iOS 10.2-es támogatással frissült a Yalu semi-tethered jailbreak

A Yalu jailbreak korábbi verziója szinte pontosan egy hónapja jelent meg, de közben az Apple kiadta a 10.2.1-et, és már elérhetővé tette a 10.3 első fejlesztői bétáját is.

A jailbreak fejlesztése ugyanakkor nem állt meg, és immár a 10.2 is feltörhető vele, támogatja szinte az összes 64 bites készüléket – az iPhone 7 és az iPad Air 2 kivételével, cserébe viszont elérhetővé vált benne a legtöbb kiegészítő által igényelt MobileSubtrate is.

A 10.2 aláírási ablakát az Apple január 30-án éjjel bezárta. Az Apple által aktuálisan aláírt verziók a már megszokott, dinamikusan frissülő cikkünkben kérdezhetőek le: Gyakori kérdések: melyik iOS-verziót írja még alá az Apple?

A 10.2-n a jailbreakhez egyszerűen követni kell a Yalu-ról szóló cikkünkben leírtakat: Yalu semi-tethered jailbreak a Cydia Impactor használatával

Yalu 10.2 beta 7

A Yalu korábbi verzióját bemutató cikkünkben leírtak továbbra is helytállóak és követhetők, mindössze egyetlen dologban történt változás: a Yalu weboldaláról a legfrissebb IPA-t kell letölteni értelemszerűen, ami a yalu102_beta7.ipa névre hallgat jelenleg.

Akit bővebben érdekel a dolog, annak érdemes megnéznie a jailbreak forráskódját githubon, amit szintén közzétettek a fejlesztők.

Frissítés a Cydia 64-bites változatára

A Cydiában adjuk hozzá a http://apt.saurik.com/beta/cydia-arm64/ repo címet, majd frissítsük a felajánlott három csomagot.

Fontos tudnivalók

A fentiekben leírt megoldás a fejlesztő oldalán olvasható információk alapján az iPhone 7 és a 32-bites készülékek esetén nem működik.

A támogatott készülékek tehát a következők:

  • iPhone 6s / 6s Plus
  • iPhone SE
  • iPhone 6 / 6 Plus
  • iPhone 5s
  • iPod touch 6G
  • iPad Pro
  • iPad Air / Air 2
  • iPad Mini 2 / Mini 3 / Mini 4

A Cydia Impactor elérhető macOS, Windows és Linux esetén is.

Kapcsolódó cikkek:

  1. Szerintetek megéri 9.3.3-ról frissítenem 10.2-re? Mivel ez jól belakott rendszer tele tweak-el ezért sokat vacilálok.. és ahogy néztem a 10.2-re nem sok támogatott tweak van….de gondolom hamarosan bővül ennek listája..

  2. Úgy tarkón csapnám ezt a gyereket, hogy a “”régebbi”” készülékekkel nem foglalkozik i6+ ffs… azt ígérte, hogy az összes 64bites modellel foglalkozik

  3. Személy szerint vártam a Jailbreak-ot mint a messiást. Ezért nem frissítettem a 7 plus-om. Aztán jött a csalódás. Sehogy nem működött megfelelőlen. A Cydia rendszeresen befagyott, bármit is csináltam, pedig a létező összes patch-et végig próbáltam. Aztán amiatt a két alkalmazás miatt, ami miatt jailbreakeltem megint csalódnom kellett. Se az iBlacklist, se az iOS Call Recorder nem kompatibilis a 10-es rendszerrel. Nem is működtek megfelelően. Szóval egyelőre csalódás… Fontolgatom is, hogy visszatérek droidra… Főleg a hívásrögzítés hiánya miatt…

  4. Itt igazából az a legrosszabb, hogy a 10.2 egy fatális kiadás volt az Apple részéről, tele volt hibával, szinte az összes 64bites rendszerű eszközök furán kezdtek el viselkedni, úgy gondolom ezért lett a 10.2.1-és javított frissítés. Akinek meg létszükséglet a jailbreak, most döntsön: a rosszabb vagy a kevésbé rosszabb (pont, mint a politikában). Mindig van bug a rendszerben, nem véletlenül működik pl. a Gevey sim vagy az Rsim azóta is, több / kevesebb sikerrel.

