iOS fejlesztői lehetőség az iMind-nál

Az iMind-osokkal már partnerek vagyunk egy ideje, ők fejlesztik többek között a BpMenetrendet, amivel a budapesti tömegközlekedés menetrendjeit lehet követni. Együttműködésünknek köszönhetően tettük elérhetővé annak idején a BpMenetrend korábbi verzióját az iOS 3.x-et vagy 4.x-et futtató készülékekre is.

illustration_mobile

Az iMind most fejlesztőt keres, így ha teljes állásban szeretnél fejlesztéssel foglalkozni, és már van némi tapasztalatod, akkor érdemes vetned egy pillantást a hirdetésükre, hátha épp téged keresnek. Az iOS-es fejlesztésben való jártasság nem feltétlen elvárás, de egyértelműen előny. Ha nem téged keresnek, de te ajánlod be azt, akit végül felvesznek, akkor pedig megjutalmaznak.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Történelmi hír: az Apple lehetővé teszi az appok korábbi verzióinak letöltését az App Store-ból!

Az App Store egyik nagy hátránya volt, hogy az appok frissítéseivel azok alapkövetelménye az iOS egyre magasabb verziói lettek, így a régebbi készülékek tulajdonosai csak az adott app IPA fájljának lementésével tehették azt fel, ha az app frissült, és az App Store-ból nem. Ez most megváltozott: az Apple mostantól lehetővé teszi, hogy letöltsük az adott app azon verzióját, ami a készülékünkön futó iOS-t még támogatja!

Az alábbi képen egy iPhone 3G és iOS 4.2.1 esetén teszteltem a nemrég frissített Szifon.com appunk letöltését. Az appunk 2.0-s változatához már mininum iOS 5.0 kell, de a szokásos inkompatibilitási figyelmeztetés helyett most teljesen mást dobott fel a rendszer:

regi_verzio_letolese_01

Az Apple üzleti modellje eddig nem tette lehetővé, hogy egy adott app korábbi verzióját letölthessük az App Store-ból, így mindig csak az aktuálisan legfrissebb verziós app az, ami elérhető. A Szifon.com alkalmazás 1.2.1-es verziójának még iOS 4.0 volt az alapkövetelménye, majd a most elérhető legfrissebb, 2.0 már iOS 5.0-t igényel, ezért nem telepíthető iPhone 3GS előtti eszközökre, hiszen azokra sosem jelent meg már a 4.3 sem. Így az ilyen készülékeket használóknak résen kellett lenniük, és ha el is veszett az iTunes könyvtárából az adott app, de a készüléken még telepítve volt, akkor a vásárlások átvitele menüpont visszamásolta azt a készülékről a számítógépre, és így lehetett készíteni róla egy biztonsági másolatot is.

Ha valaki viszont bármilyen módon elvesztette egy adott app megfelelő verziójú app IPA fájlját, és a készülékéről is sikerült azt bárhogy törölni, azok számára nem igazán volt megoldás, hogy feltelepíthessék. Mostanáig.

A Download gombra nyomva el is indult a letöltés, ami közben egyébként az új verziós app ikonját mutatta a rendszer:

regi_verzio_letolese_02

A letöltés és telepítés végén pedig az app korábbi verziójának ikonja virított a képernyőn, és elindítva már ki is derült, hogy valóban a korábbi verziót töltötte le az App Store-ból a készülék. (Ha korábban még nem töltöttük le az adott appot egyszer sem, akkor a számítógépen, iTunes-ban a legfrissebb verziót leszedve már a készülékünkön letölthetővé válik a régebbi verzió a régi készüléken.)

regi_verzio_letolese_03 regi_verzio_letolese_04

Szifon.com
  • Szifon.com
  • Méret: 19.3 MB | Verzió: 3.2.5
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

Úgy tűnik, hogy ugyanezt sajnos az első generációs iPhone és iOS 3.1.3 esetén viszont nem lehet megcsinálni. Ott például a Bpmenetrenddel próbáltam meg ezt, mert a Szifon.com appunk korábbi változatához is minimum iOS 4.0 kellett. Itt csak a korábban megszokott hibaüzenetet kapjuk, noha a Bpmenetrend 1.1.8-as verziója még gond nélkül futott 3.1.3 esetén is:

BpMenetrend_3.x_4.x

Ebből arra lehet következtetni, hogy minimum iOS 4.0 szükséges az appok korábbi verzióinak letölthetőségéhez. Ezért aki első generációs iPhone-ra szeretne Bpmenetrendet, annak marad a jailbreakkel elérhető csomagunk, iPhone 3G-re pedig így már jailbreak nélkül is letölthető az 1.1.8-as változat.

BpMenetrend
  • BpMenetrend
  • Méret: 15.25 MB | Verzió: 2.1.0
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

Ez mindenképpen egy történelmi lépés az Apple részéről. Eddig azt lehetett mondani, hogy egyszerűen üzletpolitika volt, hogy nem volt erre lehetőség, mert így egy idő után az alkalmazások elérhetősége miatt is rákényszerül az ember a frissítésre, vagy az új készülék megvásárlására. De most, hogy az App Store lehetővé teszi, hogy akár iPhone 3G esetén is letöltsük még a régebbi, iOS 4.3 előtti verzióit, sok régi készülék új életre kelhet.

Neked van még régi készüléked, amin ez a lehetőség jól jön majd?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

iSamurai iPhone szerviz akció

BpMenetrend iPhone 3GS-nél régebbi készülékekre – iOS 3.x és 4.x-re

A BpMenetrend egy ideje nem támogatja már az iPhone 3G-t, pláne nem az első generációs iPhone-t. Ez nem gond akkor, ha korábban lementettük az app 1.1.8-as verzióját, ami még működött ezeken. Viszont mit tegyenek azok, akiknek nincs meg az 1.1.8? Számukra kínálunk megoldást az alábbi cikkben.

BpMenetrend_3.x_4.x

Az Apple üzleti modellje nem teszi lehetővé, hogy egy adott app korábbi verzióját letölthessük az App Store-ból, így mindig csak az aktuálisan legfrissebb az, ami elérhető. A BpMenetrend 1.1.10-es verziójának már iOS 4.3 volt az alapkövetelménye, majd a most elérhető legfrissebb, 1.5.2 már iOS 5.0-t igényel, ezért nem telepíthető iPhone 3GS előtti eszközökre. Így az ilyen készülékeket használóknak résen kellett lenniük, és ha el is veszett az iTunes könyvtárából az app, de a készüléken még telepítve volt, akkor a vásárlások átvitele menüpont visszamásolta azt a készülékről a számítógépre, és így lehetett készíteni róla egy biztonsági másolatot is.

Ha valaki viszont bármilyen módon elvesztette az 1.1.8-as verziójú app IPA fájlját, és a készülékéről is sikerült bárhogy törölni, azok számára nem igazán volt megoldás, hogy feltelepíthessék. Mostanáig.

Az elmúlt néhány napban egyeztettem az app fejlesztőivel, és engedélyt kértem tőlük arra, hogy elérhetővé tehessük a BpMenetrend 1.1.8-as, tehát az iPhone 3GS-nél korábbi eszközökön futó verzióját bárki számára, aki régebbi típusú készüléket használ. Korábban volt pár frissítési hiba is a régi eszközökön, amikor azok az adatbázis frissítése helyett mindenképp az appot magát szerették volna frissíteni, de azt szotyival karöltve már kiküszöböltük.

BpMenetrend 3.x-4.x-re

A csomag elsősorban tehát azok számára lehet hasznos, akik szeretnék használni az egyébként ingyenes alkalmazást, de az eredeti IPA hiányában azt nem tudják feltelepíteni a készülékükre. Emellett fontosnak tartottuk elkészítésekor azt is, hogy mindenképp a fejlesztők hozzájárulásával tehessük ezt közzé, ráadásul úgy, hogy a csomag telepítéséhez semmi olyasmire ne legyen szükség, ami warezoláshoz vezet. Mivel azonban az Apple-nél minden futtatható kód aláírással kell rendelkezzen alapesetben, így a csomag telepítéséhez jailbreak mindenképp szükséges.

