Az Apple még 2014-ben, a szeptemberi iPhone 6 eseményen mutatta be az Apple Pay-t, amit azóta már számos országban használhatunk. 2019. május 21-én, azaz mától hazánkban is elrajtolt az Apple Pay!
Az OTP-nek ma reggelre már frissült az iOS alkalmazása is, ami többek között már támogatja az Apple Pay-t és így már most is hozzá tudjuk adni a MasterCard vagy Maestro típusú kártyánkat a Wallethez!
Az Apple Pay aktiválásáról már írtunk korábban egy cikket, érdemes az abban leírtakat részletesen elolvasni. Magát a kártyát a Wallet appon belül tudjuk aktiválni a + gombra nyomva, de ha esetleg az nem lenne ott nekünk, akkor első körben indítsuk újra a készüléket, majd pedig ha az sem segít, akkor állítsuk át ideiglenesen a régiónkat US-re vagy UK-re.
A másik lehetőség az OTP SmartBank app haszálata, ahol egy felugró értesítés is fogad minket, és a bankkártyáink között tudjuk beállítani az Apple Pay-t:
A virtuális, webes kártyákat viszont még manuálisan sem tudjuk hozzáadni, csak a fizikai kártyákat. A VISA kártyatípus nem támogatott.
Az OTP-t hamarosan a CIB bank követi majd, illetve ha elolvassuk az itteni hozzászólásokat, akkor tájékozódhatunk a többi bank álláspontjáról is.
Frissítés – pár mondat a sajtótájékoztatóról
Az OTP első körben a MasterCard és Maestro kártyákat vonja be a szolgáltatásba, és az iPhone 6 és újabb készülékeken érhető el. A kártya digitalizációja a SmartBank vagy a Simple appban, illetve az iOS beépített Wallet alkalmazásában végezhető el.
A VISA kártyák támogatása is folyamatban van, de egyelőre nem érhető el.
A vásárlási limit a bankkártyánál beállított limit, PIN-kód nem szükséges, mert a felhasználó a jelkódjával, Touch ID-val, vagy Face ID-val azonosítja magát.
Az ügyfelek szempontjából az Apple Pay használata természetesen díjmentes, nincs különbség a többi fizetési formával szemben.
Androiddal már 175.000 környékű felhasználó regisztrálta a kártyáját mobil fizetésre. Az Apple-ös felhasználók száma 3-400.000 körül lehet. Reggel 5 óta már több mint 10.000 regisztráció történt az Apple Pay-hez. ???
Azért csak most került bevezetésre a szolgáltatás, mert az Apple-nek megvolt erre az ütemterve, és több körös tárgyalás után sikerült ezt elérni. Az Apple-lel nagyjából 1 évvel ezelőtt volt meg a kapcsolatfelvétel, de hamarabb az Apple nem engedélyezte. A fejlesztésen 100 főnél is többen dolgoznak. Az OTP a külföldi példák alapján a szolgáltatás gyors felfutására számít.
Az Apple Pay Cash hazánkban nem érhető el, tehát a felhasználók közvetlenül egymásnak nem tudnak pénzt küldeni.
A szolgáltatást a Kézenfogva Alapítvány számára történő adományozással mutatja be az OTP – ami egy androidot futtató terminálon keresztül történik.
A Simple-ön keresztül a Simple virtuális kártyával még nem működik, de dolgoznak rajta.
Az OTP nem tud arról, hogy mikor várható más bankok esetén a bevezetés – és egyelőre van exkluzivitásuk is a szolgáltatásra.
A SmartBank új verziójáról egyelőre nem kaptunk információt, folyamatban van, de pontos megjelenést nem említettek. Az app egyébként nem csak kinézetében, de funkcióiban is megújul majd. Erről külön bejelentés lesz majd, amint itt az ideje. Az appban nem terveznek külön listát az Apple Pay tranzakciók számára. (Amennyiben az eladó adatai nem szerepelnek pontosan, például “DIGIÜ?KAPU” szerepel, azt az adott eladó felé érdemes jelezni, de az OTP ügyfélszolgálatának is jelezhetjük.)
Ennek a cikknek a hozzászólásait átirányítjuk a Mindent az Apple Pay-ről című cikkünk hozzászólásaira.
Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!
Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.