fbpx Skip to content

Hazánkban már egy ideje elérhető a Telekom eSIM és most már igényelhetünk Telekom MultiSIM-et is. A felhasználók sajnos sokszor nincsenek tisztában azzal, mit is jelent a két fogalom. Az Apple készülékek is egyedi módon használják ezeket a kártyákat a dupla modem hiánya miatt, így gondoltuk, írunk erről a kérdéskörről egy összefoglaló cikket.

Telekom eSIM es MultiSIM

Többen kerestetek már minket az eSIM problémákkal. Le kell szögezni, hogy ez még egy új szolgáltatás a Telekom és az Apple részéről is. Bármikor lehetnek problémák, amiket jelezni kell mindkét félnek. Amennyiben nem szükséges, egyelőre ne váltsunk még eSIM-re, ha csak nem akarunk két telefonszámot használni. Pár napja elérhetővé vált a MultiSIM is, ami tulajdonképpen eSIM is lehet. Nézzük meg, mi a különbség a két szolgáltatás között és milyen problémákba futhatunk bele.

Telekom eSIM

A virtuális SIM-kártyát, vagyis az eSIM-et az iPhone XR, iPhone XS és XS Max támogatja. Ezekbe a készülékekbe fizikailag 1db SIM-kártya tehető és virtuálisan további 1db eSIM-et aktiválhatunk. Ez eddig egyszerű.

Például van egy telekomos céges számunk, és egy privát. A céges számot fizikai SIM-kártyával használjuk, amúgy is azon van ingyenes, céges internet elérésünk. A privát számunkat pedig eSIM-mel használjuk. A készülék a főkártya (jelen esetben a céges) internetét használja mindkét SIM esetén. Tehát ha mondjuk a privát számunkra érkezik 1-1 iMessage, annak az internetét nem fogja használni, de megérkeznek az üzenetek.

A probléma ott kezdődik, hogy az Apple készülékekben egy darab modem van. Ergo az egyik SIM-kártya (a fő SIM) a 4G-s hálózatot fogja használni, a második pedig a 2G-t vagy 3G-t. Amennyiben a fő kártyán telefonálunk, nincs is ezzel gond, mert a 4G mellett kényelmesen internetezhetünk, ezt nevezzük VoLTE-nek. Erről írtunk már bővebben itt.

Szóval, míg telefonálás közben az első kártya a 4G-s hálózatot használja és a hívás miatt lefoglalja a teljes modemet, addig a második kártya offline lesz, nem érkeznek meg rá a nem fogadott hívások, sem az SMS-ek, de 4G-nek köszönhetően megmarad az internet elérésünk rajta, tehát megérkeznek az iMessage üzenetek a második kártya telefonszámára. Ez az internet továbbra is a főkártya internet elérése.

Mi történik, ha a második kártyán indítunk vagy fogadunk hívást? Mivel a második kártya csak 2G-s vagy 3G-s hálózaton van, így nem csak elérhetetlenné tesszük az elsődleges telefonszámunkat a modem használata miatt, hanem még internet elérésünk sem lesz. Tehát egyáltalán nem leszünk elérhetőek a céges számunkon, de még csak üzenetben, iMessage-ben sem, mivel nincs internet elérésünk telefonálás közben.

A fentiek sajnos hardveres megkötések az Apple részéről, egyáltalán nem a Telekom hibája és ez így működik. Ezekkel számoljunk. Azt is vegyük figyelembe, hogy a szolgáltatás még gyerekcipőben jár, lehetnek anomáliák, problémák, hálózati elérhetőséggel és kapcsolódáskor.

Hogyan lehet nem elérhető helyett foglaltsági jelzést beállítani?

A tesztjeink alapján nem lehet megoldani, hogy egy aktív hívás közben becsöröghessen a másik kártyára érkező hívás.

Tehát sajnos nem jelent erre a problémára megoldást az sem, ha mindkét kártya esetén beállítjuk a másik számot átirányításként arra az esetre, ha a hívott számunk épp nem elérhető, illetve bekapcsoljuk a hívásvárakoztatást is. Ebben az esetben ha az elsődleges számunkon épp beszélnénk, és bejönne egy hívás a másodlagosra, akkor az ugye alapértelmezetten az átmenetileg nem elérhető üzenetet játszaná be, viszont az aktív átirányítás rögtön továbbdobná a hívást az átirányítás “címeként” megadott elsődleges számunkra, ahol pedig be tudna csörögni a hívásvárakoztatás miatt.

Amikor ezt kipróbáltuk, akkor viszont a hálózat “A hívott előfizető jelenleg nem kapcsolható.” hangbejátszás helyett foglaltsági jelzést adott, tehát hibába volt aktív a hívásvárakoztatás azon a kártyán, amire az átirányított hívásnak be kellett volna érkeznie, azt a készülék nem tudja lekezelni, így elutasította.

Ennek mégis van egy előnye: a nem kapcsolható helyett a foglaltsági visszajelzés egyértelműbben jelzi a hívó fél számára, hogy éppen mással beszélünk. Számunkra ugyanakkor ezt a készülék semmiféle formában nem jelzi, tehát mi nem értesülünk arról, hogy bárki is hívott minket.

(Figyelem: a hívásátirányításnak adott esetben költségei lehetnek!)

Telekom MultiSIM

A Telekom pár napja vezette be az új MultiSIM szolgáltatását is, ami tulajdonképpen a SIM-kártyánk klónozása. Ez szükséges az okos órákhoz is, de erre majd később visszatérünk.

