fbpx Skip to content

Kétségtelen, hogy admin kolléga engem is megfertőzött a prémium zenehallgatás igényeivel és elvárásaival az elmúlt hónapokban. Mivel több mint 15 évig versenyszerűen zongoráztam, valamint iskolás koromban kiemelkedő zenei oktatásban volt részem, ezért igencsak élvezem, hogy belecsöppentem ebben a világba.

m3

A prémium zenehallgatásról szóló cikksorozatunkat legutóbb a Lars & Ivan HA–1 mini erősítővel és a Harman Kardon Aura hangszóróval fejeztük be. Én most a második, azaz a hangfalakról szóló részt fogom gyarapítani a GGMM M3 hangrendszerével.

Az elmúlt több mint egy hónapot a GGMM M3 vezeték nélküli hangrendszerével töltöttem úgy, hogy mindennap legalább 1–2 órát aktívan hallgattam olvasás vagy könnyed munkák közben, tehát úgy, hogy tudtam is figyelni magára a zenére és nem csak a háttérben zümmögött valami.

Mi is a GGMM?

A GGMM márka 2001-ben indult, mint egy kis design studió, majd 2008-tól vált teljesen különálló márkává. Mivel jelenleg sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a termékeik minőségére, mind hang, mind pedig anyaghasználat tekintetében, mint marketingre, ezért viszonylag “alacsonyabb” áron tudnak sokkal nagyobb értéket teremteni és nyújtani.

1-150R514412X34

A GGMM két legjelentősebb hangfala az M3 és M4, melyek között a legnagyobb különbség, hogy bár mindkettő vezeték nélküli rendszer, az M4 beépített akkumulátorral is rendelkezik, így valóban egy hordozható hangszóró. A névleges teljesítményüket tekintve pedig teljesen azonosak.

Design

A GGMM M3 tervezése közben a mérnökök fő célja az volt, hogy egy időtálló kinézetet alkossanak, amely inkább a régebbi, hagyományos hangfal kinézeten alapul. Tehát a kinézet is a hangot helyezi előtérbe, hiszen nem akarják, hogy a hangfalat nézegessük és az elvonja a figyelmet a legfontosabb dologról, magáról a hangról.

02_c

Anyaghasználat tekintetében a hangfaldoboz igazi fából készült, amely sokkal jobban elnyeli a felesleges zajokat és jóval kevésbé rezonál, mintha egy fém ház lenne. Azonban mivel a fa egy sokkal kényesebb és minőségibb anyag, ezért sokkal kevesebbszer használják a versenytársak, hiszen műanyagot és a fémet használni sokkal egyszerűbb és olcsóbb megoldás.

Maga a hangszóró membrán pedig kevlárból készül, a dinamikus közép és magas hangtartományok elérése érdekében.

Az anyaghasználat minőségét csak még tovább emeli a készülék oldalán található bőrborítás és az előlapon használt extrudált alumínium, szálazott felületi megmunkálással.

02_d

Mikor először kicsomagoltam a hangfalakat, nagyon meglepett a súlyuk, hiszen sokkal könnyebbnek gondoltam őket, ez is jól mutatja, hogy egy prémium termékkel van dolgunk.

Ahogyan az előbb is említettem, minden, a designt érintő döntés egyetlen célt szolgál, a kitűnő hangminőséget, tehát térjünk is rá egy hangszóró esetén a legfontosabb dologra, magára a hangszóró hangjára.

Vezeték nélküliség

Mielőtt alaposabban belemennénk a hangminőségbe, nagyon fontosnak tartom, hogy tisztázzuk, pontosan mit is jelent a vezeték nélküliség fogalma az GGMM esetén.

Magát az M3-at háromféleképpen tudjuk megszólaltatni: Wi-Fi-n, Bluetooth-on és AUX kimeneten keresztül. Ezek közül a legfontosabb a Wi-Fi, aminek használata esetén két opció közül is választhatunk. Az egyik, hogy a hangszóró csinál saját Wi-Fi hálózatot, amelyre csatlakozva tudjuk kiküldeni az adott zeneszámot, a másik, sokkal fontosabb funkció, hogy az M3 közvetlenül csatlakozik az otthoni routerünkre és így közvetlen internetcsatlakozással is rendelkezik.

