fbpx Skip to content

Ha törted már össze az iPhone-od kijelzőjét, akkor tudod, hogy nem egy olcsó mulatság a csere, ha Apple által elfogadott szervizbe viszed. Természetesen mindig is megvoltak az olyan nem hivatalos szervizek, ahol jelentősen olcsóbban is megoldható volt a csere, de ezek hátránya volt eddig, hogy rögtön el is buktad vele az Apple hivatalos jótállását.

Most azonban úgy tűnik, hogy az iPhone 13-mal még rosszabb lesz ez a biznisz, mert a Face ID sem fog működni, ha nem hivatalos partnernél cserélteted a kijelződ, ahogyan azt már korábbi cikkünkben is megemlítettük egy bekezdésben. Talán ennél jobb indok nem is kell, hogy AppleCare+ mellett dönts?

Louis Rossmann YouTube csatornáján jelent meg ez a videó, melyből kiderül, hogy az iPhone 13 nem szereti annyira, ha a kijelzőjét otthon cseréled:

De persze nem ő volt az egyetlen: egy másik videóban két iPhone 13 kijelzőjét cserélték ki egymással, hogy ezzel eljátsszanak egy javítást. A csere után az iPhone hibaüzenetet adott arról, hogy nem tudta ellenőrizni a kijelző eredetiségét és a Face ID letiltásra került:

Azért, hogy a szerelés közbeni sérülést kizárja a kolléga, visszaszerelte az eredeti kijelzőket a hozzájuk tartozó készülékekbe és a Face ID mindkettőn újra működött.

Az iFixit is hasonló eredményre jutott, elemzésükben ezt írták:

A Face ID még úgy is működött, hogy lecsatlakoztattuk az előlapi érzékelők szalagkábelét. Sajnos azonban bárminemű kijelző csere kiüti a Face ID-t. (…) Úgy tűnik, hogy a kijelző a telefonhoz van párosítva.

Olyan eddig még nem fordult elő, hogy egy alkatrész kicserélése egy másik funkció elvesztését eredményezte, és a jelenlegi információk alapján egyelőre nem tudni azt sem, hogy ebben az esetben mi áll a dolog hátterében. Könnyen lehet, hogy ez is csak egy olyan, járulékos probléma, mint korábban az 53-as hiba. Az is könnyen elképzelhető, hogy később lesz megoldás arra, hogy az eredeti kijelző adatait átmásolja egy szerviz az új kijelzőbe, ami így ezt kiküszöbölhetné, de előre nem lehet ilyesmit feltételezni.

Várható volt, hogy az Apple nem könnyíti meg az új iPhone 13 szervizelését. Így egyelőre jóformán csak az aktuális tapasztalatokra hagyatkozva elmondható, hogy drága lesz egy iPhone 13 modellek kijelzőcseréje, és úgy alapból bármilyen meghibásodásának javítása.

Ezért is szoktunk AppleCare+-t ajánlani az iPhone-oknál, ahol még akár a saját hibánkból eredő károk, mint például kijelző törés, beázás, vagy egyéb komolyabb probléma esetén az Apple cseréli az adott készüléket vagy a hibás alkatrészt. Ez nyilván egy komolyabb befektetést igényel az elején, de 2 évig nyugodtan használhatjuk. Ez jól jöhet olyan probléma esetén is, amikor ugyan nem mi vagyunk a hibásak, de az Apple (még) nem ismerni el a hibát magát, lásd a magától megrepedő kijelző az M1-es gépek esetén.

A hazai AppleCare+ vásárlásról itt írtunk részletesen korábban: AppleCare+ vásárlása hazánkban az iPhone-hoz, iPadhez vagy Apple Watch-hoz!

Azért, hogy jó hírünk is legyen egy kicsi, az iFixit azt is észrevette, hogy az új kijelző olyan OLED-panel, melybe integrálva van az érintőréteg, így olcsóbb a gyártása, vékonyabb, és kevesebb kábelt kell kihúzni a cseréjekor.

Összességében az iFixit 5 pontot adott a 10-ből az iPhone 13-nak szerelhetőségre, ami valószínűleg sokkal magasabb lett volna, ha az Apple nem szórakozik a kijelzővel.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for gunar gunar says:

    Na igen ezt az autóknál már régen kezdték el a gyártók, hogy mindent úgy próbálnak megtervezni is már, hogy akárhol ne lehessen hozzányúlni. Most ide is eljött ez az idő, egyre jobban.

  2. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    egy autónál sem volt még olyan, hogy szélvédőcsere után ne működött volna a sebességváltó.

  3. Avatar for vjan vjan says:

    Viszont az iPhone esetén nem ez az első ilyen gond. Már a TID bevezetésekor az 5S-nél, ha kicserélték a home gombot, nem működött a TID. Ezeket az azonosító izéket valahogy beledrótozzák a többi hardverelembe.

  4. Avatar for vjan vjan says:

    De olyan már volt, hogy szélvédőcsere után nem működött az esőérzékelő és a sötétedés érzékelő. Csak meghatározott gyártmányú (és persze drágább) üvegekkel működik.

  5. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    de a Touch ID önmaga egy biometrikus elem, az nyilván nem megy, ha kicserélik, hiszen az párosítva van az alaplappal. itt viszont egy másik alkatrész cseréje eredményezi a Face ID működésképtelenségét, noha a kijelzőnek elvileg semmi köze nincsen a működéséhez.

    de az megint csak az adott alkatrész miatt. itt viszont a probléma az, hogy egy, a Face ID működéséhez nem kapcsolódó alkatrész cseréje azt is magával rántja. a kijelzőben elvileg semmi olyan érzékelő nincs, ami a Face ID működéséhez szükséges lenne. az előlapi szenzorok egy különálló szalagkábelen vannak, aminek a cseréje semmiben sem befolyásolja a működését.

  6. Avatar for gunar gunar says:

    Na igen ez elég rossz példa volt tőled. :slightly_smiling_face: Amugy a szélvédőben sincsen semmi olyan alkatrész és pont jó volt az a hasonlat hiszen mindkettőnek köze van a másikhoz, ugyanis azon keresztül látnak.
    Amugy meg itt sem a töltésvezérlést tiltja le hanem a szervesen kapcsolatban lévő F-ID -t

  7. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    mi volt rossz példa? láttál már olyat, hogy egy szélvédőcsere után letiltott a sebességváltó? nem láthattál, hiszen két különálló dolog.

    még egyszer leírom: a jelenlegi ismereteink alapján az új kijelzőben semmi érzékelő nincsen, ami a Face ID működéséhez szükséges lenne. ahogyan arról sincs információ, hogy a kijelző adatai később ne lennének majd átírhatóak a régi modulból az újba (nyilván csak eredeti elektronika esetén), ahogyan az a korábbi modelleknél már megy.

    ezek alapján akkor az előlapi kamerát ugyanúgy letilthatná, hiszen az is ugyanazon a kijelzőn kell átlásson, és részt vesz a Face ID működésében is… mégsem teszi.

  8. Avatar for gunar gunar says:

    Pont ezért volt rossz a példa. Ellenben jobb volt a szélvédős, mint ahogyan azt írtam, mindkét esetben kilátnak rajta amik csere után nem működnek. Persze ez nem jelenti azt, hogy ahogyan a szélvédő esetében az üveg miatt van a hiba az iPhone-nál is. Csak a hasonlat volt találóbb és közelebbi, mint a szélvédő -sebváltó párosnál.
    Viszont én fent arra utaltam, hogy itt is elkezdik a teljes ellenőrzés lehetőségének bevezetését, mint anno az autóiparban, csak Te hoztál rögtön egy kicsavart hasonlatot amivel tárgyiasítani akarod a metódust amivel én hasonlítottam egyiket a másikhoz.

  9. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    látom, továbbra sem érted a problémát. a kijelző technikailag semmiben sem kell kapcsolódjon a Face ID működéséhez. az ugyanis külön modul. jelenleg csak találgatás van arra vonatkozóan, hogy mindez miért van, és ennek csak a látszódó része a kijelzőcsere. és ahogyan a cikkben is ott van, könnyen lehet, hogy ez is csak egy olyan dolog, mint az 53-as hiba.

    elkezdik…? akkor nagyon le vagy maradva. a Touch ID sosem volt cserélhető, csak az ujjlenyomat-olvasás elvesztésével, az iPhone 7-től kezdve meg sokáig magát a gombot sem lehetett kicserélni, mert utána egyáltalán nem ment, még lenyomásérzékelésre sem, aztán ott az akkumulátor állapota opció, ami kiírja, ha szerinte nem eredeti az akkumulátor, a True Tone is csak akkor megy, ha az eredeti kijelző adatai át vannak írva az új kijelzőbe…

  10. Avatar for gunar gunar says:

    Nem hát. Miért a szélvédőnek kell? :thinking:
    Igen tudom már régen kezdték apróságokkal, mint a kábelekért brekegéssel, stb, de ez a mostani sokakat fog érzékenyen érinteni, mert kijelző cserére a már nem garis vasat bevitték vhová és ott megoldották, na ez ezután már nem biztos hogy lesz. Ami persze nem feltétlenül rossz, mert talán kevesebbeket vernek át mindenféle himi-humi alkatrészekkel.
    Az autóiparban ez a mostani lépés kb olyan mint mikor elkezdték a fékbetétek cseréjét is szervízkompival összerakni bizonyos gyártók, nehogy már az 1xű ember összepiszkolja vele a kezét pl otthon az udvarban- garázsban. Sok ilyen van még innen is onnan is, tudom hogy vágod mire is utaltam, de ahogyan én sem, úgy Te sem szereted hagyni az igazadat. Ez van. :smiley:

  11. Avatar for pAnk pAnk says:

    Off : ez nem feltétlen igaz. Sok esetben megsérül a prizma a régi szélvédőről való leszedéskor, emiatt nem lehet újból inicializálni a érzékelőt. Nem az utángyártott szélvédővel van a gond, hanem magával a szenzorral és annak újraragasztásával.

  12. Avatar for aspe aspe says:

    Szerintem ezzel (is ) védik a használt piacot. Látható az a törekvés, hogy a regi telefonokat sem engedték el. Nem is tudom mikor jelent meg a 6s, és meg mindig kapják a frissítést. Vagy a 12.x.x biztonsági frissítés. Nem is tudom mire érkezett.
    Vannak azok az emberek akinek makulátlan iPhone kell. Ha összetörik “olcsón” megjavitják, es megy a jófogásra. Aki megveszi meg örül egy darabig. Aztán mikor merul, melegszik telefonja a kinai kijelezo miatt, hangoztatja ez milyen szar.
    Soha nem lesz új iPhoneja. Sőt iPhoneja sem.
    Ez persze nem nemcsak a kijelzőre igaz. Mikrofone, hangszoró, akksi, stb.
    A 120hz es kijelzőre szerintem fokozottan igaz lesz vagy lenne.
    Sok olyan szerviz van ami gyarinak allitja be magat, nem mondja, de úgy csinal. Amikor konkrétan rákérdez akkor már kicsit árnyaltabb a kép. Es jon a válasz, hogy ez gyarival meggyező. És ugyan annyiba kerul mint a gyari csere. Csak nem 200km-re van a szerviz. Nem kell ra 3 napot varni, delutanra kesz.
    Szerintem ennek a kifehérítése a cél.
    Az aksi saját tapasztalat, a kijelző, mikrofon, hangszoro, kozvetlen ismeros. Mindenki megszivta.

  13. Avatar for vjan vjan says:

    Na pont erről szól az a német kezdeményezés, amiről a Szifon is irt (Németország 7 év frissítési és javítási kötelezettséget szorgalmaz a mobilok esetében - Szifon.com).
    Ha sikerül keresztülverni az EU-n, akkor az Apple is köteles lesz 7 évig alkatrészt árulni a cuccaihoz, és a szervizek nem lesznek kénytelenek a kínai sz@rokat vásárolni (az más kérdés, hogy az Apple alkatrész esetleg ugyanott készül). Már régen szúrja mindenki szemét, hogy az Apple cuccok javítására heteket kell várni (garancia esetén is), mert össze vissza küldözgetik. Ha lesz eredeti alkatrész, a független szervizek is javíthatják.

  14. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    ez szerintem semmi ilyesmit nem jelent. az Apple jelenleg kizárólag a hivatalos partnereinek ad el alkatrészt. attól, hogy kénytelen lesz hardveres támogatást biztosítani a jelenlegi 5 éven túl további 2 évig, nem fogja azt jelenteni, hogy bárki vehetne tőlük alkatrészt, hiszen hivatalos szervizbe be fogod tudni vinni.

    attól meg, hogy valami ugyanabban az országban készül, nem lehet egyenlőségjelet húzni az egyes termékek közé, hiszen akkor nem lenne gond a gagyi minőségűekkel sem, pedig mint tudjuk, van gond.

    nem minden esetben küldözgetik, hanem sok esetben az Apple jóváhagyására, majd az alkatrész megérkezésére kell várni. ez valószínűleg a fraud mértéke miatt van így, vagy mert az adott javításra nem kapott jogosultságot az adott szervizpartner. Apple Watch-ot például minden esetben külföldre kell kiküldeniük, még egy szoftveres probléma esetén is.

  15. Avatar for vjan vjan says:

    Nem csak ugyanabban az országban, hanem ugyanabban a gyárban. Sok esetben “véletlenül” többet gyártanak, aztán eladják. Volt egy holland fickó, aki Kínában kapható alkatrészekből rakott össze annak idején egy 5S-t, ha jól emlékszem. Ezer helyen járt és vásárolt alkatrészeket. Alaplapot, házat, akkut, meg minden egyebet. Valahogy megoldották még azt is, hogy párosították az alaplapot a TID-vel. Valami buherával feltették rá a szoftvert is. A végén működött. A legjobb az volt, amikor a buherátor megkérdezte, hogy melyik országból származzon a telefon.
    Igaz, a végén az egyenleg kicsit magasabb volt, mint a kész készülék vásárlása esetén, de hát autót is drágábban lehet összerakni alkatrészekből.
    Na ekkor kezdtem el kételkedni a feltörhetetlen iPhone legendájában. Meg abban is, hogy a lopott telefont nem lehet használni.

  16. Avatar for vjan vjan says:

    Hát a javaslat nem egészen így szól. Pont az a lényeg, hogy forgalomba kellene hozni az alkatrészeket. Pont azért, hogy független szervizek is javíthassanak.
    Az EU ezt a játszmát már eljátszotta egyszer az autógyártókkal. Akkor is az volt a felállás, hogy csak a márkaszervizek kapnak alkatrészt, csak ők javíthatnak. Azt akkor keresztülverték a gyártókon. Remélem ugyanígy lesz a telefonokkal is.

  17. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    mégsem tudsz ténylegesen eredetit venni, és a leleményes kínainak is az a célja, hogy neki minél kevesebbe kerüljön az alapanyag, amiért te minél többet fizess. ergo teljesen feleslegesen próbálná meg az eredetit kicsempészni, amikor másik leleményes kínaiak lekoppintották, és legyártják maguk olcsóbban. csak ugye nem lesz ugyanaz.

    ha ez így lenne, ahogy írod, akkor nem lenne a probléma a nem eredeti alkatrészekkel. pedig van.

    én erre még sehol nem láttam opciót, hiszen ha lenne ilyen lehetőség, akkor már teljesen bevett módszer lenne, mégsem csinál senki ilyet.

    nincs feltörhetetlen iPhone, soha nem is volt, hiszen akkor nem lenne jailbreak sem. így ez, hogy “feltörhetetlen iPhone legendája” eleve nem értelmezhető.

    erről is írtunk már korábban, de ez azért nem működik minden készülékkel és minden esetben. tehát nem lehet belőle általánosítani sem.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for pAnk Avatar for aspe Avatar for Jadeye Avatar for vjan Avatar for gunar