Telekom MultiSIM

A MultSIM mint szolgáltatás lényegében 1db fizikai és 2db virtuális eSIM-et tartalmaz lakossági ügyfeleknek. Ez egyébként lehet 2db fizikai plusz 1db eSIM is, ahogy nekünk jobb. Havi 999Ft-ba kerül, hogy több eszközön is ugyanazt a telefonszámot, internet elérést használhassuk, ahogy az látszik is a fenti képen. Ingyenesen tízszer cserélhetjük le a MultiSIM-et, de összesen mindig csak 3 eszközön futhat ugyanaz a telefonszám.

A képen a bal oldali iPhone XR-ben MultiSIM van eSIM-ként, a jobb oldali iPhone X-ben pedig fizikai SIM-mel ugyanaz a szám, ami az eSIM is, és a bejövő hívás így mindkettőn kicsörög.

Hogy erre is mondjak egy példát, vegyünk egy autószerelőt. Ő elég koszos helyen dolgozik, így nem biztos, hogy egy iPhone XS Max-ot szeretne magával vinni a kocsi alá. Kér a Telekomtól egy MultiSIM szolgáltatást. Egy fizikai SIM-et belerak a dolgozó telefonjába, mondjuk egy régi buta, de világvégét is túlélő Nokiába. A MultiSIM második kártyáját eSIM-ként aktiválja az iPhone XS Max-ébe, mert utazás közben szereti nagy kijelzőn nézni a meccseket. Ebbe a készülékbe egyébként még fér egy fizikai másik szám is, mondjuk egy Telenoros, amivel a gyerekekkel telefonál ingyenesen. Végül pedig az iPadébe is rak egy fizikai SIM-et, amin ugyancsak tud internetezni. Tehát összesen 3 helyen használja a telekomos kártyáját, és még van egy második száma is, köszönhetően az új iPhone-nak!

Telekom eSIM / MultiSIM aktiválása iOS-en

Miután a Telekomtól igényeltük az eSIM-et vagy MultiSIM-et, a Telekom online oldalán letölthetünk egy PDF-et, amiben megtaláljuk aktivációs QR-kódot. Ezt a Beállítások / Mobilhálózat / Mobil-előfizetés hozzáadása menüpont alatt tudjuk aktiválni:

Miután beolvastuk a QR-kódot, pár perc alatt felcsatlakozik a hálózatra a készülék, és beállíthatjuk, hogy elsődleges vagy másodlagos SIM-kártyaként használjuk. Ezen könnyen végigvezet minket a beállítási asszisztens. Később részletesebben is írunk erről.

A fenti beállítások esetén az iPhone XR az eSIM, az elsődleges pedig a fizikai SIM.

Itt több problémába is belefutottam. Egyrészt a személyes hotspot sem működött elsőre, ott ki-be kellett kapcsolni a Mobil Adatforgalom kapcsolót, másrészt az iMessage-et / FaceTime-ot sem sikerült aktiválni, mert ugyanaz a telefonszám. Ott kézzel kell kiválasztani a készülék beállításaiban a telefonszámunkat, vagy e-mail címünket és utána működni fog. Szóval van még itt szoftveres probléma bőven, reméljük, ezeket hamarosan javítja az Apple.

LTE Apple Watch Series 3, és Series 4

Tudjuk-e majd használni a külföldi, LTE-s Apple Watch-okat a Telekom hálózatán a fenti MultiSIM szolgáltatással? Egyelőre sajnos nem!

Az eSIM és MultiSIM aktiválására jelenleg kétféle megoldás létezik. Az első a szolgáltatói push. Ilyenkor a készülék lekérdezi, hogy számára van-e eSIM és ha igen, akkor aktiválja rá. A második megoldás a QR-kód, amit a Telekom is használ. Az első még fejlesztés alatt van, a QR-kód pedig már elérhető. Míg az iPhone XR, iPhone XS és XS Max képes QR-kódos aktiválásra, addig az Apple Watch csak a szolgáltatói push-t tudja, tehát lekérdezi, hogy van-e számára eSIM. Ezt nem támogatja még a Telekom hálózata, így nem tudjuk aktiválni az LTE-t az Apple Watch-ra. A QR-kódos megoldást az Apple pedig csak az iPhone-ba építette be, így nincs opciónk az Apple Watch-nál a QR-kód beolvasására.

Itt fontos kiemelni, hogy külföldön van lehetőség QR-kódos aktiválásra az Apple Watch esetén is, tehát az működik szolgáltatói push nélkül is. Viszont mindez jelenleg itthon még nincs engedélyezve, így a Watch appban nem is jutunk el addig a lépésig, hogy a QR-kódot be tudjuk olvastatni a készülékkel:

Ez egy patthelyzet, mivel vagy az Apple-nek kell az eSIM-es QR-kód beolvasását engedélyeznie a Telekom esetén a Watch appban, vagy pedig a Telekomnak kell a szolgáltatói push-t fejlesztenie. Jelenleg azonban egyik opció sem elérhető itthon, és emiatt ez nem is kerülhető meg.

Konklúzió

Az eSIM és a MultiSIM is egy hatalmas előrelépés, hogy két telefonszámot is használhatunk már egy készüléken. Persze az Apple megoldása az egyetlen modemmel, és így a Dual SIM Dual Standby hagy némi kívánni valót maga után. Egy több mint 300 000 Ft-os telefonnál ne legyenek már megkötéseink. Nyilván ezzel együtt kell élni, ha valaki nem szeretne két telefont hordozni magával.

Az Apple Watch mondhatni “QR-kódtalansága” baromi idegesítő és nagyon gáz az Apple részéről. Nyilván mindennek megvan az oka, de ha már egyszer ez a megoldás elérhető az iPhone XR, XS és XS Max esetén, miért nem lehetett megoldani az órához is?

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!