Ennek a funkciónak gyakorlati haszna akkor mutatkozik meg igazán, mikor például Spotify zenelistát hallgatunk, amely automatikus tud tovább folytatódni anélkül, hogy bármelyik sugározná az adott zeneszámot, azaz a hangszóró és a Spotify között közvetlen kapcsolat van az internetelérésnek köszönhetően.

Esetünkben azonban a legfontosabb, hogy a Wi-Fi-nek köszönhetően akár 192kHz/24bit, azaz  Hi-Res minőségű számokat is tudunk hallgatni a hangszórón vezeték nélkül, amelyhez persze elengedhetetlen egy jó minőségű Wi-Fi, de már egy középkategóriás routerrel is el tudjuk érni ezt a felbontást.

Hangminőség

A hangminőségről szóló részt mindenképp két részre kell osztanom.

Az első eset, amikor egyetlen M3 hangószót vásárolunk és azt magában hallgatjuk. Ebben az esetben picit dobozhangja van hangszórónak, szép, tiszta hangokat hallunk, de nincsen semmilyen “hűha” faktor. Ahhoz pedig, hogy tökéletes legyen hangzás, érdemes egy 12–16 négyzetméteres térben hallgatni.

02_e

A második eset – és itt kezdődik igazán a móka – amikor két M3 hangszórót vezeték nélkül összekötünk, beállítjuk, hogy sztereóban szeretnénk hallgatni őket, kiosztjuk a bal- és jobboldali szerepeket a hangfalak között és leülünk eléjük, velük egy magasságban egy 20–25 négyzetméteres térben. Ebben az esetben olyan dinamikát tud produkálni ez a rendszer, hogy a kollégákkal alig hittünk a füleinknek.

Emlékszem, ahányszor mutattam egy-egy ismerősömnek a hangfalakat, mindig azt kérdezték, hogy “Jó, jó, szépen szól, de honnan jön a mély hang? Hol a mélynyomó?”. Senki sem hitte el, hogy egyáltalán nincs, és csak ez a két kicsi hangszóró szól, mindenki kereste, hogy hol a harmadik hangszóró. Egészen elképesztő mérnöki munka eredménye, hogy milyen minőségű és dinamikájú hangot tudtak egy kisméretű házból kihozni. Ennek megvalósításához egyébként saját belső processzorral és DAC-kal is rendelkeznek a hangszórók.

A specifikációkat tekintve egészen pontosan Realtek Atheros Wi-Fi modul, CSR 4.0 APT-X Bluetooth, Realtek Hi-End DAC chip és DSP, valamint Texas Intsruments nominális 30W-os FET-es erősítő modulok hajtják meg a karbon, vagy kevlár hangsugárzókat.

IMG_1561 IMG_1562

A harmadik eset pedig a multiroom, amikor a lakás különböző helyiségeiben az M3, M4, M9, vagy a most érkező további speakerek is összekapcsolhatóak, megszólaltathatóak egy iPhone-ról, vagy iPadről. Egyszerre akár 20 hangszóró is “felfűzhető így”, tehát valóban tud követni bennünk a zene az egész lakásban minden egyes helyiségben. Ilyet jelenleg csak a Sonos hangrendszere tud, amely árban messze többszöröse a GGMM hangszóróknak.

A GGMM egy teljesen saját iOS alkalmazást is készített a hangszóróihoz, aminek a segítségével tudjuk a hangfalakat az otthoni Wi-Fi routereinkhez csatlakoztatni, illetve zenéinket a hangszórókon megszólaltatni. Ugyanakkor mivel az alkalmazás csak az iPhone-on tárolt zenéket tudja lejátszani, ezért én az esetek többségében a VOX és Spotify alkalmazásokkal használtam, amely gond nélkül működött, mivel a hangszórók teljesen szokványos AirPlay-eszközként jelennek meg mind Mac, mind pedig iOS eszközökön.

IMG_1588 IMG_1589

Az AirPlay-nek köszönhetően gyakorlatilag bármelyik iOS vagy Mac készülékünkről egyetlen kattintással meg tudjuk osztani a zenét még akkor is, ha például egy barátunk vagy családtagunk ugrik át hozzánk, és ő szeretne nekünk egy adott zeneszámot megmutatni.

Meglehetősen sok időt töltöttem el azzal a teszt során, hogy kitapasztaljam, hogyan lehet a lehető legtöbbet kihozni a hangszórókból. Eddigi tapasztalatom alapján a lehető legnagyobb dinamikát és térhangzást úgy sikerült megvalósítanom, hogy egy 30 négyzetméteres szobába helyezem a hangfalpárost, Mac-ről vezeték nélkül, a VOX alkalmazásból szólaltatok meg FLAC számokat. Akusztikus zenéknél, illetve zenekari műveknél döbbenetes, hogy mit tud a hangfalpáros, azonban nekem például rock vagy elektronikus stílusú számok nem igazán tetszettek, bár az egyik kollégának meg pont ezen műfajnál jött át, hogy mennyi hang rejlik ezekben a hangszórókban, szóval ez teljesen egyéni preferencia kérdése.

Személy szerint én mindig nagyon hamar elfáradok a zenehallgatástól, azaz hamar eljön egy pont, hogy nem kényelmes tovább hallgatnom az adott hangrendszert, és nagyon elvonja a figyelmemet a munkámról, zavaróvá válik. Ez nyilván egyénfüggő és mindenkinek a füléhez más módon felel meg egy adott hangrendszer, én azonban nagyon meglepődtem, mikor egyszer annyira megfeledkeztem a hangszórókról, hogy egyhuzamban szóltak 7–8 órát anélkül, hogy bármikor azon kaptam volna magam, hogy már fáraszt a hallgatásuk.

Kinek ajánlom?

Az GGMM M3 jelenlegi itthoni ára 99 899Ft. Egy vezeték nélküli hangószóró esetén ez elsőre drágának tűnhet, főleg ha azt nézzük, hogy ebből ugyebár kettőt kell vennünk az ideális hangzás érdekében (bár lehetséges, hogy először csak egyet veszünk és majd néhány hónap elteltével frissítjük a rendszerünket egy új darabbal), azaz már közel 200.000 forintnál járunk. Azonban ha azt nézzük, hogy 200.000 forintért egy vezeték nélküli, prémium, audiofil minőségű sztereó hangrendszert kapunk, akkor már mindjárt más szemmel tekintünk erre az árra.

Csak egy gyors összehasonlításképpen egy B&O PLAY – BeoPlay A8 MarkII, 315.000Ft, egy Bose – SoundTouch® 30 Széria III 189.000Ft, és egyikőjük sem tud olyan térhangzást és dinamikát produkálni, mint két darab GGMM M3.

Összességében tehát azoknak tudom ajánlani a GGMM M3-at, akik szeretnének egy meglehetősen magas minőségű hangszórót vásárolni és belemerülni a prémium audió világába úgy, hogy nem szeretnének folyamatosan a rendszerük frissítésével (új kábelek, új erősítő, új DAC vásárlásával foglalkozni) foglalkozni, hanem szeretnének egy viszonylag könnyen mozgatható és kényelmes, vezeték nélküli rendszert. Térség tekintetében pedig a 25–30 négyzetméteres helységek az ideálisak a két hangszóró számára, azonban teszt közben hallgattam egy 70 négyzetméteres helységben is, ahol igaz közel maximálus hangerőn kellett hallgatni, de gyönyörű térhangzást produkált és gyönyörűen beszólta az egész teret.

A GGMM M3 megvásárolható APR és Telekom üzletekben (MOM Park, Allee, WestEnd, Mammut), valamint a MuzixGroup-nál.

Olvasd el a hozzászólásokat is

27 Comments

  1. Sziasztok,
    Ezt a cuccot hallottam az ősszel a Marriottban rendezett HIFI Show-n. Először azt hittem, hogy volt képük idejönni a komoly high-end cuccok közé egy ilyen bénasággal, aztán lefuttatott egy zenei programot a csóka aki kezelte és lefagytam. De nem csak én ám, hanem mindenki annyira, hogy alig tudtunk újra bootolni. A kettő hangfal együtt olyan élmény volt, hogy aztán a kiállítás fele már nem is tetszett. Akárhányszor feléjük jártam, sorbanállás volt. Nagyon brutál, engem megvett. Miből lesz a cserebogár, pedig még nem hallottam róluk. Eddig.

