fbpx Skip to content

Lassan 4 éves az iPhone 4. Nyilván ez a 4 éves hardver már kevés az iOS 7-hez, és bizony sokszor akadozva képes futtatni az új rendszert. Többek között azért is lassú rajta, mert a 7-es rendszert szinte alapjaiban változtatta meg az Apple és nyilván nem a 4 éves hardvert vette alapul, hanem a 64 bites processzort. Így azt hiszem, nem is csodálkozhatunk azon, hogy a 7.0 nem lett a legjobb operációs rendszer, és ha az elmúlt éveket vesszük, sem az 5.0, sem a 6.0 nem volt a legjobb.

maxresdefault

Az iOS 7 megjelenése óta eltelt fél év. Ennyi idő kellett az iOS 7.1-hez, tehát még további fél évre volt szükségünk az Apple fejlesztőinek, hogy egy jobb, megbízhatóbb rendszert adjanak a felhasználóknak. Azt hiszem ezen sem kell csodálkoznunk, mivel ebbe beletartoznak a felhasználóktól kapott visszajelzések, folyamatosan érkező béta szoftverek és azoknak a tesztelése, illetve az Apple-ön belüli tesztelések. Az iOS 7.1-ről már írtunk részletesen, ahol teljes mértékben kitárgyaltuk mik az újdonságok, de talán a legnagyobb újdonság az iPhone 4 felhasználókat érintette. Ők kaptak egy sokkal használhatóbb rendszert.

Screen Shot 2014-03-11 at 17.44.12

Ahogy a fenti képen is jól látszik, rengeteget javítottak a rendszeren a szoftvermérnökök. Ugyan nem lett 6.1.3-as gyorsaságú a rendszer, de a számok és a tapasztalatok alapján jóval használhatóbb lett. Az Arstechnica egy videót is készített erről:

Erről a sebességnövekedésről egyébként Ti, Szifon olvasók is beszámoltatok már nekünk, így azt hiszem, bátran ajánljuk az iPhone 4 tulajdonosoknak, hogy frissítsék a készüléküket iOS 7.1 rendszerre:

Screen Shot 2014-03-11 at 17.56.24

[poll id=”140″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

61 Comments

  1. igen sokkal gyorsabb lett minden az animaciotol kezdve az appok megnyitasaig minden kevesbe is merul:)

  2. iPad 4-et erdemes frissiteni? Mert en az ios 7.0.4 van rajta es semmi gond nincs vele.

  3. Szerintem minden ezközt érdemes frissíteni, ha nem használt jb-t

  4. @gergooo89:
    Jó kérdés. Nekem is az van + jailbreak.
    De szerintem letörlöm és felrakom a 7.1-et. Nem kell jailbreak.

  5. Olyan választás mért nincs, hogy nem frissítettem?

  6. Kérdésem, hogy iPhone 5-ös készülékkel más is járt-e úgy, ahogy én?

    Amióta 7.1 -re frissült nem tudnak felhvni. 100 hívásból, talán, ha 1 sikeresen végződik. Ha minden hívásátirányítás törlésre került, akkor “jelenleg nem kapcsolható” választ ad.

    Downgrade lehetséges? Vagy T-Mobile-os hiba lehet?

  7. Azt a kis AirPlay ikont hogy lehet odavarázsolni a control center-be?

  8. @gergooo89: de van vele gond, ott van benne az SSL-hiba, amit a 7.0.6 javított: http://szifon.com/2014/02/21/megjelent-az-ios-7-0-6-es-ipod-touch-ra-a-6-1-6/

    @WeghA: szintén megvan akkor nálad is az SSL-hiba, hacsak nem tetted fel hozzá a patchet.

    @sanyibazi: mert itt azokat kérdeztük meg, akik frissítettek. ha nem frissítettél, akkor nincs is miért szavaznod.

