami ismeretlen, külső gyártó által előállított, nem a készülék saját specifikációjának megfelelővel? én nem javasolnám, de a te készüléked, a te felelősséged, ha tönkre vágod esetleg… szerintem nem érdemes ilyen mindenféle utángyártott, túl olcsó alkatrészekkel próbálkozni, mert ha kifogsz egy hibás darabot, akkor azt a készüléked bánhatja.


Add a Comment