fbpx Skip to content

Ugyan az Apple készülékek a legtöbb esetben biztonságban tartják az adatainkat, velük kapcsolatban is igaz az az örök érvényű mondás, hogy a felhasználó legnagyobb ellensége saját maga. Ez különösen igaz lehet akkor, amikor egyes kényelmi funkciók eredménye az, hogy az adataink és a készülékünk kevésbé van biztonságban, mint akkor, ha nem esünk túlzásba, és áldozunk fel bármit a kényelem oltárán.

Az alábbi cikkünkben pár általános tippet adnánk nem csak maga a készülék, hanem az azon tárolt adataink kapcsán, ami például egy elvesztés esetén megelőzheti, hogy az adott eszköz elvesztésén túl esetleg még az azon található adatainkkal is visszaéljenek.

Hogyan növelhetjük a készülékünk biztonságát?

Használjunk hosszabb jelkódot

Korábban a 4 számjegyes jelkód volt az alapértelmezett, de az Apple azt már egy jó ideje megváltoztatta 6 számjegyesre. Persze ennél hosszabb számsort is megadhatunk, de még akár alfanumerikus kódot is választhatunk, tehát egy “rendes” jelszót, mint amilyet például egy email fiókunkhoz is használunk.

A jelenlegi jelkódunkat bármikor meg tudjuk változtatni a Beállítások, Face ID és jelkód (Touch ID-s készülékeken értelemszerűen Touch ID és jelkód, az anélkülieken meg simán csak Jelkód) menüpontban a Jelkód módosítása opciót választva. Itt alapértelmezetten egy 6 számjegyes kódot tudnánk megadni, de a Jelkódbeállítások szövegre koppintva már választhatunk akár egyéni szöveget, vagy csak hosszabb számsort, vagy pedig a nem javasolt, 4 számjegyest is:

Szintén nagyon fontos, hogy véletlenül se használjunk olyan kódot, ami például csak hat darab nulla – bár ha egyszerűen kitalálható jelkódot próbálunk megadni, arra még az iOS is felhívja a figyelmünket.

Kapcsoljuk be a Lokátort, és annak összes opcióját

Annak elősegítésére, hogy megtalálhassuk az elhagyott készüléket, akár offline és kikapcsolt állapotban is, mindenképpen be kell kapcsoljuk a Lokátor használatát, amit a Beállítások legtetején, az Apple ID-nk alatti Lokátor opcióban tehetünk meg. Itt az iPhone keresése menüpontban kapcsoljuk be mindhárom opciót: az első az online keresést, zárolást, és távoli törlést teszi lehetővé, a második az offline és kikapcsolt állapotú keresést, a harmadik pedig a lemerülés előtti utolsó helyzetet küldi el:

Itt még érdemes megemlíteni, hogy bár az Elveszett mód visszakapcsolja az esetleg letiltott Helymeghatározást, de mivel az Elveszett mód beállítása csak online állapotú készülékre tud megérkezni, ezért ha kényszeresen letiltjuk a helymeghatározást, azzal gyakorlatilag saját magunkkal tolhatunk ki ilyen esetben.

Tiltsuk le a zárolt képernyő esetén a szükségtelen opciókat

A jelkód már önmagában is sokat segít, de ha közben például a Vezérlőközponthoz vagy Sirihez hozzáfér egy illetéktelen, az több problémát is eredményezhet. A zárolt képernyő esetén elérhető opciókat a Beállítások, Face ID és jelkód (Touch ID-s készülékeken értelemszerűen Touch ID és jelkód, az anélkülieken meg simán csak Jelkód), Elérés engedélyezése zárolásnál rész alatt tudjuk engedélyezni és letiltani – az alábbi kép csak a saját beállításom, nem beállítási javaslat!

Noha az offline keresés jelentősen megnövelte annak az esélyét, hogy megtalálhassuk az elhagyott készülékünket, de ha az offline állapotba kerül, akkor nem fog tudni megérkezni rá az elveszett mód és az annál beállított üzenet sem, még ha a készülék helyzetét várhatóan továbbra is követni tudjuk. Ezért a Vezérlőközpont elérését mindenképp célszerű kikapcsolni, illetve igazából bármelyik opcióét. Ezek közül egyedül talán Siri az, amit egyesek bekapcsolva hagyhatnak, mert ha azt is letiltjuk, akkor a Hey Siri sem fog működni.

Kapcsoljuk ki az értesítések előnézetét a zárolt képernyőn

Az értesítések előnézete adott esetben biztonsági kockázatot jelenthet, ezért azokat érdemes kikapcsolni. Ezt a Beállítások, Értesítések, Előnézetek megjelenítése menüpontban tehetjük meg globálisan, minden appra vonatkozóan, ha a pipát a Mindig lehetőségről legalább az Amikor fel van oldva opcióra tesszük át:

Ebben az esetben az értesítések csak annyit mutatnak, hogy melyik apptól és hány értesítés érkezett, azok tartalmát Face ID esetén a készülékre pillantva, vagy Touch ID-t használva az ujjlenyomatunk beolvasásával fogjuk látni, így illetéktelenek nem férhetnek hozzá ehhez sem.

Az egyes alkalmazásokra vonatkozóan ez egyébként önállóan is állítható, ha a Beállításokon belül az adott appot megkeressük – például a Szifon app esetén ez így néz ki:

Legyen aktív mobilinternet előfizetésünk

Noha a készülékünk képes automatikusan csatlakozni az általa már ismert Wi-Fi-hálózatokra, illetve bár már van offline/kikapcsolt állapotú keresés is, a legjobb esélyt akkor adhatjuk meg a visszakerülésére, ha a készülék külső körülmények nélkül is online tud lenni.

A mobilinternet kényszeres letiltogatása semmi érdemi haszonnal nem jár, ellenben bármi ilyen esetben csak csökkenti annak az esélyét, hogy visszakerüljön az elveszett jószág.

Használjunk eSIM-et

Az eSIM nagy előnye a fizikai SIM-mel szemben, hogy nem lehet csak úgy kiszedni a készülékből, ahogyan egy fizikai kártyát, ráadásul az eSIM-et a készülék szoftverének visszaállítása sem törli le. Ezzel megelőzzük azt, hogy azért kerüljön offline állapotba a készülékünk, mert valaki kiszedte belőle a fizkai kártyát.

Az eSIM-ről például ezekben a cikkeinkben írtunk korábban:

Kapcsoljuk ki a PIN-kódot a fizikai SIM-kártyán – de előtte mérlegeljünk!

Ahhoz, hogy a készülék a bekapcsolása után automatikusan csatlakozni tudjon a mobilhálózatra, ki kell kapcsoljuk a PIN-kódot a SIM-kártyánkon. Ellenkező esetben ugyanis a PIN-kódot csak a jelkód beírása után kéri a készülék, tehát gyakorlatilag mi magunk akadályozzuk meg a készüléket abban, hogy automatikusan online lehessen, elvégre nemhogy a PIN-kódot, de már a jelkódot sem fogja tudni beírni rajtunk kívül senki, még ha ezt egy nem becsületes megtaláló nem is akarná megtenni. A jelkódot pedig értelemszerűen nem fogjuk kikapcsolni, mert akkor minden adatunkhoz is hozzáférhetne bárki, ezt pedig nyilván nem szeretnénk.

Ha viszont csak a PIN-kódot kapcsoltuk ki, és csak a készülékünk kikapcsolásával próbál trükközni az illetéktelen kolléga, akkor noha az offline/kikapcsolt állapotú keresést úgysem tudja kikerülni (annak a letiltásához is kell a jelkód), de ha ezek után visszakapcsolja a készüléket, az rögtön automatikusan fel tud csatlakozni a mobilhálózatra, és megérkezhet rá az Elveszett mód üzenete is. Így pedig egy becsületes megtaláló sokkal könnyebben vissza tudja juttatni nekünk a készüléket, mint nélküle.

Az eSIM esetén erre azért nincs szükség, mert azoknál eleve nincs bekapcsolva a PIN-kód.

Alternatív megoldás, ha kettős SIM-et használunk, amiből az egyik értelemszerűen eSIM – és azon van mobilinternetünk is. Ebben az esetben nem kell kikapcsolni a fizikai kártyán a PIN-kódot, hiszen az alapértelmezetten általában PIN-kód nélküli eSIM-nek és az azon lévő mobilinterneti kapcsolatnak köszönhetően a készülék online maradhat még akkor is, ha a fizikai kártyát kidobja belőle egy nem becsületes megtaláló.

Miért nincs lehetőség jelkóddal letiltani a kikapcsolhatóságot?

Mivel a kényszerített újraindítás (reset) hardveres szinten van a készülékben, így semmit nem számít neki, hogy mi az iOS-ben mit tiltunk le. A reset feladata ugyanis éppen az, hogy a bármilyen szempontból problémásan működő rendszert még abban az esetben is újra tudjuk indítani, ha az egyébként semmire sem reagálna. A resetet pedig lehet úgy nyomkodni, hogy utána ne kapcsoljon vissza magától a készülék.

A resetet tehát értelemszerűen nem tudnánk kivédeni az iOS valamely funkciójával, hiszen a reset eleve nem foglalkozik az iOS szintjén semmivel.

Mit tehetünk, ha elvesztettük a készülékünket?

Az Elveszett mód bekapcsolása

Az iPhone keresése természetesen az Elveszett mód bekapcsolása nélkül is működik, ha a Lokátort már korábban bekapcsoltuk. Az Elveszett móddal viszont rögtön a zárolt képernyőn meg tudunk jeleníttetni egy üzenetet, és a becsületes megtaláló rögtön ebből az értesítésből fel is tud hívni minket, jelentősen megkönnyítve azt, hogy visszajusson hozzánk a készülék.

Az Elveszett mód bekapcsolása emellett még a következőket is teszi:

  • A készülék nem jeleníti meg a riasztásokat, illetve nem ad ki hangot, amikor üzenetet vagy értesítést kapunk, illetve egyéb riasztás történik, de ettől függetlenül fogadja a telefonhívásokat és a FaceTime-hívásokat.

  • A rendszer letiltja az Apple Pay szolgáltatást az adott készüléken, és felfüggeszti az Apple Pay szolgáltatáshoz beállított, illetve a Tárcához hozzáadott kártyákat, így a hitel- és bankkártyákat, valamint a diákigazolványokat, még akkor is, ha a készülék offline üzemmódban van. Az Expressz tömegközlekedési kártyákat viszont csak akkor függeszti fel a rendszer, amikor a készülék legközelebb online lesz. (A letiltott kártyákat úgy vehetjük ismét használatba a készüléken, hogy feloldjuk a készülék zárolását, és bejelentkezünk az Apple ID-nkkal.)

  • Ha a Helymeghatározás szolgáltatás ki van kapcsolva a készüléken, a rendszer átmenetileg bekapcsolja azt a készülék helyzetének meghatározásához.

Az Elveszett mód bekapcsolásához például nyissuk meg az iCloud.com-ot egy böngészőben, és lépjünk be az Apple ID-nkkal, majd pedig válasszuk a Lokátor opciót, azon belül válasszuk ki az érintett készüléket, és nyomjunk az Elveszett módra, adjuk meg a kapcsolati telefonszámunkat (ami nyilván más szám lesz, mint a készülékünkben aktuálisan benne lévő), és egy rövid üzenetet. Ugyanezt értelemszerűen megtehetjük egy másik készülékünkön a Lokátor appban is.

Az egész folyamat értelemszerűen csak akkor indítható el, ha az elvesztett készüléken eleve be voltunk lépve az Apple ID-nkkal, és bekapcsoltuk a Lokátor alatt az iPhone keresése opciót.

Fontos kiemelni, hogy az Elveszett mód bekapcsolása, és azzal a zárolási üzenet és a becsületes megtaláló által felhívható telefonszám csak akkor tud megérkezni a készülékre, ha az online állapotú. A készüléken a Lokátor, az offline/kikapcsolt állapotú keresés és az aktiválási zár ettől függetlenül is aktív, ha azt korábban már bekapcsoltuk!

Az Elveszett módot vagy az iCloud.com-on belépve az adott készülék kiválasztása után állíthatjuk le – vagy pedig ha visszajutott hozzánk a készülék, elegendő egyszerűen csak beírni rajta a jelkódot.

Rendőrségi feljelentés

Talán szükségtelen is említeni, hogy mindezek mellett érdemes rendőrségi feljelentést is tenni, megadva a készülék IMEI-számát és sorozatszámát, amit megtalálunk a dobozán, illetve az iCloud.com-on, vagy a Lokátorban az eszköz részleteinél.

Amennyiben a készüléket már Elveszett módba tettük, de az jelenleg is online van, illetve folyamatosan frissül a helyzete, akkor célszerű ezt is külön jelezni a rendőrségen, hogy adott esetben egy járőrrel ki lehessen menni a helyszínre.

A feljelentés szintén szükséges lehet például biztosítási ügyintézés esetén is.

A készülék vagy a SIM-kártya letiltatása a szolgáltatóval

Ha fizikai SIM-kártya volt a készülékben, de a készülék már jó ideje offline, akkor azt a kártyát jellemzően letiltathatjuk, és kérhetünk egy újat a szolgáltatótól, hiszen azt egy nem becsületes megtaláló is jellemzően azonnal kiszedi a készülékből, és eldobja.

Amennyiben a készülékben eSIM van, azt nem lehet csak úgy kiszedni belőle, mert azt még a szoftver visszaállítása sem törli le. A eSIM-et csak a készülék aktiválása után lehet törölni, de az aktiválási zár miatt a nem becsületes megtaláló nem fogja tudni aktiválni a készülékünket, így az eSIM-et törölni sem. Az eSIM-et tehát nem feltétlenül éri meg rögtön letiltatni, mert a kiszedhetetlensége miatt gyakorlatilag nagyobb esélyekkel indulunk a készülék megtalálása kapcsán – de persze ez sem garancia semmire. Itt nyilván azt kell mérlegelni, hogy az elérhetőségünk a fontosabb, vagy a készülék megtalálásának nagyobb esélye.

A készülék IMEI alapon való letiltását pedig csak a legvégső esetben érdemes megtenni, mert azután a készülék rövid időn belül mindenképpen offline állapotú lesz, akár van benne SIM, akár nincs, és akkor már csak az offline keresésben bizakodhatunk.

Legutóbbi frissítés: 2022.04.18.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Tök jó cikk.
    Csak egy apró kiegészítés hozzá: az Elveszett mód nemcsak webes felületen, hanem Lokátor alkalmazásból is bekapcsolható, pl. Apple Watch ról is.

  2. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    igen, nyilván, ezt akkor kiegészítettem, mert a webes egyébként csak egy példa volt, egy ismerősöd készülékén a Lokátor app maga is azt ajánlja fel. magában a Lokátorban csak egy másik saját készülékeden fog menni, az meg nem biztos, hogy azonnal kéznél lehet. jó, az Apple Watch igen, az szó szerint kéznél, de ha nincs rajta épp internetkapcsolat, akkor nyilván nem megy.

  3. Avatar for ha5abe ha5abe says:

    Egy almás telefont …bookon hirdetettek, A FOTÓN LÁTSZOTT A SOROZATSZÁMA. A gyártó telefonos támogatója a sorozatszám alapján azonnal kiderítette, hogy a készülék elveszett módban van, a készüléket idegen nem helyeztetheti újra üzembe, adatvédelemre hivatkozva A GYÁRTÓ NEM ÉRTESÍTHETI A TULAJT, hogy a készüléke előkerült és hogy pontosan hol hirdetik. No, ez remek! Vagy mégsem?

  4. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    miért, másik gyártónál van erre lehetőség?

  5. Szerintem nem mindegy, hogy elveszett vagy ellopták. Ha csak elveszett mert a tulaj fogyi és otthagyta valahol vagy elejtette, akkor azzal a rendőrség szerintem nem foglalkozik. Nem is feladata, nem történt bűncselekmény.

  6. Avatar for vjan vjan says:

    És amit más gyártó nem tesz meg, azt az Apple sem teszi? Jól néznénk ki, még mindig a walkman-nél és a nyomógombos mobilnál tartanánk. Ha jól emlékszem éppen az Apple tett olyat, amit más gyártó nem.
    Most viccen kívül, milyen adatvédelmi aggály van abban, ha az Apple az általa ismert csatornákon (iCloud, e-mail, stb) értesíti az elveszett módban levő telefon tulajdonosát arról, hogy a tolvaj vagy orgazda hol hirdeti? Azt hiszem, itt megint a bűnözőt támogatja a hatóság az áldozattal szemben. Mert sajnos nálunk csak a bűnözőknek vannak jogai, az áldozatnak nincsenek. Például a hírekben: “M. József megverte és többször megerőszakolta Kiss Rozáliát”. Néha még képet is közölnek az áldozatról. A tettes viszont gondosan kitakarva. Nem egy bírósági tudósításnál a tettes homályosan vagy hátulról látszik, a tanú, áldozat, bíró, ügyvéd telibe szemből. Legyen már kin bosszút állni a tettes haverjainak.
    Szóval itt nem azt kérték, hogy adja ki az Apple a tulajdonos címét, hanem azt, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel értesítse. Amit egyébként rendszeresen megtesz, amikor számlát küld, reklámozik valamit. Ezt bezzeg szabad, de azt a szegény tolvajt nehogy már lebuktassák. Kretén hozzáállás!

  7. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    én semmi ilyesmit nem állítottam, pont ezért kérdeztem, hogy amúgy másik gyártónál van ilyenre lehetőség? sőt, már korábbi cikkeimben is említettem, hogy valami módot adhatna az Apple, hogy egy becsületes megtaláló tudjon üzenni az eredeti tulajdonosnak.

  8. Avatar for vjan vjan says:

    Szerintem itt nem az Apple a hibás, hanem a hazai jogszabályok. Azok védik a bűnözők jogait. Emiatt kell például kitakarni egy ámokfutó autós rendszámát, vagy egy rajtakapott tolvaj arcát a róluk készült videókon. Mert nekik jogaik vannak. Emiatt nem (vagy alig) lehet járőrrel kimenni egy helyszínre, ahol vélhetően ott van az ellopott telefonod. Mert szerintük nincs bizonyíték. De ha egyedül bemész, és visszaszerzed, akkor már ellened fellépnek.

  9. Avatar for ha5abe ha5abe says:

    Nem inkább arról van szó, hogy ennek semmi köze az adatvédelemhez? Sokkal inkább lehet arra gondolni, hogy ha az apple segítene a tulajnak megtalálni az elveszett vagy ellopott telefonját, akkor kevésbé valószínű, hogy újat vásárol. Ahogy az eset is mutatja, az apple jelen hozzáállása, hogy bár pontos infót kapott, hogy hol hirdetik az elveszett módba helyezett készüléket, nem értesíti a tulajt, vagy aki elveszett módba tette, és nem engedi újra üzembe helyezni idegennek, nem inkább a szándékos, szebben fogalmazva tervezett avultatás egy módja? Akkor mégsem annyira zöldek, mit amennyire állítják magukról? Persze erre is van magyarázata: “hogy ne érje meg ellopni”. De igen, sajnos így is megéri. Akkor is, ha már feltételezhetően elveszett módban van. Alkatrésznek eladható, és a tolvaj, amikor ellopja, elnézést kérek, a megtaláló, nem valószínű, hogy mindenre kiterjedően megvizsgálja a későbbi felhasználási ill. eladási lehetőségeket.

  10. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    de komolyan kérdezem: van bármi más gyártó esetén ilyesmire lehetőség? illetve küldtél erről visszajelzést az Apple-nek? (mert én például igen.) ha ugyanis egy adott funkciót csak elvétve kérnek a vásárlók, az nem ösztönzi a céget arra, hogy időt és pénzt fektessen a létrehozásába. plusz azért itt elég sok jogi és egyéb dolog is van ilyenkor a háttérben, tehát ez biztosan nem ilyen egyszerű, az meg pláne abszurd, hogy még összeesküvés-elméletet is kelljen szőni mögé, hogy biztosan a tervezett elavulás…

    ha viszont bárki tudná használni az elveszett készüléket, akkor mégis milyen visszatartó ereje lenne mindennek a lopásokkal szemben? nyilván semmilyen. de így, hogy le van zárolva, kimutathatóan csökkent a lopások száma. nyilván a hülye/tájékozatlan, illetve a másokat szándékosan átverő tolvajt semmi nem fogja érdekelni.

    mi éri meg benne? eladod alkatrésznek? tényleg? és mégis ki veszi meg? maximum valami zug gsm bolt vagy vérpistikék, ahol/akik darabjaira szedik, és semmi garanciát nem tudnak vállalni semmi javításukra, hiszen ismeretlen előéletű a készülék, illetve sem az alaplapja, sem a Face ID/Touch ID nem lesz hasznosítható belőle? főleg úgy, hogy manapság már egy akkut sem lehet csak úgy kicserélni, mert ki fogja írni, ha nem eredeti, vagy ha másik készülékből lett átrakva, és nem írták át a sorozatszámot. azt meg talán hagyjuk is, hogy mindez törvényileg minek minősül… de te komolyan azt gondolod, hogy ennek van értelme?

  11. Avatar for ha5abe ha5abe says:

    Én már cseréltem iPhone 5c-ben kijelzőt, 3GS-ben akkut. Nem nagy varázslat.
    A legújabbaknál már nem engednek néhány dolgot márkaszervizen kívül cseréni, de van is miatta morgolódás és szervezkedés. De olyan is megvehet elveszett állapotba tett készüléket, aki vásárlás előtt nem elég körültekintő, vagy tisztában van a helyzettel, de aklatrésznek kell neki. Van, hogy alkatrésznek hirdetik. A fentebb említett példánynál (iPhone SE) is ez történt. Az eladó: “Finn országban élő nagymamája telefonja volt és nem emlékszik a jelszóra. Ezért csak alkatrésznek…” :slight_smile: Az apple support viszont azonnal közölte, hogy elveszett módban van.

  12. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    mert azok esetén még nincs ilyesmi.

    használt készülék vásárlása esetén a felelősség a tiéd, hogy mit veszel meg. ebből a szempontból igazából lényegtelen, hogy elveszett módban is van-e, vagy csak szimplán aktiválási zár van rajta. a “nem emlékszik a jelszóra” meg szokásos bullshit, ott van rá az iforgot.apple.com, vagy az eredeti számla. ha ezek egyike sincs meg, és megveszed, az a saját hülyeséged sajnos. nagyon oda kell figyelni ezekre. aki nem ért hozzá, az kérje ebben a témában tájékozottabb ismerős segítségét. de ez egyébként bármi más dolog esetén ugyanígy van, ha nem ért valaki valamihez, elég könnyen át tudják verni.

  13. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    oké, és? egy magára valamit is adó szerviz nem vesz meg ilyen készülékeket, a zug gsm boltokat és orgazdákat hagyjuk.

    maximum jelentsd a facebooknak, hogy lopott – már ha egyébként valóban lopott. mást nem tudsz tenni.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for ha5abe Avatar for Szifon Avatar for kopemagus Avatar for kardkikard Avatar for vjan Avatar for Jadeye