BpMenetrend_3.x-4.x_01 BpMenetrend_3.x-4.x_02

(Arról már számtalanszor írtunk, hogy a jailbreak miért nem egyenlő a warezzal, de köszönhetően annak, hogy sok helyen ezt rendszeresen és következetesen összemossák, valamint mivel a felhasználók egy része kizárólag a warez miatt jailbreakel, ez a közhiedelem továbbra is tartja magát. Erről bővebben: Jailbreak – tények és tévhitek)

Az alkalmazásba egyúttal a 2013. június 22-i adatbázist is beletettük, így ameddig az nem frissül ismét, addig abból is a legújabb van benne.

A csomag csak 3.1.3 és 4.2.1 közötti rendszerekre telepíthető, a BpMenetrend 1.1.8 alapkövetelménye pedig 3.0, de mivel a 3.1.3 gond nélkül jailbreakelhető, így csak azt támogatjuk a 3.x-es rendszerekből, mint legfrissebbet. Mivel az iPhone 3GS és újabb típusú készülékek pedig frissíthetőek legalább iOS 5-re, így az app jelenlegi verziója is elérhető rájuk, ezért ezeket a készülékeket sem támogatjuk:

BpMenetrend_nem_kompatibilis

iPhone 3GS vagy újabb készülékekre tehát töltsük le az appot az App Store-ból:

BpMenetrend
  • BpMenetrend
  • Méret: 15.25 MB | Verzió: 2.1.0
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

Ismert hibák

Több készülék és iOS verzió alapján azt tapasztaltuk, hogy kizárólag iOS 3.1.3 esetén a Cydia a csomag törlése után a SpringBoard újraindítását kéri, noha a csomag maga ilyesmire nem utasítja. 3.1.3 alatt viszont valami nem jól működik a Cydiában, ezért a respring eredménye az, hogy csak pörög a kijelző közepén a kis folyamatjelző, de nem indul újra a SpringBoard. Erre az a megoldás, hogy hardresettel újra kell indítani a rendszert, majd miután ismét betöltött, és elindítjuk a Cydiát, az rá fog kérdezni, hogy eltávolítsa-e a félig telepített csomagot (forcibly clear). Ezt az opciót választva pedig már eltávolítja, ahogy kell. Ez a hiba csak 3.1.3 esetén, és csak a törléskor jelentkezik; természetesen frissíteni fogjuk a csomagot, ha találtunk rá megoldást.

Letöltés

A csomag a Szifon.com source-ról telepíthető, keressétek a BpMenetrend 3.x-4.x-re csomagot.

Ha bármi egyéb problémát tapasztaltok, kérjük, jelezzétek nekünk hozzászólásban!

iSamurai iPhone szerviz akció

BpMenetrend: az app régi verziói pár nap szünet után ismét képesek az adatbázis frissítésére

Még április 30-án frissült a BpMenetrend, ami a BKK adatbázisának köszönhetően pontosabb indulási időpontokat tartalmaz, és a kedvencek listáján már az is azonnal látható, mikor jön a következő jármű. Viszont ez okozott némi problémát az app korábbi verzióiban.

BpMenetrend_ikon

Új funkciók

Az új verzióban az első, és legfontosabb a BKK nyilvános adatbázisának támogatása, amivel pontosabb indulási időpontokat kapunk. Persze ez inkább csak a belbecsen változtat.

Ezen túl azért a külcsín esetén is találkozhatunk újdonságokkal, amik közül a leginkább szembetűnő az, hogy a következő indulási időpontok helyet kapnak a kedvencek listájában is. Így az app indítása után már rögtön láthatjuk is, hogy a kiválasztott járat mikor érkezik:

BpMenetrend_1.5.0_01

További változás, hogy a Még fülön a Beállítások opció alá bekerült a korábban külön menüpontként szereplő Névjegy. Ezen felül kicsit átszervezésre került a Frissítés opció is: mostantól az app már push értesítéseket is képes fogadni. Így amikor frissül az adatbázis, a rendszer push üzenetben értesít minket erről, és már frissíthető is a menetrend.