  5. iPhone 5s-re is jó lenne mert 9.3.3-mon vagyok csak hülye fejjel csináltam egy minden adat törlést és mar most nem teszi fel a pangu a cydiát. Ha manuálisan felrakom akkor meg a cydia/ cydo fájlra hoz hibát mikor valami tweaket akarok telepíteni. Esetleg ha valaki tud erre megoldást azt megköszönném.

  6. @Jadeye amiért korábban mar kerestelek 9.3.3 alatt a cydia nem települ a panguval valamint ha külön felrakom akkor a tweak telepítésénél a cydia/cydo-ra hibát hoz és nem tudom telepíteni. Erre van valami megoldás?

  7. Sziasztok.
    Megléptem életem első Jb-ét viszont szükségem lenne egy olyan appra 10.2nél amivel tudom telepíteni az ipa fájlokat. Az appsyncet láttam, de Cydiában csak 9ig mutatta, így nem mertem bevállalni. esetleg más ötlet?

  8. Amúgy most akkor, iphone 6 plus tulaj esetében érdemesebb feltenni a 10.2-est vagy 10.1.1 jó? (elvileg vannak pletykák, hogy “”hamarosan jön erre a modellre is””

  9. @Molab: gondoltad mert kijön a jailbreak i7-re, azonnal lesznek app-ok is? eltart egy darabig frissíteni a régieket az új telefonkora. legtöbb esetben nem is történik meg, vagy teljesen új app-ot kell írni. az nem két perc. szerintem térj vissza androidra.

  10. @Nrbrtbgg: Nem kell, de már régóta nem kell JB emiatt. CI – javítson ki valaki ha tévedek – arra való, hogy kvázi “fejlesztőként” tudj saját appot kipróbálni. Kell hozzá az apple oldalán egy alkalmazás specifikus jelszót generálni, ami 1 vagy 2 hónapig működik. Ha lejár, újat kell generálni és azzal újra fel kell rakni az IPA fileokat. Van ezenkívül 1000 meg 1 módszer, kicsit kutakodni kell. Az persze egy más kérdés, hogy mennyire biztonságos külső forrásból telepíteni (nem túlságosan), ezért inkább próbáld pótolni AppStore-ban lévő alkalmazással.

  11. Én csak a DashCommand nevű progit akarom feltolni mert 10 eurót nem vagyok hajlandó érte adni meg egy módosított YouTube alkalmazást ami tud menni a háttérben és le lehet vele tölteni zenéket meg videókat. De egyik sem a saját alkalmazásom. Csak simán impactorral az e-mailen meg a jelszó megadásával ez nem megy?

  12. @MySeeGee légyszi írd le nekem ennek a menetét e-mailben (nrbrtbgg@gmail.com) mert két alkalmazás miatt nem akarok jb-t meg 9.3.3 alatt mar nekem nem is megy a jb mert csináltam egy visszaállítást.

  13. @Nrbrtbgg: és be van kapcsolva a kétlépéses hitelesítés?

    “Ha Apple ID azonosítóját a kétlépcsős ellenőrzés vagy a kétlépéses hitelesítés védi, egy alkalmazásspecifikus jelszóval jelentkezhet be a fiókjába az olyan szolgáltatások esetén, amelyek nem támogatják ellenőrző kód megadását.”

