fbpx Skip to content

Alig egy héttel a legutóbbi béták megjelenése, és a GM kiszivárgása az Apple végül elérhetővé tette az iOS 11, a watchOS 4 és a tvOS 11 kiadásra szánt, GM változatait.

Az iOS 11 beta GM természetesen OTA frissítésként is elérhető a fejlesztői béta profil telepítése után; a watchOS 4 GM szokás szerint az Apple Watch appban jelent meg a Szoftverfrissítés menüpontban, a béta profil telepítése után; a tvOS 11 GM az iOS-hez hasonlóan OTA használatával telepíthető a fejlesztői készülékekre; de a macOS High Sierra esetén nem érkezett új verzió. A most megjelent GM verziója megegyezik a kiszivárgott verzióéval. A hivatalos változat szeptember 19-én jelenik meg ezekből, a macOS High Sierra esetén pedig szeptember 25-én.

iOS 11 GM

Az iOS 11 GM build száma 15A372.

Újdonságok

Az iOS 11 GM-ben az alábbi, szembetűnőbb újdonságok találhatóak a legutóbbi bétával szemben.

  • Egyelőre nem ismertek az újdonságok.

Ha találtál valamit, ami eddig még nem volt az iOS 11-ben, vagy most megváltozott, akkor azt jelezd hozzászólásban! ????

Szerinted ezek nem akkora újdonságok, vagy csak neked nem elegendőek? Írj az Apple-nek: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Downgrade?

Az iOS 11 bétájáról a jelek szerint már a megszokott módon lehet visszatenni a hivatalos, jelenleg 10.3.3-as verziót: helyreállítási (recovery) vagy DFU módba kell tenni a készüléket, majd be kell tallózni a letöltött 10.3.3-as IPSW-t.

Erről az Apple következő támogatási dokumentuma is részletesen beszámol: Béta verziójú iOS szoftver telepítése vagy törlése.

iOS 11 GM letöltési linkek

Az iOS 11 GM IPSW-fájlja letölthető a fejlesztői központból az alábbi linkekről:

iPhone:

iPad:

iPod:

watchOS 4 GM

Az új build verziószáma 15R372.

kiadási információk alapján ez a verzió várhatóan hibák és a teljesítmény javításait tartalmazza.

A watchOS 4 az összes Apple Watch modellre elérhető lesz.

tvOS 11 GM

Az új build verziószáma 15J381.

kiadási információk alapján ez a verzió várhatóan hibák és a teljesítmény javításait tartalmazza.

A tvOS kizárólag csak a negyedik generációs Apple TV-t támogatja.

Kérdésem van!

Mivel most is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért ha kérdésed van az iOS 11 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 11 beta: a leggyakrabban feltett kérdések!

Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted majd a nyilvános beta esetén a Feedback appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az összes, az iOS 11-ről szóló eddigi cikkünket itt érheted el, a watchOS 4-ről szólókat meg itt, a tvOS 11-ről készülteket itt, a macOS High Sierra kapcsán pedig itt olvashatsz.

Olvasd el a hozzászólásokat is

57 Comments

  1. már telepítve is 🙂

  2. Az App Store illetve iTunes Store másnak is angol továbbra is? Nem mintha gond lenne, de azt hittem javítva lesz.

  3. @michaelscott5: Sajnos még mindig angol, de igazából nem befolyásol semmit sem. Én nem olyan régen kaptam emailt az iTunes Support-tól, és annyit írtak, hogy dolgoznak a hibán, de hogy mikor fog megoldódni, azt sajnos nem tudják.

  4. Szia michaelscott5.
    Szerintem annak a hibának semmi köze nincs az ios11-hez.
    Párom 10.3.3 ugyan úgy angol nyelvű. Lement az event majd javítják✌️

  5. iOS11GM telepítve, hasít(i7P) semmi hibát nem vettem eddig észre, bár az utolsó béták is nagyon jók voltak. Remélem a jó akku idő is marad mert az i7Plus két napig is elmegy és több mint 7 óra aktív használatot ír közben.
    És megjelent a K&H app frissítése is és működik is!!!! Yeeep

  6. Az időjárás appban viszont a betűméret még mindig elég érdekes szerintem.

  7. A Wifi valamint a térerő ikon maradt a bal oldalon, a kiszivárgott GM videón napokkal ezelőtt meg elvileg úgy volt, hogy jobb oldalra kerül. Vagy akkor az csak iPhone8 és iPhoneX esetében lesz úgy?

  8. iPhone 6S plus, fektetett billentyűzet hiányos maradt. Vagy csak nekem?

  9. @Criton: Only iPhone X.

  10. Üdv!

    Fent a GM, de az üzenetekben még mindig nem működik a kamera indító gomb a szöveg mező mellett!

  11. Hat lehet sz akku idő jobb volt az előző beta-val! (SE)

  12. iPhone7P-on tökéletesen megy. De ameddig lehet én visszamegyek 10.3.3-ra, ez a 11 még szerintem nem annyira tökéletes. A billentyűzeten a szóköz mellett a return bill is érdekes. Elég sok helyen maradt az angol, nekem nincs bajom az angollal de ha magyarul akarom használni a telefont…..valamint az Időjárás appban másnak is nagyobbak a betűk ?

  13. Sziasztok, A GM-et csak dev accal lehet felrakni vagy akkor is, ha felrakom a public beta profilt? köszi!

  14. @solarenqu: a GM fejlesztői verzióból van, amihez fejlesztői béta profilt kell feltenni – vagy leszeded az IPSW-t, és azt betallózva frissítesz iTunes-ban. nyilvános bétából nincs GM, az a hivatalos verzióra fog frissülni 19-én.

  15. Nem tudom mennyire béta még ez a szoftver, de a vezérlőpulton kikapcsolt wi-fi és Bluetooth bekapcsolva marad utána is, csak elrejti a főképernyőn. A rendes beállításokban szépen ott világít zölden bekapcsolva. Ez azért igencsak erős hiba. Tiszta telepítés iPhone 7plus

  16. Anélkül is. Semmi gond nem lesz a telefonnal.

  17. Nálam működik. Tiszta telepítést csináltam.

  18. @Oliver Csizmazia:
    Ha a kontroll centerbe böksz az ikonra, akkor a wifi hálozatról lépsz le, és a bluetootht eszközzel bontod a kapcsolatot, nem pedig a Wifit/Bluetoothot kapcsolod ki-be

  19. Sziasztok. Szeretném felrakni az ios 11 Gm változatát, de nincs dev accountom. Ipsw letöltöm és felrakom (visszaállitás és nem a frissités opcioval) az nem vágja tönkre a telom? Elöre is köszi a válaszotokat.

  20. Én ma tettem fel a public béta profilt és a cikkben jelölt 15A372 ment fel már…

  21. Nálam is a GM ment fel ma egy frissen telepített Public Beta Profillal.

  22. Nekem is fent van a GM public béta profillal már beta3 óta. De szeretnék egy tiszta telepitést számitogépről végrehajtani. Azt csak dev es ios 11 gm ipsw-vel tudom. Azt olvastam, ha ráfrissitesz akkor nem lessz tégla a telefonbol udid probléma miatt. Már biztonságos a GM verzioval ha visszaállitva telepíten fel a GM verziot számitogépröl?

  23. @DJTommyka:
    Nehéz ezt megérteni…

  24. Sziasztok!

    Az üzenetek icloudba való mentési lehetősége még most sem került vissza az ios 11-be, vagy csak én nem találom?

  25. App store ki, majd visszajelentkezés után visszaállt magyarra ????

  26. És tényleg újra magyar 🙂

  27. Talán a GM előtti utolsó bétánál kezdett jelentkezni olyan hiba, hogy egy korábban már megnyitott alkalmazásba visszatérve ikonnal, vagy alkalmazásváltóból, az lefagy. Bezárva teljesen, majd újra elindítva pedig jó. Néha úgy beakad pl akár a Safari is, hogy csak hard resettel a telefon újraindítása segít, addig se a home gombra, se semmire nem reagál. Más tapasztal ilyet?

  28. Nálam minden OK, de ameddig lehet én maradok a 10.3.3-on.

  29. Sziasztok, hát azért nálaem bekerült pár hiba a GM-be, ami eddig nem jelentkezett, meg olyan is van ami az elsô verzió óta rossz (SE):

    – ébresztőóra teljesen hangerőm csörög, hiába van a telefon lehalkítva (GM előtt jó volt)
    – hangerő gombot lefelé nyomkodva az utolsó állás után lenémítja a telefont. Mivel eddig sosem működött így, ez szerintem bug, nem új feature.
    – olvasott emailek mellől hol eltűnik a kis kék pötty, hol nem. És van olyan is, hogy eltűnik aztán visszajön. Tehát az automatikus olvasottként megjelölés nem nagyon működik.
    – Régi csengőhangokat képtelenség törölni a telefonról. iTunes-ban egy részük megjelenik, de szürke – inaktív – mellettük a kijelölő pipa, sem jobb klikk, sem delete. Volt valami Garage Band-es megoldás, na az sem működik.
    – Akkumulátor üzemidő érezhetően rosszabb, mint az előző betával.

  30. Az feature vagy hiba, hogy egy idő után bekapcsolja a wifit? 🙂

  31. @cotag: “– hangerő gombot lefelé nyomkodva az utolsó állás után lenémítja a telefont. Mivel eddig sosem működött így, ez szerintem bug, nem új feature.”
    Ez nem hiba.

  32. @farkas63: a Vezérlőközpontban rányomva eleve nem kapcsolja ki, hanem csak lecsatlakozol az aktuális Wi-Fi-ről, és igen, 15 perc után magától visszacsatlakozik.

  33. @Jadeye: És ezt ki lehet valahogy kapcsolni? vagyis én akarom bekapcsolni és ne ő kapcsolja már be. 😀

  34. @Jadeye: De régi iOS-kon kikapcsolta a wifit, most akkor miért is kellett ezt megváltoztatni? -.-

  35. De jó, hogy akkor mostantól a wifi miatt kell belépni a beállításokba, hogy ki tudjam kapcsolni, eddig a mobilnet miatt kellett belépni, hurrá. 😀

  36. @Jadeye: Nekem végül félóra múlva sem kapcsolódott vissza. Sztem helyszíntől is függ. Ki kellene tesztelni.

  37. @Jadeye: Ez mi már?! iPhone-on még 9.3.5 van, ott ha CC-ben kikapcsolom a WiFi-t, akkor nem csak lecsatlakozik, hanem ki is kapcsolja teljesen.
    Inkább költői a kérdés, de ez kinek és miért jó?!

    3D Touch képes készülékkel is csak lecsatlakozik?

    Eddig csak iPad-re raktam fel az iOS 11 bétáit, amit alapvetően otthon használok, ezért nem merült fel igényként, hogy kikapcsoljam a WiFi-t, de most megnéztem, és tényleg azt írja ki, hogy lecsatlakozott az adott hálózatról – nem pedig kikapcsolta.
    Meg iPad-ről nekem az auto fényerő is eltűnt már egy ideje. Jelen pillanatban az utolsó előtti Public Beta van fent ennek megfelelő profillal, de már letöltődött a vélhetően GM verzió, mert csak iOS 11-et említ a beállításokban.

  38. @Jadeye: Nem tudom ott miért jobb, számomra nem logikus…
    Köszönöm a választ és segítséget!

  39. A bluetooth ikonja már nem jelzi, hogy csak be van e kapcsolva, vagy csatlakozott is e rá valami…. sztem zavaró!

  40. @farkas63: Hát most második restart után már úgy működik a hangerőállítás, ahogy az elmúlt tíz évben mindig: nem vált át némává. Illetve az üvöltő ébresztőóra problámáját is megoldott az újraindítás.

  41. @cotag: hat pedig ugy kell mukdjon mivel ugye iPhone 6 vagy 6S ota nincs nemito gomb. 🙂
    Nalam ios 10-nel is ugy mukodott.

  42. @Vikitorony: megoldas: kapcsold be a repulo modot. 😀

  43. @farkas63: Ennyi erővel már a telefont is kikapcsolhatnám 😀

  44. WatchOS 4 GM-hez hol lehet hozzájutni? 😀
    Válaszotokat előre is köszönöm.

  45. @Mr.Sandor: fejlesztőként a fejlesztői központból letöltött fejlesztői béta profillal.

  46. @Jadeye: Vagyis ezért nem nyitja meg a webhely a beállításokat és nem telepíti a profilt ,mert nincs fejlesztői fiókom.

  47. Sziasztok!

    Hát iphone 6-on az IOS 11 felhasználói élménye jóval 10.3.3 alatt van..
    Ennyi idő alatt Cc-ről vezérelve a wifi ki-be gomb nem azt csinálja amit kellene????
    Ha kikapcsolom, akkor ne leválassza, hanem kapcsolja ki.. Ez nagyon idegesítő..
    11-et 6s-től felefelé de inkább 7-től érzi jól magát..

  48. @Mezo: az Apple megváltoztatta, hogy ez hogyan működik, ez nem hiba.

  49. @Mezo: Ugyan ilyen a BT kapcsoló is, az is csak lecsatlakozik, de így NULLA értelme van mivel auto vissza is kapcsolódik. 😀

  50. @Jadeye: Szia Jadeye! Ami a Naptármizériámat illeti: Ma néztem meg egy boltban, hogy a probléma csak az 5S és SE telefonokon jelentezik, 6-os telefontól felfele pedig nem produkálható ez a hiba. Azokon jól működik. Ezért lehet az, hogy sokan nem is értik, hogy miről van szó. Többet nem is akarok ezzel foglalkozni. Köszi.

  51. @makimano: @makimano:
    Ez csak azért fura mert az SE az végül is 6S alaplap és így azon sem kellene előjönnie a nem tudom minek mert a múltkor vhol rákérdeztem mi is ez a naptár hiba de nem tudtam meg vmiért.

  52. Ez érdekes mert a 6S alaplapja van az SE-ben ergo 6S kisebb kijelzővel.
    Nekem is SE van és a múltkor vhol szó volt erről de ott nem találtam leírva mi is ez a naptár bibi és a kérdésemre nem jött infó, pedig kíváncsi vagyok mi is ez.

  53. @gunar: Ez most meg megjelent az első írás is pedig nyoma sem volt neki ezért megírtam megint szóval érdekel a dolog de csak 1x. 😀

  54. Kiváncsi leszek lesz e változás a GM es a mai iOS 11 között mert a GM-nél nálam csomoszor csinálja hogy nem írja ki a telefonszámomat hanem ismeretlen hivó jelenik meg. Majd kikapcsolod es bekapcsolom a hívó id kijelzest es utána egy darabig jó.


Add a Comment