fbpx Skip to content

Tíz évvel ezelőtt még a torrentről töltöttünk le zenéket, fimeket, sorozatokat. Mennyiben változott ez mára? Szerintem sokan a zenéket már inkább streaming szolgáltatáson keresztül hallgatjuk, mint például Spotify vagy Apple Music, azonban a filmek tekintetében még mindig egy picit “fapados” ez a részleg.

Apple TV+ szolgáltatás, sorozazok

A sorozatokat azért már elérjük itthon is, bár még mindig ott a felirat vagy éppen szinkron hiánya. Én kizárólag akkor nyúlok már az alternatív “kölcsönzésekhez”, ha nem érem el az adott sorozatot vagy filmet a Netflix és HBO GO szolgáltatásokon. Ez azért már viszonylag ritka, bár a filmek tekintetében tényleg kevesebb ez a szám, mint sorozatok tekintetében. Manapság pedig a legújabb sorozatok sorra magyar felirattal is elérhetőek, tehát fejlődünk! Az Apple TV+ szolgáltatás elsősorban a sorozatokra specializálódott és itt főleg saját gyártásúakkal találkozunk, amiket az Apple rendelt meg és készített el.

Persze ahogy azt az Apple-től megszokhattuk, a cég korlátozza a hozzáférést és az eszközöket, amiken nézhetjük ezeket. Jóformán csak az Apple ökoszisztémában nézhetjük az Apple TV+-t, de azért ez nem teljesen igaz. A legjobb élményt természetesen Apple TV-n és iOS eszközökön kapjuk, tehát iPhone-on és iPaden, de Mac-en is elérjük a TV appban a legfrissebb szoftververziókat használva. Ezek hiányában pedig Safariban, vagy éppen Google Chrome-ban is nézhetjük az adott sorozatot a tv.apple.com-on belépve, de olyan, mintha nem lenne optimalizálva, és a vetélytársakhoz képest a cég egyáltalán nem foglalkozna ezzel.

Apple TV+ előfizetés és ár

Azt gondolnánk, hogy a közel 1900Ft-os ár teljesen rendben van, legalábbis ha a saját kategóriájához nézzük. És így van, az árral semmi gond nincs, mivel az Apple a többiekhez mérte a szolgáltatását lásd:

  • Apple TV+: 1890 Ft / hó – 4K/offline (7 napig ingyenes, kivételes esetben 1 évig ingyenes)
  • HBO GO: 1890 Ft / hó – HD (30 napig ingyenes)
  • Netlfix: 2490 Ft / hó – HD/offline – 4K/offline verzió még drágább 3990Ft / hó (30 napig ingyenes)

Szóval végeredményben az Apple TV+ a vetélytársakkal szemben egész tűrhető ár/értéket ad – vagyis adna! Jelenleg ugyanis még nagyon az elején jár a cég az egésznek, ugyanis összesen 8 sorozatot tudunk megnézni ezért a pénzért, ebből is a legtöbb 3 résszel érhető el jelenleg. Még érkezik majd 2-3 sorozat novemberben, ezután havi egy új. Jól látható, hogy a Netflix több mint 5000 elérhető sorozatos és filmes könyvtárához képest ez jelenleg rettentő gyenge.

Az HBO GO is folyamatosan gyártja a saját sorozatait és ők is szépen vásárolnak régebbi filmeket, sorozatokat, tehát lényegében ott is sokkal nagyobb, komolyabb az elérhető tartalmak listája.

Ezzel szemben az Apple 1890Ft/hóért végeredményben ad nekünk néhány sorozatot, de továbbra is fizetősek maradtak a filmek, maga az iTunes Movies Store, ami miatt az egész megérné. Hányszor kívántuk már azt, hogy Apple lépjen be a streamingbe és a filmeket is adja havi előfizetéssel, végre ott lennének azon a bizonyos toplistán, de nem… És ez így jelenleg eléggé sovány.

Így aztán nincs nagyon min csodálkozni, ha sokan továbbra is alternatív forrásból “kölcsönzik ki” az adott tartalmakat. Én személy szerint nem igazán értem, miért nem adja oda ezeket is a cég egy adott esetben magasabb havidíjért cserébe? Legyen két ár, de legalább a lehetőség lenne rá. Úgy gondolom, ezzel nem állítják meg a torrentezést (még ha ez nem is volt a céljuk), ami persze mindig is lesz, mert kereslet lesz rá, viszont ha minden rendesen elérhető lenne, ráadásul országtól függetlenül, akkor szerintem az emberek nagy része biztosan előfizetne egy idő után.

Ezen felül a feliratok és a szinkronok száma az, amiben még mindig gyengék a Magyarországon elérhető streaming szolgáltatások, sokszor csak amiatt nem nézek meg Netflixen egy sorozatot, mert ott nem találok hozzá magyar feliratot, inkább beszerzem alternatív forrásból… És szerintem ezzel sokan mások is ugyanígy vannak.

Visszatérve az Apple TV+ szolgáltatásra, azért az offline és a 4K+HDR támogatás tényleg kiemelt versenyzővé teszi, főleg az HBO GO-val szemben, hiszen az utóbbi iOS-re és tvOS-re továbbra sem tette lehetővé az offline megtekintést. A Netflix hasonlóképpen 4K és HDR tartalmat ad, illetve offline lehetőséget, de közel dupla annyiért. Ezen felül az Apple TV+ összes sorozata elérhető magyar felirattal, ami egy lényeges szempont sokak számára, ami alapján elmondható, hogy a jövőben is várhatóan minden sorozatot megkapunk legalább magyar felirattal. Ez is plusz pont mellette.

Magyar leírást is találunk a sorozatokhoz, filmekhez, illetve az egész Apple TV+ szolgáltatás magyarul olvasható. Szóval nem lenne baj egyáltalán ezzel, csak éppen nagyon kevés sorozatot kapunk nagyon drágán.

Alapjában véve 7 napos ingyenes próbaidőszakot ad az Apple, viszont azoknak a felhasználóknak, akik szeptember 10. óta az elmúlt három hónapban vásároltak iPhone-t, iPadet, iPod touch-ot, Mac-et, vagy esetleg egy Apple TV-t, az Apple TV+ egy teljes évig ingyenesen használható. Én utóbbiba kerültem, mivel iPadet is vásároltam, illetve iPhone 11 Pro is volt a kezemben, így jól jött az ingyenes 1 év, ami ráadásul megosztható a családon belül is – de ha ez nem alakult volna így, akkor a jelenlegi kínálat alapján nem hinném, hogy egyébként megtartanám a 7 napos próbaidőszak után az előfizetést.

Neked hogy tetszik eddig az Apple TV+?

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Már az HBO GO is csak 7 napig ingyenes.

  2. Avatar for Tocso Tocso says:

    Az ingyenes 7 napban simán le lehet darálni az érdekesebb tartalmakat :smiley:
    És a See előtt le a kalappal, annak mindhárom része pont olyan, mint amilyennek lennie kell.

  3. Ha pedig az Apple Musicból diák előfizetése van valakinek, akkor az Apple TV+ ingyenes. Ezen teljesen ledöbbentem, úgyhogy már néztem is pár részt a sorozatokból. :smiley:

  4. Ami amúgy plusz pont, hogy magyar felirat meg van a külföldi tv+ előfizetésnél is, és nincs földrajzi blokkolás. Tehát a magyar tv+ és az egész videótéka elérhető svájcban is. A netflixnél ez csak “ügyeskedéssel” megy.

  5. Igen, de ez csak korlátozott ideig lesz, azt viszont még nem hozták nyilvánosságra meddig. Azért néha nézz rá, nehogy elkezdjék egyszer csak vonni a számláról.:smiley:

  6. Ezt jó eséllyel nem az Apple dönti el, hanem a jogtulajdonos. Én is reméltem, hogy lesz filmes kínálat is valamilyen formában (ki más ha nem az apple oldja ezt meg valahogy), de gyanítom, hogy ehhez az A kategóriás jogtulajdonosok nem járultak hozzá, B kategóriás filmekkel meg gáz lett volna megtölteni egy prémium szolgáltatást. Disney+ indulása is jól mutatja, a streamingben csak saját gyártású tartalmakkal lehet érvényesülni már, mert a konkurencia nem fogja neked a minőségi tartalmat eladni a saját platformja helyett.

  7. És aki Apple Watch-ot vásárolt annak nem jár az egy év?

  8. Avatar for SiMoon SiMoon says:

    Lehet félreértettem, de mintha azt írták volna az Indexen, hogy jövőre az Apple TV±on keresztül elérhetők lesznek más szolgáltatók (pl. Netflix, HBO Go, stb.) filmjei is, amiért az Apple majd részesedést fizet nekik, mi meg egy felületen elérünk mindent. Erről van valami infó?

  9. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    @SiMoon a TV alkalmazásban majd megtalálható lehet a Netflixes tartalom is, de az külön Netflix előfizetést igényel, és nem az Apple TV+ miatt éred el, hanem mert maga a TV app gyűjti egy közös app alá az összes ilyet, hogy egy helyen, és ne több külön appban keresgéld a tartalmakat.

  10. Ha nekem egy évig ingyenes az Apple Tv akkor azt egy év után vagy előtt ha leakarom azt hol tudom majd lemondani? Le lehet egyáltalán?

  11. Lg 2017-es Tv-re még nincsen app rá ugye?

  12. Elindítod és megnézed :smiley: Egyébként csak Samsungra írták sajnos.

  13. Avatar for zoli91 zoli91 says:

    csak szept 12-től vásárolt készülékek esetén jár az 1 év ingyenes. én aug végén vettem iphone és apple tv combót és nekem már nem jár :frowning:

  14. Plusz ha a családi megosztásban van olyan személy aki vásárolt a megadott időablakban új készüléket akkor is jár az 1 év. Nálunk én vagyok a családi megosztás fő személye, apukám vett iPad-et es így is aktiválódott az egy év ingyen próba időszak.

  15. Egyébként én bizakodó vagyok. A tartalom indítás minőségre rendben van, én adom az inkább minőség mint mennyiség elvet.

    A tartalom meg majd jön folyamatosan. Ne akarjuk kínálat tekintetében a nagyokhoz hasonlítani főleg ne induláskor, mert:

    1. Az Apple most szállt be, a nagyok már lassan 10+ éve az iparban vannak.
    2. A saját gyártáshoz idő kell meg pénz. Utóbbiból van instant sok Apple-nél, az időből nincs.
    3. A nagyok is kisebb készlettel indultak anno, csak az már régen volt és hajlamosak vagyunk elfelejteni.

    Személyes véleményem, hogy egy megfontolt, szelíd rajt volt ez az Apple részéről, erős tartalommal, Rottentomatoes nézői értékelések (nagyon jó számok):

    • See - 84%
    • The Morning Show - 95%
    • Dickinson - 91%
    • For All Mankind - 82%

    Szóval türelem. Mindenki elmondja pár nap után, hogy kevés a kínálat pedig ahogy a cikk is írja, főleg saját gyártáson van a hangsúly. Adjunk neki időt.

  16. @Jadeye Köszi, meg akartam pont változtatni, de láttam már meg tetted helyettem. :grinning:

  17. Avatar for hiper hiper says:

    … oflány meg hogyan??..

  18. Avatar for lberes lberes says:

    Ez érdekes, én szeptember 6-án vettem az iPad Promat és én is megkaptam az egy éves ingyenes Apple TV±t.

  19. Én megpróbáltam beregelni az 1 éves ingyenesre, de mivel telefon szolgáltatós fizetési megoldást adtam meg -a külföldi kártyámat nem engedte regelni-, igy addig jutottam, hogy a telenor aszf-jét el kellene valahol fogadjam, de sehol sem látok erre opciót. Van valakinek tippje, hogy lehetne ezt megtenni?

  20. Sajnos van egy hiba :frowning: Te vagy a második, akinek nem jön elő az aszf, akkor ez akkor hiba, ha valaki a Telenort használja, mint fizető eszköz és nem bankkártyát.

  21. és ilyenkor mit tudok tenni? vegyem fel a kapcsolatot a telenerrel?

  22. Hát inkább az Apple-lel, aztán kiderül mit mondanak erre.

  23. okok, köszi

  24. A kiválasztott epizódnál keresd a felhőből lefelé mutató nyilat.

    image

  25. Automatikusan ha 4k + hdr képes a tv, akkor olyan minőségben játsza le? Sehol sem találtam beállítást a minőséggel kapcsolatban. :confused: Egy Apple Music-ot integrálhatnának, hogy tv-n is lehessen használni, mint egy spotifyt.

  26. Sziasztok!
    Októberben vásároltam egy Macbook Pro-t viszont nem dobja fel az ajándék 1 év Apple tv ±t.
    Van ötletetek, hogy mit kellene csinálni, esetleg hol érdemes nézelődnöm?
    Előre is köszi!

  27. Ha van Apple TV-d (eszköz) akkor igen feltételezem. Egyéb esetekben nem tudom (se HDR-t se 4K-t nem tud a tévém).

  28. Tudod és tudsz. Beállitások-Videó és Audió-Felbontás( nekem Format németül). A Musik app meg van appke tv-n is. Úgyanúgy tudsz zenét hallgatni.

  29. Próbálj meg belépni a https://tv.apple.com -on az Apple ID-val és nézd meg, hogy ott felajánlja-e. Elvileg kéne.

    Gondolom a vásárolt eszközöd új, és nem használt.

  30. Próbáltam már ott is, de csak a 7 napos trialt dobálja.
    Természetesen új!

  31. Akkor Apple Support. :frowning:

  32. Ugyanazzal az Apple ID-vel van a készülék regisztrálva amivel a tv+ probálod? A macbookon a legújabb szoftver van?

  33. Igen és a legfrissebb os van rajta, évek óta MacBook felhasználó vagyok.
    Marad a support! :frowning:

  34. Avatar for Czo Czo says:

    Az apple.hu -rol vasaroltad? Elkepzelheto, hogy nem “uj”. Marmint lehet, hogy 3 honapja megvettek az Appletol es addig valami raktarban allt, mielott hozzad kerult.

  35. Mediamarkt-os vásárlás!
    Felveszem a kapcsolatot a supporttal, egy próbát megér!

  36. Avatar for Czo Czo says:

    A mediamarktban pl eppen delelott jartam, ahol meglepve tapasztaltam, hogy meg aruljak a regi kinezetu MacBook Airt. Azt pl. hiaba veszi meg barki most uj termekkent, az nem lesz alkalmas ingyenes AppleTV+ elofizetes aktivalasara alapnak, mert ugye egy honapok ota kifutott termek. Nem lehet, hogy olyan termeket vasaroltal, amelyet mar nem arul az apple.hu?

  37. 2019-es 13" TB-os Macbook Pro 4db thunderbolttal. :slight_smile:

  38. Este próbálgattam még egy kicsit, és sikerült regelnem telenerrel is. Annyi volt, hogy amikor a telefonszámot ki kell választani, akkor másik számot kell választani, ott meg lehet adni ugyanazt a telefonszámot, ami bent van a telefonban, majd küld a rendszer egy ellenörző sms-t. Így sikerült az 1 éves regisztráció.

  39. Apple tv-t nem szeretnék venni, mert airplay2 óta nem sok értelmét látom, de attól még egy Apple Music app jó lenne :slight_smile: De gondolom ezt a kiváltságot meghagyják még az apple tv-seknek. :smiley:
    Ezt a beállítást nem találom a sima samsung store-ban található apple tv appban. :confused:

  40. Ja, hogy samsung tv-n kérdezed, ezt nem írtad. :smiley: A samsung tv- csak a tv app van. Ugyanez a tv app van az apple tv-ben is. De film lejátszása közben biztos van egy gomb ami mutatja milyen felbontásba megy a film. Azt nem tudom, hogy a smart tv-ken lévő applikációban is 4K-ok a filmek.

  41. Igen bocsi, az elmaradt hogy samsung tv.
    Kerestem már mindenhol, sehogy nem tudtam előcsalogatni. De még az elején az adott sorozat / filmnél mutatja a minőséget, kérdés, hogy az a rendelkezésre álló minőség vagy automatikusan a lejátszási. Egyébként szép a kép így is, csak puszta kiváncsiság :slight_smile:

  42. Az biztos, hogy ami a film/sorozat adatlapján fel van tűntetve, az a rendelkezésre álló a minőség.

  43. Közben új sorozat került fel vagyis kettő. M. Night Shyamalan-tól egy. :slight_smile:

  44. Avatar for nadri nadri says:

    Ne haragudj, sikerült az egy éves regisztrációd? Nekem csak a 7 napost dobja fel. Ha igen, mit kell tennem? Köszi előre is!

  45. Mikori a terméked?

  46. Avatar for nadri nadri says:

    December 05-én vásárolt Mac Book Pró

  47. Ugyan azzal az  Id-val kell belépni az  Tv-re mint amivel aktiváltad a gépet. Az tv-n lehet egyszerre több account is belépve és tudsz benne válltani azt hittem hogy anno nekem sem sikerült de miután átváltottam a jóra akkor meg is jelent egyből. A távirányitó menü gomb melletti tv ikon gombot nyomd hosszan és akkor feljön hogy milyen  Id-k vannak bejelentkezve.

  48. Szia!
    Nem sajnos, nekem is csak a 7 naposat dobja be.
    Én elengedtem a dolgot! :slight_smile:

  49. Avatar for Czo Czo says:

    Pontosan milyen gepet es milyen modellt vasaroltatok? A vasarlas a https://apple.hu/ oldalrol tortent? Amennyiben nem az Appletol vasaroltatok kozvetlenul, akkor elofordulhat, hogy ez a gep nem most lett ertekesitve, hanem pl. a valasztott kiskereskedonel csucsul 3 honapja. Ebben az esetben, mivel az ertekesitese nem most tortent, nem aktivalhato az 1 ev. Illetve ilyen esetben a telefonos ugyfelszolgalat felhivasat javaslom, hatha meg lehet beszelni az ugyintezovel.

  50. Sziasztok. Először nekem sem dobta fel az 1 évet, csak a 7 naposat. Külföldön vásárolt Apple TV 4K-t kaptam ajándékba. Frissíteni kellett a szoftverét 13.3-ra (eredetileg 12.4 volt úgy emlékszem) és utána rögtön feldobta az 1 évet.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Burgatshow Avatar for Czo Avatar for vkleszken Avatar for SiMoon Avatar for nadri Avatar for zoli91 Avatar for lberes Avatar for Szifon Avatar for Tocso Avatar for sz.v.endre Avatar for mtomi95 Avatar for szorian Avatar for Jadeye Avatar for 83miki83 Avatar for SzifonAdmin Avatar for simonrobert Avatar for Joejoe51 Avatar for rolitoth Avatar for jojo-chan Avatar for revelo6 Avatar for Zakika_123 Avatar for totopad Avatar for hiper