    @zsozsoba: ha Telekom előfizető vagy, nyilván egészen nyugodtan lehet a szolgáltató hibája. esetleg backup, restore iTunes-ban, visszaállítás backupból, és nézd meg úgy. a downgrade nem lehetséges.

  9. @sanyibazi: mert ha nem frissítettél, akkor nem tudod, hogy gyorsabb lett-e

  10. @csatadani: Magától kerül oda, ha van AirPlay eszköz a hálózaton.

  11. @csatadani: Ha van AirPlay képes eszköz a közelben akk megjelenik.

  12. @Jadeye: Túl vagyok sokadik visszaállításon és sokadik reboot-on, de továbbra sem vagyok hívható. Szerzek nano sim-et másikat, mert elvileg független az iPhone-om, és ha az hívható a készülékemmel, akkor a T-nél csodát teszek …

  13. @zsozsoba: nekem is ugyan ez volt a problémám, i5, Telekom. A párom i5c, Telekom, semmi baja nem volt. A két előfizetés közös céges flottában van. A Telekom tájékoztatása szerint (du 2 körüli állapot) a tegnap este kezdődött rendszerhibának köszönhető a meghibásodás, ennek semmi köze sincs a készülékhez, és a szoftverfrissítéshez sincs. Tudják a hiba okát, javítják a rendszerben. Tapasztalatom szerint 18 óra után a hiba helyreállt, azóta hívható vagyok.

  14. Zsozsoba! nekem is ugyan ez volt a problémám, i5, Telekom. A párom i5c, Telekom, semmi baja nem volt. A két előfizetés közös céges flottában van. A Telekom tájékoztatása szerint (du 2 körüli állapot) a tegnap este kezdődött rendszerhibának köszönhető a meghibásodás, ennek semmi köze sincs a készülékhez, és a szoftverfrissítéshez sincs. Tudják a hiba okát, javítják a rendszerben. Tapasztalatom szerint 18 óra után a hiba helyreállt, azóta hívható vagyok.

  15. telenorosokhoz fordulnek segitsegert: frissites utan nektek mukodik a szemelyes hotspot/3g megosztasa wifin,kabelen, bluetoothon. mert nekem 7.1 ota halott ugy, apn beallitast kiloki a rendszer, t mobilros kartyaval pedig siman mukodik. mar utanna jartama dolognak telenornal, applenel es vszinu azert mert a telenor nem hivatalos apple forgalmazo. viszont ez kisse felhaborito.. ha esetleg nektek is jelen van a problema akkor itt irjatok meg legyszi: https://discussions.apple.com/thread/5983517?start=0

  16. @alali: Köszi szépen a véálaszt, de én azóta sem vagyok hívható…. Épp úton egy nanosim… és kiderül.

  17. @psychoo118: már vettem fel erről hibajegyet az Apple-nél. hívjátok fel holnap a magyar számukon is őket, mert ameddig nincs 7.1.1, addig ezt még tiszta restore sem oldja meg sajnos.

    frissítés: noha nem írja ki a tethering alatt az APN-t, attól még most kipróbáltam, és gond nélkül ment a tethering “online”-nal, miközben az APN mező üres volt amúgy.

  18. Hellosztok ! egy olyan problémém lenne h a fő képernyó alján szürke lett az ikonok háttere azt h lehet el tüntetni ?

  19. @Jadeye: o, akkor megelőztél 🙂 esetleg kaphatnék egy linket ehhez a hibajegyhez? egyébként mindent megpróbáltam, mivel iphone 4em van 6.1.2-t visszatéve természetesen működött, azelőtt azthittem az én készülékemmel van a baj,de ezután megbizonyosodtam h nem nálam lesz a baki. Miért hivjam az apple-t?

  20. @psychoo118: várj. frissítettem a hozzászólásom: noha nem írja ki a tethering alatt az APN-t, attól még most kipróbáltam, és gond nélkül ment a tethering “online”-nal, miközben az APN mező üres volt amúgy (de akkor is, amikor beírtam neki, hogy “kecske”, és visszaléptem a menüben, és ugyanúgy üres maradt).

  21. @Jadeye: az úgy érdekes, mert nekem egyáltalán nem megy a tethering.. meg se jelenik amenüpont a főmenübe, a “mobiltelefon” menüben látszik, egy ideig homokórázik majd amikor befejezte(gondolom timeout) akkor elérhetővé válik a menüpont rányomva pedig egy olyan üzenet fogad hogy lépjek kapcsolatba a szolgáltatómmal. Szóval nekem egyáltalán nem megy. esetleg mélyebben belemehetünk a témába, skype: psychoo118 🙂

  22. Battery Doctor egy hasznos kis app foleg azoknak akik monitorozni szeretnek hogy egyes alkalmazasok mennyit zabalnak , mennyi energiat fogyasztanak. Az hogy jobban merul az aksi ios7 alatt szerintem nem csak az uj ios- tol fugg! Hanem egyes alkalmazasok jobban vannak optimalizalva pl ios 6 ra. Mert bizonyos alkalmazasok tobbet gogyasztanak ios6 alatt mint ios7 alatt.

  23. Sziasztok! A tanácsotokat szeretném kérni!
    Iphone 4-em van, gyári független. 6.1.3 (10B329) van rajt és érdekelne, hogy szerintetek érdemes lenne-e frissíteni 7.1-re?
    A válaszokat előre is köszönöm!
    Tibi

  24. @gritty: Szia, ha nem ijeszt meg az uj flat design, mint sokan másokat, és nem fontos a jailbreak, akkor mindenképpen ajánlom, mivel nekem pl gyorsabb most 7.1-en mint 6.1.2-n volt(bár lehet egyedi eset). én csak ajánlani tudom. 🙂

  25. @psychoo118: végignéztem a linkelt discussions-t. a Telenor nem tud itt mit tenni, mivel nem Apple-partner szolgáltató, így nincs bundle-je az iOS-ben. ezért ilyenkor a rendszer az Unkown.bundle-t tölti be, gyakorlatilag nulla beállítással, viszont szerkeszthető APN-ekkel. hogy miért csak a tethering APN tűnik el, az nagyon jó kérdés, de az is biztos, hogy ez vagy maga a 7.1, vagy az új verziós Unknown.bundle miatt van. ugyanakkor az Unknown.bundle jailbreak nélkül nem módosítható, IPCC-ként sem tehető fel semmi verzió. ezzel kapcsolatban tehát csak az Apple tud bármit is tenni.

    azt nem tudom megmondani, hogy miért működik nálunk még akkor is a tethering, ha üres az APN, de azt feltételezem, hogy:
    * vagy a sima APN-t használja ilyenkor;
    * vagy üres az APN-mező, de az APN-t maximum csak nem írja ki oda.

    mindenesetre mi több 5s-en is próbáltuk Telenorral, és noha az APN esetén üres volt a mező, valamiért mégis működött. mindegyikünk OTA frissítettük a készülékeinket. mi van, ha a 6.1.2-t visszarakod, és OTA frissíted?

    a hibajegyről nem tudok linket adni, mert a rdar:// linkeket még fizetős fejlesztői fiókkal sem lehet megnyitni, ha nem a te ticketed… 🙁

  26. még 5s nel is van drasztikus valtozas, szépet raktak ossze almáék

  27. T-mobile (alias Telekom) ügyfélszolgálata közölte: Több LTE képes készülékkel is lehet olyan jellegű probléma, hogy a hívószáma nem elérhető.

    Mondom a kedves hölgynek, hogy az LTE, az egy adatkapcsolódási és adatátviteli forma, nem hinném, hogy a hívásfelépítéshez és a SIM kártya elérhetőségéhez bármilyen köze lenne, hisz ha be sincs kapcsolva, a probléma akkor is fennáll. Nem beszélve arról, hogy más készülékben sem volt hívható a kártyám, ill. hívószámom.