Gondok az app korábbi verzióiban

Az új adatbázis viszont nem támogatja az alkalmazás korábbi verzióit. Ezért az elmúlt pár napban az app régebbi verziói az adatbázis frissítése helyett az App Store-ba irányítottak minket, hogy telepítsük az 1.5.0-s változatot. Ez viszont adott esetben probléma lehetett, mert az 1.5.0-hoz minimum iOS 5 kell. Így az első generációs iPhone-on és iPhone 3G-n futó például 1.1.8-as verziós app képtelen volt az adatbázis frissítésére az elmúlt napokban.

Ezért felvettem a kapcsolatot az app fejlesztőjével, szotyival, akivel pár nap alatt sikerült is orvosolni ezt a problémát. Az iOS 5-re nem frissíthető készülékeken az app régebbi verziója így továbbra is a régi típusú adatbázist fogja tudni letölteni.

Ennek köszönhetően tehát pár nap szünet után a régi készülékeken továbbra is úgy működik a dolog, ahogyan eddig. Mi pedig köszönjük a fejlesztők és szotyi hozzáállását, hogy fontosnak tartják a régi készülékek támogatását is!

Töltsétek le ti is:

BpMenetrend
  • BpMenetrend
  • Méret: 15.25 MB | Verzió: 2.1.0
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

iSamurai iPhone szerviz akció

Itt a BpMenetrend frissítés

Mivel mi már jó ideje kapcsolatban vagyunk a fejlesztőkkel, ezért már alkalmunk nyílt figyelemmel követni az eseményeket, hogy hogy is alakult a régen kiadott BpMenetrend sorsa! Nos az utóbbi hetekben, napokban már folyt a friss verzió béta tesztelése,ennek eredményeképpen pedig itt az új 1.1-es verzió! No de miben is új?!

Le kell szögezni, hogy bár egyre többen használnak újabb generációs készülékeket, ennek ellenére a BpMenetrend fejlesztői voltak olyan jó fejek, és nem hagyták cserben az iPhone 2G, valamint a 3-as rendszer felhasználóit sem, így a program vígan elfut a régi modelleken, iOS-eken is. Ehhez egy kicsit Jadeye kollégánk is hozzátehetett, ugyanis a béta verziókban adódott némi probléma, amit végül sikerült fixálni.

De most akkor térjünk a lényegre, az új funkciók:

  • a kedvencekhez már megadhatunk egyes járatoknál gyakran használt megállóhelyeket, így nem kell vesződni a keresgéléssel
  • belekerültek az éjszakai járatok
  • kaptunk friss adatbázist
  • a Beállítások fül alatt online frissíthetőek az aktuális menetrendek többféleképpen is
  • keresésnél dupla kattintásra a lista aljára repít minket a program (szimpla kattra természetesen az elejére)
  • multi-tasking kompatibilis
  • iPhone 4 Retina Display ready

Használjátok tehát egészséggel az új programot, amely ingyenesen letölthető avagy frissíthető a magyar App Store-ból!

Forrás: napiiphoneapp

BpMenetrend
  • BpMenetrend
  • Méret: 15.25 MB | Verzió: 2.1.0
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

iSamurai iPhone szerviz akció

BKV – Offline menetrend iPhone-ra!

Megérkezett a BKV menetrend iPhone-ra. Az iMindtrn és Voll közös gyermeke 🙂 az alkalmazás. Már elérhető az App Store-ban!

A BpMenetrend, egy offline menetrend alkalmazás, ami tartalmazza a BKV járatainak (Busz, Metró, Villamos, Troli, stb.) indulási időpontjait, végállomásait és megállóit. Ráadásul szexi, könnyen kezelhető, szinte el se hiszi az ember, hogy ingyenes!

Available on the iPhone App Store

BpMenetrend
  • BpMenetrend
  • Méret: 15.25 MB | Verzió: 2.1.0
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

iSamurai iPhone szerviz akció