  2. Én is hallottam ezeket a kiállításon és tényleg megdöbbentően szólnak, de a helyén kell kezelni. Kétszázezer forintért nincs high-end audio. Az két misinél kezdődik, vagy még sokkal feljebb. Ezek jó hangú digitális kisdobozok, hétköznapi használatra. Jóllehet, tömegigényt jól ki tudnak elégíteni, mert tényleg szép a kidolgozás és iPhone-ról lehet vezérelgetni ide-oda.

  3. @Trepxe: Mi is ott voltunk! 🙂 Onnan tudjuk hogy bizony van ilyen és persze hogy szerettünk volna írni róla. Amúgy érdekes volt látni, hogy mennyire kevés még a fiatal az ilyen Hi-Fi show-kon. 🙂

  4. “A második eset – és itt kezdődik igazán a móka – amikor két M3 hangszórót vezeték nélkül összekötünk, beállítjuk, hogy sztereóban szeretnénk hallgatni őket, kiosztjuk a bal- és jobboldali szerepeket a hangfalak között és leülünk eléjük, velük egy magasságban egy 20–25 négyzetméteres térben. Ebben az esetben olyan dinamikát tud produkálni ez a rendszer, hogy a kollégákkal alig hittünk a füleinknek.”

    basszuskulcs, utánna kell néznem ennek a cuccnak. nagyon koszi a cikket. 😉

    admin: Mikor készul el a high-end hangredszeres cikked? Nagyon várom. (szerintem tobben is)

  5. Sziasztok!
    Én karácsonyra vettem magamnak egy Bose Soundlink mini II vezeték nélküli hangszórót!
    Elég jó kis cucc! 🙂
    Elsőre azt gondolná az ember, hogy ilyen kis méretben biztosan doboz hangja van, de a legtöbb embernek leesett az álla amikor megszólalt! 🙂

  6. @hohand: Nekem is az van most 🙂 Jo cucc. Van súlya is rendesen ahhoz képest hogy mekkora. Ismeroseim befigyeltek mikor felnyomtam a hangerot.

  7. Kis infó róla:(gyártó oldaláról)

    Channel: 2.0
    Frequency: 60-20KHz
    Distortion: ≤0.5%
    Sensitivity: ≥85dB
    Power Input: 18V 3A
    Power Output: 40W
    Audio Decoder Format: MP3,WAV,WMA,AAC,M4A,AIFF,Apple Lossless FLAC,APE

  8. @AppleFan: GGMM M3-ról. De jó lenne a kuldés utáni szerkesztés opció… 🙂

  9. @AppleFan: Kész van már, de sajnos még nem rakhatom ki, így várni kell vele. 🙁 November óta kész van amúgy.

    @hohand: Ez ár/értékben jónak tűnik, de még nem hallgattam meg. 🙂

  10. @admin: 🙁 Te vagy az admin, csapj az asztalra… 😀

  11. Sziasztok. Én most vásároltam egy Raumfeld (made by Teufel) vezetéknélküli otthoni rendszert. Csak ajánlani tudom. Nem nagyon ismer márka Magyarországon. Fantasztikusan szól.

  12. Egyébként ennek a legnagyobb előnye a Stereo, ha 2db-ot használsz, az mindent visz. Esélyük sincs az ilyen “kompakt” hangfalaknak mellette, és árban jobban jössz ki.

  13. @admin: hát akkor tessék pótolni! 🙂 Tényleg meglepően dinamikusan szól. Van benne basszus is, nem csak doboz hang! Ami nagyon jó benne, hogy az akkuja elég sokáig bírja. Gyári spec. szerint 10óra folyamatos zenehallgatás mellett, amit hoz is simán.

  14. @Mr.President: Szia! Milyen szempontjaid voltak, hogy ezt választottad? Kösz, Ákos

  15. 200ft?? Azert jbl vagy harman sztero hangfalat vesz az ember akar meg erositovel is! Sztem kicsit tulzas az arazas egy ugymond csak hirdozhato hangfalert! Nekem jbl charge van egy jo ideje es ha olyan helyre megyek ahol nincs zene mindenki csak les,hogy ez szol igy?! Persze mindenki a maga penzenek az ura,de otthoni zenehallgatasra en a klaszikus jbl,harman,technics esetleg pioneer dobozait reszesitem elonybe!kinek a pap kinek a papne

  16. A múlthéten volt lehetőségem belehallgatni stereoban egy negyed órát – bárcsak ne csak negyed óra lett volna. Akinek van rá lehetősége, próbálja ki, tényleg döbbenetes.

  17. @popyakiraly: Nyilván a klasszikus rendszerek jobban szólhatnak, na de multimédiásak? Van bennük Airplay, Flac lejátszás? Spotify támogatás? Ezek a hangfalak hasonlóak jól szólnak, sztereóba berakhatóak és mellettük a multimédiát is támogatják. Ezzel lényegében nem lehet versenyezni ebben az árkategóriában.

    Nyilván lehet venni DAC-ot meg olyan DAC-ot ami Spotify-t is támogatja de az 150e fötlött van és akkor még nem vették hangfalat hozzá, nem kábeleztél, nem raktad állványra adott esetben, és még lehet hogy erősítő is kell hozzá. Azért ez nem ilyen egyszerű, ha szeretnél multimédiát is, nem csak hangot.

  18. @hohand: Szia! Értelmetlen a Bose Soundlinket a GGMM M3 mellé tenni. Nem tudod mit, mihez hasonlítasz és csak lejáratod magad, ha nagyon nyomod. HIdd el, én hallottam, ezek két-három súlycsoportra vannak egymástól. Két db ebből a kis dobozból olyat szólt a HIFI kiállításon, hogy nagy HIFI rendszerek gazdái hidaltak le… A B&O Beoplay A9-et is csúnyán elveri, pedig az vagy 7 kiló… Ebben a méretben ás árban ma szerintem ez lehet az etalon, legyen bármilyen márka vele szemben. …de egyszerű: hallgasd meg és ámulj!

  19. @Trepxe: A Beoplay A9 az egy parasztvakítás, hiszen nyilvánvalóan nem tud sztereo lenni, ennek megfelelően nincs tere és az az “extra”, hogy hifi rendszerként hallgasd, az abban nincs meg. Így ez az összevetés sem releváns. Ilyen szempontból ezt ggmm-t tényleg hifi rendszerekhez lehetne hasonlítani, nem is alaptalanul. Az más kérdés, hogy a forrás itt csak fájl tud lenne, azaz ha vkinek analóg front-endje van, az a hajára kenheti.

  20. @Techno K. Rata: Kedves Techno K. Rata, igazából nem mondtál nekem ellent, amit az igazamnak tudok be. Az, hogy egy multiroom, wifi rendszer esetében valós ügyfél igény lehet-e, hogy egy analóg kacatról hajtsák meg, azt kétlem.

    2016-ban az okos eszközökről, felhőből, stb streameléssel szólal meg a muzsika. Ebben kell tudjon nagyot alkotni egy gyártó és ez a kifejezetten szép és egyszerű termék nagyon-nagyon beletalált. Részemről ennyi.

  21. @Techno K. Rata: 2015-ben ne hozzuk már fel negatívumként, hogy csak digitális eszközről tud zenét lejátszani. Viszont ha ilyen minőségű hifi rendszert tudsz olcsóbban mondani, akkor kérlek, tedd meg, jómagam is pont vásárláson töröm a fejemet! 🙂

    @Trepxe: Ez a sokat beszélt Hifi kiállításról honnan lehet több infot megtudni? Hol lesz ilyen legközelebb? Nagyon érdekesnek hangzik.

  22. @thingol: Szia, Ez minden évben van, rendszeresen látogatom, jóllehet ritkán vannak igazán nagy áttörések. Hagyományos HiFi kiállítók minden évben…Én azt mondom, ez a digitális hangszóró bizonyos szempontból újszerű és áttörő volt, főleg, az árazása-minősége okán. AV Trend& HIFI Show a rendezvény neve, guglizd meg. Érdemes kilátogatni, jóllehet csak egyszer van ilyen egy évben, ha jól tudom.

  23. @thingol: Hadd ne ajánljak semmit, nem vagyok én fogadatlan prókátor, meg különben sem ismerem, hogy milyen az ízlésed. Hallgasd ezt meg valahol és döntsd el. Ennyi pénzért tényleg nagyon jó és csak azt mondtam, hogy ez nem high-end.

  24. Azt hagy kérdezzem meg, hogy a saját wi-fi (GGMM) hálózat létrehozása mellett is működik az, hogy 2 eszköz stereo-ban működjön? Vagyis az egyik létrehozza a saját hálózatát, míg a másik feljelentkezik rá, illetve én meg AirPlay-jel tudom rásugározni a Spotify-t mondjuk a telefonomról? (A munkahelyemre szeretnék a késő esti munkához valami igényesebb rendszert kialakítani, de a vállalati policy miatt a céges hálózatra ilyen eszközökkel nem lehet felcsatlakozni …)

  25. @Bazsi: Ez egy nagyon jó kérdés, ha minden igaz, akkor igen. De érdemes megkérdezni a Muzix csapattól, hogy biztos legyél benne.

  26. @Bazsi: a teljes igénye miatt… én azóta vettem kettőt, igen, lehet ilyet és huh, amióta megvettem azóta is minden pillanatát imádom.

  27. A GGMM M3-at a 2017-es Hifi Show-n hallottam először, ahol méretéhez képest lenyűgözött a hangja. Mivel olcsón tudtam hozzáférni, ezért szereztem egy párat a sztereó élményhez, hogy otthon is tesztelhessem. Ehhez hozzá kell tenni, hogy elégedett Dynaudio Xeo 2 hangsugárzópár tulajdonos vagyok, ami szintén aktív rendszer, hasonló teljesítménnyel. Nagyon kíváncsian vártam, hogy fog teljesíteni a GGMM M3 a Xeo 2 ellenben. A wi-fis konfigurálás két hangfalnál mobiltelefonról elsőre kicsit nehezen ment, asztali számítógépről már sokkal könnyebben. A GGMM M3 max hangerőn meglepően erőteljesen, dinamikusan szólalt meg, hasonló erővel, mint a Xeo 2 is. Ha azt nézzük, egészen közel áll a Dynaudiohoz hangminőségben, dinamikus hangzásvilágban, de mégis van különbség: a GGMM M3-nak érezhetően dobozhangja van a high-end hangsugárzópár mellett. A mélyek erőteljesek az M3-on, talán néha már túl sok is – de nincs meg a basszus kifinomultsága, selymessége. Bár első hallgatásra hasonlóan jól szól mindkét rendszer, úgy éreztem, a GGMM-en relatíve fárasztó zenét hallgatni, hangzásvilága nyersebb, dobozosabb, élesebb, mint a Dynaudio Xeo 2 finom hangzása. Nem kell óriási különbségekre gondolni, de éppen az a kicsi különbség ami az egyik rendszert a másik fölé emeli. Használhatóságban a Dynaudio mindenképpen jobb, mivel Bluetoothról és optikai kábelről is azonnali a reakció, nem kell várni másodperceket amíg egy új számot elindítok. Optikai kábelen használva a Xeo 2-t az asztali számítógépet folyamatosan tudom használni, minden műsorforrást illetően, szupergyors váltásokkal. A GGMM M3-at csak zenehallgatásra találtam jónak, a hosszú lag, lassú reakcióidő, időbeli csúszások miatt, így YouTube-on is elcsúszott a hang másodpercekkel. Összességében azt mondom, 200 ezer Ft alatt aligha találni jobb hangsugárzópárt, mint a GGMM M3, de aki teheti és van pénze, az próbálja ki egy high-end audio gyártó aktív hangsugárzó termékét is, pl. a Dynaudio-t, mert egyszerűen szebben szólnak, a termékeik használhatósága is sokkal jobb. Így végül megszabadultam a GGMM M3 pártól, érdekes kaland volt.


Add a Comment