    A válasz: Neki ezt írták fel a műszakiak, hogy LTE képes készülékeknél ilyenjellegű hiba lehet, akkor ez minden ilyen készüléknél fennállhat…

    Arra már nem válaszolt, hogy másik készülék esetében miért áll fenn ugyanúgy a hiba, hibajegyet sem volt hajlandó felvenni. Ellenben elmesélte, hogy több újraindíás is volt a mai napon egyes rendszereiken, ez már sok előfizető eddigi problémáját megoldotta, de éjfélig még több ilyen reboot is várható. Reggelre ez nekem is meg fogja oldani nagy valószínűséggel a gondomat.

    EZ VICCES!

  28. Zsozsoba: kíváncsian várom a sztori végkifejletét! (5S)

  29. Nekem tegnap 19 óra körültől jó, azóta elérhető vagyok.

  30. @Jadeye: nekem maga a kapcsoló sem jelenik meg i4-en amíg üres az apn.

  31. A probléma igen összetett volt, és nehezen, de rájöttem, hogy amikor már vagy harmadszorra lett kinullázva a teló, automatikusan bekapcsolta az állandó átirányítást.

    Az itt leírt módon >> http://szifon.com/2010/02/13/felteteles-hivasatiranyitas-iphone-on-is/ el volt mentve a feltételes hívásátirányítás, és csak ezt kapcsolgattuk ki-be…

    Arra nem gondoltunk, hogy állandó átirányítással áll fel a frissen upgrade-lt OS!!!

    Ha valaha valakinek volt már állandó átirányításhoz beírva hívószám, az valószínűleg ugyanígy járhat!

    Természetesen a probléma a kezdetekkor a T hálózatán és rendszerében volt, majd amikor már hívható lett volna a készülékem, akkor állt elő ez a második szívás :))

  32. @Jadeye 6.1.2rol nem tudok otazni sajnos, mert jailbrekelten tudom csak visszatakni ra(iFaith)

  33. @ToniSlow hasonloan nekem is

  34. Szamomra nem derult ki, hogy ez a lassusag csak az iPhone 4 vagy a 4S telokat is erinti-e? Most keszulok 4S-re valtani (Tremobil akcio), ha tetu lassu vele a 7-es akkor lehet 5C lesz belole … Valaki mondana infot ez ugyben?! Koszonom!

  35. @dh1: miért lenne lassú iPhone 4s-en? jellemzően az iPhone 4 volt az, amin sokaknál érezhetően lassú volt, 4s-en nem volt ennyire szembetűnő. kivétel nélkül minden készüléken gyorsabb lett a 7.1 a 7.0.x-hez képest, de az iPhone 4-en feltűnő a gyorsulás igazán.

  36. az kiderült, h mitől függ, h “Zene” vagy “Safari” van a control centerben?
    :disappointed:

  37. ja, és a főképrenyő “animációját” ho9l lehet kikapcsolni?
    thx

  38. @Józsi: ahogy a másik hozzászólásodnál már írtam: “ez akkor van, ha legutoljára a Safariban néztél mondjuk videót. nyilván ha a Zene app volt legutoljára nyitva, akkor meg az lesz ott. ha meg mondjuk a YouTube app volt, vagy a Spotify, akkor meg az. ez már az iOS 4.0 és a multitasking melletti vezérlőgombok megjelenése óta így van, csak iOS 7-től a vezérlőközpontban.”

  39. Hali, i4-em van, 4.3.1-es firmware-rel. Szerettem volna elmenteni az SHSH-t de mindenhol azt látom hogy már elkéstem (umbrella, ishshit). Ennek mi az oka, illetve van-e mód hogy mégis lementsem?
    Köszi

  40. @rasque: a készülékről le tudod menteni redsnow-al.

  41. És fel is fogom tudni használni downgrade-hez?

