fbpx Skip to content

A 9to5Mac és a MacRumors is hozzájutott az iOS 11 kiadásra szánt, GM-változatához, ami jelenleg egyébként még a fejlesztők számára sem érhető el. Ebből a firmware-ből viszont ismét több dolog kiderült az iPhone 8 kapcsán.

Az IPSW-kre mutató linkek egy darabig megtalálhatóak voltak például Redditen, viszont az Apple már nem írja alá ezt a verziót, így felesleges letölteni őket, mert nem lehet feltenni – és Redditről időközben törölték is a linkeket. Ezen túl a béta programban résztvevőknek sem jelent meg még ez a verzió, mert az Apple még nem adta ki. Nézzük, mikre derült így most fény – ez a cikkünk folyamatosan frissül! Legutóbb frissítve: szeptember 10. 10:58.

Az első, és legfontosabb, hogy ismét újabb bizonyítékok bukkantak fel az új iPhone megjelenésével kapcsolatosan. Ha esetleg eddig még kérdéses lett volna, hogy hogyan néz majd ki az előlapja, akkor most több újabb megerősítést is kaptunk erre vonatkozólag:

A fizikai Home gomb helyett a gesztusok veszik majd át a szoftver vezérlésének a feladatát – láthatjuk, hogy a Számológép illetve az Időjárás appok üres nyitóképernyőin alul megtalálható lesz egy hangsúlyosabb csík, amit felfelé elhúzva tudjuk majd elérni az egyes interakciókat:

Az új állapotsor esetén fontos megjegyezni, hogy a kijelző közepén belógó “notch” miatt a megjelenített elemek elrendezése megváltozik: az óra a bal oldalra kerül, a térerő, Wi-Fi és töltöttség jelzése pedig a jobb oldalra. Ez így néz majd ki:

A töltő csatlakoztatásakor az akkumulátor egy pillanatra felnagyítódik a jobb felső sarokban:

Az állapotsor esetén felfedezhető egy pici, ide-oda szaladgáló pötty a jobb felső sarokban, a tippek alapján ez veszi át a korábbi körbeforgó adatforgalmi jelzést (spinning wheel):

Videón ez így néz ki:

A billentyűzetek ezen a képernyő-elrendezésen pedig így fognak kinézni:

Az arcfelismerési funkció neve Face ID lesz, ami esetén azért beláthatjuk, hogy mégiscsak jobban hangzik, mint a PearlID kódnév. Ezzel kapcsolatban az alábbi animációt bányászták elő az új verzióból, amit az arcbeolvasás beállításakor használ majd az iOS:

A Face ID beállításának részleteiről is olvashatunk a kódsorokban. Ezek alapján az arcunktól 25-50 centiméterre kell majd tartani a készüléket a beolvasáshoz, illetve az iOS a fenti animáción is látható “fejdöntögetésre” kér majd minket, hogy az arcunk minden oldalát megfelelően “láthassa”.

A beállítási folyamat természetesen azt is észreveszi majd, ha mondjuk nem csak egy arcot “lát” majd a kamera, vagy ha valamiért a beolvasás nem volt teljes, de mégis szeretnénk azt használni. Ahogyan pedig a Touch ID esetén, úgy természetesen a Face ID használatakor is meg kell adnunk egy jelkódot, amit akkor használunk majd, ha a készüléket újraindítottuk, vagy az arcunk beolvasása sikertelen. A Beállítások alatt így néz majd ki mindez:

Ez a gyakorlatban így nézhet majd ki – ez a videó csak a felületet mutatja be, nem a tényleges azonosítás időtartamát:

Az is kiderült, hogy a készülék figyelemmel tudja majd követni, hogy éppen mondjuk olvasunk-e valamit a kijelzőn anélkül, hogy bármit megnyomnánk, vagy görgetnénk, és így nem zárolja automatikusan a kijelzőt interakció hiányában. (Innen már csak egy lépés a szemmozgásokat követő görgetés bevezetése.)

