fbpx Skip to content

Tegnap tette közzé az Apple negyedik pénzügyi negyedévre vonatkozó számait.

apple-hq-headquarters-1024x712

Meglepetést nem okozott, de ez volt az első teljes év 2001 óta, amikor már éves viszonylatban is csökkenő eredményekről tudtak beszámolni.

Minden fizikai termék szintjén csökkenés állt be:

  • A cég húzótermékéből, az iPhone-ból 45,5 millió darabot adtak el az egy évvel ezelőtti 48,05 millióhoz képest. Az iPhone 7 Plus-ból és a jet black modellből még mindig hiány van;
  • Az iPadnél már megszokhattuk a csökkenő eladásokat: az előző negyedévben 9,3 millió talált gazdára, ez a szám tavaly 9,88 millió volt;
  • A Mac eladások szintén estek, ami nem meglepő, hiszen elég régen volt termékfrissítés: 4,8 millió számítógép kelt el az 5,71 millióhoz képest. Azt mindenképpen meg kell említeni, hogy csütörtökön mutatják be az új Mac-eket, amit Luca Maestri pénzügyi igazgató is megjegyzett az eredmények közzétételét követő konferenciabeszélgetésen;
  • A bevétel 46,9 milliárd dollár tett ki az előző évi 51,5 milliárdhoz képest;
  • A cég 9 milliárd dollárt keresett az elmúlt három hónapban, amely szám enyhén meghaladta az elemzői várakozásokat.

Tim Cook vezérigazgató a következőket mondta el:

Az erős negyedév betetőzi a nagyon sikeres 2016-os pénzügyi évet. Beleborzongtunk, ahogy a vásárlók az iPhone 7-et, az iPhone 7 Plus-t és az Apple Watch Series 2-t fogadták, csakúgy, mint a Szolgáltatási üzletág hihetetlen lendülete, ahol a bevétel 24 százalékos növekedéssel új rekordot állított fel.

Ha mélyebbre ásunk a számokban, akkor azért néhány érdekességet észrevehetünk. Például a Kínából származó bevétel nagyon durván visszaesett: tavaly ez 12,5 milliárd dollárt tett ki, míg az idén mindössze 8,7 milliárd volt, így ez a visszaesés felelős a teljes árbevétel visszaesésének jelentős részéért. Az elmúlt években mindenki azt hangoztatta, hogy a kínai piac az Apple fejlődésének záloga, Tim Cook többször is ellátogatott az országba. Ő továbbra is optimista Kínával kapcsolatban, a középosztály folyamatosan erősödik, ami a fejlődés záloga.

q4-2016

Néhány érdekesség a konferenciabeszélgetésből:

  • Szolgáltatások bevétele 5 milliárd dollárról 6,3 milliárdra nőtt. Ez tartalmazza az iTunes, az Apple Music, az App Store és az Apple Pay által generált bevételeket;
  • Az App Store bevételei már 5 negyedéve folyamatosan nőnek;
  • A cég már 237,6 milliárd dollárt tart készpénzben vagy könnyen értékesíthető értékpapírban. Az összeg 6 milliárddal nőtt az előző negyedévhez képest;
  • Az átlagos nyereségtartalom drasztikusan csökkent 39,9%-ról 38%-ra;
  • 2016 volt a legsikeresebb év az Androidról iPhone-ra való áttérésben;
  • A piackutatók szerint azok, akik az elkövetkezendő 90 napban telefont akarnak vásárolni, 60%-uk iPhone-t fog venni;
  • Indiában 50%-kal nőttek az iPhone-eladások éves szinten;
  • 2016 végére a HomeKit kompatibilis eszközök száma meghaladja a 100-at.

Tim Cook egy érdekes megjegyzést is tett a konferenciabeszélgetésen. Elejtette, hogy az Apple érdekelt a tartalomgyártásban és tulajdonlásban is. Részleteket nem közölt, de mit is jelenthet ez a megjegyzés? A cég készíti a Planet of apps nevű videós sorozatot, amelyben oly neves művészek vesznek részt, mint Gwyneth Paltrow színésznő vagy will.i.am zenész. Ez nyilván édeskevés. Felröppentek pletykák, hogy a cég felvásárlás útján akar terjeszkedni, Eddie Cue alelnök állítólag több megbeszélést is folytatott a Time Warner vezetőségével. A Time Warner komoly akvizíció lett volna, azonban a cég végül az AT&T-vel egyesül.

Az Apple elég optimista a következő negyedéves előrejelzésében: a bevétel 76 és 78 milliárd dollár között alakulhat, ami enyhe emelkedés a tavalyi 75,9 milliárdhoz képest, tehát valószínűsítik a csökkenés megállítását. Azt prognosztizálhatjuk, hogy nagyot nem fognak tévedni, hiszen már egy éve is csökkenés volt, azonban a kínai esés aggodalomra adhat okot. A következő boom Indiában várható, ahol a lakosság fele 25 év alatti és most építik ki a 4G-s hálózatot. És mint tudjuk az iPhone internet nélkül félkezű óriás.

Lehet, hogy lassacskán érdemes lesz Apple-részvényt vásárolni? 🙂

Olvasd el a hozzászólásokat is

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment