fbpx Skip to content

Az Apple és a Google méretű okostelefon gyártókat kötelezni kellene arra, hogy a mobileszközeikhez a biztonsági frissítéseket és alkatrészeket a megjelenést követően legalább további hét éven keresztül biztosítsa. Ez áll a német kormánynak az Európai Unióhoz intézett új, környezetvédelmi felelősségre vonatkozó javaslatában.

Az Európai Bizottság egyébként nemrég azt javasolta, hogy a mobilkészülék gyártók öt évig biztosítsanak szoftverfrissítéseket és alkatrészeket modelljeikhez, a táblagép alkatrészek esetében pedig hat évig. Arra is rákényszerítenék a gyártókat, hogy tegyék közzé az alkatrészek árait, és biztosítsák, hogy azok ne emelkedjenek, javítás esetén az alkatrészeket pedig legfeljebb öt munkanapon belül szállítsák le.

Németország azonban azt szeretné, ha az EU ennél tovább menne. Hétéves frissítési és pótalkatrész hozzáférési kötelezettséget írna elő a vállalatoknak. Ezenkívül azt akarja, hogy a gyártók elfogadható áron és gyorsabban szállítsák az alkatrészeket, és ezt a pontot tovább kívánják vitatni a Bizottsággal.

A német kormány támogatja az Európai Bizottság környezetbarát tervezési szabályainak bevezetésére irányuló törekvéseit is, ideértve az az okostelefonok és táblagépek energiacímkével és javíthatósági indexel való ellátását. Az Európai Közösség szerint az ilyen készülékek gyártása adja az üvegházhatású gázok kibocsátásának nagy részét, és az alapanyagoknak csak egy része nyerhető vissza az újrahasznosítás során.

A DigitalEurope Industry Association, amely többek között az olyan gyártókat is képviseli, mint az Apple, Samsung és Huawei, úgy véli, hogy a Bizottság javaslatai túl messzire mennek, és azt javasolták, hogy a gyártók három évig biztosítsanak biztonsági frissítéseket, és két évig frissítsenek operációs rendszereket.

Itt érdemes egyébként megjegyezni, hogy az Apple készülékei a szoftverfrissítésekkel már évek óta elég jól állnak: nem csak a például az iPhone 5s-en futó iOS 12-höz érkeztek még ebben az évben is biztonsági frissítések, de a heteken belül megjelenő iOS 15 még a 2015-ben megjelent iPhone 6s-t és első generációs iPhone SE-t is támogatja majd, ami azt is jelenti, hogy ezek a készülékek 2022 őszéig még biztosan kapnak frissítéseket, ezzel már teljesítve is a címben is említett 7 évet.

Erről a kérdésről bővebben: Gyakori kérdések: meddig támogatott szoftveresen egy iPhone, iPad, iPod, Apple Watch vagy Mac?

A szövetség úgy véli továbbá, hogy csak az akkumulátorok és kijelzők cseréjét kellene előírni, hiszen itt a legnagyobb a meghibásodási arány. Ezzel szemben az olyan alkatrészek, mint a kamerák, mikrofonok és csatlakozók ritkán hibásodnak meg, ezért szerintük ezek az alkatrészek nem relevánsak e tekintetben.

Az érintett felek közti tárgyalásokat követően az Európai Unió 2023-ig tervezi a fentiekben említett javaslatok bevezetését. Az Apple-t gyakran kritizálták az aránytalan javítási árak miatt, mint például a 79 dolláros szervizelési díjat a 99 dolláros HomePod mini esetében, vagy hogy például az iPhone 12 kamerájának javítása csak az Apple belső, szerverkapcsolatot igénylő System Configurator alkalmazását használva lehetséges, tovább korlátozva ezzel a garancián túli szervizek lehetőségeit.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for vjan vjan says:

    Mondjuk a támogatási idő nem nagyon érinti az Apple-t, viszont a szervizdíjak és az alkatrész ellátás nagyon is. Az elég nonszensz, hogy a világ végére kell küldeni a készülékeket javítani, ami ráadásul hetekig tart. Nagyon helyes lenne előírni az alkatrész küldését és annak 5 napos határidejét.

  2. A kezdeményezésnek erre pont nincs ráhatása. Csak annyit szeretnének, hogy 7 évig kaphassál hozzá (tehát legyen lehetőséged megvásárolni) a gyári alkatrészt. Azt, hogy hol szerelteted bele és azt hogy oldja meg az adott APR vagy 3rd party cég az már mindegy.

  3. A kezdeményezésnek erre pont nincs ráhatása. Csak annyit szeretnének, hogy 7 évig kaphassál hozzá (tehát legyen lehetőséged megvásárolni) a gyári alkatrészt. Azt, hogy hol szerelteted bele és azt hogy oldja meg az adott APR vagy 3rd party cég az már mindegy.

    Mondjuk ezt az energia címkézést én is hülyeségnek tartom… :smiley: Semmi hozzáadott értéke nincs…

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Burgatshow Avatar for Szifon Avatar for vjan