fbpx Skip to content

Két hónappal a watchOS 3.1.3 megjelenése és hét béta verzió után után az Apple ma este mindenki számára elérhetővé tette a watchOS 3.2-t.

A frissítés fejlesztéseket és hibajavításokat tartalmaz az Apple Watch tulajdonosok számára. A frissítés mindegyik típusra elérhető és természetesen ugyanazokat a funkciókat kapta meg az összes óra.

Újdonságok

A hivatalos információkban az Apple a következőket írja:

A watchOS 3.2 újdonságaként a Siri már használható az alkalmazásokban is, és a Színház móddal kikapcsolva tarthatja  a képernyőt, amíg rá nem koppint. Ez a kiadás további fejlesztéseket is hibajavításokat tartalmaz.

  • A Siri most már együttműködik az App Store-ból származó alkalmazásokkal, így a használatával elkezdheti az edzéseket, üzeneteket küldhet, fizethet, fuvarokat foglalhat le, és számos egyéb funkciót használhat.
  • A Színház mód beállítás bekapcsolja a néma módot, és kikapcsolva tartja képernyőt, amíg rá nem koppint, még akkor is, ha felemeli a csuklóját.
  • A Firka már elérhető francia, spanyol és olasz nyelven.
  • A zenei játéklisták szinkronizálásának folyamata megjelenik az iPhone Apple Watch alkalmazásában.

A frissítés most is az iPhone-on lévő Watch alkalmazáson keresztül telepíthető.

A Színház mód az egyik újdonság, ami az óra vezérlőközpontjában a jobb oldalsó harmadik helyet kapta meg:

A színház mód leírása pedig a következő:

A Színház mód bekapcsolja a Néma módot, és elsötétítve tartja a képernyőt, amíg Ön a képernyőre nem koppint, vagy meg nem nyomja a Digital Crownt vagy az oldalsó gombot.

A hivatalos verzió buildje 14V249, tehát újabb, mint a legutóbbi béta buildje, így ez még azoknak is megjelenik frissítésként, akiknek a béta van az óráján – ha nem jelenne meg, akkor egyszerűen töröljük a készülékről a béta profilt, majd indítsuk azt újra.

Ha esetleg azt tapasztalnánk, hogy a frissítési folyamat megszakadt, akkor várjunk, ha pedig az óra már a piros felkiáltójelet mutatja, akkor az ebben a támogatási dokumentumban található lehetőségeket lehet megpróbálni az óra szervizbe vitele előtt:

Mint minden frissítés után, itt is elképzelhető, hogy lesznek hibák. Így amennyiben gyorsabb merülést, vagy furcsa dolgokat produkál az Apple Watch, érdemes visszaállítani és újra beállítani.

Olvasd el a hozzászólásokat is

13 Comments

  1. Nálam azt írja, hogy a 3.1.3 a legújabb szoftver. Mi ennek az oka?

  2. Nálalm is azt írja 3.1.3 a legújabb.
    ???

  3. Nekem már telepíti vaccs 2

  4. Na felment… elszöttyögött vele egy jó ideig, de minden rendben, fut rendesen.

  5. Végre megoldhaták hogy a viber és egyéb net alapú hívást is kijelzze legalább mint a samu gear s2 az iphone-nal kombinálva! Vicc hogy az tudja a saját órájuk meg nem!!!

  6. Csak az iOS frissítése után jelenik meg.

  7. Vagy akkor sem!

  8. Le kell törölni a beta profilt és meglesz a végleges.

  9. Watch 2 merül mint a f.s!!!
    IPhone Se merült mint a f.s!!!
    Vicc ez a frissítés!

  10. @Akos87: nálad lesz a gond. ezeken menj végig:

    iPhone:
    https://szifon.com/2016/09/22/ios-10-jobban-merul-keszulekem-miket-allitsak/
    https://szifon.com/2014/04/16/gyakori-kerdesek-akkuproblemak-megoldasa-8-lepesben/
    https://szifon.com/2012/12/21/gyakori-kerdesek-mit-tehetunk-ha-furcsa-dolgokat-produkal-a-keszulekunk/

    Watch – a cikk utolsó bekezdése, idézem:

    Mint minden frissítés után, itt is elképzelhető, hogy lesznek hibák. Így amennyiben gyorsabb merülést, vagy furcsa dolgokat produkál az Apple Watch, érdemes visszaállítani és újra beállítani.

  11. @Jadeye: Köszönöm a segítséget!
    Sajna ezek a lehetőségek mind kizárva,illetve a visszaállítások mind elvégezve!
    Watch 2 3hetes
    Iphone Se 1hetes
    Térerő végett lesz a gondom a melóhely miatt,az most már tuti!

  12. Sziasztok,
    mi lehet a gond, ha nekem nem jelenik meg a watch app-on belül a frissítés 3.2re? Azt írja 3.1.3naprakész. (1st gen. watch & iPhone 6 ios 10.3)
    Köszönöm előre is a segítséget ✌????

  13. Azt ki lehet deríteni egy-egy ilyen frissítésnél, hogy melyik ios verzió kell hozzá? (Persze pár nappal/héttel később már egy-egy tesztnél kiderül…)
    Ehhez a Watch os 3.2-höz ugyanis kell a ios 10.3…


Add a Comment