  42. @rasque: mivel csak az OTA frissítés SHSH-i azok, amik nem használhatóak, viszont 5.0-ig nem volt OTA frissítés opció, így a 4.3.1-es SHSH használható lesz.

    de ha jelenleg is 4.3.1 van rajta, akkor hová akarsz downgrade-elni? illetve mire akarsz egyáltalán frissíteni, ha a downgrade-et fontolgatod?

  43. Csak a biztonság kedvéért mentem le a 4.3.1-et. ezzel egyáltalán semmi bajom nincs. Ha nem jön be a 7.1 akkor lesz talonban egy gyors ios. 🙂
    5-re nem update-eltem mert semmi ujat nem hozott. 6ra azért nem mert nem szerettem az apple térképet. a 7 érdekel de csak ha nem megy a gyors használat rovására. 🙂

  44. @Jadeye:
    kösz…
    (kicsit OFF, nem lehetne e-mail értesítést, ha választ kapok…)

  45. Barki küldhet visszajezest az apple-nek amivel segithetjük az ios fejleszteset: Beallitasok-info- Diagnosztika és használat- Automatikus küldés Celszerü bekapcsolni, hisz szamunkra is fontos hogy mit kapunk a jövőben tőlük!

  46. Akku idő nektek milyen 7.1-el? Nekem nem akar merülni a telóm. Tegnap 16 óra készenlét és 4,5 óra aktív használattal, folyamatos mobil nettel, még mindíg 42%. ( iphone 5s )

  47. Sziasztok,

    Nem tudjátok véletlen, hogy aláírják még a 7.0.6-ot?

  48. @boki1981: ez csak az összeomlások kapcsán érdekes, a funkciókkal való elégedetlenségre nem megoldás, de arra vannak külön oldalak.

    @CodeRed: napokkal a 7.1 megjelenése után? biztos, hogy nem.

  49. Az ujlenyomat felismerés belassult..????!!!!! 1 ideg vagyok…. Valaki valami tipp..???? S.O.S

  50. nekem 7.1 alatt 2x volt, h nem aludt el a képernyő lezártan…(?)

  51. Naaa… Ez az… Mire vártak eddig???

  52. I4 megtáltosodott, az 5 meg egy csoda…
    Pedig eleinte gyanakodva néztem a 7.1 re..

  53. iPhone4 használhatóvá vált!
    5s-nek is jót tett sebességben is.
    A billentyűzet betűi alapértelemezetten lettek kövérebbek?

    Petike7809:
    Nálam sokkal könnyebben veszi az ujjlenyomatokat, mint 7.0-kon. Tanítsd be újra. Nekem az segített korábban.

  54. Nekem konkrétan fél nap alatt lemerül az i4 mióta frissítettem. Elég nagy szopás, eddig 2 napot bírt. Viszont tényleg fluidabb a rendszer.

  55. Már frissítettem az ujlenyomatot de azt vettem észre hogy napközben mikor az autóban süt rá a nap akkor nem megy ..!!!! dumber56

  56. Zolika002 már írta, és nálam is hasonló probléma lépett fel, hogy a főképernyő alján szürke sáv látható, átlátszó helyett, a rögzített ikonoknál. Ugyanez a helyzet ha alkalmazás csoportot nyitok meg, az átlátszó háttér helyett szürke látszik. Csodaszép. Már volt restore, de minden ugyanaz maradt a végén. Valakinek van ötlete mitől lehet ez?

  57. @Link-out: írd le, pontosan mit és mivel csináltál. SHSH nélkül ugyanis nem lehet visszatenni az aktuálisan legfrissebbnél korábbi verziót, mert ha nem írja alá a szoftvert az iTunes, akkor az nem megy fel a készülékre. tehát attól, hogy te nem használtál hozzá tudomásod szerint SHSH-t, az általad használt szoftver (várhatóan a sn0wbreeze, vagy mondjuk a redsn0w restore opciója) még gond nélkül letölthette a korábban mentett SHSH-t a Cydia szerveréről.


Add a Comment