fbpx Skip to content

Majdnem kereken négy héttel az iOS 15.6.1 megjelenése után az Apple tegnap, szeptember 12-én este kiadta az iOS 15.7-et, ami gyakorlatilag tizenegy sebezhetőséget javít. Ez azoknak lehet fontos, akik egyelőre még nem szeretnének frissíteni az iOS 16-ra, mert az említett sebezhetőségek közül az egyikre az Apple azt írja, hogy azt éppen aktívan ki is használhatják.

Aki tehát még nem frissít az iOS 16-ra – amire egyébként a Szoftverfrissítés opció alján jelenik meg a külön sáv, hogy az is elérhető! –, vagy akinek a készülékét már eleve nem is támogatja az iOS 16, annak érdemes mihamarabb telepítenie az iOS 15.7-et, hogy védve legyen vele az Apple által felsorolt sebezhetőségek ellen.

Nem érdekelnek az újdonságok, csak telepíteni szeretnéd? Kattints ide, hogy átugord őket: Letöltés, telepítés.

Legyen neked is AppleCare+ biztosításod!

Régóta használjuk az AppleCare+ szolgáltatást, és már többször is cserélt így nekünk díjmentesen teljes készüléket az Apple, de ilyen volt például Admin kolléga sarkára ejtett laptopja is, ahol 270.000Ft lett volna a kijelző csere, amit az Apple ismét térítésmentesen javított.

További információkat itt találsz AppleCare+ biztosításról: AppleCare+: mostantól még többet ad a legjobb Apple biztosítás!

Nem volt rajta AppleCare+ és túl drága lenne megjavíttatni? Kereteztesd be!

Ha már csak porfogó az adott készüléked, adj neki új életet: kereteztesd be, és akaszd ki dekorációként a falra!

 

iOS 15.7 újdonságok

A hivatalos információkban az Apple a következőket írja:

Ez a frissítés fontos biztonsági frissítéseket tartalmaz, és javasolt az összes felhasználó számára.

Ez a frissítés tehát gyakorlatilag 11 sebezhetőséget javít, melyek azonosítói a következők: CVE-2022-32795, CVE-2022-32854, CVE-2022-32864, CVE-2022-32868, CVE-2022-32872, CVE-2022-32883, CVE-2022-32886, CVE-2022-32908, CVE-2022-32911, CVE-2022-32912, CVE-2022-32917.

Letöltés, telepítés

A frissítés a legegyszerűbben a Beállítások, Általános, Szoftverfrissítés menüpontba lépve telepíthető, de természetesen használhatjuk a Findert, illetve korábbi rendszereken és Windows-on az iTunes-t is. Bármelyik módszert is választjuk, a folyamat végeredménye ugyanaz lesz. Erről itt írtunk részletesen: Gyakori kérdések: hogyan működik az OTA frissítés?

Az iOS 15.7 buildje 19H12, ami megegyezik a pár nappal ezelőtt közzétett RC buildjével, így akinek már az van a készülékén, már nem fog megjelenni frissítésként a tegnap megjelent verzió.

Ha valaki szeretné lementeni a 15.7 IPSW fájlját, az nyissa meg az alábbi cikkünket, amiből mindig a legfrissebb, az Apple által épp aláírt iOS-verzió IPSW-fájlja tölthető le: Gyakori kérdések: melyik iOS-verziót írja még alá az Apple?

Vagy töltse le innen:

Downgrade?

Gyakorlatilag bármely esetben kizárólag csak az arra a készülékre hivatalosan elérhető legfrissebb verzió tehető fel – illetve az, amit az Apple épp aláír, mert itt lehetnek átfedések, főleg egy új verzió megjelenése utáni napokban, ameddig még az előző verziót is aláírják: Gyakori kérdések: az aktuális iOS-verziónál régebbi firmware visszaállítása.

Mivel jelenleg egyszerre érhető el az iOS 16 és az iOS 15.7 is, így az iOS 16-ról gyakorlatilag bármikor vissza lehet tenni az iOS 15-öt. Hogy pontosan meddig lesz ez így, azt egyelőre nem tudni, de az előző évek alapján biztosan több hétre lehet számítani. Az iOS 15.7-ről a sebezhetőségek javítása miatt nem érdemes visszatenni a 15.6.1-et.

Ha a készüléken aktuálisan meglévő verziót szeretnénk kitakarítani: Gyakori kérdések: aktuális iOS-verzió újratelepítése, frissítés nélkül.

Kérdésem van!

Ha kérdésed merül fel, érdemes elsőként a Gyakran Ismételt Kérdések cikkünket végiglapozni: Gyakran Ismételt Kérdések.

Ha a frissítéskor hibával találkozol, akkor pedig ezt a cikkünket érdemes megnézni: Leggyakoribb iTunes hibaüzenetek.

Linkgyűjtemény

Az iOS 15-ről szóló összes cikkünk megtalálható az iOS 15 címke alatt.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Szólj hozzá: Hozzászólok