  14. Meglepő módon megszivatott az icloud backup. Restorolni készültem 10.2-re, mert egy ideje OTA frissítettem már csak, gondoltam hátha jailbreakelni támad kedvem később, legyen fent a 10.2 egyben hozzá. Tegnap megszólalt a kisördög a bal vállamon, hogy azért a több mint 2000 fotómat esetleg ne csak az iCloudra bízzam, hanem töltsem fel valami alternatív megoldással is, így a Skydrive mellett döntöttem. Órákit tartott, mire felment minden, majd utána nyomtam egy iCloud backup-ot is és lefeküdtem aludni. Ma most lett időm leülni a gép elé és megcsinálni a restore-t, felraktam az iTunes-t (meglehetősen utálom, így csak akkor van a gépemen, ha muszáj), lekaptam a firmware-t és már nyomtam is. Telefon készen, visszaállítás iCloudból és a legutóbbi mentésem nem a ma éjszakai volt, hanem egy sokkal régebbi. Vagyis hiába nyomtam biztonsági mentést lefekvés előtt, az nem történt meg. Fogalmam sincsem miért. Persze nem csak a telefont hiábáztatom, ránézhettem volna én is még egyszer restore előtt, hogy minden oké e, de azért na. Balga módon bíztam a telefonban, hogy megcsinálja amire kérem, de tévedtem. Ha nem mentettem volna le külön a képeimet, akkor most sok fontos fotóm örökre elveszett volna. 🙁 Ennyi a történet, figyeljetek oda, többször is ellenőrízzétek minden rendben van e a backuppal!

  15. Akit érdekel: Frissült a támogatás most már (elvileg) az összes 64-bit es iphone-ra jó 10.2 (i7 kivételével)

    Ha valaki feltenné esetleg iphone 6 ra vagy 6plus ra tapasztalatot írhatna 😛

  16. Igazából nekem az lenne az igazi ha 9.3.3-nál a cydia/cydo hibára lenne valami megoldás amire már párszor kertem segítséget csak nem jött 😕

  17. @stei: az iPhone 7 egyelőre nem támogatott.

    A fentiekben leírt megoldás a fejlesztő oldalán olvasható információk alapján az iPhone 7 és az iPad Air 2, az iPad mini 4 illetve az iPhone 5 esetén nem működik.

  18. @stei: beta6
    for all iOS 10 64 bit devices except iPhone7, iPad Air 2 and iPad Mini 4

    code
    ipa (cydia impactor)
    sha1 0130ebe60c97e2013a4b849b7d9bc321d749f304

    – fixes some issues some device/fw combos were having with the tfp0 / nonceEnabler patch

  19. Nah i5s-en működik minden ahogy kell csak még a tweakek nincsenek felkészülve az ios 10-re. Köszönöm a fejlesztőnek hogy 5s-en is tudom használni.

  20. @MySeeGee: RevealMenü?
    Én is feltettem iphone 6 plus ra, (beta 6) eddig hibát nem találtam, le se fagyott (10 perc alatt lol)
    Featuredbe nekem behoz mindent

    Ami zavaró, hogy a legtöbb tweak nincs ios 10-re de gondolom idő kérdése 😛

  21. Sziasztok!
    Most teszteltem egy Iphone 6 ost, de teljes a katarzis! Eltűntek az ikonok,
    Most töltöm le az uj ISPW-t és gyalu…. ha valaki taláklozott már ilyennel akkor a megoldást elfogadom 🙂
    Visszaállítani nem tudom back-up bol mert a keresést ki kell kapcsolni, a beállítás meg ikonilag el van hide ol va…. Siri nem megy tehát jól levédték…. Reset nem segít… Marad a gyalu….

  22. Csak nem b*zi az Apple hogy már nem írja alá a 10.2-t. Én is sokat agyaltam nehéz volt elhagyni a 9.3.3-at. De ez most így jónak tűnik. Nincs ötletem mi baja lehet az i6-nak….

  23. egy héttel a 10.2.1 megjelenése után az Apple hétfőn éjjel bezárta a 10.2 aláírási ablakát, tehát azt most már nem lehet visszatenni. aki nem lépett időben, az egy körből kimarad.

  24. Frissült . Beta 7. Már csak az iPhone 7 nem jailbreak-elhető a 64 bitesek között. Air 2 re feltettem és hibátlan.
    Jó lenne az iPhone 7 is mert közben frissitették a call recordert is és már megy 10.2 vel.

  25. Sziasztok!
    Nem tud valaki olyan cydia-s tweek-et, ami letiltja a szoftverfrissítés felugró ablakát?
    Félek, hogy egyszer rányom a fiam, miközben játszik vele!
    🙂

  26. Elméletileg a jailbreak automatikusan letiltja a frissítésnek a lehetőségét is. Nekem is jelez a beállításokban hogy van egy frissítés de amint bele lépek a menupontba a letöltés és frissítés szöveg szürke és nem el rá sem lehet nyomni….