Az előlap elrendezését tekintve az alábbi érzékelők kapnak majd helyet rajta Ming-chi Kuo szerint:

Ezek az alábbi alkatrészek:

  • Strukturált fény érzékelő – gyakorlatilag egy 1,4 megapixeles CMOS kamera, ami a strukturált fény jeladó arcról visszaverődő jeleit érzékeli
  • Közelségérzékelő – ennek köszönhetően kapcsol le a kijelző, ha a készüléket a fülünkhöz emeljük
  • Környezeti fény érzékelő – ennek alapján állítja automatikusan a készülék a kijelző fényerejét
  • Előlapi kamera – 8 megapixeles, SONY CMOS-szal
  • Strukturált fény jeladó – ez a jeladó adja le azokat a speciális fénysugarakat, amiket aztán az érzékelősáv másik oldalán lévő érzékelő fogad

Az új, hátlapi kamera esetén az alábbi új rögzítési módokkal fogunk majd találkozni:

  • 1080p HD, 240 fps
  • 4K, 24 fps – filmes mód
  • 4K, 60 fps

Az iPhone 7 készülékek esetén a lassított felvételre 1080p esetén csak 120 fps-re van lehetőségünk, a 240 fps a 720p használatakor érhető el, 4K-ra meg jelenleg csak a 30 fps van.

A Kamera felülete esetén is látható, hogy a kijelző tetején és alján is marad hely, felül (a kép bal oldalán) az előlapi érzékelők és hangszóró, alul (a képen jobb oldalt) pedig a Home gomb helye miatt:

A kamera esetén újdonság még a Portrait Lighting, ami esetén a Contour Light, Natural Light, Stage Light, Stage Light Mono, és Studio Light módok közül lehet választani. A jelek szerint ezzel a móddal a különféle stúdiós megvilágítási módokat fogja tudni a kamera alkalmazni az adott képre, és a külföldi oldalak elképzelhetőnek tartják azt is, hogy ahogyan annak idején a Portrékamera, úgy ez az új mód is csak később válhat elérhetővé egy szoftverfrissítéssel.

A készülék kijelzője a jelek szerint támogatni fogja a True Tone technológiát, amelyet az iPad Pro modellek esetén már megismerhettünk, és ami a kijelző színhőmérsékletét a környezeti fénynek megfelelően képes automatikusan változtatni.

Ezen felül új háttérképekkel is gazdagodunk majd, ezekről hamarosan bővebben egy újabb cikkünkben.

iPhone 8, iPhone 8 Plus, iPhone X

A jelek szerint az új készülékek elnevezése iPhone 8, iPhone 8 Plus és iPhone X lesz, ezt szintén az IPSW-ből bontották ki:

Ez sem tekinthető újdonságnak, hiszen ezek a nevek már szintén felbukkantak korábban, de most már az IPSW-vel gyakorlatilag (ismét) maga az Apple leplezte le őket.

Olvasd el a hozzászólásokat is

28 Comments

  1. 4K, 24 fps – filmes mód
    4K, 60 fps — ez nem az?! ????

  2. @rihekopo79: a mozifilmek esetén a 24 fps a bevett standard, erre vonatkozik az, hogy filmes.

  3. Én már azon sem csodálkoznék ha a GM már az eddigi bétákhoz egy kicsit sem hasonlítana 🙂

  4. @Csaba Benesch: most szivárgott ki a GM, így pontosan látható, hogy hogyan néz ki, nincs különbség a bétákhoz képest.

  5. Magyar siri nem lesz?

  6. @pityke1984: nem lesz. ha lenne, akkor az már az iOS 11 bétái során napvilágra került volna az elmúlt hetekben.

  7. Elég sok változás lesz 🙂 Szeretjük 🙂
    Azért azt meg kell mondjam, már a galaxy s4 mini is tudta figyelni, hogy nézem-e a képernyőt, és akkor nem zárolta… Nade most már az iphone is tudni fogja. Az arcfelismerés kizárólag szoftveres dolog, vagy van hozzá HW is? Régebbi készülékekkel hogy lesz? Menni fog?

    Amúgy ha nem akarom feloldani a készüléket, de lefognak és odatartják a fejemet neki, akkor gondolom felold. Vagy kifaragják a fizimiskámat viaszból… Akkor is felold. Picit könnyebben utánozhatónak tűnik ez, mint az ujjlenyomatom.

  8. @Kovács Péter: van hozzá külön érzékelő, lásd a cikkben részletesen az érzékelőkről szóló részt.

  9. hihetetlen… gyakorlatilag nem lesz ujdonsag a Keynote-on… inkabb hoznak elore nyarra es akkor minden meglepetes lenne! nem akkor amikor mar par millio keszuleket legyartottak…

  10. A 15:53-as Face ID & Passcode screenshoton hogy látszódhat a Face ID Enroll?
    Nekem az lenne a logikus, ha csak Face ID képes eszközön lehetne ezt megtenni. Akkor viszont nemcsak az iOS 11 GM szivárgott ki, hanem az iPhone X is?!
    Illetve a “notch” miatt is csak az iPhone X-en kéne így megjelennie az órának, térerőnek, stb-nek. A jelenlegi eszközökön nincs notch, ezért nem is logikus, hogy miért ilyen a screenshot.

  11. @Vikitorony: a screenshot nem lesz “lyukas” ott, ahol nincs kijelző.

  12. @kchris:

    Remélem, ezt csak viccből írtad, mert az durva lenne, ha komolyan

  13. a screenshotok ilyen rondak lesznek
    (felul fekete sarok+sziget [alul sima szogletes])?

  14. Hello!
    Ha a telefonunkon ios beta software profile van attol függetlenül telepíthető lesz az ios 11 GM verziója?

  15. @Jadeye: ha viszont én meg a béta ipsw-t szedem le, mert van developer accom, és iTunes-on keresztül rakom fel, akkor nem fogja viszont OTA-n jelezni az új verziót. Mert amikor korábban felraktam a béta 6-os iTunes-on keresztül, akkor nem jelezte a béta 7-et, csak akkor ha a profilet telepítettem.

  16. @Criton: azt írta, hogy “Ha a telefonunkon ios beta software profile”, tehát fent van neki a béta profil. (a hivatalos verziót pedig minden esetben fel fogja dobni.)

    a fejlesztői központban az Apple külön írja, hogy a béta profil a javasolt. most, hogy van nyilvános béta is, már nem úgy működik, mint régen, hogy a béta közvetlenül a beta release channelre volt bekötve, hanem a hivatalos channel van abban is – amit a béta profil állít át a beta channelre. ezért kell a profil az IPSW esetén, és így tudja az Apple a fejlesztői bétát használóknak a fejlesztőit, a nyilvános bétának meg a nyilvánosat odaadni.

  17. @Jadeye: szóval ha én kézzel felrakom a béta ipswt, és utána a profilt, akkor teljesen jól fog működni?

  18. @Criton: igen, de ha úgyis felteszed a béta profilt, akkor teljesen feleslegesen vacakolsz az IPSW-vel.

  19. Nem tudom miért eröltetik a 4K@30fps-t és a 60fps-t!Helyette lehetne igazán választani a 25 vagy 50fps-t!

  20. @hohand: esetleg azért, mert amerikai cég, és az NTSC szabványban a 30fps van.

  21. @Jadeye: Ez a válasz nagyon mellé ment, pont a kommentem lényegét kerülted ki vele. Az egyértelmű, hogy nem lesz fekete terület a screenshoton…

    Milyen készüléken készült a screenshot? Az összes eddigi iPhone-on teljes szélességében rendelkezésre áll a Status Bar. Tehát vagy átszerkesztették a képernyőmentést (kitették a két szélre az ikonokat), vagy pedig iPhone X-en csinálták, amin alapból csak két oldalt vannak az ikonok – ez persze elég valószínűtlen.

  22. @Kovács Péter: namost, ha lefognak, akkor az ujjaidat is oda tudják tenni az ujjlenyomat-ovasóhoz.

  23. Biztos csak én siklottam el felette, de ilyen elnevezésekről még nem szólt pletyka! iPhone 7S, 7S, 8 került szóba, utóbbi helyett esetleg 8 edition. iPhone X hatalmas fantáziára utal, a logikus verziókihagyás pedig manapság divat (pl. win8-10).

  24. Arcfelismerő, mi?
    Majd villanyt gyújtok este ha fel akarom oldani a telót a sötét utcán+leveszem a sapkám is az uraság előtt, hogy felismerjen.
    Vagy egy nyári napon ahhoz hogy fel tudjam oldani a telómat, le kell vegyem a napszemüvegem?
    Ja és naponta borotválkozzak? Stb…
    Ekkora ökörséget…
    Marad az SE, ezt még lehet normálisan használni…

  25. Köszönöm a linkeket!
    Sajnos én úgy érzem, hogy nem jött össze a kijelzőbe integrált ujjlenyomat-szkenner, így ezt akarják eladni, mint valami hudenagy újítást. Folyamatosan fog menni az előlapi kamera, és ha közeledem automatikusan felold a kijelző ha felismer a kamera? Hát akkor szuper akksiidő várható.
    Félre ne érts, 2009 óta iPhonjaim vannak, de nekem a 6S már nagy volt, (bár iszonyat gyors volt az ujjlenyomat-szkennere!). Az SE ami nekem kézre áll és befér kényelmesen a zsebembe. Ha lesz ugyanekkora méretű új iPhone, akkor talán elgondolkodom majd a cserén. De ez még most is nagyszerű cucc.
    A linkekhez:
    Azért egy 4napos borosta vagy egy napszemüveg sokmindent eltakar, nem?


Add a Comment