fbpx Skip to content

Ahogyan arról már egy korábbi cikkünkben beszámoltunk, az új iPhone 6s és iPhone 6s Plus készülékekben a processzor mellett a mozgások méréséért felelős motion-koprocesszor is frissült, amelynek most a gyakorlati hasznát fogjuk kicsit részletesebben megvizsgálni.

14220-9575-Screen-Shot-2015-09-10-at-24907-PM-l

Az új M9-es motion-koprocesszor gyakorlatilag a már Apple Watch estén is megszokott séta és futás sebességének méréséért, valamint az állandóan elérhető ‘Hey, Siri’ parancs észleléséért felelős az új készülékekben.

Az előző generációs iPhone készülékekben az M-sorozatú chipek mindig fizikailag elkülönültek a fő processzortól, azonban a legújabb készülékek esetén az M9-es chipet már teljes mértékben integrálták az A9-es processzorba, így megvalósítva, hogy a mozgásérzékelő szenzor folyamatosan működjön a háttérben különösebb energiaigény nélkül.

apple-iphone-6s-live-_2097-700x467

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy most először az iPhone készülékek történelmében végre anélkül is tudja majd mérni a készülékünk az edzés közbeni futásunk és gyaloglásunk sebességét, illetve távolságát, hogy közben állandó GPS kapcsolatra lenne szüksége. Ez a funkció az eddigiek során kizárólag az Apple Watch S1 processzorára volt korlátozva.

image_large_2x

Szintén az M9-es motion-koprocesszornak köszönhetjük a háttérben állandóan elérhető ‘Hey, Siri’ funkciót is, amely az új készülékeken már anélkül is állandóan használható lesz, hogy töltőre dugnánk a készüléket (ez persze várhatóan kikapcsolható lesz, és nem fog minket emiatt lehallgatni a készülék továbbra sem).

Emellett természetesen, ahogyan azt már korábban is megszokhattuk, az M9-es továbbra is követni fogja a nap közben megtett lépéseink számát, távolságát, a szintkülönbségeket azáltal, hogy együtt működik a készülék többi érzékelőjével, mint például a a gyorsulásmérővel, iránytűvel, giroszkóppal és barométerrel.

Olvasd el a hozzászólásokat is

8 Comments

  1. A SIRI mikor lesz már végre MAGYAR ?
    Mennyi generációt kell még megvárnunk ???

  2. @cabrio01: ezt semmiben sem befolyásolja az A9 vagy M9. az Apple nem közölt információt arról, mikor lesz magyar nyelvű Siri, ugyanakkor mivel az Apple TV mellé csak 8 országban adnak Siri távirányítót, így az egyúttal azt is előrevetíti, hogy a legújabb Apple TV élettartama alatt valószínűtlen a magyar nyelvű Siri megjelenése, de legalábbis az elkövetkező évben nem lesz várható.

  3. @Jadeye: Előző, Apple TV-vel foglalkozó cikketek után tovább gondolva a hírt, én is erre jutotiam. Esetleg már tudják, hogy két év mülva jön az újabb TV, ezért adnak „üveggyöngyöt” az alsóbb kategóriába sorolt országok vásárlóinak…?

  4. @Tamaci: most amúgy közben tovább alakult a dolog, egy developer fórumos válasz ellentmond a korábbiaknak, és azt mondja, hogy ugyanazt a távirányítót kapja mindenütt az Apple TV. no persze ettől még egyhamar nem lesz magyar Siri.

  5. Nem bírok megbarátkozni ezzel a szóval!
    (koprocesszor) fuj!!!

  6. @djnovy: Ez legyen az egyetlen problémád 😀 😀

  7. @Jadeye: köszönöm a jó hírt, mindjárt jobb kedvem lett!?


Add a Comment