fbpx Skip to content

2006. február 28. Az Apple bejelenti az iPod Hi-Fi-t, ami újradefiniálja az otthoni sztereó hangrendszereket. Legalábbis az Apple sajtóközleménye szerint. Legalábbis 2006-ban.

IMG_9035

Ez 9 év, akkoriban az iPod már 5 éve a piacon volt, és tulajdonképpen a hordozható zenelejátszók között a legjobbnak számított. Az Apple emiatt úgy döntött, hogy a saját márkája alatt egy komoly, hordozható hangrendszert is készít. Ez lett az iPod Hi-Fi, ami egy a manapság is már divatos “minden egyben” sztereó hangrendszer, és iPod dokkoló.

Most 2015-öt írunk és kezembe került egy iPod Hi-Fi, amit Barna nevű olvasónktól kaptam kölcsön, hogy kipróbálhassam, milyen az Apple Hi-Fi “életérzés”. 🙂

Az Apple mindig híres volt a szép termékeiről, és ez igaz erre a rendszerre is. Az egész készüléken 2 darab gombbal találkozhatunk, ezek pedig a hangerő gombok, amik nem is egészen gombok, hanem érintő felületek. Elég csak hozzá érintenünk az ujjunkat, máris hangosíthatunk vagy éppen halkíthatunk az eszközön. Nincs bekapcsoló gomb sem, miután áram alá helyeztük, azonnal bekapcsol és elkezdi tölteni az iPodot. Barnától kaptam kölcsön egy fekete színű iPod Classic-ot is, amire egyébként régóta vágyom, szerintem az egyik legszebb iPodok egyike.

IMG_9043

Az egész hangfal egyébként picit nagyobb, mint egy cipős doboz, a két oldalán pedig fogantyúkkal találkozhatunk. Maga a hangrendszer is elég nehéz, de 6 darab góliát elemmel akár kültéren is használhatjuk, nem kell hozzá egyéb áramforrás és még az iPodot is tölti. Nyilván ezekkel még nehezebb. Az egész készülék fehér színben tündököl, elölről pedig mágnesek segítségével tapad az Hi-Fi-re a hangfal védőburok.

Ha ezt levesszük, akkor mutatja meg igazi szépségét az iPod Hi-Fi. Középen egy darab mély, a széleken pedig egy-egy közép/mély hangszóróval találkozunk. Amennyiben megfordítjuk a készüléket, akkor hátul megtaláljuk a jack és egyben optikai audió bemenetet. Ezekkel könnyedén rácsatlakoztathatjuk külső eszközeinket is, akár újabb iPhone-t is jack-jack kábellel. Amit még fontos megemlíteni, hogy az iPod ugyan nem AirPlay-képes, de akkoriban jelent meg az AirPort Express is, melyben már volt jack bemenet. Így tényleg a rendszer egy részét képezte az iPod Hi-Fi az egész Apple ökoszisztémában, akár számítógépről is megszólaltathattuk rajta zenéinket.

IMG_9024

A hangrendszert kényelmesen irányíthattuk a hozzá kapott távirányítóval is, ami meglepetésemre a mai napig remekül működik, olyannyira, hogy a szoba bármely sarkából kattinthatok, a jel odatalál az iPod Hi-Fi-hez.

A végére hagytam a készülék hangzását. Először is az Apple érdekes módon Hi-Fi-nek nevezte a termékét, holott ugye ahhoz sztereó, egymástól elkülönült hangfalak szükségesek, legalábbis a Hi-Fi szó alatt a legtöbben erre asszociálnak. Végeredményben az Apple joggal nevezte iPod Hi-Fi-nek, mert úgy alakította ki a rendszert, hogy ha szemből hallgatjuk, valóban sztereó hangképet kapunk, bár ez tényleg csak és kizárólag egy pontból működik.

Az iPod Hi-Fi egyben Room filling hangrendszer is, tehát az egész szobát betölti, ugyanakkor elég specifikusan meg tudjuk mondani, honnan szól a zene.

IMG_9055

Az egész hangrendszer nagyon közép központú, számomra túlságosan is. Így sem a mély, sem a magas részekkel nem nagyon találkozhatunk, minden úgy van kialakítva, hogy egységes legyen, se ne legyen magas, se ne legyen mély, inkább középhangok fele húzzon. Ez azt jelenti, hogy szerintem nagyon nyomott hangja volt, ha hangosan hallgattam, akkor sem adta ki a mélyeket, holott első látásra egyértelműen azt kéne tennie. Ettől függetlenül az iPod beállításai között adhatunk több mély hangot, de alapjában véve közép irányultságú a hangrendszer. A magas hangokkal sosem találkoztam, szóval engem a hang része egyáltalán nem győzött meg, de mint már azt sokszor írtam, ahány ember annyi vélemény, érzés, hallás?

Ettől függetlenül teljes mértékben el tudom képzelni a nappaliba, mint olyan elem, ami színesíti azt, vagy éppen az irodában, ahol mindenki rárakhatja a kis saját iPodját, hogy zenét hallgasson. Az Apple picit túl pozicionálta a Hi-Fi szóval ezt a terméket, de lehet, hogy 2006-ban az egyik legjobb all-in-one hangfal volt.

IMG_9048

Számomra nagyon érdekes volt egy “új” Apple termékkel találkozni és kipróbálni, és ezúton még egyszer köszönöm Barnának, hogy kipróbálhattam. Ennyi év után is olyan érzésem volt, mintha egy vadi új termékkel találkoztam volna.

Amennyiben érdekelnek még a hangrendszerek, hangszórók, fülhallgatók az alábbi cikkeket érdemes elolvasnod:

Olvasd el a hozzászólásokat is

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment