fbpx Skip to content

Mivel a napokban frissült a Yalu semi-tethered jailbreak az iOS 10.2-höz, így frissítettük két cydiás csomagunkat is, amit észre is vehettetek.

Borítókép: Szifon.com cydiás csomagok.

Azok számára viszont, akik nem nézegették a Cydiát, ezeket a frissítéseket most az alábbi cikkben is külön kiemelnénk. Ezek ismét a közkedvelt Magyar billentyűzet fix 6.x+, Magyar SMS bill. fix. 6.x+ csomagjainkat érintik, és csak egyszerű, kompatibilitási frissítések, amik engedélyezik, hogy a csomagok egészen a 10.2.1-gyel bezáróan is telepíthetőek legyenek.

Frissített csomagok

Magyar billentyűzet fix 6.x+

A Magyar billentyűzet fix csomag kiszedi a feleslegesnek tekinthető külföldi ékezeteket a magyar billentyűzetről, emellett tartalmazza a kettős (vagy hármas) mássalhangzókat, így például a “ty” vagy a “dzs” az adott kezdőbetű hosszú lenyomásával szintén előhozható. Ezen felül az egyes magánhangzók hosszú lenyomása utáni listában az adott magánhangzó már nem jelenik meg, hanem csak az ékezetes alakja, tehát például az “e” lenyomásakor már maga az “e” nem, hanem csak az “é”. Végül pedig a számok begépelését is megkönnyíti az által, hogy a billentyűzet felső sorában helyet foglaló karakterekre hosszan nyomva a számok is megjelennek a lehetőségek között, 0-9 sorrendben:

billfix-iOS9.0.2-01 billfix-iOS9.0.2-02

Mivel az iOS 9 óta a billentyűzeten megjelenő karakterek már tükrözik a shift állapotát (hacsak ezt nem kapcsoltuk ki), így a billentyűzet fix használatakor a felugró karakterek is természetesen ezt a mintát követik.

Itt gyakorlatilag csak kompatibilitási frissítésről van szó, a működésében semmi nem változott. Részletes cikkünk a fixről: Magyar billentyűzet fix iOS 6-hoz.

Magyar SMS billentyűzet fix 6.x+

Az SMS-ben felhasználható karakterek száma 160-ról egyetlen nem megfelelő betű használatakor rögtön 70-re csökkenhet, így aki sokat SMS-ezik, annak érdemes vagy eleve ékezetek nélkül írnia, vagy csak a megfelelő ékezetes karaktereket használnia. Ebben nyújthat segítséget ez a csomagunk.

Például az “U” betűre hosszan nyomva az SMS-ben használható egyetlen 7 bites karakter nagybetűs formában az “Ü”, míg kisbetűsen az “ü” és az “ù” (balra dőlő ékezettel), amik után jön a 6-os szám, mint kvázi vízválasztó, és ezt követik a normál magyar ékezetes betűk:

sms-billfix-iOS9.0.2-01 sms-billfix-iOS9.0.2-02

Itt is csak kompatibilitási frissítésről van szó, a működésében ennek sem változott semmi. Részletes cikkünk a fixről: Szifon Source: Magyar SMS billentyűzet fix.

Grafikai hiba

A jelek szerint ismét előbukkant az a grafikai hiba, amikor a billentyűzet szélén található karakterekre hosszan nyomva a felugró mező háttere kissé szétesik:

Ennek pontos oka nem ismert, de nem maga a csomag okozza. Korábban is volt már ilyen hiba, akkor a jailbreak újabb változataiban egyszerűen megszűnt, remélhetőleg most is így lesz.

Ez a hiba csak grafikai, a csomag működését nem befolyásolja, és nem is jelenik meg minden nézetben.

Ajánlott csomag

Cydia magyar UI

Szifon source-on található Cydia magyar UI csomag nyugodtan telepíthető, ha valaki magyarul szeretné használni a Cydiát (a készülék nyelvét előbb magyarra kell állítani!). A csomag természetesen a Cydia 64-bites változatával is használható.

Cydia-1.1.24-01 Cydia-1.1.24-02

Továbbra is van pár olyan rész a Cydiában, ami esetén a nyelvi fájl nem ad lehetőséget azok lefordítására, így néhány esetben marad az angol szöveg – de ezek olyan részek, amelyeket a felhasználók 90%-a sosem használ úgysem. Érdekes módon a nyitóképernyőn az üdvözöl a Cydia viszont a fordítás megléte ellenére sem fordul magyarra, de nem gondoljuk, hogy ez tragédia lenne.

Nem elérhető iOS 9 óta

Visszaállítási opciók fix

A Visszaállítás fix csomagunk az iOS 9-ben történt változások miatt sajnos azóta nem elérhető, de amint találunk rá megoldást, természetesen frissíteni fogjuk.

Olvasd el a hozzászólásokat is

21 Comments

  1. Jó estét kerestem hol tudnám veletek felvenni a kapcsolatot de nemtaláltam semmi elérhetőséget előre is bocsánat ha off.Twitteren par napja egy tweetben osztották meg ezt a linket miszerint 32bites iDevice-okra elérhető ios 9.3.4 ig bezárólag jailbreak.Szerintetek ez valós vagy sem ?Január 25.én tweetelték reméltem írtok róla ezért kérdezek most csak rá.

  2. Szeretném megint ezeket a csomagokat, köszönjük a munkátokat! Viszon sajnos képtelen vagyok visszamenni 10.3-ról ismeretlen hiba miatt, így nincs jailbreak.

  3. Sziasztok! Iphone 5S-re IOS 10.2-vel létezik jailbreak vagy sem? Yalu-val próbálkoztam fel is rakott egy ikont de az csak egy fehér képernyőt hozott be és semmi egyéb.
    Ezen oldal szerint ha jól értelmezem a “yalu102”-vel mennie kellene???
    https://www.theiphonewiki.com/wiki/Jailbreak

  4. @Soma Dudás: ja hogy ez. ez a jelek szerint valós, de nem teszteltük.

    @Hapsika6: az ismeretlen hibát nem igazán lehet megoldani. mi a hibaüzenet? DFU-ban próbáltad?

    @brudav85: gond nélkül megy az 5s-sel, én is azon csináltam meg a fenti csomagok frissítését. próbáld újból, esetleg restore után.

  5. @Jadeye: Köszi megoldva, több hiba ok is lehetett, az egyik a jelkód a másik hogy a legújabb yalu-t tettem fel?? Ezzel ment : yalu102_beta3.ipa + Impactor_0.9.38 , iphone keresés kikapcsol, jelkód kikapcsol. Készülék : Iphone 5S + IOS 10.2. (Az ikonja elég beteg… 🙂 )

  6. @brudav85: a Yaluról szóló cikkben ott van, hogy melyik épp a legújabb. a beta 3 nem a legújabb.

  7. Mit keres Kim Dzsong Un, észak-koreai diktátor a yalu app ikonján?

  8. Nem akartok egy cikk sorozatot JB tweak-ekről kiadni? olyan jó lenne 🙂 mondjuk tele van vele a youtube, de nekem nagyon tetszene.

  9. @Jadeye: Köszi!

  10. Sziasztok!
    Nem tud valaki valami cydia-s tweek-et, ami megszünteti a szoftverfrissítés felugró ablakát?
    Félek, hogy a gyerekek rányomnak játék közben!
    🙂

  11. @eclips21:
    működik de írja a leírása hogy újraindítja a telót nem kell besz@rni utána csak újra rákell nyomni hogy yalu102-re azon belül meg az OK felirtraés újra megy minden! TESZTELTEM

  12. Amikor valaki olyan kommentet ír mint “én már nem jailbreakelek nincs értelme” ekkor vágnám hozzá a “Magyar billentyűzet fix 6.x+”-et
    Köszi!

  13. @Hapsika6: Nem lehet, hogy összefüggésben van a 10.3-ban bevezetett új fájlrendszerrel (APFS)?

  14. @Vikitorony: biztos, hogy nem, mert a restore során a teljes fájlrendszer újraírásra kerül. a fenti cikkhez a csomagok frissítése érdekében a teszt készüléket is 10.3-ról tettem vissza 10.2-re.

  15. Ios 10.0.2 re van jailbrake vagy a yalu az jo arra is ?

  16. Annyira jó lenne ha a magyar bill fixhez nem kellene jailbreak… nem tudnátok esetleg custom billentyűzetként app formájában megoldani?

    A gyári billentyűzet kellene csak ezzel a fixszel.

  17. @Andoro: sajnos egy az egyben lemásolni az eredeti billentyűzetet és annak működését nagyon nehéz. de már azóta gondolkozom rajta, hogy lett erre opció, és voltak kezdetleges próbálkozásaim is, csak még nem jutottam odáig, hogy ténylegesen használható legyen.


Add a Comment