iTunes és App Store előfizetés lemondása

Freemium alkalmazásoknak nevezzük azokat, amik ingyenesek, de alkalmazáson belül vásárlásokat kínálnak. Ezek lehetnek egyszeri, de lehetnek havi szinten megújuló előfizetések is.

Ezeket az előfizetéseket előszeretettel alkalmazzák úgy, hogy az első hónap ingyenes, de muszáj feliratkoznunk, azonban bármikor lemondhatjuk. Persze ez általában ezzel végződik: “basszus, ezt elfelejtettem”, mikor levonja a kártyánkról az első hónap után. Ilyenkor természetesen nem figyelmeztet az alkalmazás, sem az Apple, hogy bizony ez le fog vonódni a kártyánkról, nekünk kell odafigyelnünk, és maga az előfizetés lemondása is kisebb tortúra, mert nem az alkalmazáson belül kell keresni.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

“Siri, mit csinálnak az állatok otthon, miközben én nem vagyok ott?”

Új reklám jelent meg az iTunes Facebook oldalán, ahol a Secret Life of Pets filmmel karöltve reklámozza a cég az Apple TV-t és Sirit, illetve a filmnézést.

secret-life-pets-siri

Az utóbbi időben az Apple TV-vel, illetve iOS eszközeinkkel már TV csatornákat is nézhetünk, hazánkban ilyen például az HBO GO, de sajnos ez még korántsem annyira integrált, mint a külföldi társai. Jelenleg egyébként Sirit sem tudjuk használni magyar iTunes accounttal, így számunkra ez a reklám nem sokat fog mondani.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció
iSamurai iPhone szerviz akció

Decipher Activity Transfer: telepítsd újra az iPhone-odat csak bizonyos adatok megtartásával

Sokszor belefutunk abba a hibába, hogy a már évek óta használt telefonunk rengeteg szeméttel van tele, amit nem lehet egyszerűen kitörölni.

screen-shot-2016-09-21-at-11-07-33

Ezeknek a kitakarítására voltak már korábbi próbálkozások, de teljes biztonsággal csak az újratelepítés utáni új iPhone-ként való beállítás oldhatja csak meg teljesen. Sokszor például egy adott szoftverhibát is magunkkal tudunk vinni a mentéseinkkel, ebben az esetben is a teljes újratelepítés lehet megoldás. Azonban mi van akkor, ha mégis néhány adatra mégis szükségünk lenne? Erre is van több megoldás, a legegyszerűbben használható alkalmazás pedig talán a Decipher Tools.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

iTunes Error 53: így lesz levélnehezék egy Touch ID-s iPhone-ból

Remélhetőleg nem sokan futottak bele olvasóink közül a készülék frissítésekor vagy a restore-kor jelentkező 53-as hibába, de akik igen, azok a tapasztalatok alapján keresztet vethettek a készülékükre. A problémát egyrészt a készülék, és így a Touch ID meghibásodása vagy a szalagkábelének sérülése okozza, másrészt pedig az, ha nem az Apple hivatalos szervize nyúl bele a készülékbe, és cseréli ki vagy javítja a Touch ID-t.

01-touch-id-error-53-macosworld

Az 53-as hiba jelentkezésekor a frissítés vagy a restore folyamata megszakad, és az iOS nem tud betöltődni. Ez nem csak adatvesztéshez vezet, de a készülék így gyakorlatilag levélnehezékké, “téglává” válik. Az Apple tud a jelenségről, de egyelőre nincs rá megoldás. Nézzük, pontosan miről is van szó.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Ma este kezdődik az Apple Music Festival 2015

Idén immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a korábbi iTunes Festival-ról most Apple Music Festival-ra átkeresztelt esemény Londonban, ahol a legnépszerűbb zenészek tíz napon keresztül, minden este élő koncertet adnak a rajongóknak.

