fbpx Skip to content

Június 3-án az Apple megnyitotta éves fejlesztői konferenciáját, a WWDC-t, ahol bemutatták, hogy milyen irányba haladnak a cég operációs rendszerei.

4K Apple TV - ötödik generáció

Már beszámoltunk a macOS, az iOS és a watchOS változásairól is, de szegény tvOS-szel eddig nem foglalkoztunk. Most tehát pótoljuk ezt a hiányosságot!

Az idei év már eleve sűrű volt az Apple TV számára. Egyrészt most már más gyártók is készíthetnek Apple TV alkalmazással, AirPlay 2-vel és HomeKittel felszerelt okostévéket, valamint idén ősszel érkezik az Apple TV+, az Apple fizetős TV szolgáltatása.

Épp amiatt, hogy már vannak Samsung TV-k is, amiken fut az Apple TV alkalmazás, sokakban felmerült, hogy mi a létjogosultsága az Apple TV hardverének. Erre kíván választ adni a tvOS 13, az Apple TV következő lépcsőfoka.

Frissített főképernyő

Nem kell óriási újításra számítani, inkább csak a meglévő elemeket finomította tovább az Apple.

A fenti “polc” mostantól lekerekített szélekkel rendelkezik és Dock-nak hívja az Apple. A Dock különlegessége, hogy a rajta lévő alkalmazások megadhatják a főképernyő hátterét. Így például az Apple TV alkalmazás elkezdheti lejátszani a főképernyő ikonjai mögött kedvenc sorozatod következő epizódját, ezzel invitálva az alkalmazásba.

Többfelhasználós mód és Vezérlőközpont

Az iOS 7 egyik népszerű újítása volt az alulról felhúzható Vezérlőközpont. Ezt emelte át most az Apple a tvOS-re.

Itt azonban jobb oldalról lehet behúzni és az elvárt kapcsolók mellett innen érhető el a felhasználóváltás is.

A tvOS 13 ugyanis az audioOS 13-hoz hasonlóan lehetővé teszi a többfelhasználós módot, vagyis a háztartás tagjai rendelkezhetnek külön fiókkal az Apple TV-n.

A külön fiókok saját Apple TV és Apple Music bejelentkezéssel rendelkezhetnek, saját Következők listát állíthatnak össze és a többi… Igazából úgy fog működni, ahogy ezt el lehet várni egy modern, többfelhasználós operációs rendszertől.

Játékvezérlő támogatás

A tvOS 13 megkapja az iOS 13 egyik legmenőbb újítását, ami talán az Apple TV számára fontosabb is. Természetesen a PlayStation DualShock 4 és az Xbox játékvezérlő támogatásról van szó, ami remélhetőleg felpezsdíti majd a tvOS App Store-t.

Idén ősszel érkezik az Apple Arcade játékszolgáltatás is, ami szintén jót tesz majd a játékoknak: Apple Arcade – a játékok új, előfizetéses modellje az App Store-ban.

Egyéb apróságok

A tvOS egyik különlegessége a kezdetek óta az, hogy rendkívüli képernyővédőkkel rendelkezik.

Idén az Apple tenger alatti videókkal dobja majd fel TV készülékeinket, amikor nem használjuk az Apple TV-t.

Az Apple Music alkalmazás pedig a zenéhez szinkronizált dalszövegekkel szolgál majd.

Így sokkal könnyebben veheted majd fel a következő Animoji Karaoke videódat.

Összegzés

Ezt a frissítést elnézve egyértelműen látszik, hogy az Apple milyen értékekkel ruházza fel az Apple TV-t, hogy releváns tudjon maradni, amikor más okostévék is futtathatják az Apple TV alkalmazást.

A többfelhasználós móddal és az Apple Arcade játékok támogatásával a jövőben is lesz értelme Apple TV-t venni azoknak, akik már az Apple ökoszisztémába fektettek be és terveznek egyszerűbb játékokkal is játszani a TV-jükön.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Remélem az a Sleep funkció az új, oldalról behúzható panelről az, amire gondolok. Megőrülök, hogy esténként amikor mondjuk bealszom, éjszaka arra ébredek, hogy még mindig megy a képernyővédő, de a TV még nem adta ki a kapcsoló jelet…

  2. Avatar for mark.t mark.t says:

    Nekem kikapcsol 15 perc tétlenség után. :slight_smile:
    Amúgy nem, az a sleep az egy az egyben ugyan az mint amikor hosszan nyomod a menü gombot :smiley:

  3. Király. Mert tényleg egy modern lejátszótól nem lehet elvárni, hogy ütemezetten kapcsoljon ki… :smiley:

  4. Avatar for mark.t mark.t says:

    Kicsit sufnituning, de kreálhatsz egy shortcutot iOS13ban ahol beállítod az időt előre, funkciónak kiválasztod hogy Turn off Apple TV és elnevezed valami egyszerűnek, aztán mehet a Hey Siri :smiley:
    Vagy hozzá lehet automatizálni máshoz is, képzelet szab határt csak.

  5. Igen erre gondoltam én is, de ahhoz a tvOS-t is frissítenem kell, azt meg azért nem akarom még. :slight_smile:

  6. Avatar for mark.t mark.t says:

    Eddig nem véltem felfedezni semmi problémát :slight_smile:
    Előző béta kicsit szarakodott az appswitcherrel de azon kívül semmi. ( 4k 32gb)
    Amúgy biztos hogy frissíteni kell? Szerintem csak iOS 13tól függ mert arról megy a shortcuts :slight_smile:

  7. “To use this Apple TV in an automation, make sure your Apple TV’s software is up to date”.

  8. Avatar for mark.t mark.t says:

    Oh akkor bocsika :frowning:

  9. Avatar for Lajhar Lajhar says:

    Ez a jobbról behúzós vezérlőközpont elérést hogy lehet beállítani?Mert nekem csak jobbra vagy balra léptet az alkalmazások között:(Persze az új béta 2 van már telepítve

  10. Avatar for Lajhar Lajhar says:

    Okksa rájöttem!:)))

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Burgatshow Avatar for Lajhar Avatar for mark.t Avatar for Szifon