fbpx Skip to content

Két nappal az Apple által visszavont hetedik iOS 12 béta megjelenése után az Apple elérhetővé tette az iOS 12 nyolcadik fejlesztői bétáját, aminek a feladata elsősorban az elődje esetén tapasztalt akadozások megoldása.

Az iOS 12 beta 8 természetesen OTA frissítésként is elérhető a fejlesztői béta profil telepítése után. A nyilvános bétákhoz várhatóan most is pár órával később érkezhet meg az új verzió.

iOS 12 beta 8

Az új build verziószáma 16A5357b (a beta 7 egyébként 16A5354b volt).

Újdonságok

A fejlesztői központban található changelog elsősorban hibajavításokat említ, illetve ahogyan a cikk elején is írtuk, ennek a verziónak az elsődleges célja a beta 7 esetén tapasztalt akadozás javítása.

Ha találtál valamit, ami eddig még nem volt az iOS 12-ben, vagy most megváltozott, akkor azt jelezd hozzászólásban! ????

Szerinted ezek nem akkora újdonságok, vagy csak neked nem elegendőek? Írj az Apple-nek: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az iOS 12 beta 7 és 8-ban található újdonságokról a 9to5Mac készített egy videót is:

Vissza a hivatalos iOS-verzióra

Ha nem vált be a béta, a már megszokott módon lehet visszatenni a hivatalos verzióthelyreállítási (recovery) vagy DFU módba kell tenni a készüléket, majd be kell tallózni a letöltött IPSW-t.

Erről részletesen itt írtunk: Gyakori kérdések: hogyan állítható vissza a készülékünk béta iOS-ről a hivatalos verzióra?

iOS 12 beta 8 letöltési linkek

Az iOS 12 beta 8 IPSW-fájlja letölthető a fejlesztői központból az alábbi linkekről:

iPhone:

iPad:

iPod:

Kérdésem van!

Mivel most is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért ha kérdésed van az iOS 12 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 12 béta: a leggyakrabban feltett kérdések!

Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted majd a nyilvános beta esetén a Feedback appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az összes, az iOS 12-ről szóló eddigi cikkünket itt érheted el, a watchOS 5-ről szólókat meg itt, a tvOS 12-ről készülteket itt, a macOS Mojave kapcsán pedig itt olvashatsz.

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!

Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.