Immár Cydiát is tartalmaz az Electra semi-tethered jailbreak

Még január 12-én jelent meg egy új, semi-tethered jailbreak, ami az Electra nevet kapta. Ez az iOS 11.0-11.1.2 verziókat képes jailbreakelni az összes, ezeket a verziókat futtató készülék esetén.

Pár nappal ezelőttig viszont még nem sok haszna volt az átlag felhasználó számára, mert nem tartalmazott Cydiát, így sok mindent nem is lehetett feltelepíteni az ezzel feltört készülékekre. Időközben viszont bele került a Cydia is, de azért vannak megkötések.

Saurik repo-ja nem használható!

Noha a jailbreak immár tartalmazza a Cydiát, de saurik repo-jából kompatibilitási hibák miatt nem telepíthető semmi, ezt a jailbreak meg is akadályozza. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az olyan kiegészítők, amelyeknek erről a repo-ról származó függőségeik vannak, szintén nem fognak tudni települni.

Az Electra ugyanakkor feltelepíti az Anemone nevű kiegészítőt, amivel a rendszer megjelenése módosítható a letöltött témákkal – bár ezeket a témákat jelenleg manuálisan, SSH-n keresztül tudjuk a készülék megfelelő mappájába másolni. További csomagok, amiket feltelepít a jailbreak: libsubstitute, Preference Loader, SSH, SCP, SFTP és GNU Command line utilities.

Magyar billentyűzet fix

Frissítettük magyar billentyűzet fix és SMS billentyűzet fix csomagjainkat, így azok már gond nélkül telepíthetőek és működnek az iOS 11 esetén is.

Itt gyakorlatilag csak kompatibilitási frissítésről van szó, a működésükben semmi nem változott. Részletes cikkünk a fixekről: Magyar billentyűzet fix iOS 6-hoz illetve Szifon Source: Magyar SMS billentyűzet fix.

Ha restore lenne szükséges

Az Apple már nem írja alá a jailbreak által támogatott iOS-verziókat, így ha bármi okból restore-ra kényszerülünk, akkor a 11.2.6-nál korábbi verziót már nem fogunk tudni visszatenni. Az Apple által aláírt verziókat itt ellenőrizhetjük: Gyakori kérdések: melyik iOS-verziót írja még alá az Apple?

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Sziasztok!
    Ez a semi-tethered mit takar pontosan?
    Már nagy szükségem lenne rá, hogy frissítsem az iPad Air-em, mert már sok éve iOS 8 van rajt és kezd nagyon elavulni, viszont csak egérrel tudom használni, amihez szükséges néhány tweak (MouseSupport, BTC Mouse & Trackpad, Veency, és Activator a home gomb imitálásához). Van olyan jb az újabb iOS-ekhez, amit nem kell állandóan újracsinálni, vagy van módja, hogy jb nélkül használjam az iPad-em, de a szükséges tweak-ek meglegyenek?

  2. Sziasztok!

    A tutuapp-ból jailbreak-eltem a telefont (6s,11.0.3.),de rájötem,hogy teljesen felesleges volt,mert az igo-t nem tudom felrakni.
    Hogyan tudom törölni úgy,hogy 11.0.3 maradjon?
    Vmint semi tethered.Ha kikapcsolom a telefont csak számítógéppel fogom tudni bekapcsolni?Ha igen,melyik programmal?

  3. Köszönöm!!
    Persze,tudom,hogy nincs tutuapp jailbreak 🙂 abból az alkalmazásból tudtam felrakni -számítógép nélkül- az electra jailbreak-et.De sajnos fölöslegesen,mert az igo-t így sem tudom rátelepíteni. (Gondolom kellene mégvmi alkalmazás a cydia-ból mint régebben az iphone 4-nél,hogy külső alkalmazásokat tudjunk telepíteni.A program nevét már elfelejtettem. 🙁 )

  4. @Elims: a fenti cikkben linkelve van az Electra jailbreakről és annak telepítéséről szóló cikk, de hiába teszed fel, mert a jailbreaktől önmagában nem lehet tört appot feltenni.

    ráadásul mivel az Electra app is gyakorlatilag tört appnak minősül, és mégis feltelepült a készülékedre, így láthatod, hogy a tört appok telepítéséhez már nem is kell jailbreak.

    értelemszerűen ha az Electra jailbreakről szóló cikkben leírtakat követed, de az Electra IPA-ja helyett másik app IPA-ját használod, akkor azt fogja feltenni. hogy honnan szerzel tört appot, az már a te dolgod.

    a Waze teljesen ingyenes, és lényegesen naprakészebb térképek vannak benne, mint bármi offline navigációban.

  5. “…a jailbreaktől önmagában nem lehet tört appot feltenni.”

    Na ez az én problémám.

    “…az Electra app is gyakorlatilag tört appnak minősül, és mégis feltelepült a készülékedre, így láthatod, hogy a tört appok telepítéséhez már nem is kell jailbreak.”

    Sajnos kell,az igo-hoz mindenképp.
    Az electra csak a tutuapp-on keresztül ill. azon belül ment fel.Csak simán nem tudtam volna számítógép nélkül felrakni.
    Ami a tutuapp-ban megvan csak azokat lehet feltenni.

    A waze ha jól tudom nem teljesen offline+az igo-t már megszoktam régebben.Minden benne van ami kell.
    Most a maps.me-t használom,de a közelébe nem ér.Nem rossz,de az igo lényegesen jobb.
    Gondolkoztam a megvásárlásán is,de az értékelések között olvastam nem egy olyat,hogy megvették teli árban nem 200-300Ft-ért és egyik napról a másikra kivették alóluk.Így kizárt,hogy akár 2Ft-ot is adjak érte.Tudom,tuskó magyar felfogás. :-/

    Akkor inkább úgy kérdezlek,mi kell még a jailbreak-hez,hogy lehessen telepíteni az igo-t?

    +a semi untethered mit takar?Régen 3 féle volt,azokat tudtam,tethered/semi tethered és untethered.Most jött ez a semi untethered. :-/

  6. @Elims: nem használok tört appokat. a jailbreak önmagában korábban sem tette lehetővé tört appok telepítését. volt régen appsync patch, de az az iTunes-on keresztüli telepítésnél volt szükséges, tehát számítógép nélkül ez is lényegtelen. és pláne szükségtelen is, mert ahogyan már írtam, a tört appok telepítéséhez már jó ideje nem kell jailbreak, így nem is túl valószínű, hogy még foglalkozna bárki is azzal, hogy egy szükségtelenné vált dolgot frissítgessen az újabb iOS-verziókhoz.

    az, hogy honnan szerzel be tört IGO-t, a te dolgod, de biztosan fent van valami torrent oldalon a tört IPA hozzá. nem írtad le, hogy mégis honnan, milyen formában akarod az IGO-t feltelepíteni, illetve hogy mégis miért nem sikerül. nyilván számítógép nélkül csak saját magadat szívatod, amin véleményem szerint a jailbreak sem fog érdemben segíteni.

    tethered, untethered, semi-tethered: https://szifon.com/2011/09/23/gyakori-kerdesek-mi-a-kulonbseg-a-tethered-es-untethered-jailbreak-kozt/

    a semi-untethered pedig annyi, hogy a jailbreakelő appot kell minden újraindítás után magán a készüléken elindítani, és rányomni benne a jailbreak gombra.

    a Waze nem offline, de annyira kevés adatforgalmat generál, hogy az még egy havi 100MB-os adatforgalmi keret esetén sem igazán érzékelhető.

  7. “…a tört appok telepítéséhez már jó ideje nem kell jailbreak…”

    Ezt most úgy érted,hogy letöltöm bármelyik torrent oldalról a programot és egyszerűen felrakom itools/ifunbox/stb-vel és menni fog a telefonon?
    Őszintén leszek,nem próbáltam meg telepíteni az igo-t,mert biztos voltam -idáig..- abban,hogy kell vmi plusz program a jailbreak mellé mint régebben az appsync (köszi!).Ezt álmomban nem mertem volna gondolni,hogy így lehet iphone-ra programot telepíteni.
    Természetesen számítógéppel fogom felrakni (a letöltött alkalmazást),ez az electra csak véletlenül jött.

    Még csak annyit írj meg légyszives,hogy hogyan tudnám leszedni ezt a jailbreak-et a telefonról?Ha már csak úgy lehet,hogy restore és a legfrissebb rendszer megy fel akkor inkább csinálok egy ki- bekapcsolást és nem jailbreak-elem újra.A mappa elfér a menüben.

  8. @Elims: nem tudom, hogy az “itools/ifunbox/stb-vel” mi a helyzet. azt írtam, hogy használd a Cydia Impactort, csak a jailbreakes app IPA-ja helyett használj más IPA-t.

    a jailbreak törléséhez írd be mondjuk YouTube-on a keresőbe, hogy uninstall electra jailbreak.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!