Jó négy éve már, hogy a Twinkly-t használjuk a karácsonyfánkon, amit idén is előszeretettel tettünk fel. 2021-ben is trend lett, hogy már novemberben díszítünk. Többek között azért, mert így nem csak egy hétig van jelen ez a mesés hangulat, hanem több hétig javítgathatjuk a kinti és a benti díszítést is, hiszen jóformán minden hétvégén találunk valami apróságot a boltokban.
(Igen, Steve, a macska kapott saját “ajándékdobozt” idén, ami nagyon tetszik neki. Itt találsz még róla képet.)
Nyilván ez a családosoknak, pároknak még nagyobb élmény, mivel ilyenkor közös program a díszítés, legyen szó akár fáról, erkélyről, a ház faláról. Ahogy látjátok, idén is előszedtük a Twinkly-t, ami lényegében egy okos karácsonyfa izzósor. Ezzel egyedi, színes fényt adhatunk a fának, de akár távolról is irányíthatjuk, és nem mellesleg a második generációs Twinkly égősorok most már HomeKit és Siri támogatást is kaptak. ? Valljuk be, elég menő, hogy Sirivel kapcsolgathatjuk a fán lévő égősort.
A Twinkly néhány napja bejelentette, hogy végre HomeKit támogatást is kaptak a második generációs Twinkly izzók, amik ugye többfélék is lehetne már, nem csak karácsonyfa égősorok, hanem különböző formájú és mintázatú fali égősorok is, amik kültéren és beltéren is egyaránt használhatóak.
Hacsak nem használtuk az izzósort nyáron is, akkor vegyük elő és poroljuk le őket. Nézzük meg, hogy milyen generációval rendelkezünk, amit a következőképpen tudhatunk meg:
Ha az égősor vezérlő elektronikája a fenti alakkal rendelkezik, egy hosszúkás téglalap, aminek a sarkai és élei le vannak kerekítve, akkor második generációnk van. Ha viszont ez egy kisebb, szögletesebb alakú, akkor az első generációs. A HomeKit hivatalosan csak a második generációra érhető el, sajnos az elsőre nem, de azért ne csüggedjenek azok, akinek még az első van, mert van alternatív megoldásunk!
A Twinkly firmware-frissítése után a Twinkly beállítások alatt találjuk meg a HomeKit-kódot, amit azonnal hozzáadhatunk a saját otthonunkhoz. Ezek után a Twinkly egy egyszerű lámpaként funkcionál a HomeKitben: be és ki tudjuk kapcsolni, illetve változtathatjuk a színt, és persze állíthatjuk a fényerejét. Ezen kívül sajnos több opciónk nincs, de innentől a Twinkly az otthonunk többi eszköze és azok állapota alapján automatizálhatóvá is válik, például lekapcsol, ha mindenki elmegy otthonról vagy éppen bekapcsol, ha valaki hazaér. (A sima időzített be- és kikapcsolás a Twinkly appban is elérhető még HomeKit nélkül is.)
Mit tehetek, ha 1. generációs Twinkly-m van?
Ezzel is érkeztünk a cikk a második feléhez, ahol a HomeBridge-ről fogok néhány szót ejteni. A Homebridge lényegében egy HomeKit szerver, amivel olyan gyártók termékeit lehet HomeKit-képessé tenni, amik alaphelyzetben nem lennének támogatottak. Ilyen például az első generációs Twinkly, de én ennek a segítségével használom a Eufy kapucsengőnket is, valamint a Xiaomi termékcsaládból is néhány terméket.
(Nagyjából 60+ eszközünk van jelenleg a HomeKit alatt a lakásban, ebből jó néhány a Homebridge-nek köszönhetően.)
Némi számítástechnikai tapasztalatot természetesen azért igényel a telepítése. Pár hete Hori kollégának telepítettem a Synology NAS készülékére, majd pedig ő folytatta a beállításokat, és némi Google segítségével simán megoldotta az alapvető problémákat. Szóval szinte bárki tudja telepíteni és beállítani, de azért némi utánajárást igényel a feladat és alaptudást.
A Homebridge-hez egy folyamatosan működő Linux alapokon nyugvó számítógép szükséges. Ehhez általában egy Raspberry Pi-t szoktunk ajánlani, de modernebb, 64-bites NAS-okon is elfut a docker segítségével. Tehát aki rendelkezik otthon újabb, például Synology vagy QNAP NAS-okkal, simán futtathat rajtuk is Homebridge szervert, amit az itt leírtak alapján tud telepíteni egy Synology-ra.
(Kellemes felhasználói felület áll rendelkezésre.)
Amennyiben a Raspberry Pi-s (mini számítógép) megoldást választanánk, akkor már korábban írtam egy teljes magyar leírást a Homebridge-dzsel kapcsolatban. Érdemes elolvasni: Homebridge, avagy HomeKit szerver létrehozása Raspberry Pi segítségével.
A fenti cikkben pedig pont az első generációs Twinkly-t teszem HomeKit-képessé, tehát ha végigviszitek az egész Homebridge telepítést, akkor a végén a Twinkly égősorokat tudjátok HomeKit-képessé tenni. Itt megjegyezném, hogy sajnos a legfrissebb plugin nekem nem működött megfelelően, így érdemes a régebbi, 0.3.4-es verziót telepíteni, amit a webes felületen kiválasztva tudunk megtenni vagy alább a Terminal segítségével:
Nyilván azoknak hatalmas szerencséjük van, akik második generációs Twinkly-vel rendelkeznek, de szerintem sokaknak még első generációs van, és ők is szeretnék a Hey Siri-t vagy a kényelmes Otthon alkalmazást használni, ez pedig a Homebridge-dzsel gond nélkül megoldható.
Amennyiben kérdésetek van a Homebridge-dzsel kapcsolatban, tegyétek fel itt hozzászólásként vagy pedig az eredeti cikknél, amit fentebb linkeltem.
Hogyan használható ki a HomeKit egy lakásban? Olvassátok el ezt vagy ezt a cikkünket! Twinkly-ket pedig itt tudjátok megvásárolni.
Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!
Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.