fbpx Skip to content

Mint azt korábban már többször is leírtuk, az OTP kizárólagossága miatt hazánkban csak egy banknál indulhatott el az Apple Pay május 21-én. Ez a kiváltság július 2-án véget ért, és ezzel együtt az Erste banknál is elérhetővé vált a szolgáltatás! Ennek köszönhetően több bank, köztük a Revolut is sorba állhat már a magyarországi második rajthoz.

Érdemes azt is kiemelni, hogy az Erste esetén a MasterCard és Maestro mellett a Visa kártyák is hozzáadhatók az Apple Pay-hez. Ezzel kapcsolatban minden információt megtaláltok a Mindent az Apple Pay-ről – avagy hogyan használd Magyarországon? című cikkünkben!

Magát a kártyát egyébként Wallet appon belül tudjuk aktiválni a + gombra nyomva, de ha esetleg az nem lenne ott nekünk, akkor első körben indítsuk újra a készüléket, majd pedig ha az sem segít, akkor állítsuk át ideiglenesen a régiónkat US-re vagy UK-re! A virtuális, webes kártyákat viszont még manuálisan sem tudjuk hozzáadni, csak a fizikai kártyákat.

A kártya Apple Wallethez adásához aktiváló kód (3D SMS-ben érkező) vagy Call Centeres aktiválás szükséges.

Bővebben tehát olvassátok el az Apple Pay-es cikkünket, ahol a hozzászólások alatt is találtok még információkat, vagy feltehetitek a kérdéseiteket is, amennyiben érdekelnek a további, fizetéssel kapcsolatos információk, nézzétek meg a PAYTECHSHOW-t!

[newsletter_signup_form id=11]

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Pikk-pakk be is regisztráltam a kártyámat, és külön élmény volt, hogy mivel az van az Apple-nél is beregisztrálva, a Wallet fel is dobta mint lehetőséget, már csak a 3 jegyű security code-ot kellett megadni, és amikor sms-ben kértem az érvényesítő kódot, annak megérkezését is felismerte a rendszer, és máris validált, nem kellett kézzel bepötyögni :slight_smile:

  2. Avatar for zzsola zzsola says:

    Az első fizetés meg is történt :slight_smile: . A futár csak annyit kérdezett, hogy ez most “hogyan”, mert ugye PIN kód sem kellett. Szóval remekül működik! És igen, regisztrációhoz nem kellett egy perc sem.

  3. A További forgatókönyv menete!

    • [2019. május 21.: OTP Bank ]*
      1. június: Erste Bank
      1. július-augusztus között: CIB Bank
      1. október-december között: K&H Bank
      1. január: Budapest Bank

    A többi nagybank, a Raiffeisen Bank , az UniCredit Bank , az MKB Bank és a Takarék Bank nem közölt információkat. Véleményünk szerint ezek a bankok legkorábban 2020 második félében , 2021-ben kínálhatják majd az Apple Pay-t a hazai iPhone-os ügyfeleknek.

  4. Valami csoda folytán a Gránitnál is elérhető mától az Apple Pay!:joy:

  5. Avatar for cimbi cimbi says:

    Nekem nem dobta fel az sms regisztraciot. Csak a telefonost. Azt is rossz formaban. 1 298 0222. Valamit meg be kell allitani, hogy smsben is lehessen kerni az ellenorzo kodot?

  6. Avatar for jamy jamy says:

    A telefonon minden rendben történt a kártya regisztrációnál, azonban órára már sokadik próbálkozásra is elutasítja a regisztrációt (vegye fel a kapcsolatot a kártya kibocsátójával hibaüzenettel).

  7. Igen, hívd fel a bankot és kapcsoltasd be a 3D SMS szolgáltatást. Ahogy az a cikkben is le van írva egyébként.

  8. Avatar for Eti36 Eti36 says:

    Beállíttattam a 3d sms szolgáltatást, továbbra is a telefonos aktiválás van mint opció. Ügyfélszolgálat nem tudja. a kártyát aktiválni, mert túl sokan próbálkoznak. Nem írom le, hogy bezzeg az OTP, mert őket inkább szidni divat…

  9. Avatar for Czo Czo says:

    Gondolom, most mindenki raszabadult es tulterhelt minden service. Majd ha alabbhagy, akkor probald meg ismet.

  10. Avatar for cimbi cimbi says:

    Köszi Burgatshow! Figyelmetlen voltam… :slight_smile:
    Beállítottam, de ahogy Eti36-nál nálam is még mindig csak azt írja , hogy hívjam fel a bankot. Na majd később hátha sikerül…

  11. Emberek! Lehetséges h ios 13 beta miatt nem engedi fel a karcsim? Próbáltam mindent, sms 3d , minden ami létezik , nem tudom mi baj lehet … any idea?

  12. Sziasztok! Van olyan akinek sikerült betenni, és nem akar telefonos aktiválást? Ráadásul hibás formátumú számra?

  13. Szia! Visa kártyát reggel 8 körül SMS-sel egy pillanat alatt regisztráltam a Wallet-ba.

  14. Igen, három kártya sikeresen aktiválva sms-el.

  15. Avatar for zzsola zzsola says:

    Reggel 3/4 8-kor regisztráltam a Visa hitelkártyát. Nekem a telefonos és az SMS is választható volt. Mind a telefonon, mind az órán tudtam regisztrálni SMS segítségével, a kettő együtt nem volt egy perc.
    Fizettem is vele, és mivel nem kér pin kódot 5000,- Ft felett, így sokkal gyorsabb a folyamat.

  16. Avatar for zimbi zimbi says:

    A telefonszám megtévesztő. a 06-ot lehagyták az elejéről.

  17. Sajnos sehogy sem engedi … nem tudom mi lehet a baj … OTP esetén ment pikk pakk

  18. Avatar for paul78 paul78 says:

    Elérhetővé vált az Erste és a Gránit banknál is az Apple Pay! (Csak a teljesség igénye miatt).

  19. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    már van arról is közben cikk. :wink:

  20. Avatar for paul78 paul78 says:

    Szuper! (A kommentemmel egyidőben jelenhetett meg, amiatt nem láttam) :blush::+1:t2:

  21. Avatar for cimbi cimbi says:

    Megrendeltem a 3d sms-t, kaptam is egy megerosito uzenetet a baktol, hogy aktivaltak a 3d sms-t. De azota sem tudom regisztralni a kartyamat a walletben, nem ad ki mast , csak hogy hivjam fel az Erste bankot… :frowning:

  22. kva otp bekapcsolhatna a visat, foleg h a lejart kartyak helyett mar azt kuldenek.

  23. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    és felhívtad őket?

  24. 15x próbáltam betenni a kártyát, mindig csak a telefonos aktiválást ajánlja. Hívtam a bankot, rajta van az 3D sms szolgaltatás a kártyámon, még sem megy…

  25. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    az Erste azt írta, hogy nem csak a 3D SMS-ben érkező kóddal, hanem az ügyfélszolgálatot hívva is lehet aktiváltatni. de ebben rajtuk kívül más nem fog tudni segíteni, ezt velük kell lebeszélni.

  26. Avatar for snus snus says:

    Üdv!

    Két ERSTE kártyám van. Mastercard és Maestro.

    A Maestro gond nélkül ment sms-el az aktiválás azonban a Mastercard csinálta a fenti hülyeséget.

    Felhívtam az ügyfélszolgálatot.

    A diszpécser szerint „kis hiba csúszott a kommunikációba”

    Az van, hogy Mastercard kártyáknál csak nyolcadikától fog működni a rendszer, mert nem tudtak időre megállapodni a Mastercardal.

    A Maestro kártya gond nélkül megy, meg ezek szerint a VISA is, a Mastercardra még várni kell.

  27. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    az derék, mert ezt még a ma reggeli sajtótájékoztatón sem említették, hanem azt mondták, hogy mindhárom kártyatípussal megy.

  28. Avatar for gunar gunar says:

    Na ja a szokásos ügyfél szolgálatos hülyeségek. Nem tudják mi az ok és kommunikálnak vmi terelőt addig is, hogy nyugodjanak meg az ügyfelek. Mindenhol ez van sajna.

  29. Avatar for cimbi cimbi says:

    Nekem sem a Mastert sem a Maestrot nem engedte… :unamused:

  30. A fiam családi csoportban megosztva használja Apple ID-jával a regisztrált bankkártyámat. A 8-as telefonján beta iOS 13 fut. Ma próbálta a walettben regisztrálni az ERSTE VISA kártyáját, de az az üzenet jött, hogy iCloud fiókja nem használható Apple Pay fizetéshez.

    További infó, hogy nekem gond nélkül sikerült a kártyaregisztráció.

    Találkozott már valaki ezzel? Mi lehet a megoldás?

    Előre is Köszönöm a tippeket, segítséget!

  31. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    a családi megosztásban a gyerek státuszú/életkorú user esetén korlátozottak a lehetőségek.

  32. Köszönöm,

  33. felhívod reggel az Apple ügyfélszolgálatot és ott közösen az ügyfélszolgálatossal modósítod a gyerek születési dátumát hogy 16 éves legyen és akkor menni fog. Annyi hogy nekünk a lányomnál csak úgy engedte hogy pl május 24-én telefonáltam és a születési dátumát arra állítottuk hogy május 25-én legyen 16. mert valami oknál fogva nem engedte hogy 2003 május 24-et írjunk a dátumhoz. de másnap amikor átfordult akkor már hozzá tudtuk adni a kártyát és az appleid.apple.com oldalon akkor már te is tudod szerkeszteni a dátumát de amig nincs 16 addig csak az Apple ügyfélszolgálattal együttmegy. Remélem érthető voltam.

  34. Buktatók:

    • Negatív egyenleg esetén nem enged regisztrálni
    • Hiába lógsz wifi-n, a mobil adatkapcsolatnak engedélyezve kell lennie a Wallet számára
  35. Avatar for mark.t mark.t says:

    Negatív, mint folyószámlahitel, vagy negatív mint levontak pénzt amikor 0 volt az egyenleged?
    Az utóbbinál természetes… elvégre ha próbálna egy minimális authorizációs terhelést csinálni a wallet, se tudna…

    A Wallet pedig offline is működik, repülőgép üzemmódban, vagy telefon nélkül az óra.

  36. Sziasztok! Semmi modon nem tudom aktivalni a mastercard kartyamat!!!
    Azt irja. A kartya nincs regisztralva…

    Ios 13 public beta van fent. Lehet hogy beta miatt nem engedi? Erstet hivtam tobbszor is nem tudtak segiteni. Ki probaltam egy maestro kartyaval is azzal is ugyanez a problema es mar bossuanto!

  37. miért nem az Apple-t hívod fel?

  38. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    nem függ a bétától, többen is írták, hogy még 12.3.1 esetén sem megy nekik.

  39. Az applet felhivtam majd mondtak a beta miatt nem tudnak segiteni csak ha vissza rakom a 12.3.1 verziot. Addig nincs ra latasuk a betaval kapcsolatba.

  40. Negatív egyenleg esetén. Tehát ha 0 Ft-nál kevesebb pénzed van. Ha van hitelkereted, akkor van pénzed. Nem terhel be semmit. Regisztrációnál sem. Ez feltétel és kész. Hívd a telebankot, ott elmondják neked is.
    A regisztrációnál kell a Walletnek a mobil adatforgalom. Kikapcsoltam, nem regisztrált. Bekapcsoltam regisztrált. Apple Pay használatnál nem kell semmilyen adatforgalom. Se wifi, se mobil.
    Ok?

  41. Avatar for cimbi cimbi says:

    Na sikerult. Mobilnetre kapcsoltam es ugy adtam hozza a kartyat. Most mar elojott az sms ellenorzes is. Nem tudom, hogy ez okozta-e vagy most mar mindenkinel megy wifin keresztul is, de orulok, hogy vegre sikerult. :slight_smile:

  42. Teljesen világos, köszönöm szépen a segítséget!

  43. Elvileg működik már simple kártyával is

  44. Mindazoknak, akiknek nem sikerült elsőre az aktiválás az Ersténél.

    Feleségemnek és nekem is Erste Wizz hitelkártyánk van. Nekem elsőre sikerült hozzáadnom és feldobta az ismert kártya funkciót, ezt követően sms-ben küldött kóddal aktiváltam. Szuperül használom a rendszert azóta is.

    A feleségem Erste kártyájával (velem együtt rendelte, ugyanúgy használta) ez nem sikerült (érthetetlen, hogy mért nem) , a rendszer a hozzáadást követően a banki telefonos aktiválást javasolta. A bankot az app által linkelt számról felhívtuk, még csak a netbank azonosítónk sem volt meg. Némi kérdés után küldött bank egy legális belépési azonosítót sms-ben. Majd továbbkapcsolás után egy másik munkatárs jelentkezett, aki 1 perc után aktiválta a kártyát. A gond csak az volt, hogy ezt követően adtuk hozzá a watch órát is a fizetéshez, ahol szintén ellenőrzést kért a rendszer. Ismét felhívtuk az Erstét, és 1 perc múlva az is aktív volt. Szóval hajrá, ha nem megy a kártya, a bank nagyon korrekt, és gyorsan segít. Minden idiotizmus (mobilnetről aktivál és társai) elhagyandó. Hajrá Apple pay! És még valami: működik és rém kényelmes. Különösen órával!!!

  45. Avatar for kotta kotta says:

    Vállalati Erste Visa Electron kártya elakad a regisztrációnál, a Telebank ügyfélszolgálat készségesen közölte, hogy vállalati kártyát nem lehet Apple Pay -re regisztrálni.
    Megkérdeztem, hogy hol találom meg, hogy vállalati kártyával nem lehetséges.
    A válasz: sehol, de ez így van.
    Vajon mennyit kellett fejleszteni, hogy a vállalati ügyfeleket kizárják ebből a mókából!?

    Más bankoknál vállalati kártya regisztrálható?
    Miért büntetik a vállalkozásokat!?

  46. OTP-nél lehet. Nem az OTP appjából, hanem manuálisan a Walletben. Az OTP-nél viszont a Visa-t egyáltalán nem lehet se magán se cégesen Apple Pay-be vonni.

  47. Szia! Ma sikeresen végrehajtottuk a fenti tanácsod alapján és elvileg holnap már menni fog az Apple Pay regisztráció.
    Köszönöm szépen még egyszer!

  48. Szuper!!

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for iRon242 Avatar for Burgatshow Avatar for Czo Avatar for zimbi Avatar for cimbi Avatar for mark.t Avatar for parti78 Avatar for miltiadeshadnagy Avatar for Matahari Avatar for peter94 Avatar for kotta Avatar for whitehawk_mac Avatar for jamy Avatar for Szifon Avatar for Korte68 Avatar for j2smith Avatar for szorian Avatar for Jadeye Avatar for gunar Avatar for zzsola Avatar for snus Avatar for SeengerP Avatar for paul78 Avatar for MySeeGee