  27. @Jadeye:
    nálam felugrált,

    más: ha beszarik a rendszer valami tweak miatt hogy teszem fel a 10.2-t ? vagy hogy állítom vissza? 1x már megtörtét de akkor még alá volt írva 10.2 és simán shift-el feltettem újra

  28. @eclips21 ezért kell rá nagyon vigyázni csak ami fontos és kell csak azt tedd fel. Én megjártam 9.3.3-mal mert elbaszodott a jailbreak és nem tudtam csinálni semmit. Úgyhogy én is csak azt rakom fel ami fontos és nagyon kell

  29. @Nrbrtbgg: IGen szerencsém volt bár hajanli 2 ig nyomtam de sikerült életet adni a szifonnak… Egy haverom megkért hogy csináljam meg mert ő “láma” mondom hozzad 20 perc, persze zero backup, ISPW file zero letöltve (6+ hoz töltöttem le szorgalomból mire sima 6 volt) 6 ra jött hajnali 2 kor végeztem vele… Digi nem aprozta el 2,3 GB 2 óra volt…. Szerintem az utolsók között voltam akik még átmentek az aláíráson… Viszont a saját 6S+ omat nem tettem ujra nem kockáztattam meg mert sokan írták hogy bugos a yalu… 9.02 nekem nagyon stabil… 7+ a másik telefonom ha azon meglesz akkor cserélem le a 6+ on biztosra megyek….

  30. Elég röhejes és felháborító hogy egy ilyen kategóriás telefonnál nem jutnak el odáig hogy mondjuk egy videó rögzítés közben be lehessen kapcsolni a vakut vagy ugyanúgy rögzítés közben autó fókuszáljon a kamera vagy mondjuk képernyő érintésre kapcsoljon ki vagy be a kijelző. Tiszta vicc az Apple ha szedik magukat össze de k*urva gyorsan visszatérek androidra.

  31. @Nrbrtbgg:
    Ha már itt tartunk, miért nem lehet “normálisan” csengőhangot beállítani (illetve más apphoz olyan hangot amit akarsz)
    Én azt tartom egyedül gusztustalannak, hogy az ember rá van kényszerítve a frissítésre.
    Legszívesebben ios 8.3-on lennék, onnantól felfele nekem nem tetszik semmi, az ios 10 meg a kegyelem döfés

  32. @princesama1 engem a csengohang éppen nem izgat mert nekem mindig némitva van a telefon de kinek mi a bosszantobb de lényegében igen, az is eléggé be van korlátozva. De mindegy ezért a pénzért már androidbol is elég durvakat és jókat lehet kapni.

  33. Én nem értem azokat akik szidják. Én régen használtam androidot még az s2 volt nekem, de amióta áttértem az iphonra azóta nincs bajom a telefonnal. Használtam 3gs-t 4-et 4s-t 5-öt 5s-t 6-ot 6s-t és most 7-et. Mindig jailbreakelve voltak. igaz csak két dolog miatt. Soha nem volt velük semmi gondom. Csengőhangot azt állitok be amit akarok. igaz csak 30 másodperc de az elég is. Ha zenét akarok hallgatni akkor nem a csengőhangba állitom be. Nem fagyott és nem lassult le. Normálisan használom telefonálásra és Angry Birds 2 re. A lányaim néha mással is játszanak. Én meg vagyok elégedve vele. A 16gb kevés volt de a 128gb már bőven elég és még van hozzá 50gb icloud tárhely nagyon olcson. Akinek nem tetszik az miért nem vált másikra. Az Apple nem fog változtatni senki kedvéért sem, de nekem igy is meg felel. Lenne olcsobb telefon androidból de azt kihagyom a biztonságért. Nem azért szeretem mert ” nekem iPhone-om van” hanem azért mert megbizható. Ezt semelyik másik nem tudja utána csinálni. Nekem be vált.

  34. @stei nekem sem véletlenül van Iphoneom de ebbe az ár kategóriában már egy komolyabb android is tudja amit az iphone annyi hogy az jobban szemelyre szabható. Meg az nem járja hogy egy adott firmware verzio meg 5-6 béta verzió után is tele van buggal. Nyilván jailbreakelve itt sincs akadály

  35. @Nrbrtbgg: ha mindenki becsülettel jelentené az általa tapasztalt problémákat azok közül, akik folyamatosan nyilvánosan szenvednek azon, hogy ez nem jó meg az nem jó, akkor már messze nem lenne ennyi bug. csakhogy sokan már “csakazértsem” jelentik.

  36. Akárhányszor jön egy frissítés és Jailbrakekellhető én mindig frissítem érdekes de nem találkozok soha hibákkal akadozással . vagy az én csinálok valamit szarul? nemtom mi lehet a hiba
    Én a béta verzió kat igazából leszarom az nem egy teljes verzió.
    Nálam a teljes verziókkal soha nem volt semmi gond és az egész család iphone-t használ és neki sincs semmi gond vele.

  37. Én iPhone 7-et használók a feleségem is . a lányaim 5S & SE
    És érdekes semmi gond nincs velük. Lányaimnak előtte 4s volt És azért cseréltük le mert ráraktuk a 9.3.5 öt és lelassultak de ez szerintem természetes mivel haladni kell a korral. Nekem nagyon tetszik az iOS 10. Már csak a Jailbreaket várom az iPhone 7 re és teljesen megleszek elégedve.

  38. Esetleg ha tudja valaki hogy a SmartTap a Record ‘n’ Torch es a SwipeSelection Pro tweakek mikor lesznek frissítve ios 10-re az írjon már vagy ha valaki már tud frissített verziót. Az AFVideo működik a ios 9-é 10 alatt.

  39. amúgy itt olvasva a felháborodást szerintem a kényszer frissítés egy nagyon jó megoldás így tudják kontrol alatt tartani a programokat és magát az egész rendszert. Amúgy én android 1.5 megjelenése óta androidon “éltem” ez az első szifonom 6s plus 128 de hogy is mondjam egy hétig úgy éreztem hogy kiraboltak és kaptam egy pingpongütőt amivel lehet telefonálni XD szép lassan elfelejtettem milyen az élet droid nélkül és sajnos tetszik de míg bennem voltak a szokások addig utáltam a telót persze a kövi még nem tudom mi lesz (de csak a samu játszik droid részről)
    amúgy én se értem hogy miért nem tolják tele tényleg hasznos és működő dolgokkal (szerintem nagyon fafejűek) ami nagyon de nagyon zavar jelenleg is az hogy ha felhúzom a menüt akkor miért nincs erős nyomás pl a wifin??? ha már a számológépen meg a többi ikonon van? ezek kikészítenek

  40. @Nrbrtbgg: Szerintem jó sok idő, meg mivel ez egy “nem stabil/béta” jailbreak lehet van aki nem is foglalkozik vele.
    Viszont van egy ilyen oldalam (remélem nem ütközik szabályba a linkelése):
    https://docs.google.com/spreadsheets/d/14e9GB-PNhDJuKI799InVFWrUQc-qn-Wd3zRJHKGkKr0/pubhtml#
    itt átmész a “iOS 10 Compatibility”re itt vannak a “fő” jailbreakek” és, hogy működik-e

    Nekem, most csak az appsync, meg egy olyan tweak kéne, amivel a CC átszabható lenne…
    (Komolyan apple? airplane mód, Mobilnet helyett? Meg az a “hold ikon” amit sosem használok egy “gps” helyett?)

    Anemone működik legalább témákat lehet rátenni, illetve ajánlom még az iReviews youtube csatornát, itt vannak tweakek. (legnagyobb csalódásomra everythingapplepro még alig mutatott jó tweakeket)

  41. Megnéztem ezt az iReviews csatornát. Vannak jók és hasznosak meg olyan is ami pótolja azt amit használtam de meg nem csináltak meg ios 10-re.

  42. Srácok van egy kis gond!
    Tegnap feltoltam egy tweaket amihez kiírta hogy reboot device kell. újraindítottam a készüléket de újraindulás után nem indult el a yalu. aztán a beállításokban megnéztem és észrevettem, hogy eltűnt a biztonsági profilja a yalunak. Az a baj hogy nem tudom visszatenni se mert az impactor ezt az üzenetet dobja yalu beta 6-nál…..

    [URL=http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=951hiba.jpg][img]http://www.kepfeltoltes.eu/images/201701/951hiba_tn.jpg[/img][/URL]

  43. Nah meg is van. A yalunak megmaradt az ikonja de nem indult el. Le töröltem az ikonját aztán reboot majd feltoltam a yalu 7-et és így már megint jó

  44. Ahh értem. Köszönöm a segítséget.
    Meg olyan kérdésem lenne hogy olyan tweaket nem tud valaki amivel a menüből tudom nemára állítani a telefont hogy ne kelljen a fizikális kapcsolót használni?

  45. Sziasztok.Elakadtam annál a lépésnél mikor be kellene húzni a Cydia Impactorba yalu102_beta7-t mivel nem engedi a rendszer.Mi lehet a gond?

    Üdv
    Laci

  46. Létezik az, hogy nekem nem jár le a yalu? Eddig nem kért semmilyen újra telepítést vagy ilyesmi…

    Ezt a szívproblémával küzdők ne olvassák:
    +Mivel az appsync jelenleg halott dolog, van valami mód alkalmazások telepítésére?
    (láttam, hogy van valami “backup” tweak ezzel nem lehet valamit mókolni?)

  47. Sziasztok! Olyan problemam van hogy nem tudom ujra breakelni a telomat.. Allandan ez a hiba uzenet fogad
    ( provision.cpp:62 _assert(response.head[“content-type”]==”text/x-xml-plist”)
    alkalmazas specifikus jelszoval probalom es eddig sikerult is de most egyaltalan nem mukodik.. valaki valami tipp?

  48. @halaszlaci: ha windowst hasznalsz probald meg nem rendszergazdakent futtatni a filet.. nekem is ezt csinalta es miutan csak siman kattintottam ra 2x az impactorra nem pedig jobb klikk es futtatas rendszegazdakent .. ugy mar mukodott

  49. Sziasztok! Sikerült megoldani a fentebb irt problémát, vagyis egyszer csak jo lett magától.. na de most meg azt csinálja hogy lefut a yalu és ha újra indítom a telcsit már meg se nyitja a yalut .. megint ra kell küldenem az Impactort.. ez mitől lehet?

  50. @Nrbrtbgg: valószínűleg csak átmeneti hiba, elvégre semmi értelme nem lenne, hogy megszüntessék, hiszen másképp nem tudnád használni a régebbi appokkal. de ha már hoztál létre, akkor használd azt, nem kell újat létrehozni újra és újra.

    most beléptem, és gond nélkül generálható.

  51. @Jadeye Olyat hogy lehet csinálni hogy egy tweaket bele integrálni egy appba és kimenteni külön IPA fajlba? Mert a YouTube alkalmazásba szeretnék integrálni egy YouTube+++ tweaket és kimenteni ha a későbbiek folyamán nem akarok jailbreaket akkor vissza tudjam tenni egy alk.spec. jelszóval? Mert neten találtam egy ilyen moddolt YouTube-ot de az nagyon régi verzió volt…

  52. @Nrbrtbgg: hát ez attól függ, hogy az adott tweak pontosan hogyan működik. mert ha az egy Substrate-alapú tweak, akkor azt nem lehet csak úgy integrálni egy appba. ha valami tweak valójában felülír valamit egy appon belül, akkor az *elvileg* integrálható lehet, de a többség az Substrate-alapú.

    a másik opció, ha valaki patcheli az adott app bináris, futtatható állományát, de ez meg nem olyan egyszerű.

    az alkalmazásspecifikus jelszó totál független ettől:

    Az alkalmazásspecifikus jelszó lehetővé teszi a biztonságos bejelentkezést a fiókba, amikor olyan alkalmazást használ, amely natív módon nem támogatja a kétlépcsős ellenőrzést vagy a kétlépéses hitelesítést.

    https://support.apple.com/hu-hu/HT204397

Írd le a véleményedet! Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!