fbpx Skip to content

Nem sokat kellett várni a 8.0.1 kapcsán tapasztalt hiba megoldására, ugyanis ma reggelre megjelent az iOS 8.0.2. Ez gyakorlatilag ugyanazokat a hibákat javítja, mint a 8.0.1, de remélhetőleg már nem okoz majd problémát egy készüléken sem.

iOS802_01 iOS802_02

Akiknek gondjuk volt azzal, hogy egyes alkalmazásokban nem tudtak korábbi fotókat betallózni, az is várhatóan javításra került, illetve akik már olyan szerencsések, hogy iPhone 6 van a tulajdonukban, számukra az Elérhetőség (Reachability) funkció esetén is érkezett javítás. De nézzük részletesebben.

A hivatalos információkban az Apple a következőket írja:

  • Kijavít egy hibát az iOS 8.0.1-ben, ami a mobilhálózathoz való kapcsolódási és Touch ID problémákat eredményezett az iPhone 6 és iPhone 6 Plus készülékeken
  • Kijavít egy hibát, így a HealthKit-alkalmazások már elérhetővé tehetők az App Store-ban
  • Megold egy problémát amely miatt más gyártók billentyűzeteinek kiválasztása törlődhet, amikor a felhasználó megadja a jelkódot
  • Kijavít egy problémát, amely megakadályozta, hogy néhány alkalmazás hozzáférjen a Fotókönyvtárban lévő fotókhoz
  • Javítja az Elérhetőség funkció megbízhatóságát iPhone 6-on és iPhone 6 Pluson
  • Kijavít egy problémát, amely nem várt mobiladat-forgalmat okozott SMS-/MMS-üzenetek fogadásakor és küldésekor
  • A Családi megosztás Rákérdezés a vásárlásra funkciójának jobb támogatása alkalmazáson belüli vásárlásoknál
  • Kijavít egy problémát, amely miatt a csengőhangok néha nem voltak visszaállítva az iCloud biztonsági mentésekből
  • Kijavít egy hibát, amely megakadályozta a fotók és videók Safariból való feltöltését

Jailbreak?

Az iOS 8-ra egyelőre nincs jailbreak, és aki függ a jailbreaktől, annak azt tanácsoljuk, hogy ne frissítsen iOS 8-ra, mert noha vannak hírek arról, hogy készülőben van a jailbreak, nem lehet tudni, hogy mikor jelenhet meg. Egy módosított Pangu már szóba került még szeptember elején, de az még nem jelent sokat.

És hogy miért kell annyit várni egy jailbreakre? Erről itt írtunk bővebben: Gyakori kérdések: miért nincs még jailbreak adott iOS-verzióra, miért kell ennyit várni?

SHSH

Mivel az iPhone 4s-től kezdődően technikai okokból jelenleg nincs lehetőség az SHSH-k felhasználására, így a TinyUmbrella már nem is tölti le azokat az ilyen készülékekhez. Hogy erre egyáltalán lesz-e később lehetőség, azt jelenleg nem lehet tudni. Ha valaki nem akar frissíteni, akkor vigyázzon a készülékére, és ha az felajánlja a frissítést, akkor azt ne fogadja el, vagy ha az iTunes tesz így, ott is nyomjon mégsemet, az esetleg a készülékre letöltött OTA frissítési csomag pedig már törölhető, ha sok helyet foglal. Magától egyetlen készülék sem frissül.

Az SHSH-król és azok fontosságáról, valamint a TinyUmbrelláról itt írtunk korábban: Mi az az SHSH, és hogyan működik a TinyUmbrella?

Letöltés

Ha valaki szeretné lementeni a 8.0.2 IPSW fájlját, az az alábbi linkekről teheti meg:

Olvasd el a hozzászólásokat is

161 Comments

  1. Es ugyan ugyy panaszkodnak a felhasznalok hibara!Ausztraliabol sok felhasznalonal nem valtozott semmi sot van akinel a wifi hivas se megy mar sima ip5c keszuleken.

  2. Ez az update sztori igy valtoztatas nelkul helytallna a Showder Klubban 🙂

  3. Olvastam az előző cikk alatt, hogy az iOS 8 óta a rendszer lassabb lett, pl telefon felvételnél. Ez igaz? És ha igen, a 8.0.2 javít valamit a helyzeten? (i5)

  4. “Ha valaki szeretné lementeni a 8.0.1 IPSW fájlját, az az alábbi linkekről teheti meg:”
    Nem a 8.0.2-t?

  5. Hmm igy azért az ember mar kicsit kétkedve frissít:) Bar a sok negatív háborgóval szemben nekem a sima 8 is szépen megy 4s-en.

  6. @meszi83: milyen Wi-Fi hívás? a Wi-Fi calling funkció csak az amerikai T-Mobile esetén érhető el.

    @Fasirt: ?

  7. @Jadeye: “Szabad” frissíteni? Van már tapasztalat?
    ( I5S 8.0.1, beállításoknál 1-es. Egyébként eddig nem érzékeltem hibát. )

  8. Elvileg most nem tapasztalok hibat 5s keszulekemen es eddig vt egy par ! Viszont felmerult bennem egy kerdes azzal kapcsolatban amit most az apple allitolag annyira szajkoz miszerint a tokeletes vedelem ! Szoval ha egy ujj ios beadasara szant egy ev vagy kitudja mennyi eve fejlesztenek elore ennyi hibat rejt akkor mennyire bizhatunk meg a termekeik biztonsagaban ? Majd jon a hoppa? Bocs azt nem bettuk eszre de addigra egy rakas ember banki adatait meglovasitottak?! Hmmm . Erdemes elgondolkodni! Egyebkent szerintem ez a javitas is olyan kapkodas volt mintha a katyukra egy pozdorjat raknanak de a lik meg ott tarong alatta !

  9. Nalam a 8.0.2 az iment frissult le. Eddig minden mukodik, pontosabban nem vettem eszre semmi problemat iP6-on. Kollega iP6-ja 8.0.1-rol frissult 5 perce es ujbol hasznalhato a telefon aminek nagyon orul mert 3 napja van meg neki abbol eddig felet hasznalta 😀 😀

  10. mrisz: egy ev az marhara nem hosszu ido am… Es az is biztos, hogy elsosorban arra torekedtek, hogy az uj HW-ek eseteben legyen stabil a SW. Aztan ha mar lement az arhullam akkor lehet szepen javitani a hibakat. De ez mindig is igy volt es meg jo sokaig igy is lesz szerintem az IT vilag minden szegleteben.

  11. @mrisz32: “egy ujj ios beadasara”
    milyen ujj? a Touch ID-n nem fejlesztettek egy éven keresztül. a Touch ID nem fér a banki adataidhoz. hogy jön ide bármi bankkártya-adatok ellopása? hol esett szó arról, hogy az Apple-től bankkártya-adatokat loptak volna? mert én még nem találkoztam ezzel a hírrel.

  12. A VDownload amért fizettem azótasem tölt le semmit letöltéskor ugyan úgy kilép a rendszerből mint eddig szerintetek leszrá megoldás?

  13. @geza0117: talán írj a fejlesztőjének.

  14. En nem vitatkozom csak felmerult egy kerdes bennem es megosztottam veletek ! Csak egy pillanatra ne az ellen ervre gondj hanem arra amit irok : eljutottunk oda , hogy a telefonunk a mindenunk meg a fizetesi eszkozunk is . Szoval nem kellene tokeletesebb softvereket kiadni ?! Vagy ha nem eleg biztonsagos akkor inkabb halasztani es akkor kiadni mikor mar tuti a solog ?! Ugyan ez csak egy fikcio de szerintem par ev es az USA ban meg a jogsi es a szemelyazonossagukat igazolo okmanyok is a telefonokba lesznek ! Szerintem mar eljutottunk oda , hogy nem lehet hoppa!

  15. Jaseye ! Ne haragudj de neha nagyon felre ertesz dolgokat ! Nem azt mondtam , hogy ezt barki is allitotta csak azt , hogy ha ennyi es ilyen hibak vannak es eljutottunk oda , hogy a telefonnal lehet malyd fizetni akkor egy hibas siofver es mar lehet is egy res a pajzson !

  16. @mrisz32: de továbbra sem értem, milyen ujjra gondolsz? illetve hol írtak bankkártya-adatok ellopásáról? illetve ez a 8.0.1-es hiba mégis hogyan befolyásolta ezeket? mert semmi ilyet nem eredményezett. tök feleslegesen vizionálsz olyan dolgokat, amik nem történtek meg, a bankkártyád adatait meg ennél sokkal egyszerűbben behúzzák bárhol másutt. de nem is kötelező megadni bankkártyát még az iTunes és App Store-hoz sem, ráadásul az Apple Pay pár amerikai bank kivételével másutt nem támogatott egyelőre.

  17. mrisz32: azert azt ne felejts el, hogy ez egy piac. Tokeletesebb szoftver idobe kerul. Ha csak penz kerdes lenne akkor nem lenne kerdes… Az ido viszont az a tenyezo amit ha te elkezdesz huzni es kitolod az 1 evet 2 evre akkor a tobbiek olyan jelentos elonyre tehetnek szert, hogy az “idohuzo” fel szamara erosen valoszinu, hogy tomeny veszteseget jelentene.

  18. Mit tegyek ha mar letöltöttem a 8.0.1et de meg nem telepitettem és nem jelenik meg helyette a 0.2 és nem is tudom kitorolni meg telepíteni se a 0.1et

  19. @csatadani: no jó, de mégis miért nem tudod kitörölni a 8.0.1-et?

  20. Jadeye!noteFIX megertette a felvetesemet ! Veszel egy ujj autot es mar vagy 5-6 hiba jelentkezik egybol pl.: ablakemelo, ego kieg , nem megy a klima , nem elgondolkodsz , hogy vajon a motor rendben van-e? Mindig van olyan ami meg nem volt !

  21. Sziasztok valaki tudna abban segíteni hogy vajon miért nem működik nálam az üzenet kuldesenel a a hang alapú funkció? A jel ott van de nem tudok ranyomni. Köszönöm a választ. Ipone 5s.

  22. @mrisz32: nem értem, milyen ujjról beszélsz. az ujjak a kezeid és a lábaid végén vannak. ha “ujj auto” kerül szóba, akkor a szó, amire gondoltán az az “új”, tehát a “régi” ellentéte. mivel ujjat írtál, ezért teljesen érthetetlen volt, mire gondolsz.

    de ettől még olyan dolgokat vizionálsz, amikre kicsi az esély, elvégre az ujjlenyomatokat azóta sem lehet ellopni a Touch ID és a secure enclave segítségével, pedig ezen is ment a problémázás anno. és mint írtam, bankkártyát nem kötelező megadni a Store-ban, az Apple Pay meg jelenleg néhány amerikai bank kivételével a világon sehol másutt nem elérhető, az adatok helyett meg egy azonosítót használ, amiből nem derülnek ki senki számára a bankkártya adatai. de már írtunk bővebben erről: http://szifon.com/2014/09/11/apple-pay-mi-ez-es-hogyan-fog-mukodni/

    @Krisztian88: miért nem tudsz rányomni? milyen hangalapú funkcióra gondolsz? a hosszan lenyomod az üzenet szövege mellett jobbról lévő mikrofon ikont, vagy a billentyűzeten megjelenő mikrofont nem tudod lenyomni? az új üzenetfunkciók értelemszerűen csak almás eszközök között, iMessage-ben működnek, a diktálásnak mindegy.

  23. Akkor ugy tunik nem lesz JB egy darabig

  24. Akinek szükséges, a firmware fájlok letölthetőek: http://www.ipswdownloader.com

    Az európai változatok a Global verzió alatt érhetőek el.

  25. Köszi a választ de valamiert nem indul el ez a funkció ott a jel jobboldalon baloldalon meg a kamera jel de egyikre sem tudok ranyomni

  26. @Krisztian88: írd le pontosan, mit csinálsz, mire és hogy nyomsz, és a címzett iMessage-ready-e vagy sem.

  27. Ha továbbra is ilyen kapkodva dolgoznak és csinálják a hibákat, akkor nagyon hamar lesz JB…

  28. A frissítésnek köszönhetően van már iCloud Foto Library opció a beállításokban. Feltöltöttem az összes képemet iPhone-ról, majd iPadról is ( 4 Gb összesen) . Pc-ről nézve az iCloudomban nincs egy fénykép sem, sőt leszedte a képeimet az iPadról, valamint nem tudok már olyan biztonsági mentést csinálni az iPhone-ról, amiben benne lennének a fotók is. Ja, és a Icloud Driveból sem lehet visszatölteni. Hála istennek a Dropboxban minden megvan. Ez lett volna az egyetlen értelmes új funkció.

  29. @Jecy: JB mindenkeppen lesz, mindig marad benne egy kis hiba, en mar lassan azt gondolom hogy nem is veletlen…

  30. Feltettem az IOS 8.0.1-et, tökéletesen működött mint ahogy a 8.0 is. Egy hiba volt, mégpedig hogy a Facebook és a szifon alkalmazás néha csak úgy kidobott. Ez továbbra is megvan a 8.0.2 után is, de ezen kívül tökéletes, akku idő is javult bőven. (i5C)

  31. Jadeye: belépek az üzenetekbe. Szeretnek egy üzenetet küldeni, egy olyan személynek akinek szinten iphoneja van. Kiválasztom a cimzettet. Es onnantól kezdve csak írni tudok, diktalas funkció nem működik. Eltűnik az ikonja. Iphone 5s készülékem van. Nem rég lettem iphone párti, lehet h csak valamit be kell állítani nem tudom. Remelem így mar tudtok segíteni.

  32. I4s-en hibátlanul fut, bár nekem a 8.0-val sem volt semmi bajom. Az appok néha össze omlanak, de kétlem hogy az az oprendszer hibája lenne, majd az appfejlesztők megoldják ezt idővel !

  33. @Jadeye: hogy lehet kitörölni?

  34. @norbertzsoldos: a facebook hibájáról passz, a Szifon app esetén esetleg az az elképzelhető, hogy elfogyott a RAM.

    @Krisztian88: tehát akkor a diktálás nem megy? be van kapcsolva a Siri? van internetkapcsolat?

    @csatadani: ahogyan eddig is, de ezt már leírtuk részletesen, legutóbb itt:
    “Ha valakinek a készüléke letöltötte már a frissítést, az egyszerűen törölhető”
    http://szifon.com/2014/09/25/mi-tortent-a-8-0-1-es-frissitessel-mit-tegyek-a-telefonommal/

  35. @Krisztian88: Diktalashoz a Sirit be kell kapcsolni, es megjelenik egy mikrofon a billentyuzeten a spacbear mellett, ha pedig hanguzenetet akarsz kuldeni a savon ahova irsz ott kell lennie egy mikrofonnak, azt hosszan kell nyomni, beszelni, ha vegeztel feltolod az ujjad es kuldi ha balra tolod az ujjad akkor torli

  36. Köszönöm Jadeye. A Siri volt kikapcsolva, mostmár működik. Mégegyszer köszi 🙂

  37. @Jadeye: Gyorsabb voltal 🙂

  38. @Krisztian88:
    Csatlakoznék Krisztian88-hoz. A frissítés után még látszódott a mikrofon ikon az üzenetmező felett, de nem volt aktív. (Iphone-os kontakt esetén sem)
    Próbálkoztam, de hiába. Azóta eltűnt az ikon is. Hol a hiba, mi a megoldás?

  39. @pabraham:
    Köszi! Én is rendben vagyok! 🙂

  40. Most frissitettem iOS 8.0.2 és ugyan azok a hibák maradtak meg azaz nem változott semmi az 5S-en. A telekom alkalmazás ugyan ugy lefagy és kilép. És amikor felveszem a telefont ha hivnak ugyan úgy meg maradt a 1-2 másodperces akadás.

    Szóval sajnos nekem nem változott. Kérlek apple csináljatok már valamit nem hagyhatjátok szenvedni az iPhone tulajdonosokat akik évek óta hűséges rajongói a készüléknek 🙂

  41. Sziasztok!
    Valaki lenne olyan kedves és kipróbálná i4s-en 8.0.2.-n hogy még mindig olyan szar e a hívásfogadás. Ezèrt tettem Vissza a 7.1.2-t mert elviselhetetlen volt számomra hogy egy ilyen márkánál ha felveszem akkor még mindig csörög és rezeg tovább.
    Előre is köszönöm.

  42. Appok eseteben javaslom az ujra letoltest torles kovetoen ! Nekem bevalt. Azota nem dobal ki egyik app sem !

  43. @Jadeye: “nem értem, milyen ujjról beszélsz. az ujjak a kezeid és a lábaid végén vannak. ” 😀

    Bakker ezen beszartam xD 😀

  44. @Jadeye: Javaslom az “ugyan ez”, “ugyan csak”, “ugyan úgy”, stb. fiktív szóösszetételekbe ugyanígy köss bele, én már kezdek fáradni… De sajnos egyre több helyen látom, már egyes hírportálok cikkjeiben is.

  45. @rgbx: van, ami már nem üti meg a szintet.

  46. Nos hivás fogadáskor ha felveszem nálam is még 1-2 másodpercig szól a csengőhang.Lehet hogy ez valami bug?
    Idegesitő!!!Vagy tudtok rá valami megoldást?iPhone 5s.

  47. @toto63: lehetséges, hogy be van kapcsolva a Continuity? Beállítások, FaceTime alatt kapcsold ki az iPhone mobilhívásokat.

  48. Sajnos azt vartam a frissitestől hogy újra használható lesz a feleségem iPad 2 je de semmi változás. A tiszta restore ellenére is szinta használhatatlanúl lassú az iPad. Mindent elkövettem hogy gyorsabb legyen, háttérben futo dolgokat kilőttem ami nem kell, feleslegesen nem fut semmi stb stb de nagyon lelassult. Épp downgrade elek 7.1.2 re. iPhone 4s -en nekem továbbra is jó, nincs sebesség gondom.

  49. Nem állította helyre a gondokat 🙁

  50. @Jadeye:
    Szerintem a Telekom maga a hibás ezért, az uj rendszerével, mert még pc-ről is szinte lehetetlen belépni!

  51. @Jadeye: Először is köszi , most 7.01.2 van fent és nincs a FeceTime alatt Continuity. Ez csak a ios8 ban van?

  52. @iBali4s: az csak iOS 8 óta van, akkor ott más a gond.

  53. @Jadeye:most nem csinálja csak amikor a 8 volt fent.
    Valaki kiprobálhatná hogy ha ki van kapcsolva akkor is van e ez a jelenség !?

  54. Segítségkérés!

    Iphone 5-re feltettem az ios8-at, majd meglepve tapasztaltam, hogy bár az autóm bluetooth rendszeréhez hozzákapcsolódik, a hangot nem hajlandó átvinni.
    8.0.2.-n ugyanez a helyzet.
    Ios7 alatt gyönyörűen tette a dolgát. Külföldi fórumokon is hasonló negatív dolgokat olvastam a bluetooth hangátvitelről, de sajnos a problémára nem írtak orvoslást.
    Megpróbáltam a 7.1.2. ISPW-t az oldalatokról letöltve downgradelni, azonban azt írja az itunes, hogy nem megfelelő a fájl. (külön ellenőriztem a készülékemet és az iphone 5 gsm ISPW-t szedtem le tőletek, mégsem fogadta el ah itunes.
    Leszedtem továbbá az Ipad Air ISPW-t is, bár még nem próbáltam meg feltenni, érdekes mód a file névben nem Air, hanem Ipad 4 szerepel…

    Tud valaki segíteni, honnan tudom letölteni a megfelelő file-t, valamint célszerű-e? Engedi még az Apple a downgradelést ios7- re, avagy ne is próbálkozzam?

    Számíthatok rá, hogy egy ilyen súlyos bluetooth problémát az Apple a következő frissítésben orvosolni fog?

    Köszönettel:

    Dávid

  55. @Jadeye: én nem találok a beállitások-facebook alatt ilyent hogy iPhone hivások kikapcsolása.Mire gondolsz?

  56. @toto63: sorry facetime alatt

  57. Sziasztok! Nekem a Blutooth nem ismer fel semmit I Pad Minin mióta letöltöttem az I os 8-at. Van erre valami megoldás ?

  58. @iBali4s: hát ha most nem csinálja, akkor az iOS 8-ban meglévő új funkció miatt csinálhatja.

    @h.dafid: hálózati beállítások törlése volt már? az európai iPhone 5 modell az A1533, ami a CDMA-s amerikai szempontból nézve. azt töltsd le.

    @toto63: iOS 8 van fent?

    @Molnár Zoltán: hálózati beállítások törlése volt már?

  59. @Jadeye: igen 8.0.2

  60. Annyi segítséget még kénék hogy DFUba tétel után mit kell tennem hogy a számomra megfelelő ios-t tudjam vissza tenni. Mert akkor kipróbálnám a ios8.0.2.-t i4s-en

  61. Ha nem jönne be a 8.0.2.

  62. @iBali4s: feltéve, hogy az Apple még aláírja a 7.1.2-t: az iOS 8-as cikkünkben le van írva külön bekezdésben, hogyan lehet azt visszatenni.

  63. Ha már nem írja alá akkor a Dfu sem megy?

  64. @iBali4s: DFU-ba bármikor be tudod tenni, de iPhone 4-nél újabb készülékek esetén csak azt a firmware-t lehet visszatenni, amit az Apple aláír.

  65. Nagyon köszönöm a gyors válaszokat. Nekem most nem ér annyit ez a ios8.0.2. hogy esetlen ne tudjam vissza tenni és az maradjon.
    Még egyszer is köszi.

  66. @iBali4s: Nekem még tegnap aláírta 4s-re! Szerintem megéri, és sok zavart és jelentős akkumulátormerülést tapasztaltam ios8 alatt…

  67. Srácok! Reggel óta 8.0.2 van rajta és semmi gond, minden funkció működik rajta. Nincs bug. I5S

  68. Savage Neked volt problémád az ios 8- al. Pl lassulás fagyás? Köszi!

  69. Nem akarok senkit megvédeni, vagy elmarasztalni, de a helyesírás szerintem alap funkció, amit illene tudni! Persze simán el lehet ütni egy betűt, vagy kihagyni, de amikor 3-4x ugyanúgy hibásan írunk le valamit, akkor az már nem véletlen. 🙂
    Addig nincs is nagy baj, amíg nem egy teljesen más jelentésű szó kerül oda.
    Na, ezt történt feljebb! Amit ráadásul lehet is értelmezni abban a szövegkörnyezetben.

    Szóval, javaslom mindenkinek, hogy a magyar nyelvnek, annak helyesírási szabályainak megfelelően tegyük fel a kérdést!
    Nagyobb eséllyel kapunk rá helyes választ! 😀

  70. Steve ! Én a GM verziót raktam fel ami elvileg ugyanaz mint a nagyközönségnek kiadott. Lassulás nem volt, fagyás sem. A telefont nekem is később vette fel mint azelőtt a 7-en, illetve néha elfelejtette aktiválni a billentyűzetnél a diktáló gombot. A BT nekem jól mukodik a kocsiban es a sima 8.0 sem volt gond. Azért a 7-es széria stabilabb volt az biztos.

  71. @nagyB: Még ma délelőtt is ment a 7.1.2 aláírása!
    Már a 8.0.1 témában is kérdeztem, de Jadeye kolléga megkerülte a kérdést.
    Szóval, vajon miért engedi ilyen sokáig aláírni az előző főverziót az apple?

    Nem emlékszem hasonlóra az elmúlt pár verziónál (4.0 óta követem az eseményeket)…

  72. Kedves itanczos rám gondolt a halyesíással kapcsolatban mert én nem igen vétettem? Ha igen világositson fel!

  73. @itanczos: nem tudom, miért engedi eddig az Apple, de amikor az iOS 7 megjelent, akkor is ugyanez volt.

  74. @steve195614: Ha Ön írta a régi ellentéteként az “ujj”-at, akkor igen! Ha mégsem, akkor semmiképp! 🙂

  75. @Jadeye: Hm.. Nekem úgy rémlett, hogy akkor 1 nap múlva már nem lehetett vissza tenni.

  76. Kedves savage köszöm válaszod! Moost nem tudom mit tegyek? A 8 ios nem tetszett mivel lassabbnak tünt kidobott az appokból!stb! Vissza tettem a 6.1.2 . Ezzel ujra fürge és minden ok. De belül ott esz a fene hogy a 8.0.2 nem-e jobb? Ebben kérnèk segítséget?! Köszönöm!

  77. Na frissítettem 8.0.2-re és kb. 2 perc után találta meg a mobil hálozatot, szóval még mindig nem okés valami. 😀

  78. Itanczos nem irtam semmi ujjat.nem irtam csak Ön a fentiekre hivatkozott! Ott pedig én voltam !

  79. Szóval nekem is az a problémám iOS8 óta (volt fent 8.0.1 is most 8.0.2), hogy ha hívnak és elhúzom a bogyót akkor még csörög vagy 2 secig mira hallózhatok. A Facetime-nál nekem nincs olyan csúszka hogy iPhone hívások mivel gondolom én csak egy szem i5S-em van tehát nincs értelme sem ennek a kapcsolónak.
    Viszont ez a késlekedés rohadtul idegesít!
    Egyéb ötlet az itt olvasottakon kívül?
    Amúgy más hibát nem észleltem. Korábban iOS 7.1.2-n vagy mi volt az utolsó, a kontaktok el interneteztek 360mb-ot 15 perc alatt na meg az akksit is 60%-ról nullára. Azóta le van tiltva hogy netezhessenek 🙂

  80. Amennyiben visszatettem a 7.1.2 op rendszert de nem DFU modban ha nem siman betalloztam, az problemat jelent?

  81. Sziasztok! I5S 8.0.2-es rendszernél még mindig ugyan úgy merül és késik a hivásfigadáskor?

  82. A hivás nem késik nálam, minden tökéletesen müködik. Az akkuidöröl nem tudok mit mondani, a telefon csak pár orás. Iphone6, ios 8.0.2

  83. Kösz!! Valakinek van infója I5S el kapcsolatba? Én visszatettem a 7.1.2öt a 8as nekem nem tetszett a hiváskésés miatt és a félnapos akkumlátor miatt….

  84. Elnézést nem a 6.1.2 hanem a7.1.2- őt tettem vissza!

  85. Érdemes feltenni a 8.0.2-öt iphone 4s-re??

  86. 8.0.2 hívásfogadásnál milyen késésről beszélsz?Az amikor elhúzod a csúszkát és még 1 másodpercig csörög??
    Ez őszintén kit érdekel?
    Mire a füledhez rakod már rég él a vonal!

  87. az lehetséges már hogy az apple nem írja alá a 7.1.2-t? mert azt írja az iTunes, hogy nem kompatibilisa firmware….

  88. Minden frissítésnél ugyan az a nyavalygás megy:
    Gyorsabban merül,20 ezredmásodperccel lassabb ez meg az,ez kidobál,kilép,nem úgy néz ki mint eddig most mit csináljak,stb-stb.”Én visszarakom az előzőt mert az nem csinált ilyet”….hahahahahaha(pedig mikor az kijött arra is ugyan ezeket panaszkodták.)
    Mikor kijött az ios7 akkor is ez a lemez ment,nem jó,nem tetszik,stb,most meg már az a jó a 8 meg nem.
    Tudomásul kell venni,hogy mivel új rendszer sok új funkcióval,és sok olyan dologgal amit nem is lát a felhasználó,időbe telik csiszolgatni,hogy tökéletes legyen.
    Aki ezt nem tudja tudomásul venni,az várjon 1-2 hónapot a frissítéssel.
    Az Apple gőzerővel dolgozik és tökéletesíti az ios-t.
    Android: Naponta 5-ször lefagy,kidobál az appokból,kéthetente újra kell rakni.Na az tényleg sz.r.

  89. @OTI: Szerintem nem jó verziót töltöttél le.

  90. @Kable: most meg főleg azért felesleges a nyavajgás mert visszatehető az ios 7 rendszer. igazán szép az lenne ha bármelyik visszatehető lenne.

  91. @Misi72: Szia, nekem is 4s van és ma visszaraktam végleg a 7.1.2-t, mert a 8.0.2-vel is akadozik, és az egész egy kicsit lassabb a 7.1.2-höz képest. Az akkulemerülésben nem vettem észre, hogy gyorsabban merülne. Kinek a pap, kinek a papné. 😀
    Ma a 8.0.2-vel olyat is tapasztaltam, hogy amikor a 4 jegyű jelkódot megadtam, nem reagált minden egyes tapira, hanem azt csinálta, hogy betapiztam egymás után a négy számot, majd várt egy kicsit, és egyszerre olvasta be a 4 tapimat. Meg ilyen apróságok jönnek elő néha. 😀 De ilyet a 7.1.2-vel sohasem tapasztaltam.

  92. @pergabb: ha visszament, akkor milyen probléma lenne mégis?

    @kisbona: az akku kapcsán már számtalan cikket írtunk temérdek tippel, mert szinte minden esetben szoftveres hibáról van szó, ami egyszerűen megoldható.

    @Misi72: miért ne lenne érdemes? láthatod, hogy milyen hibákat javít!

    @OTI: ha ezt írja, akkor nem jót töltöttél le. ha nem írja már alá, akkor 3194-es hibát kapsz.

    @aggressor: minek? aztán meg azon menne a problémázás, hogy valami támadó webhely lehúzta a bankkártyáját, stb.

  93. és gondolom jogos volt a sok nyavajgás az ios 7 esetén, amikről gondolom az Apple is tudomásul vett. mert gondolom nem azért lehet még visszatérni az ios 7-re mert elfelejtkezett az Apple a szokásairól.

  94. @Jadeye: de az már válsztható mit szeretne az ember… meg aki sokat dolgozik a wbwn kártyával az arra külün használ egyet.

  95. @makimano: Köszi a választ.akkor marad a 7.1.2-es még az van rajta..

  96. folyt.
    Nekem a 8 design-jával is van bajom. Pl. nekem nem tetszik, hogy a “Vezérlőközpont”-ban az ikonok fekete kereteit eltüntették. Nekem olyan “sehogyse néz ki” érzetem van. 😀 Meg ilyenek…

  97. száz szónak is egy vége, most az Apple nagyon korrekt volt.

  98. @Jadeye: Itt nem azzal van a probléma, hogy a 8.0.2 milyen hibáit javította ki a 8-nak.
    Hanem azzal van a probléma, hogy 8-cal zötyögősebb lett a 4s. Vagy nem? Én ezt tapasztaltam. De aki akarja próbálja ki. 🙂

  99. @makimano: számtalan alkalommal írtuk már le, hogy ha valakinek döcögős, akkor csináljon egy tiszta restore-t, ami után új készülékként állítja be az iPhone-t, és nem állít vissza semmit semmiféle backupból. az esetek döntő többségében ez megoldja a problémákat, legyen az akadozó rendszer, vagy merülés.

  100. @Jadeye: iphone 5s-em van és ezt szedtem le
    iPhone6,1_7.1.2_11D257_Restore

  101. @OTI: ha azt írja, hogy nem kompatibilis, akkor nem ez való hozzá.

  102. @Jadeye: Mit hívsz “tiszta restore”-nak?
    Én úgy csináltam, hogy először minden beállítást és adatot visszaállítottam. Szerintem így lenulláztam az egész telefont a gyári beállításaira. De ha nem, akkor biztosan rosszul tudom és rosszul csináltam.
    Miután visszaálltak a gyári beállítások, új készüléknek állítottam be a telefont és nem állítottam vissza semmit backupból. Egyedül az AID kellett megadnom, mivel másképpen nem látja a telefont az iTunes.
    Ezután dugtam fel a számítógépre és így indítottam el a frissítést az iTunes-ból.
    Vagy lehet ezt még tisztább módszerrel is? De most komolyan kérdezem. Mert akkor segítséget kérek.

  103. @Jadeye: akkor lehet hogy én vagyok a béna vagy nem tudom, de itt az oldalon is meg mindenhol ezt a verziót írja hozzá 🙁

  104. @makimano: ez: “egy tiszta restore-t, ami után új készülékként állítja be az iPhone-t, és nem állít vissza semmit semmiféle backupból”. ha így csinálod, akkor nem kellene problémának lennie.

    @OTI: az európai verzió az az amerikai szemszögből vett CDMA, tehát mivel az iPhone 5s-hez mindössze két fájlt lehet letölteni, ha az egyikre hibát ír, akkor a másik kell. esetedben a CDMA-s típushoz való.

  105. @Jadeye: köszönöm szépen a segítséget! Közben én is megtaláltam másik oldalon. Az én modellem az A1457-es, úgyhogy azért nem ment fel a másik verzió 🙂

    iOS 7.1.2 iPhone6,2_7.1.2_11D257_Restore.ipsw (iPhone 5S – A1457/A1518/A1528/A1530

  106. @Jadeye: Ok, akkor szerintem tiszta restore-t csináltam, és mégis akadozik a 8-cal a 4s a 7.1.2-höz képest. Most akkor egy típuson belül telefonfüggő lehet egy új szoftver verzió? Ahány processzor, annyi féle ugyanabból a típusból? Csak úgy elmélkedem… 🙂
    Ja, még valami: Senki se higgyen nekem, a puding próbája… Az én pudingom szerintem lejárt volt. 🙂 Hát, így jártam. : )

  107. Jadeye koszi a valaszt:) nem tudtam kotelezoszeru lepes vagy pedig abban az esetben ajanlott, ha nem sikerulne. Valaszodbol ertelemszeruen ez utobbi esetben kell az UDF

  108. @Jadeye: Még valami. Most délután tettem vissza a 7.1.2-t és ugyanúgy csináltam mindent, mint a 8-nál.
    És ha hiszed, ha nem, nincsenek állandó akadozások a 7.1.2-vel. Nem mondanám, ha nem így lenne.

  109. @Jadeye: Köszönöm a tippeket! A hálózati adatok törlése nem segített a bluetooth problémán. A 7.1.2-t sikerült visszatennem és újra tökéletesen működik a telefonom. (A bluetooth tesztje holnap lesz – ha nem működne, jelezni fogom).
    Kérdés: ha az Iphone 5 ios7.1.2-vel fut, az Ipad Air pedig 8.0.2-vel, akkor ez nem fog a mindkét eszközön használatban lévő programok esetében akadásokat okozni? Célszerűbb lenne visszatenni Ipad Air-re is a 7.1.2-t?
    Köszönöm

  110. @Jadeye: köszi a válaszokat de ugy nézem nem csak nálam van ez a probléma.talán az apple majd orvosolja

  111. Jadeye:te olyan oriasi tudasu ember vagy hogy csoda!Par napja az volt a valaszod hogy 7.1.2 re a fent leirtak szerint tegyem vissza,amit ha vegig olvastal volna eszkombany lattad volna azt irja:4s-re nem lehetseges!Ezert kertem segitseget hogy aki megis megprobalta es sikerult neki tegye meg hogy leirja lepesrol lepesre a menetet.Halas koszonet a segitsegedert “kedves” baratom!

  112. Sziasztok!
    Bluetooth hibáról ki mit tud? Van egy hangprojectorom, amin 7.1.2-vel siman ment a zene. Mármint bluetooth-val összepárosítottam és a hangprojectoron szólt a zene amit Iphone-on lejátszottam. 8.0.2-vel viszont össze se tudom kapcsolni. Azt írja a teló, lehet nincs hatótávon belül. Fél méterre voltam!
    Valahogy lehet ezt orvosolni?

  113. Elnézést, iphone 5s a problémás készülék

  114. Hi!
    Nekem Beats Wirelessel volt ugyanezz!
    Eszköz elfelejtése megoldotta a problémát!

  115. Mar meg volt ez is, de nem megy 🙁

  116. Szaisztok!
    Hogyan lehet visszatenni a 7.1.2-t?
    Köszi!

  117. Most lehet offos leszek, de nem írnak semmit a jailbreakről 8-ra. Lehet tudni róla vmit? Lehetséges lesz?

  118. Ipad Air (magyar t-mobilos, mobilnetes) downgrade problémám van 8.0.2.-ről 7.1.2-re.
    Letöltöttem a Szifon.com 7.1.2. megjelenésekor írt cikkében linkelt file-t (Ipad Air wifi+cellular).
    Az iTunes azt írta ki, hogy “nem kompatibilis a firmware-file”.
    Melyik file-t töltsem le?

  119. Miert akarod visszatenni? Nincs az új rendszerrel semmi gond.
    De az elmúlt héten kb százszor írták itt le. Olvasás sose volt az erősséged ugye?

  120. @bibo: lehetséges volt visszatenni bármire a 7.1.2-t, mert az Apple aláírta. ha valamit az Apple aláír, mint egészen mostanáig a 7.1.2-t, az a cikkben részletesen leírtak alapján igenis visszatehető (volt). az, hogy neked nem sikerült, rajtad múlott, te csináltál valamit rosszul, olvashatod, hogy mennyi más hozzászólónak sikerült visszatenni. a készülékedet te frissítetted, nem én. nyilván frusztráló, hogy nem sikerült visszatenni 7.1.2-re, de nem jó helyen kopogtatsz emiatt, mert nem miattam nem sikerült. persze nyilván könnyebb rám fogni.

    @TBurjan: mostmár sehogy. a 7.1.2 aláírási ablaka a jelek szerint bezárult.

    @bberci: le van írva fent a cikkben, amit tudni lehet erről.

    @Dávid Gergő Horváth: nem jó fájlt töltöttél le, nem megfelelő típushoz valót. de a jelek szerint bezárult a 7.1.2 aláírási ablaka, úgyhogy már mindegy.

  121. @Jadeye: Pech! 🙁 Sajnos a héten nem volt időm foglalkozni az iEszközök frissítésével, és most próbáltam 7.1-ről 7.1.2-re frissíteni az iPad-et, de már a “This device isn’t eligible for the requested build.” üzenet fogadott iTunes-ban.
    Erről sajnos lecsúsztam, majd még meggondolom, hogy váltsak-e 8-ra vagy ne.

  122. Jó az a 8, csak tisztán kell csinálni. Ha törölsz minden adatot és beállítod újként, majd ezután frissítesz, akkor ugyanúgy keverednek a két rendszer fájljai, mintha simán csak frissítés történik.
    A tuti módszer nagyobb frissítés esetén: DFU mód majd Restore. Ezután sosincs problémám.

  123. @Kable: ÁÁÁÁ dehogy! Az android? Ha veszel egy jobbat kb 150e-ért és tolsz rá egy xda-s fejlesztői custom romot, akkor ezek azért annyira nem is jelentkeznek a vason! 🙂

  124. Minden akkumlátoros cikket olvastam és ki is kapcsolgattam amiket irtak! Valamint teljes vissza állitást is csináltam úgy is rettenetesen gyorsan merült 8as rendszerrel az iphone 5s készülék :/

  125. @Jecy: Nézegettem a neten a DFU módot. Két helyet találtam hirtelen, ahol kétféleképpen van leírva.
    Ez az én verzióm:
    1 elindítom az iTunest
    2 kikapcsolom a telefont
    3 rádugom a telefont az usb-re
    4 megnyomom a telefonon a be/ki + home gombot és nyomva tartom
    5 innentől nem tudom, hogy meddig kell nyomva tartani a gombokat és mikor engedhetem el a be/ki gombot?
    Tehát a telefonon nem kell látnom semmit sem, hogy tudjam, hogy már elengedhetem a be/ki gombot, de még nyomnom kell a home gombot? Vagy csak simán el kell számolnom 10-ig és akkor engedhetem el a be/ki gombot?
    Vagy csak akkor engedhetem el a be/ki gombot, amikor az itunes feldob egy ablakot, hogy észlelte a telefont?
    És mielőtt rádugom a telefont az usb-re kikapcsolt állapotban kell rádugni vagy nem?
    Köszi a segítséget előre is.

  126. Kérdés: Az Apple nem adott ki véletlenül valami tuti leírást, hogy hogyan kell úgy frissíteni a telefont, hogy a frissítés után tutin működjön? Mert ha nem, akkor az gáz.
    Nekem azzal van a bajom, hogy ha így telepíted akkor jó lesz, ha úgy, akkor nem biztos. A felhasználók kb 99%-a nem szoftver zseni. Amikor már fórum hegyeket kell olvasgatni ahhoz, hogy hogyan telepíts egy szoftvert egy telefonra, hogy az jó is legyen, szerintem ez totál gáz. Ráadásul az egyik oldalon ezt mondják, a másikon azt, és döntsd el, hogy most melyik a jó. Hát ez fasza. Vagy vajon ezt az Apple azért gondolta így, mert az új szoftver ingyen van és old meg a problémádat, ahogy akarod?
    Már lassan tanfolyamon érzem magam. Igaz ez is ingyen van, de jól tudjuk, hogy az olcsó hús hogy szokott működni.
    De azért köszi a segítséget. 🙂
    Itt csupán csak azt akartam jelezni, hogy ez a szofvertelepítös mizéria nem egy életbiztosítás.

  127. Itt van az Apple szoftver frissítési leírása:
    “Az iPhone, az iPad és az iPod touch frissítése”
    http://support.apple.com/kb/HT4623?viewlocale=hu_HU
    Én ezt akárhogyan nézem, itt az Apple semmilyen DFU-módot nem ír, hanem egy sima frissítést.
    Ezek szerint ez a tuti frissítési módszer. Hurrá, megvan! 😀

  128. Sziasztok. Aláírja meg az Apple a 7.1.2-t? Mert éjjel próbáltam vissza rakni, es restore módban dobta az ipad-ot. Vissza kellet frissitenem 8.0.2-re.

  129. Bluetooth problémákra és akkuhibára is megoldás a hálózati beállítások törlése. Több iphone-on is megoldotta a kapcsolódási gondokat. Egyéb ios 8 óta jelentkező hibákat is megold.

  130. Na most olvasom, hogy nem írja alá mar a 7.1.2-t. Eléggé utálom ilyenkor az applet. Egy androidos fos szintjére emelte az ipad Mini-met. Tudom gondolkozhattam volna hamarabb is…

  131. Volt 1 heted eldönteni! Én maradtam a 7.1.2- nél nekem az megfelel. Egy jót nem adok 1 bizonytalanért!! I5s!

  132. Sziasztok, tegnap töltöttem le az iOS 8.0.2-t, iPhone 5s-re, és az eddig készült slo-mo videóim nincsenek belassítva. Nincs fent az a sév se ahol a lassítást lehet állítani. A videók benne vannak a “Lassítás” mappában, de nincsenek belassítva 🙁 Ezen felül a Health alkalmazás elfelejtette a lépés előzményeket is.
    Tapasztalt valaki hasonlót?

  133. Így egy nap masszív használat után a következőket tapasztaltam: rengeteg helyen megakad a telefon, a Facebook és a szifon alkalmazás továbbra is kilép amikor úgy van kedve, a bejövő hívás felvételénél nálam is jelentkezett a késlekedés (holott a 8.0, és a 8.0.1 alatt nem volt meg ez a probléma), viszont az akku időről csak jót tudok mondani. Reggel levettem a töltőről, késő estére 45 % maradt, elég sűrű használat mellett. De sajnos egy gyengébb androidos telefon szintjén áll jelenleg az, amit az ios 8 ad. (I5C)

  134. @norbertzsoldos: a facebook esetén érdemes kitörölni, mert lehet, hogy a cache mérete lett túl nagy, és emiatt akadozik, tehát töröld le a facebook appot, majd töltsd le újra. ez kitörli a cache-ét, így tiszta lappal indul. majd frissíti a facebook. a Szifon app akkor szokott kilépni, ha egy hosszabb cikket akar betölteni, de a készüléken elfogy a memória.

  135. Remelem jön majd az ios 7.1hez hasonló megváltás

  136. 5S, mini retina: előre definiált billentyűparancsok lefagyasztják a Safarit. Nem mind, csak azok, amik hosszabbak 2 karakternél és legalább kettő billentyűparancs azonos két karakterrel kezdődik.

  137. Az értesítésekből eltűnt az időjárás.

  138. @zolihun: az értesítésekben csak akkor van időjárás, ha engedélyezted az Időjárás app számára a GPS-t.

  139. Sziasztok! Van egy sima 5 es egy 5S-em. Az 5-oson 8.0-as szoftver van es telefonalas kozben eroteljesen akadozik a hang. Ezt eddig nem tapasztaltam. Az 5s-re felraktam a 8.0.2 szoftvert es ami nagyon hianyzik, nem talalom a billentyuzet mellett a diktalas funkcio gombot. Ezt valahol be kell allitanom vagy tenyleg eltunt? Ha valaki tudna segiteni azt magyon szepen megkoszonnem. Tovabbi szep napot mindenkinek.

  140. @Nones: diktálás funkció csak a Siri bekapcsolása után van.

  141. Sziasztok!
    Most milyen megoldást tudtok? A 7.1.2 (jailbreak-elt)-re próbáltam rátelepíteni a 8.0.2-t. El is indult, a szoftvert kibontja, a készüléket helyreállítási módba tette, de nem tudja frissíteni, 17-es hibakóddal leállt. Azóta is az USB iTunes képet mutatja. Már próbálkoztam a főgomb + Home gombos indítással, de semmi.
    Köszi!

  142. Sziasztok.
    Én mióta feltettem az iOS8 at az i4s emre nagyon sűrün le fagy, újraindul, elszineződik a kijelző és szintén újraindul. Elösször OTA-n keresztül frissítettem majd olvastam hogy inkább restore-val együtt érdemes. Restoreoltam ekkor már a 8.0.1 ment fel. A le fagyás megszűnt az újraindulás nem… 8.0.2 től vártam a megváltást de csak a le fagyás tért vissza. Valakinek bármi ötlet, esetleg tapasztalat, hogy mit lehetne még próbálni ez ügyben? Köszi

  143. Sziasztok!
    I5s-em van.
    8.0 nal eddig azt tapasztaltam, hogy sok alkalmazas bizonytalanul mukodik.
    Amiota a 8.0.2 van fent, random fagy a telefon.
    Hol a home gomb nem megy, hol belefagy a halozatba es elerhetetlen a telefonom.
    Bar elobb akartam volna visszarakni a regit.
    Mert most mar a 7.1.2-t nem irja ala az alma.

  144. 7.1.2-t már nem írják alá?

  145. @TBurjan: restore. jailbreakelt készülék frissítése nem ajánlott.

    @Flatland20: próbálj egy restore-t, és ne állítsd vissza az adataidat backupból.

    @pokica44: szintén restore, és ne állítsd vissza az adataidat.

    @CodeRed: már vagy 3 napja nem.

  146. Nekem iPhone 6-om (iOS 8.0.2)van es mikor youtube videot nezek majd kilepek mert jott uzenet vagy hivas es stb.. es majd vissza akkor a video lefagy csak a hang megy tovabb… Masik meg mikor elforditom a kijelzot es kilepek majd vissza akkor mar nem fordul vissza csak a ki-be kapcsolas segit… Nagyon gaz ez az oprendszer :((((

  147. @Jadeye: Ne állítsam vissza az adataimat? Ez alternatíva?

  148. Kérdés: 4s esetén 8.0.2-vel a billentyűzetnél hogyan lehet elérni, hogy amiket írok vagy írni szeretnék, a szó megjelenjen a billentyűzet felső sorában?
    Köszi a választ.

  149. @makimano: Ja, hogy ez magyarul nem működik. És nem kéne neki?

  150. Kezdem vágni ezt a billentyűzet dolgot. 😀
    Például az angol billentyűzetet kell használni, ami “megtanulja” azokat a magyar szavakat, amiket beírok és később, ha már egy olyan szót kezdek el írni, amit korábban “megtanult”, akkor felajánlja a teljes szót. De jól elbeszélgetek itt magammal. 😀

  151. @Spider: manuális adatvisszaállítást lehetséges csinálni, van róla külön cikkünk.

    @makimano: ezzel jól össze fogod szerintem kavarni, de az biztos, hogy egyelőre nem elérhető ez a funkció magyarul.

  152. @Jadeye: Nos, merre találom a cikket?
    Mert keresem, de nem lelem.
    És a filerendszerben sincs semmi névjegyzék amit menteni lehetne.
    Köszi Előre is

  153. Nem működik a Facebook alkalmazás mióta frissítettem. El sem indul. iOS 8-on még minden rendben volt. iPhone5

  154. @kisjakab: töröld le, töltsd le újra.

  155. Azt már kipróbáltam. Semmi változás.

  156. Érdemes frissíteni ip-4s-7.1.2.-röl-8.0.2-re.???


Add a Comment