Apple-Music-Festival-2015

A rendezvény ma este 20:45-kor indul, az első két fellépő pedig Andra Day és Ellie Goulding lesz. Ilyenkor minden este 2-3 előadó lép fel a londoni Roundhouse-ban, idén olyan előadók részvételével, mint Pharrell Williams, a One Direction, Florence + The Machine és a Disclosure. Az Apple Music Festival ráadásul idén még közelebb hozza a rajongókat kedvenceikhez, mert az Apple Music Connect oldalán backstage hírekkel és bennfentes videókkal találkozhatunk – és természetesen a Beats 1 is tudósít az eseményről.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Illegális lett az iTunes az Egyesült Királyság új szerzői jogi törvényének értelmében

Az Egyesült Királyság legfelsőbb bírósága nemrég visszavont privát felhasználásra vonatkozó kivételeket a szerzői jogi törvényben, amelyeket tavaly vezetett be a kormány, ismét illegálissá téve több millió állampolgár szokásait, számolt be a helyzetről a napokban a TorrentFreak.

iTunes-hero

Az Egyesült Királyság Szellemi Tulajdon Hivatalának (IPO) magyarázata értelmében az az abszurd helyzet állt elő az Egyesült Királyságban, hogy ezentúl egy CD rippelése iTunes-ba illegálisnak minősül, továbbá a számítógépről nem lehet biztonsági mentést sem készíteni, ha jogvédett tartalom van rajta. Ezen felül az iTunes Match vagy az Apple Music sem járt jobban, hiszen azok is letöltenek szerzői joggal védett zenei fájlokat.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Érdekel a Beats 1? Most újra meghallgathatod az adásokat!

Sajnos a Beats 1 hivatalosan nem hallgatható hazánkban. Ez egyébként engem kifejezettem zavar, mert az Apple nem véletlen tett bele ennyi energiát és pénzt, minden bizonnyal az egyik legjobb rádió mostanság.

beats-1-zane-lowe-ebro-darden-julie-adenuga

Számos opció van rá, hogy azért mégis tudjuk hallgatni, de ezek egyike sem “egygombos” megoldás. A másik lehetőség, hogy követjük a Beats 1 nem hivatalos twitter csatornáját, ahol lényegében minden lejátszott számot megtalálunk, és meghallgathatunk az Apple Music segítségével. Az elmúlt napokban azonban teljes műsorukat is elérhetővé tették a DJ-k az Apple Connect segítségével. Ezek korábbi műsorok, amiket mi itthon is elérhetünk már Magyarországról, minden probléma nélkül.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Az Apple Music megjelenésével gyakorlatilag megszűnt a Free on iTunes

A Free on iTunes évek óta minden héten egy külön oldalon listázta az iTunes Store-ban az arra a hétre összeválogatott ingyenes tartalmakat az amerikai fiókkal rendelkező felhasználók számára.

Free-on-iTunes-elotte

Kezdetben egy zeneszám (Single of the Week) mellett több filmsorozat-epizód és podcast került a listába, majd kicsivel később külön spanyol számok (Canción de la Semana) is helyet kaptak második zeneszámként, illetve időnként volt egy Discovery Download is harmadikként. Azonban a jelek szerint az Apple most mindezt megszüntette.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Apple Music ihlette háttérképek

Az Apple Music kicsit több mint egy hete startolt el. Egyelőre vegyesek bennem az érzések, hogy váltsak-e majd a próbaidő végén, vagy pedig maradjak a jól bevált Spotify-nál, de nem is ez a cikk témája, hanem az új szolgáltatáshoz passzoló háttérképek.

AR7-Apple-Music-logo-splash-1024x768

Az iDownloadBlog szépen felépített egy háttérképes közösséget, melynek tagjai hétről-hétre alig várják az újabb képeket és az alkotók pedig azon fáradoznak, hogy bekerülhessenek az adott heti válogatásba. Most is több háttérkép közül választhattok, és a legtöbb az összes kijelzőmérethez passzol.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció